A’ meddíg egy Nemzet magától a’ Tudományokban nagy elő-menetelt tehet, ’s remek-munkákat készíthet: addig több száz esztendők el-telnek; holott, a’ másiknak találmánnyait költsönezvén, kevés idő alatt a’ tökélletességhez közelíthet. Innét lett a’ Könyveknek egygyik Nyelvből a’ másikba való fordíttása a’ tudós Világban olly közönséges szokássá, de kiváltképpen az ollyan Nemzetnél el-kerűlhetetlenűl szükségessé, melly a’ Tudományokban még nem eléggé jártas, bennek azonban szapora lépést tenni kíván. Szomszéd Nemzeteinknél, kiket most tudománnyaikkal fényeskedni szemlélünk mindenütt a’ Fordíttás szolgált eleintén leg-nagyobb segélytségűl. Miért ne követhetnők tehát mí-is ezekeknek szerentsés példáit? – Sőt igyekezzünk, mind a’ Régieknek, mind a’ Mostaniaknak jelesebb Munkáikat, mint meg-meg annyi meg-betsűlhetetlen kíntseket, hová hamarébb nyelvűnkre által-tenni, ’s az onnét származandó haszon által meg-mutatni, hogy a’ Nemzet soha tudományra ’s közönséges világosságra könnyebben és hamarébb nem juthat, mint ha az a’ végre készűltt Munkákat anyai nyelvén olvashattya. –

 VALAMINT azonban a’ jó Fordíttásnak haszna nagy, úgy annak végbe-vitele-is nem kevés fáradttságba kerűl. – Szükségesek itt is, valamint minden egyéb mesterségben, bizonyos Regulák,^* mellyekhez a’ Fordíttó magát alkalmaztatván, tökélletes munkát adhasson.

 UGYAN e’ végre írtam én, ama’ nagy nevezetű Tudós, Gatterer Úr után,^*a’ Forditás’ Mesterségének e’ következendő Reguláit;^* mellyek noha már a’ múltt nyáran a’ Bétsi Magyar Músában ki-nyomtattattak-is,¹ illendőnek itéltem mindazonáltal, azokat, szükséges változtatásokkal, újjolag ide bé-iktatni; annyíval-is inkább, mivel majd e’ jelen-való Gyűjteményünknek le-mentében gyakrabban esvén a’ Fordíttásról emlékezet, tudhassák egyszersmínd Olvasóink-is, mit kellessék közönségesen, és mit-is lehessen törvényesen, egy Fordítótól meg-kívánni.

 ÉRTENIE kell továbbá a’ dolgokat, mellyek a’ fordíttandó Könyvben foglaltatnak; külömben lehetetlen, hogy az Írónak értelmét igazán kifejezze. Az öregebbik Plíniust^* p. o.^* olly természet-visgálónak kell fordíttani, ki egyszersmind a’ Régiségnek mesterségeit-is esméri.

 A’ Fordíttónak olly kész tehetséggel kell birni, hogy mindenik gondolatnak, mindenik szó-ejtésnek érdemit, a’ dolognak mivóltához-képest, ízenként meg-tudgya határozni, ne-hogy azoknak választásában tudatlanságát, vagy gondatlan restségét árúllya-el; egy szóval: jó ízlésének kell lenni.

 Az Író’ elméjének természeti indúlattyát szorgalmatosan ki kell nékie tanúlni: egyébként nehezen fogja az eredetiségnek tekéntetét – melly mindazonáltal szükséges – a’ fordíttásnak meg-adhatni. Az Íróknak külömbsége majd a’ gondolatokban, majd az írás’ modgyában, majd mind a’ kettőben egyszersmind, mutattya magát. Egygyik rövid és akarja, hogy Olvasóji magok-is gondolkodgyanak; másik bő-szavú, és minden gondolattyát, úgy szóllván, eleibe syllabizállya^* az Olvasónak. Egy ír bőltselkedve, más elevenséggel. Curtius^* tetszik írása’ tsínosságáért; és Caesar^* nem kevesebb örömmel olvastatik, noha minden piperétől meg vagyon-is fosztatva. – Az Írók’ béllyege’ illy nagy külömbségének a’ fordíttásban-is szembe kell tűnni.

