Lyányka, találva van ő! ’s te mosolygva csudálod hogy arczát,
A’ homok illy híven szökteti vissza feléd.
Szóllj, ki vezette karod? ki sugalta kebledbe hogy ezt merd?
Mert e’ gondolatod’ eggy kegyes Isten adá.
„Ámor hagyta hogy azt újam rajzolja szeretve,
’S a’ mit nékem hagyott, hagyta Ferenczynek is.”