Midőn Erdősi az első distichet
Csinálni merte, Polyhymniánk
Fellépe a’ Szent Olympba, ’s térdre húllván
A’ Nagy Krónion Széke előtt, kiálta:
Áldásodat Nagy Isten, Kezdetemre!
Homérem’ lantja a’ földön újra zeng.
Hellász, és Látzium, nem hólt ki egészen
Akard, és egy Szabad Nép, mellyet én
És Liber vettünk Kedvezéseinkbe,
Letészi vad tüzét, ’s Rómának és
Athénnek nyomdokán futásnak indúl,
Úgy a’ hogy új nép nem futand soha.
A’ kezdet még csekély: de én Virágot
*virágot em.
Leczkéim alá veszem, ’s a’ Léthe’ Szélein
Horátz csudálva hallja majd tulajdon
’S mégis külömböző Szép Énekeit.
Keblembe zárom Tétnek áldozóját, Téti Hebar. Horvát András,
’S mint a’ midőn Aédon tiszteli ki Zirczet csudálást érdemlő
Bájzengzetével a’ kelő Napistent, Énekben magasztalta. –
Ki a’ telek’ vad Szörnyeit elveré,
’S ismét felhozza a’ régen várt tavaszt,
A’ Zircz’ Apollja akként tiszteltetik.
Áldásodat, Nagy Isten, Kezdetemre!
Zeüsz int, ’s a’ Szép Kihalgatott virágait
Feltészi lábaihoz, ’s vigadva száll-fel.
II. Jelenés
’S beszelje a’ Költő, mik történtek itt?
A’ Nóta Szép, mond A, de nem Magyar;
Nekünk Magyar kell, nem deák ’s görög. – Zsombori.
’S ha kell külföldi, mért nem a’ tatár?
Mert a’ tatár rokonvér, monda B, Beregszászi.
’S a’ Syrus és Zsidó ’s arabs, velűnk.
Erdősi servum pecus, így felel C,
’S rossz imitátor; ötet viszketeg
Fúrdalja; ujakkal óhajt a’ Seregben Beregszaszi pag. IV.
Kimútattatni, hogy az az az ő.
Mit? kérdi D, ez új, ez a’ Szokással Beregszászi, és Zsombori, ’s mind azok,
Ellenkezésben áll; jó e’ tehát? a’ kik Horátznak egy sorát emlegetik,
Mert a’ Szokás itt, mint mindenhol, Úr. feledvén hogy Horatz Nyelvrontó vólt, és
nyelvrontást tanított.
Ha jó is, úgy mond E, ki bizta rá,
Hogy Ő csináljon jót? A’ Lant miénk,
Nem a’ tiéd, nem az enyim, ’s övé. Zsombori.
Mindnyájan kezdjünk, hogy ha kell, nem egy.
Mindnyájan, úgy mond most F, semmiben
Nem tészűnk kezdést; azt mindenkor eggy,
Vagy csak kevés társ, tészi. Ám tehát,
Próbálja mit tud Ő; de hozza előnkbe,
’S mi fogjuk néki mondani, tud é Ő. Zsombori
’S bár tudjon! tudni nem fog, hogy ha mi,
Hogy nem tud, úgy találjuk! Szólla G.
Itélni jusson nékem is vagyon,
Igy szólla H, mert én is Nép vagyok,
’S ki mondom: Én nem értem. E’ szerént
Egyébb nints hátra, mint hogy a’ Kobozt
Engesztelésűl áldozza a’ Szokásnak,
Ha hív polgárnak óhajt nézetődni (!!!)
Ne szolljon a’ kit nem hall a’ – Siket.
III. Jelenés
Erdősi után eggy vad csoport dühűlt
Gyötrő zengésre, ’s eggyik a’ Szelés’
Négy pontjain rímet kezde csattogatni Versus Leonini
Gonosz hexametert ’ pentametert
Gyártott nyöstényke ’s hím, ’s tudós ’s tudatlan,
És a’ tudatlan még makacsbb leve.
Szép! Oh igen Szép! Mond Polyhymniának.
A’ Kancsal Isten; méltán kérkedel;
’S ez e az a’ te Rómád és Athéned?
Seregemben, úgy mond Mónusznak komoly
De csendes arcczal Polyhymnia,
Jót ’s rosszat eggyütt úgy lelsz, mint az ég’
Sergében leljük Ámort és Szilént
És téged Ormos, Sánta, Kancsal Isten.
Mellyike a’ jó, mellyike a’ gonosz,
Azt értik a’ kik engemet Szeretnek,
’S epés gúnyoddal én nem gondolok.
Felszálla, ’s vitte a’ pártát Kedvesének.