Kedvelt híve, Buczym, Weselényinek, a’ te barátod,
Hogy te magad hallgatsz, hogy hallgat Kornisod, érzi.
Szóllj, mint vagy te? miként vagyon ő? szóllj, mint vagyon anyja?
Nagy dísze Erdélynek, nagy dísze a’ Teleki háznak,
’S hív mint atyja, kinek hamvvedrét tiszteli jó ’s rossz.
Mint van Kenderesink? az az új Fabríciusz, a’ ki
Szíve’ érzéseitől nehezebben hajolhat-el a’ mint
Fenn ösvényétől az egek’ szép fénye hajolhat;
’S a’ ki, midőn a’ fergetegek rá rontanak, ámbár
Némúlást javasol néki a’ lelketlen okosság,
Azt teszi a’ mit az ész, a’ tiszt, ’s szép-lelke parancsol,
’S tilt a’ haszna-leső, ravasz és lelketlen okosság.
Mint Feketénk, a’ nyájas öreg? kinek élete halkkal
’S hasznokat hajtva fut-el, valamint a’ völgy’ ere, melly hol
Szent ligetet serdít, hol szomjú holdakat öntöz.
Emlékeztek e még rólam? vagy már is eloltá
A’ szeretett vendég’ képét a’ nem nagy időcske?
Hol múlatsz te? Kolozsvártt é? a’ városi füst és
Lárma között, vagy Szent-Benedeknek csendes ölében?
<Távol ugyan Döbrenteitől, de Tihóra, hol eggy nagy-
Fényű ferjfi szokott bíztos kebelébe fogadni,
’S a’ nekem olly kedves fejedelmi Zsibóra, kinézvén.>
*Utóbb ferde vonalakkal áthúzva e három sor.
Két hava múlt-el már, hogy az eltávozni-szokatlant
Kisded honja megint elzárta: de nem fog-el engem
Gyermekeim’ szeretett keskeny köre, nem fog-el író-
Asztalom úgy, hogy benneteket ne sohajtsalak, oh tí,
Hirtelen’ elreppent szép nyolcz napok, istenek’ éjei!
És mikoron hátára veszen Brüszöm, eggykor az Erdély’
Első ifjáé, ’s az enyém most; <ángol atyának>
Londonni ménnek
*Utóbb más írással az áth. szavak mellé írva.
’S Stambuli kanczának szép gyermeke, ’s rázza rövidre-
Metszett kis farkát, ’s hattyúnyaka’ gyönge sörényét;
’S játszva, szökellve, nyerítve viszen Kázmérba napamhoz,
’S eggy pár szép szemhez közelébb Házára-Mikónak;
<’S ifjúvá tészi a’ kit az évek’ sullya hanyatlat:>
*Utóbb kihúzva e sor.
Oh akkor lelkem eggyütt van véletek a’ kert’
Szent csorgója körül, hol az hold’ szép arcza mosolygó
Búban néze-le ránk az olasz-nyár’ ’s fenyvek’ homályán;
És ott, a’ hol ezüst habjait a’ vad Szamos önti,
’S rőt Brüszöm anyja megett szökdelleni kezde, legelső
Perjéjébe harapdálván, a’ szarvasok’, őzek’,
Fáczánok’ mezején, ’s kívánnám éltemet itten
Tölteni közttetek és a’ kik hozzátok hasonlók.