 TULAJDON-KÉPPEN tsak magához hasonlót kell az Embernek fordíttani. Egy Magyar Cicero^* p. o. igen szerentsétlen fordíttást adna Plinius’ Leveleiből;^* mivel a’ Fordíttónak a’ Könyv-Író indúlatait, minéműségeit, egészlen magára kell őltözni: miképp’ tselekedheti pedig azt, ha természeti hajlandóságai annak tulajdonságaival nem egygyeznek?

 IGEN jól tselekszik az ember, ha az egész Darabnak fordíttását eleintén tsak hamarjában, és mintegy első hevenyében pappirosra veti, és azutánn lassanként jobbítgattya. Így az egygyik által a’ Fordíttásnak eredeti hangzatot ád, a’ másik által pedig a’ gántsoktól, és hirtelenkedés’ hibáitól meg-menti.

 A’ fordíttásban a’ munkának leg-jobb ki-adásával kell élni; az az, a’ melly az írásnak rendit leg-jobban, leg-igazábban elő-adgya, és nehezebb ’s homályosabb helyeit jegyzésekkel világosíttya.

 A’ régi Iróknak munkáik többnyire már külömb-külömb-féle mái nyelvekre vagynak fordíttva. Ezek a’ Fordíttások a’ Magyarázónak szép szolgálatot tehetnek; de önként értetődik ám, hogy ha elég alkalmatos, azokkal hasznosan élni. – Így vagyon a’ mostani tudós Nemzeteknek nevezetesebb Iróira nézve-is. –

 HOGY-HA a’ Fordíttásnak (a’ mit senki sem fog tagadni) az eredeti-írás’ mássának, és jól-el-találtt képének kell lenni, tehát azt, a’ mi az eredet-írásban van, mind, és, ha-tsak lehetséges, ugyan-azon renddel, ki kell nékie fejezni: sem többet, sem kevesebbet nem szabad nékie magában foglalni. Nem szabad tehát a’ Fordíttónak az eredet-íráshoz sem hozzá adni, sem pedig tőlle valamit el-venni. Ha többet foglal a’ fordíttás magában, tehát környűl-irás! ha kevesebbet, Ki-vonás (Extractus), következés-képpen, egyszer-sem tulajdonos fordíttás. Egy szóval: A’ Fordíttásnak az eredet-írás’ hív és igaz mássának kell lenni. – Ezt tartom én minden jó Fordíttás’ első közönséges fundamentomának; a’ honnét minden egyéb különös Regulák önként, és minden erőltetés nélkűl következnek.

 A’ Fordíttó az eredet-írástól semmit el ne végyen: tehát ékességeitől se foszsza meg azt; és, ha a’ két nyelvnek külömbsége meg nem engedné, ugyan-azon szépségeket a’ fordíttásba-is által-vinni, akkor a’ szépségeket szépségekkel tseréllye-fel.

 DE az eredeti-íráshoz tóldani sem szabad semmit. Nints tehát jussa a’ Fordítónak az eredeti-írást szebbítteni. Olly Irásokban-is, mellyek külömben a’ nagy elmének ’s mesterségnek remekjei, találhatni hamis gondolatokat, lankadtt rendeket, idétlen szó-ejtéseket, erőltetett ugrásokat. Quandoque bonus dormitat Homerus. Horat. ^*

HOGY a’ Fordíttás hív, és tökélletes légyen, szükséges hogy: Iör ugyan-azon dolgokat, mellyek az eredet-írásban vagynak, sem többet, sem kevesebbet; és egyszersmind 2or ugyan azon renddel, magában foglallya. – Sokasítás, kevesítés, a’ dolgoknak máshová helyheztetése, hibák, mellyeket a’ Fordíttónak kerűlni kell.

