1817 Aa |
1817 Aa |
1817 Ab |
1817 Ab |
1817 Ab |
1817 B |
1817 után C |
|---|---|---|---|---|---|---|
Kedvelt híve, Buczym, Weselényinek, a’ te barátod,
Hogy te magad hallgatsz, hogy hallgat Kornisod, érzi.
Szólj, mint vagy te? miként vagyon ő? szólj, mint vagyon anyja?
Nagy dísze Erdélynek, nagy dísze a’ Teleki háznak,
’S hív mint atyja, kinek hamvvedrét tiszteli jó ’s rossz.
Mint van Kenderesink? az az új Fabríciusz, a’ ki
Szíve’ érzéseitől nehezebben hajolhat-el a’ hogy
Fenn ösvényéről az egek’ nagy fénye hajolhat;
’S a’ ki, midőn a’ fergetegek rá rontanak, ámbár
Némúlást javasol neki a’ lelketlen okosság,
Azt teszi a’ mit az ész, a’ tiszt, ’s széplelke parancsol,
’S tilt a’ haszna-leső, ravasz és lelketlen okosság.
Mint Feketénk, a’ nyájas öreg, kinek élete halkkal
’S hasznokat hajtva fut-el, valamint a’ völgy ere, melly hol
Szent ligetet serdít, hol szomjú holdakat öntöz.
Emlékeztek e még rólam, vagy már is eloltá
A’ szeretett vendég’ képét a’ nem nagy időcske?
Hol múlatsz te? Kolozsvártt e, a’ városi füst és
Lárma között, vagy Szent-Benedeknek csendes ölében?
Távol ugyan Döbrenteitől, de Tihóra, hol eggy nagy-
Fényű férjfi szokott bíztos kebelébe fogadni,
’S a’ nekem olly kedves fejedelmi Zsibóra, kinézvén.
Két hava mult-el már, hogy az eltávozni-szokatlant
Kisded honja megint elzárta, de nem fog-el engem
Gyermekeim’ szeretett keskeny köre, nem fog-el író-
Asztalom úgy, hogy benneteket ne sohajtsalak, oh ti,
Hirtelen elreppent szép nyolcz napok, isteni éjek!
És mikoron hátára veszen Brüszöm, eggykor az Erdély’
Első ifjáé, ’s az enyém már; ángol atyának
’S Stambuli kanczának szép gyermeke; ’s rázza rövidre-
Metszett kis farkát, ’s hattyúnyaka gyenge serényét,
’S játszva, szökellve, nyerítve viszen Kázmérba napamhoz,
’S eggy pár [!]*
Minden más forrásban itt a ’szép’ jelző áll, ennek hiányában hibás lett a versritmus, ezért tollhibára kell gyanakodnunk. szemhez közelébb Házára-Mikónak,*közelébb <Mikóh> Házára-Mikónak
’S ifjúvá teszi a’ kit az évek’ sullya hanyatlat:
Oh akkor lelkem eggyütt van véletek a’ kert’
Szent csorgója körűl, hol az holdnak mágusi fénye
Játszva tekinte-le ránk az olasz nyár’ ’s fenyvek’ homályán;
És ott, a’ hol ezüst habjait a’ vad Szamos önti,
’S rőt Brüszöm anyja után szökdelleni kezde, legelső
Perjéjébe harapdálván, a’ szarvasok’, őzek’,
Fáczánok’ mezején; ’s kívánnám éltemet itten
Tölteni közttetek és a’ kik hozzátok hasonlók.
| Kedvelt híve, Buczim, Weselényinek, a’ te barátod,
Hogy te magad hallgatsz, hogy hallgat Kornisod, érzi.
Szólj, mint vagy te? miként vagyon ő? szólj, mint vagyon anyja?
Nagy dísze Erdélynek, nagy dísze a’ Teleki háznak,
’S hív mint atyja, kinek hamvvedrét tiszteli jó ’s rossz.
Mint van Kenderesink? az az új Fabríciusz, a’ ki
Szíve’ érzéseitől nehezebben hajolhat-el a’ hogy
Fenn ösvényétől az egek’ szép fénye hajolhat;
’S a’ ki, midőn a’ fergetegek rá rontanak, ámbár
Némúlást javasol neki a’ lelketlen okosság,
Azt teszi a’ mit az ész, a’ tiszt, ’s széplelke parancsol,
’S tilt a’ haszna-leső ravasz és lelketlen okosság.
