Égtem értted, ’s te szerettél;
Még én égek, nem te már.
Ah, te már elhidegedtél,
Szád szemed tagadja bár!
’S én itt magamba borúlva
Nevedet sohajtgatom,
Elbúsúlva, megfásúlva
Veszteségem’ siratom.
Elenyésztek életemnek
Tündér istenálmai.
De ne rettegj; mély sebemnek
Nem terhelnek vádjai.
Légy te boldog! könnyebbedve
Viselem majd terhemet,
’S ezt sohajtom kevélykedve:
Minnyim eggykor szeretett.