 A’ fordíttásban az eredet-írásnak gondolatait-is mind, és egygyes-egygyig ki kell fejezni; semmit hozzá tóldani, semmit ki nem hagyni, semmit máshova által-tenni. Vagyon minden gondolatnak tulajdon színe, tulajdon árnyékozattya, és tulajdon különös érdeme.² Vagynak igaz, és hamis; hihető, és hihetetlen; mélly és eleven; nemes, és nemtelen; bő, és sovány; világos, és homályos; meg-határazott, és két-értelmű gondolatok, ’s t. Meg-kívántatik a’ Fordítótól, hogy nem tsak minden gondolatot közönségesen ki-fejezzen, hanem annak színét, árnyékozattyát, és érdemét-is, az eredeti-írásnak mássába által vigye. Nem jobbíttja-meg az eredet-írásnak semmi hibáit: de annak főbb ékességeit sem szabad ám kevesítenie, vagy el-múlasztania. Mivel az embereknek értelmök minden időben, minden ég alatt majd szintén az; tehát ritkán fog történni, hogy a’ Fordíttónak elegedendő oka légyen, a’ gondolatoknak az eredet-írásban lévő renditől el-távozni.

 MIVEL a’ szók és ki-ejtések képei a’ gondolatoknak, tehát igyekezni kell a’ Fordíttónak, az eredet-írásnak mássát, a’ mennyire tsak lehetséges, ahhoz ezekben-is tökélletesen hasonlóvá tenni. Minden nyelvben vagynak tulajdonos, és ábrázaló; hathatós, és erőtlen; illendő, és dísztelen; fontos, és üres; tüzes, és fagyos; természetes, és erőltetett; kellemetes, és kedvetlen ki-mondások, ’s t. A’ Fordíttó, kinek az eredeti-írást sem szebbítteni, sem kortsosíttani nem szabad, éppen-azokat a’ szó-ejtéseket keresi-fel a’ maga nyelvében, a’ mellyekkel a’ munka az eredetiben vagyon meg-írva; és ha talám néha-néha nem talállya éppen-azokat, ollyankor annyit-érőkkel váltya-fel őket. Ha p. o. az eredeti-írásnak felséges hangozattyát el nem érheti, tehát (ha külömben a’ tárgynak minéműsége, az illyetén tserét meg-szenvedi) valamelly eleven, vagy velős szó-ejtéssel segélyt magán. ’s t.

 NÉHA a’ nyelvnek hajthatatlansága vagy szegénysége nem engedi-meg a’ Fordíttónak, hogy éppen oda alkalmaztasson valamelly szépséget a’ holott az az eredeti-írásban helyheztetett. Illyenkor ezt a’ kárt más alkalmatos helyen kell ki-pótolni, hogy a’ fordíttás, leg-alább az egészre nézve, az eredeti-írásnak szépségeiből semmit se veszejtsen. Önnön-magától értetődik, hogy a’ fordíttásban minden idegen szókat, mellyek nállunk polgári jussal még meg nem ajándékoztattak, mint meg-meg annyi Barbarismusokat, szorgalmatoson el kellessék kerűlni; nem lehet mindazáltal a’ Fordíttónak vétekűl tulajdoníttani, ha az eredeti-írásban találtató új dolgokat és gondolatokat ő-is új szókkal fejezi-ki. Ez koránt-sem rontya, sőt gazdagíttya nyelvünket.

 MINDEN nyelvben találtatnak ollyan szó-ejtések, nevek, mellyek a’ másikra fordíthatatlanok. Ide tartoznak p. o.

 Iör TÖBBNYIRE minden különös Tisztségeknek, Méltóságoknak, Rendeknek neveik, úgy mint: Ephorus,^* Areopagita,^* Dictator,^* Triumvir^* ’s a’ t.

 2or Mértékeknek, Fontoknak, Pénzeknek külömb-külömb-féle nemeik, mint: Epha,^*Talentum, (Tálentom)^* Sestertium³ Luisd’or,^* Sterling,^* Guinee^* ’s a’ t.

 3or Némelly szabadabb és néha otsmány mondások, mellyek p. o. hajdan a’ Görögöknél és Rómaiaknál minden botránkoztatás nélkűl nyilván írattathattak, mí-nállunk ellenben az illendőségnek törvénnyeit meg-sértenék. Ezeket úgy kell fordíttani, hogy közöttünk pirúlás nélkűl olvastathassanak. Azomban jól tselekszi a’ Fordíttó, ha ollyankor hívségének bizonyságáúl, azon szókat az eredeti nyelven-is oda-függeszti.