Mint Feketénk a’ nyájas öreg? kinek élete halkkal
’S hasznok-hajtva fut-el, valamint a’ völgy’ ere, melly hol
Szent ligetet serdít, hol szomjú holdakat öntöz.
Emlékeztek e még rólam? vagy már is eloltá
A’ szeretett vendég’ képét a’ nem nagy időcske?
Hol múlatsz te? Kolozsvártt e, a’ városi*
<vagy> a’ városi füst ésLárma között? vagy Szent-Benedeknek csendes ölében?
Távol ugyan Döbrenteitől, de Tihóra, hol eggy nagy-
Fényű férjfi szokott bíztos kebelébe fogadni,
’S a’ nekem olly kedves fejedelmi Zsibóra kinézvén.
Két hava múlt-el már hogy az eltávozni-szokatlant
Kisded honja megint elzárta, de nem fog-el engem
Gyermekeim’ szeretett keskeny*
<honja> keskeny köre, nem fog-el íróAsztalom úgy, hogy benneteket ne sohajtsalak, oh ti,
Hirtelen elreppent szép nyolcz napok, isteni éjek!
És mikoron hátára veszen Brüce-öm, eggykor az Erdély’
Első ifjáé, ’s az enyém már; ángol atyának
’S Stambuli kanczának szép gyermeke; ’s rázza rövidre-
Metszett kis farkát ’s hattyúnyaka’ gyenge serényét,
’S játszva, szökellve, nyerítve viszen Kázmérba napamhoz,
’S eggy pár szép szemhez, közelébb, Házára-Mikónak,
’S ifjúvá teszi a’ kit az évek’ sullya hanyatlat:
Oh akkor lelkem eggyütt van véletek a’ kert’
Szent csorgója körül, hol az holdnak mágusi fénye
Játszva tekinte-le ránk az olasz-nyár’ ’s*
’s Utólag toldva a két szó közé. fenyvek’ homályán;És ott, a’ hol ezüst habjait a’ vad Szamos önti,
’S rőt Brüszöm anyja után szökdelleni kezde, legelső
Perjéjébe harapdálván, a’ szarvasok’, őzek’,
’S fáczánok’ mezején, ’s kívánnám éltemet itten
Tölteni közttetek és a’ kik hozzátok hasonlók.
|
expiarista Aldozó Pappal, ki most Gróf Kornis Ignácznénak gyermekeit neveli.
Zsibón voltam vele és Kolozsvárott.*
A HEZ utólag toldva a névhez, amely eredetileg a mondat része volt; e javítással együtt azonban nem történt meg a mondat szerkezetének átalakítása is. Kedvelt híve, Buczim, Weselényinek, a’ te barátod
Hogy te magad hallgatsz, hogy hallgat Kornisod, érzi. fajdalmasan érzi. Gr. Kornis
Szólj, mint vagy te? miként vagyon ő? Mihály 20 esztdős ifju.
szólj, mint vagyon anyja? (Gr. Teleki Anna) Ez nem tanítványa Buczinak.
Nagy disze Erdélynek, nagy dísze a’ Teleki háznak,
’S hív (a’ nemzethez) mint atyja (Károly, Erdélyi Thesaurarius)
kinek hamvvedr[é]t*
hamvvedret em. tiszteli jó ’s rossz. Mint van Kenderesink? (Gubern. Consiliarius) az az új Fabriciusz, a’ ki
Szíve’ érzéseitől nehezebben hajolhat-el a’ hogy
Fenn ösvényétől az egek’ nagy dísze hajolhat;
’S a’ ki, midőn a’ fergetegek rá rontanak, ámbár
Némúlást javasol neki a’ lelketlen okosság,
Azt teszi a’ mit az ész, a’ tiszt, ’s széplelke parancsol,
’S tilt a’ haszna-leső, ravasz és lelketlen okosság.
