„Ne, ne! elöl az álom; hagyj alunni!”
Mond, félig-alva már, az édes lyányka;
’S reám borúl, ’s elszunnyad karjaimban.
„Nicht, nicht! mich tödtet der Schlaf; lasse mich schlafen!” sagt halbschlummernd schon das süsse Mädchen; beugt sich űber mich, und ist wie todt in meinen Armen.
Én engedek, ’s a’ kedves terhet, össze-
Fűzött karokkal tartom áltszorítva,
’S számlálom szíve’ minden döbbenését.
Ich ergebe mich, u. halte die liebe Last mit in einander geschlungenen Armen an mich gedrückt, und zähle jeden Schlag ihres Herzens.
De végre virrad. Hahh eggy mély fohász, és
Utána csók, eggy néma! – kínjaimnak
Felhozzák végét, és a’ várt jutalmat.