Buczim, Weselényinek, kedvelt híve,
*Eredetileg: Kedvelt híve, Buczim, Weselényinek, Utóbb a szórend a szavak fölötti számokkal átrendezve, a sorkezdő nagybetű javítatlan maradt, em.
a’ te barátod
Hogy magad is hallgatsz, hogy hallgat Kornizsod, érzi.
Szólj, mint vagy te? miként vagyon ő? szólj mint vagyon anyja?
Nagy dísze Erdélynek, nagy dísze a’ Teleki háznak,
’S hív mint atyja, kinek hamvvedrét tiszteli jó ’s rossz.
Mint van Kenderesink? az az új Fabriciusz, a’ ki
Szíve’ érzéseitől nehezebben hajolhat-el a’ mint
Fenn ösvényétől az egek’ szép fénye hajolhat;
*hajolhat<?>;
’S a’ ki midőn a’ fergetegek rá rontanak, ámbár
Némúlást javasol neki a’ lelketlen okosság,
Azt teszi a’ mit az ész a’ tiszt ’s szép-lelke parancsol,
’S tilt a’ haszna-leső, ravasz, és lelketlen okosság?
Mint Feketénk, a’ nyájas öreg? kinek élete halkkal
’S hasznokat-hajtva fut-el, valamint a’ völgy ere, melly hol
Szent ligetet serdít, hol szomjú holdakat öntöz.
*öntöz<?>.
(serdit, ex serdül, adolescere facit.)
Emlékeztek e még rólam, vagy már is eloltá
A’ szeretett vendég’ képét a’ nem nagy időcske?
Hol múlatsz te? Kolozsvártt é, a’ városi füst és
Lárma között, vagy Szent-Benedeknek csendes ölében?
Távol ugyan Döbrenteitől, de Tihóra, hol eggy nagy-
Fényű férjfi (Cserei Miklós) szokott bíztos kebelébe fogadni,
’S a’ nekem is kínos [!]
*Tollhiba lehet, értelmileg nem illik ide, más forrásokban ’kedves’ áll.
fejedelmi Zsibóra tekintvén.
Két hava mult el már, hogy az eltávozni-szokatlant
Kisded
*<Kedves> Kisded Ráírással jav.
honja megint elzárta: de nem fog-el engem
Gyermekeim’ szeretett keskeny köre, nem fog-el író-
Asztalom úgy hogy benneteket ne sohajtsalak, oh ti
Hirtelen elreppent szép nyolcz napok isteni
*napok <’s> isteni
éjek!
noctes coenaeq.
És mikoron hátára veszen Brüszöm, eggykor az Erdély’ deum.
Első ifjáé, ’s az enyém most – ángol atyának
’S Stambuli kanczának szép gyermeke – ’s rázza rövidre
Metszett kis farkát ’s hattyúnyaka’ gyenge serényét,
’S játszva, szökelve, nyerítve viszen Kázmérba napamhoz,
’S eggy pár szép szemhez közelébb Házára-Mikónak, Mikóháza
’S ifjúvá teszi a’ kit az évek sullya hanyatlat:
Oh akkor lelkem eggyütt van véletek a’ kert’
Szent csörgője körűl, hol az holdnak mágusi fénye
Játszva tekinte le ránk az olasznyár
*olasz<fák> A nyár az áth. szó fölé írva.
’s fenyvek’ homályán;
És ott a’ hol ezüst habjait a’ vad Szamos önti,
’S rőt Brüszöm anyja után szökdelleni kezde, legelső
Perjéjébe harapdálván, a’ szarvasok’, őzek’,
Fáczánok’ mezején; ’s kivánnám éltemet itt el
Tölteni közttetek és a’ kik hozzátok hasonlók.