Mint Feketénk (Ferencz, eggy 70 esztdős Úr) a’ nyájas öreg, kinek élete halkkal
’S hasznokat-hajtva fut-el, valamint a’ völgy ere, melly itt
Szent ligetet serdít, (adolescere facit, ex serdűl, sicut ex cserdűl fit cserdít)
ott szomjú holdakat öntöz.
Emlékeztek*
Emlékez<n>tek Ráírással jav. e meg rólam, vagy már is eloltá A’ szeretett vendég’ képét a’ nem nagy időcske?
Hol múlatsz te? Kolozsvártt é, a’ városi füs[t]*
füs Tollhiba, em. és Lárma között vagy Szent-Benedeknek csendes ölében?
Távol ugyan Döbrenteitől, de Tihóra, hol eggy nagy-
Fényű férjfi (Cserei Miklós) szokott bíztos kebelébe fogadni,
’S a’ nekem is kedves fejedelmi Zsibóra tekintvén?
Két hava múlt-el már hogy az eltávozni-szokatlant
Kedves honja megint elzárta; de nem fog-el engem
Gyermekeim szeretett keskeny köre, nem fog-el író-*
<író> író-
Asztalom úgy, hogy benneteket ne sohajtsalak, oh ti
Hirtelen elreppent szép nyolcz napok, isteni éjek!
És mikoron hátára veszen Brüce-om, eggykor az Erdély’
Első ifjáé, ’s az enyém már, – ángol atyának
’S Stambuli kanczának szép gyermeke – ’s rázza rövidre-
Metszett kis farkát ’s hattyúnyaka’ gyenge serényét,
’S játszva, szökelve, nyerítve viszen Kázmérba napamhoz,
’S eggy pár szép szemhez, közelebb Házára-Mikónak, (Mikóházára)
’S ifjúvá teszi a’ kit az évek’ sullya lenyommaszt:
Oh akkor lelkem eggyütt van véletek a’ kert’
Szent csorgója körűl, hol az holdnak mágusi fénye
Játszva tekinte reánk az olasznyár ’s fenyvek’ homályán,
És ott, a’ hol ezüst habjait a’ vad Szamos önti,
’S rőth Brüszöm anyja után szökdelleni kezde, legelső
Perjéjébe harapdálván, a’ szarvasok’, őzek’,
Fáczánok’ mezején – kívánnám éltemet itt el-
Tölteni közttetek és a’ kik hozzátok hasonlók.
| Buczim, Weselényinek, kedvelt híve,*
Eredetileg: Kedvelt híve, Buczim, Weselényinek, Utóbb a szórend a szavak fölötti számokkal átrendezve, a sorkezdő nagy betű javítatlan maradt, em. a’ te barátodHogy te magad hallgatsz, hogy hallgat Kornisod 1
Gróf Kornis Mihály, 20 esztdős ifju, testvér bátyja a’ Buczy tanítványának. érzi.*<érzi> érzi.
Szólj, mint vagy te? miként vagyon ő? szólj, mint vagyon anyja, 2
Gróf Kornis Ignátzné, Teleki Anna. Ez értette ’s szerette a’ Török Lajoshoz írt Epistolát az Erd. Muzéumban. Gróf Teleki Károly, Erdélyi Thesauráriusnak leánya.
*Ez az utolsó mondat új sorban, előtte jegyzetindex, utóbb áthúzva: <***)>
Nagy dísze Erdélynek, nagy dísze a’ Teleki háznak,
’S hív mint atyja, kinek hamvvedrét tiszteli jó ’s rossz.
Mint van Kenderesink? 3
Kenderesi Gubern. Consiliárius.
****<*>) az az új Fabrciusz, a’ kiSzíve’ érzéseitől nehezebben hajolhat-el a’ mint
Fenn ösvényétől az egek’ szép fénye hajolhat.
’S a’ ki, midőn a’ fergetegek rá rontanak, ámbár
Némúlást javasol neki a’ lelketlen okosság,
Azt teszi a’ mit az ész, a’ tiszt, ’s széplelke tanácsol,
’S tilt a’ haszna-leső ravasz és lelketlen okosság.
