NEM mérséklette még az nagyobb Remekekhez magát, a’ kit kevéllysége annyira ragad, hogy másoknak gyengeségeken katzagásra fakadjon; ’s nem érdemel meg-szánást, ha azok által, a’ kiket akár negédségből, akár éretlen pajkosságból meg-bántott, öszve-marattatik. Ez a’ gondolat kezde engemet akkor rettegtetni, midőn Museumunk’ első darabját a’ sajtó alá készítvén, el-tökéllettem vólt magamban, hogy egyéb munkáimhoz eggy Recensiót-is tégyek: de igyekezetem’ ártatlanságának tellyes érzése annyira néki bátorított, hogy nem gondolván a’ külömben kőnnyen támadható kedvetlenségekkel, a’ Robinzon fordítása felől ítélletemet^* egész szabadsággal mérészlettem ki-mondani. Miként vette azt annak Fordítója nem tudom; nékem az elég, hogy szívem’ bizonyságát el-nyerhettem az eránt; hogy valamint javallásaim minden hízelkedéstől menttek valának, ollyan menttek vólttak minden személyes idegenségtől, büszkeségtől ’s más nemtelen indúlatoktól Gántsolásaim-is. Azt sints okom meg-bánni, hogy eggy ’s két jegyzéseim élesek vóltak, mert a’ Recensió természeti azt, más Nemzeteknek példájok szerint-is, meg-kívánja. Soha sem érzi méljebben az Olvasó az elő-adni kivántt tárgynak igazságát, mint midőn azt, a’ mi hibás, és rút, nevettséges színekkel látja le-festve Ridiculum acri fortius, et melius secat. (Horat.) ^**

Ha kedvetlenek vóltak Olvasóink előtt azok a’ paraszt szóllások, a’ mellyeket a’ Museum’ első Negyedének 50dik óldalán meg-jegyzettünk, úgy ezt a’ Német Nyelven édes sírásra fakasztó írást bosszankodás – fel-hevűltt bosszankodás nélkűl nem fogják olvashatni. De az nem tarthat sokáig; az mint-eggy gondosan öszve-szedett sok burlesque^* mondások, oxymoronok,^* Meteoronok,^* nonsensusok^* – bóldog Egek! bár ne esmerné ezeket a’ külfőldi nevezeteket soha-is Nyelvünk! – félben-szakaszthatatlan nevetéssé fogják azt változtatni. Nem szükség hogy azokat keressem, onnan írom-ki sorait, a’ hol a’ Kőnyv’ első darabja kezeim közt ki-nyílik. A’ 601. óld Krónhelm Siegwártot eggy levélben tudósítja oskola-társai felől: „Itten a’ Tanúlók’ társasága tsupa tsömör, alá-való, tsak ollyan aluszékony, tyuk-ültető, mindenütt tsak deákúl, de felette giz-gazúl, ’s nyomorúlttúl beszélnek, vagy beszélnének hogy már.” – A’ Tanúlók társaságát az azt meg-úntt Krónhelm’ személlyében tsőmőrnek, alá-valónak mondani mind inkább lehetett: de az aluszékony és tyúk-űltető személyre illik tsak, nem pedig arra, a’ mire itt vonattatott. Ezen-felül haszontalanúl hordattatnak itt elő a’ sok synonimumok; elég lett vólna mondani: Az itt tanúló Ifjak’ társasága igen únalmas; alíg esméri eggyike a’ másikát olly ritkán vannak eggyűtt; ’s deákúl beszélnek mindég, de nyomorúlttúl. A’: vagy beszélnének hogy már, igen alatsony, ízetlen mondás. – – A’ 614 óld. Siegwart eggy őtet titkon szerető Lyánkával a’ ki-virított almafák alatt űl, ’s a’ fülemile meg-szóllal. Be kedves scena!^* de lássuk mint festi azt. „Az Ifjak eggyszerre tsak el-hallgatának, (mit akar itt az a’ tsak) figyelmezének arra, ’s gyakran el álmélkodással tekingetének egymásra, (arra egymásra) és mosolyogva integetének egymásnak, (egymásra, egymásnak) midőn az énekelő madárka egyszeribe amúgy frissen a’ gyönyörűen fel-felé gráditsozó hangokon a’ leg-felsőbb fogásra fel-tziritzinzereze (ezt ugyan nem mondhatni a’ fülemile tsattogó éneke felől) ’s onnan megint lassan lassan amúgy menedékesen szomorú szabású dallábokon szintén az alsó C – – ig le-ereszkedett.” – Be fáj a’ fül a’ sok monotonia miatt: hallgatának, figyelmezének, tekingetének integetének – – arra, egymásra – – egymásra, egymásnak; – – – és mitsoda paraszt szóllások: egyszeribe – amúgy frissen – lassan-lassan amúgy menedékesen. – – ’s millyen erőltetett messzinnen hordott ejtések: fel-felé gráditsozó hangok – – az alsó C – – ig – – Az 528. óld. „elevenebb zőlddel mórikálja magát a’ pázsit; és másutt: érzékenységeket pezdergető reggel.” – – – A’ második Darabban a’ 165. óld. „Marianne eggy tirili (trilla) mellett olly nagyon ásító ’s egybe el-nyelhetném formálag áhítozó szívet tolmátsoló tekinttettel” nézett kedves Siegwartjára. A’ szerelemmel meg-tőltt tekintetet egybe el-nyelhetném formálag áhítozó tekintetnek nevezni! – – – A’ 77. óldalon Mariannét festi. „Most látá Siegwart az ő egészen tűz és nemes kevélység élesztette nagyotskább szabasú gesztenye barnás szemeit, (más ezt nagy fekete szemnek nevezi) az ő szép ki-szappanozott fejér nyakára kígyó forma apródad tekeregdegéléssel le-ágazó ér-nyúlovány.” Hát az mitsoda ki-mondhatatlan hosszú-szó hét é-vel? – – – Igy mengyen ez mindenütt: de versei még tzifrábbak. – A’ 224. óld.

Ki érti ezt? – – A’ 343dik óld. Siegwart indúlatos alcaicusokba^* önti-ki a’ Német Románban el-tépett szerelmének keserveit; azok így folynak a’ fordításban:

és valamivel tovább: