Kedvelt híve, Buczym, Weselényinek, a’ te barátod,
Hogy te magad hallgatsz, hogy hallgat Kornisod, érzi.
Szólj, mint vagy te? miként vagyon ő? szólj, mint vagyon anyja?
Nagy dísze Erdélynek, nagy dísze a’ Teleki háznak,
’S hív mint atyja, kinek hamvvedrét tiszteli jó ’s rossz.
Mint van Kenderesink? az az új Fabríciusz, a’ ki
Szíve’ érzéseitől nehezebben hajolhat-el a’ hogy
Fenn ösvényéről az egek’ nagy fénye hajolhat;
’S a’ ki, midőn a’ fergetegek rá rontanak, ámbár
Némúlást javasol neki a’ lelketlen okosság,
Azt teszi a’ mit az ész, a’ tiszt, ’s széplelke parancsol,
’S tilt a’ haszna-leső, ravasz és lelketlen okosság.
Mint Feketénk, a’ nyájas öreg, kinek élete halkkal
’S hasznokat hajtva fut-el, valamint a’ völgy ere, melly hol
Szent ligetet serdít, hol szomjú holdakat öntöz.
Emlékeztek e még rólam, vagy már is eloltá
A’ szeretett vendég’ képét a’ nem nagy időcske?
Hol múlatsz te? Kolozsvártt e, a’ városi füst és
Lárma között, vagy Szent-Benedeknek csendes ölében?
Távol ugyan Döbrenteitől, de Tihóra, hol eggy nagy-
Fényű férjfi szokott bíztos kebelébe fogadni,
’S a’ nekem olly kedves fejedelmi Zsibóra, kinézvén.
Két hava mult-el már, hogy az eltávozni-szokatlant
Kisded honja megint elzárta, de nem fog-el engem
Gyermekeim’ szeretett keskeny köre, nem fog-el író-
Asztalom úgy, hogy benneteket ne sohajtsalak, oh ti,
Hirtelen elreppent szép nyolcz napok, isteni éjek!
És mikoron hátára veszen Brüszöm, eggykor az Erdély’
Első ifjáé, ’s az enyém már; ángol atyának
’S Stambuli kanczának szép gyermeke; ’s rázza rövidre-
Metszett kis farkát, ’s hattyúnyaka gyenge serényét,
’S játszva, szökellve, nyerítve viszen Kázmérba napamhoz,
’S eggy pár [!]
*Minden más forrásban itt a ’szép’ jelző áll, ennek hiányában hibás lett a versritmus, ezért tollhibára kell gyanakodnunk.
szemhez közelébb Házára-Mikónak,
*közelébb <Mikóh> Házára-Mikónak
’S ifjúvá teszi a’ kit az évek’ sullya hanyatlat:
Oh akkor lelkem eggyütt van véletek a’ kert’
Szent csorgója körűl, hol az holdnak mágusi fénye
Játszva tekinte-le ránk az olasz nyár’ ’s fenyvek’ homályán;
És ott, a’ hol ezüst habjait a’ vad Szamos önti,
’S rőt Brüszöm anyja után szökdelleni kezde, legelső
Perjéjébe harapdálván, a’ szarvasok’, őzek’,
Fáczánok’ mezején; ’s kívánnám éltemet itten
Tölteni közttetek és a’ kik hozzátok hasonlók.