Hittem az esnek
1E s és E s k elavúlt szavaink, most E s k ü v é s .
ah! azt a’ hold és csillagok hallák,
’S értte kezessé lön, ’s mennyi gyönyörrel! az éj.
’S im játszattva vagyok. Menj, menj! Én kába, ki minden
Boldogságomat eggy lyánka’ kezébe tevém!
Mit? nem igaz? lássad levelét; elfogtam. Igaznak
A’ legszemtelenebb sem meri vetni cselét. –
Ah! de te sirsz, nyakamat karod általölelte, könyüdtől
Arczomat ázni érzem – Csalfa, feledve hibád.