Mint Feketénk4
Fricsi Fekete Ferencz 79 esztdős öreg Úr, a’ Spectator fordítója. a’ nyájas öreg? kinek élete halkkal’S hasznokat-hajtva fut-el, valamint a’ völgy’ ere, melly hol
Szent ligetet serdít, hol szomju holdakat öntöz.
serdít, adolescere facit, ex serdűl – sicut cserdít, ex cserdűl, pendít ex pendűl.*
A magyarázott szó a lapon az utolsó sorban van, a magyarázat a lap legajára van írva.
Emlékeztek e még rólam? vagy már is eloltá
A’ szeretett vendég’ képét a’ nem nagy időcske? Horat. szereti pajkosságból a’
Hol múlatsz te? Kolozsvártt e? a’ városi füst és diminutivumokat.
Lárma között vagy Szent-Benedeknek 5
Szent Benedek, Kornisnak lakja.
*Itt és a szövegben is *) található, mert ez az index új kéziratlapon következik, sorrendben viszont az ötödik, értelemszerűen em.
lucellum Amiculus.
csendes ölében?
Távol ugyan Döbrenteitől, de Tihóra, hol eggy nagy-
Fényű férjfi (Cserei Miklós) szokott bíztos kebelébe fogadni,
’S a’ nekem olly kedves fejedelmi Zsibóra kinézvén.
Két hava mult-el már, hogy az eltávozni-szokatlan[t]*
Tollhiba, em.
Kisded honja megint elzárta, de nem fog-el engem
Gyermekeim szeretett keskeny köre, nem fog-el író
Asztalom úgy, hogy benneteket ne sohajtsalak,*
<szeresselek> sohajtsalak, oh tiHirtelen elreppent szép nyolcz napok, isteni éjek!
És mikoron hátára veszen Bruce-öm, eggykor az Erdély’
Első ifjáé, ’s az enyém már – ángol atyának
’S Stambuli kanczának szép gyermeke – ’s rázza rövidre
Metszett kis farkát, ’s hattyúnyaka’ gyenge serényét,
’S játszva, szökelve, nyerítve viszen Kázmérba napamhoz,
’S eggy pár szép szemhez közelebb Házára-Mikónak, Mikóházára,
’S ifjúvá teszi a’ kit az évek’ sullya hanyatlat:
Oh akkor lelkem eggyütt van véletek a’ kert’
Szent csorgója körűl, hol az holdnak mágusi fénye
Játszva tekinte-le ránk az olasznyár’ ’s fenyvek’ homályán;
És ott a’ hol ezüst habjait a’ vad Szamos önti,
’S rőt Brüszöm anyja után szökdelleni kezde, legelső
Perjéjébe harapdálván, a’ szarvasok’, őzek’,
Fáczánok’ mezején; ’s kívánnám éltemet ott el
Tölteni közttetek és a’ kik hozzátok hasonlók.
| ki Expiarista Pap, ’s Gróf Kornis Ignátznál Nevelő.
Buczim, Weselényinek, kedvelt híve,*
Eredetileg: Kedvelt híve, Buczim, Weselényinek, Utóbb a szórend a szavak fölötti számokkal átrendezve, a sorkezdő nagybetű javítatlan maradt, em. a’ te barátodHogy magad is hallgatsz, hogy hallgat Kornizsod, érzi.
Szólj, mint vagy te? miként vagyon ő? szólj mint vagyon anyja?
Nagy dísze Erdélynek, nagy dísze a’ Teleki háznak,
’S hív mint atyja, kinek hamvvedrét tiszteli jó ’s rossz.
Mint van Kenderesink? az az új Fabriciusz, a’ ki
Szíve’ érzéseitől nehezebben hajolhat-el a’ mint
Fenn ösvényétől az egek’ szép fénye hajolhat;*
hajolhat<?>;
’S a’ ki midőn a’ fergetegek rá rontanak, ámbár
Némúlást javasol neki a’ lelketlen okosság,
Azt teszi a’ mit az ész a’ tiszt ’s szép-lelke parancsol,
’S tilt a’ haszna-leső, ravasz, és lelketlen okosság?
Mint Feketénk, a’ nyájas öreg? kinek élete halkkal
’S hasznokat-hajtva fut-el, valamint a’ völgy ere, melly hol
Szent ligetet serdít, hol szomjú holdakat öntöz.*
öntöz<?>.