 A’ kötelességek, mellyekhez az embernek magát a’ beszédnek módgyaira és a’ szoknak öszve-kötésére nézve, tartani kell, igen nehezek. Tudgyuk, melly erőssé, melly hathatóssá melly elevenné válhat némelly rándúlások által a’ dolgoknak elő-adása. A’ Fordíttónak, igazsággal, semmi ki-ejtést, semmi rándúlást, már akár szépítse, akár kortsosítsa az a’ beszédet ki nem kell hagyni: leg-alább, ha egyébként nem lehet, annyit érővel kell azt ki-pótolni. A’ Soloecismusok, hibák, mellyek olly szó-ejtéseknek öszve-kötéséből állanak, mellyek a’ nyelvnek különös tulajdonságához-képpest egybe nem köttetődhetnek, szenvedhetetlenné tészik a’ fordítást. Éppen olly kevéssé tűrhetők ennek a’ termékeny anyának gyermekei, tudni-illik: a’ Graecismus, Latinismus, Gallicismus, Germanismus ’s a’ t. Azonban: az elmés Fordíttó a’ szóllásnak bizonyos új alkalmaztatásaival, mellyekre néki p. o. az eredet-írásban valamelly különös hathatós mondás, vagy eleven gondolat, alkalmatosságot ád, ékesítheti mind-azonáltal, vagy-is inkább az eredet-íráshoz hasonlóvá teheti fordíttását. –

 SZABAD igen-is, a’ pallérozottabb nyelveknek szépségeikből nékünk-is holmit kőltsönöznünk; tsak hogy az illyen kőltsönözés igen szembe-tűnő, ’s a’ nyelvnek természete ellen ne légyen.⁴ Nem keveset nyert már ez által a’ mi nyelvünk. A’ M. Kassandrának,^* Erkőltsi Mesék’^* és Leveleknek^* Szerzője^* bizonnyára, ’s nem külömben Lucanus’ Első Könyvének Fordíttója-is,^* olly szerentsésen loptak-bé nyelvünkbe némelly idegen szépségeket, hogy azokat az olvasás közben tsak észre-is alig vészed, ’s nem-is mint újságokat, hanem mint már esméretes kedves óságokat, úgy nézed. –

 IGAZ ugyan, hogy, a’ mennyire tsak lehetséges, szóról szóra kell fordíttani: de igen gyakran meg-történik, hogy azt tselekedni nem lehet. Majd a’ nyelvnek külömbsége, majd az értelmesség, majd ismét a’ jó hangozat akadályoztattya a’ Fordíttót, az eredeti-írást szóról szóra követhetni. Vagynak szegény, és gazdag; hathatós, és erőtlen; könnyen-hajló, és hajthatatlan nyelvek ’s a’ t. A’ honnét ki-tetszik, hogy nem mindenik egygyenlőűl alkalmatos a’ fordíttásra. A’ mostani Európai miveltebb nyelvek között erre nézve az Olaszt tartják könnyebbnek: a’ Frantziákéban ellenben majd minden nyomon akadályt talál a’ Fordíttó. A’ Németeké sem nem ollyan nehéz a’ fordíttásra, mint a’ Frantzia, sem nem olly alkalmatos mint az Olasz; – mint-egy a’ közép helyet foglallya közöttek. – A’ Görögöknek és Deákoknak tellyes hatalmokban vólt szavaiknak öszve-rakása: a’ beszédnek hol eleire, hol végire, hol közepire tehettek majd minden szót; a’ mint tudni illik a’ dolognak természetes rendi, vagy a’ ki-mondásnak hathatóssága vagy a’ jó hangozat, egy szóval: a’ beszédnek haszna, kívánta. – Ha már ezek az elő-számlált Európai Nyelvek egymásra való nézve a’ fordíttásban olly nagy nehézségeket szenvednek: mitsoda akadályokat nem fog találni, ha ki azokból a’ mí nyelvünkre akar valamit által-tenni? – a’ mi nyelvünkre, mellynek ezekkel semmi atyafisága, semmi hasonlatossága nintsen, – Ugyan-ez a’ nagy külömbség okozta némellyekben ama’ bal vélekedést, kik a’ nyelvnek belső tulajdonát nem tekéntvén, tudatlanságok helyett, annak elégtelenségét vakmerőűl vádolták. –