(serdit, ex serdül, adolescere facit.)
Emlékeztek e még rólam, vagy már is eloltá
A’ szeretett vendég’ képét a’ nem nagy időcske?
Hol múlatsz te? Kolozsvártt é, a’ városi füst és
Lárma között, vagy Szent-Benedeknek csendes ölében?
Távol ugyan Döbrenteitől, de Tihóra, hol eggy nagy-
Fényű férjfi (Cserei Miklós) szokott bíztos kebelébe fogadni,
’S a’ nekem is kínos [!]*
Tollhiba lehet, értelmileg nem illik ide, más forrásokban ’kedves’ áll. fejedelmi Zsibóra tekintvén.Két hava mult el már, hogy az eltávozni-szokatlant
Kisded*
<Kedves> Kisded Ráírással jav. honja megint elzárta: de nem fog-el engemGyermekeim’ szeretett keskeny köre, nem fog-el író-
Asztalom úgy hogy benneteket ne sohajtsalak, oh ti
Hirtelen elreppent szép nyolcz napok isteni*
napok <’s> isteni éjek! noctes coenaeq. És mikoron hátára veszen Brüszöm, eggykor az Erdély’ deum.
Első ifjáé, ’s az enyém most – ángol atyának
’S Stambuli kanczának szép gyermeke – ’s rázza rövidre
Metszett kis farkát ’s hattyúnyaka’ gyenge serényét,
’S játszva, szökelve, nyerítve viszen Kázmérba napamhoz,
’S eggy pár szép szemhez közelébb Házára-Mikónak, Mikóháza
’S ifjúvá teszi a’ kit az évek sullya hanyatlat:
Oh akkor lelkem eggyütt van véletek a’ kert’
Szent csörgője körűl, hol az holdnak mágusi fénye
Játszva tekinte le ránk az olasznyár*
olasz<fák> A nyár az áth. szó fölé írva. ’s fenyvek’ homályán;És ott a’ hol ezüst habjait a’ vad Szamos önti,
’S rőt Brüszöm anyja után szökdelleni kezde, legelső
Perjéjébe harapdálván, a’ szarvasok’, őzek’,
Fáczánok’ mezején; ’s kivánnám éltemet itt el
Tölteni közttetek és a’ kik hozzátok hasonlók.
| Kedvelt híve, Buczim, Weselényinek, a’ te barátod,
Hogy te magad hallgatsz, hogy hallgat Kornisod, érzi.
Szólj, mint vagy te? miként vagyon ő? szólj, mint vagyon anyja,
Nagy dísze Erdélynek, nagy dísze a’ Teleki háznak,
’S hív mint atyja, kinek hamvvedrét tiszteli jó ’s rossz.
Mint van Kenderesink? az az új Fabríciusz, a’ ki
Szíve’ érzéseitől nehezebben hajolhat-el, a’ mint
Fenn ösvényétől az egek’ nagy fénye hajolhat;
’S a’ ki, midőn a’ fergetegek rá rontanak, ámbár
Némúlást javasol neki a’ lelketlen okosság,
Azt teszi, a’ mit az ész, a’ tiszt, ’s széplelke parancsol,
’S tilt a’ haszna-leső ravasz és lelketlen okosság.
Mint Feketénk, a’ nyájas öreg? kinek élete halkkal
’S hasznokat-hajtva fut-el, valamint a’ völgy’ ere, melly hol
Szent ligetet serdít, hol szomjú holdakat áztat.
Emlékeztek-e még rólam? vagy már is eloltá
A’ szeretett vendég’ képét a’ nem nagy időcske?
Két hava mult-el már, hogy az eltávozni-szokatlant
Kisded honja megint elzárta: de nem fog el engem
Gyermekeim’ szeretett kisded köre, nem fog-el író
Asztalom úgy, hogy benneteket ne sohajtsalak, oh ti
Hirtelen’ elreppent szép nyolcz napok, Istenek éjei!