 Az ábrázolatok, az ékes ki-mondások, a’ szóknak rendes öszve-rakások ’s t. különösen meg-érdemlik a’ Fordíttónak figyelmetességét. Mivel az eredeti-írásnak főbb ékessége ezekben áll, tehát a’ Fordíttónak vagy ugyan-azon ábrázolatot a’ ki fejezésekben, ugyan-azon fényt a’ beszédnek módgyaiban, a’ szóknak öszve-rakásában ugyan-azon természetes rendet kell ki-fejezni, vagy, ha a’ nyelvnek tulajdonsága azt nem engedné, ezek helyett hasonló ékességeket alkalmaztatni, a’ nélkűl, hogy a’ gondolatot vagy a’ szóknak szaporíttásával el-erőtlenítse, vagy azoknak öszve-vonásával meg-homályosíttsa. Némellykor a’ nyelvnek tulajdonsága nem engedi, ezeket, ’s más efféle szépségeket ugyan-azon ki-ejtésekhez és szóllás’ módgyaihoz ragasztanunk, a’ mellyekhez az eredeti-írásban ragasztattak. Illyenkor szabad a’ Fordíttónak, az afféle ki-maradott ékességet más valamelly, vagy előtte lévő, vagy utánna-következő helyen, a’ mint osztán leg-illendőbb lészen, alkalmaztatni; hogy a’ fordíttás leg-alább az egészre nézve, annyi szépségeket foglallyon magában, valamint-szintén az eredeti-írás.

 A’ köz-mondások különös ékességei az Irásnak; és mivel ezenn-fellyűl még egész Nemzeteket-is ábrázolnak, a’ Fordíttónak egygyet sem szabad el mulatni közzűlek. Nem könnyen lészen egy ollyan nyelv, mellyben ha nem szintén azok-is, leg-alább annyit-értő köz-mondások, mint akármelly másikban, ne találtattnának. De szorgalmatosan el kell ám e’ mellett, a’ tárgynak minéműsége szerínt, az al-nép’ köz-mondásait kerűlni; – mert azok gyakorta alatsonok, némellykor mostkosok-is. Ollyanokkal kell élni, mellyek jó-társaságbéli hangozatúak.–

 NEM elég azomban, hogy a’ Fordíttó a’ dolgokat, a’ gondolatokat, a’ ki-fejezéseket, és beszédnek változásait, az eredeti-írásból annak mássába által-vigye; meg-kívántatik tőlle még az-is, hogy a’ kerek-beszédeket (periodusokat) ezeknek egygyik’ a’ másikával való egybe-kötésöket, a’ mennyire tsak lehetséges, változtatás nélkűl meg-hagyja: mert az Íróknak külömböztető minéműségök jó részint a’ kerek-beszédeknek módgyában, és azoknak öszve-kaptsolásában, vagyon. A’ nyelvnek külömbsége, az értelmesség, és a’ jó hangozat az egyedűl, a’ mi a’ Fordíttónak szabadtságot adhat a’ változtatásra. A’ ki tehát ezen három eseten kivűl valamelly periodust – bár még ollyan hoszszú lenne-is az – többekre fel-oszt, vagy többekből egygyet tsinál, avagy azoknak kötésöket el-óldgya, – nem fordítt jól.

 MIVEL a’ beszédnek részetskéi, kivált a’ Görög és Deák nyelvben, nem tsak a’ gondolatoknak öszve-ragasztására, hanem az egész beszédnek szépíttésére-is, igen sokat használnak, tehát a’ fordításban-is, a’ mennyire tsak lehet, meg kell őket tartani.

 EZEK, itéletem szerínt, a’ Fordíttás’ Mesterségének főbb Regulái; mellyeket ide bé-iktatni, hasznosnak lenni találtam. – Keményebbek talám valamennyire, de fontos tzélra-is vezérlik a’ véllek élni akarókat. A’ fordíttást közönségen illetik, ’s azért könnyű szerrel lehet akarminémű Írásnak magyarázására alkalmaztatni, a’ nélkűl, hogy arra más Regulákat szabni, szükség lenne.