És mikoron hátára veszen Brüszöm, eggykor az Erdély’
Első ifjáé, ’s az enyém már – ángol atyának
’S Stambuli kanczának szép gyermeke – ’s rázza rövidre
Metszett kis farkát, ’s hattyú nyaka gyönge serényét,
’S játszva, nyerítve, szökelve viszen Kázmérba napamhoz,
’S eggy pár szép szemhez, közelebb Házára-Mikónak,
’S ifjúvá teszi, a’ kit az évek’ sullya hanyatlat:
Oh, akkor lelkem eggyütt van véletek a’ kert’
Szent csorgója körül, hol az holdnak mágusi fénye
Játszva tekinte-le ránk az olasz-nyár’ ’s fenyvek’ homályán.
És ott, a’ hol ezüst habjait a’ vad Szamos önti,
’S rőt Brüszöm anyja után szökdelleni kezde, legelső
Perjéjébe harapdálván, a’ szarvasok’, őzek’,
’S fáczánok’ mezején, ’s kívánnám éltemet*
sltemet Sajtóhiba, em. itt elTölteni közttetek és a’ kik hozzátok hasonlók.
| Kedvelt híve, Buczym, Weselényinek, a’ te barátod,
Hogy te magad hallgatsz, hogy hallgat Kornisod, érzi.
Szóllj, mint vagy te? miként vagyon ő? szóllj, mint vagyon anyja?
Nagy dísze Erdélynek, nagy dísze a’ Teleki háznak,
’S hív mint atyja, kinek hamvvedrét tiszteli jó ’s rossz.
Mint van Kenderesink? az az új Fabríciusz, a’ ki
Szíve’ érzéseitől nehezebben hajolhat-el a’ mint
Fenn ösvényétől az egek’ szép fénye hajolhat;
’S a’ ki, midőn a’ fergetegek rá rontanak, ámbár
Némúlást javasol néki a’ lelketlen okosság,
Azt teszi a’ mit az ész, a’ tiszt, ’s szép-lelke parancsol,
’S tilt a’ haszna-leső, ravasz és lelketlen okosság.
Mint Feketénk, a’ nyájas öreg? kinek élete halkkal
’S hasznokat hajtva fut-el, valamint a’ völgy’ ere, melly hol
Szent ligetet serdít, hol szomjú holdakat öntöz.
Emlékeztek e még rólam? vagy már is eloltá
A’ szeretett vendég’ képét a’ nem nagy időcske?
Hol múlatsz te? Kolozsvártt é? a’ városi füst és
Lárma között, vagy Szent-Benedeknek csendes ölében?
<Távol ugyan Döbrenteitől, de Tihóra, hol eggy nagy-
Fényű ferjfi szokott bíztos kebelébe fogadni,
’S a’ nekem olly kedves fejedelmi Zsibóra, kinézvén.>*
Utóbb ferde vonalakkal áthúzva e három sor.
Két hava múlt-el már, hogy az eltávozni-szokatlant
Kisded honja megint elzárta: de nem fog-el engem
Gyermekeim’ szeretett keskeny köre, nem fog-el író-
Asztalom úgy, hogy benneteket ne sohajtsalak, oh tí,
Hirtelen’ elreppent szép nyolcz napok, istenek’ éjei!
És mikoron hátára veszen Brüszöm, eggykor az Erdély’
Első ifjáé, ’s az enyém most; <ángol atyának> Londonni ménnek*
Utóbb más írással az áth. szavak mellé írva.
’S Stambuli kanczának szép gyermeke, ’s rázza rövidre-
Metszett kis farkát, ’s hattyúnyaka’ gyönge sörényét;
’S játszva, szökellve, nyerítve viszen Kázmérba napamhoz,
’S eggy pár szép szemhez közelébb Házára-Mikónak;
<’S ifjúvá tészi a’ kit az évek’ sullya hanyatlat:>*
Utóbb kihúzva e sor.
Oh akkor lelkem eggyütt van véletek a’ kert’
Szent csorgója körül, hol az hold’ szép arcza mosolygó
Búban néze-le ránk az olasz-nyár’ ’s fenyvek’ homályán;
És ott, a’ hol ezüst habjait a’ vad Szamos önti,
’S rőt Brüszöm anyja megett szökdelleni kezde, legelső
Perjéjébe harapdálván, a’ szarvasok’, őzek’,
Fáczánok’ mezején, ’s kívánnám éltemet itten
Tölteni közttetek és a’ kik hozzátok hasonlók.
|