Mársnak sisakjában giliczék költenek,
Jele hogy ő és Vénus ne ellenkeznek.
Életemet én is Mársnak dedicáltam,
De, nem tagadhatom, Vénust is szolgáltam,
Jó hazámért,
Júliámért,
Sok nagy bajt próbáltam,
Vitézűl kiálltam.
*Itt és a következő szakasz utáni üres sorban azonos német nyelvű szedési utasítás.
Heában, kiálték; úgy akarta Isten!
Ne fuss, én Violám, juttassad eszedben:
Péneus leánya öltözött törzsökben,
Mert kegyetlenségért Isten is kegyetlen.
Jaj, szerelmes Violám, óvjad magadat,
Hangya meg ne csípje szép fejér lábadat,
Ne szakassza szederjin arany hajadat;
Állítsd-meg, állítsd-meg, kérlek, futásodat.
A’ Dráva’ partjai meghallák keservem’,
S eggyütt sirankoztak kínjaimon velem.
Meddig futsz, kiáltám, te én szerelmesem!
Megállasz e, térded’ hogy ölelhessem? – (Echo.) Nem.
Mint ama’ könyü köd a’ forgó szél előtt,
Violám úgy futott én szemeim előtt,
Mint hideg hóharmat nap’ melege előtt,
Mint fürj karvaly előtt, mint árnyék nap előtt.
Szerelmem eránt így sülyedvén kétségben,
Mit ér rugódozni, mondám, ösztön ellen?
Rettenötes szablyámat vevém kezemben
S fölléptem vitéz Mársnak hős seregében.
Igazabb Isten ez; megadta a’ szép bért,
Mivel nem kéméltem a’ mit tőlem ő kért,
*kert Tollhiba, em.
S csatában magamat kitettem ötvenért;
Ez szerze nekem fényt ’s el nem halható hírt.
Pécs s az Eszéki híd, ha szóllhatna, szóllna,
S ha idegen társam meg nem gátolt volna,
Rosszabbúl lett volna a’ pogány eb’ dolga,
S mondaná irígység: Ez nem volt rossz szolga.
A’ Lengyel koronát ámbár fölvehettem,
Mivel hazámat s nemzetemet szerettem,
Félelem s kevélység nélkül megvetettem;
Elég vala nekem hogy megérdemeltem.
Még eggy Isten nyujtá nekem adományát,
Ki mint Király bírja Helicon’ országát.
Följebb böcsűlöm én annak szép csarnokját,
Mint mellyet hord nyakam Spanyol’ aranygyapját.
Éneidóst Máró írta tíz tél alatt,
Szépatyám’ nagy tettét én csak eggy tél alatt.
Nem hasonlítom én Máróhoz magamat.
De én professióm versnél vár nagyobbat.
Az kit írtam, írtam csupa múlatságért,
Jutalmat nem vártam, sem nem várok azért.
Irtam a’ mint tudtam. Ha gúnyolsz munkámért
Tökéletösségre, gondold, hány dolog ért.
Én soha munkámat meg nem corrigáltam,
Hagytam a’ mint elsőben írni találtam.
Néhol fabulákkal azt fel is czifráltam;
Követni Homérust ebben is próbáltam.
Idegen szók vagynak keverve versemben,
Mert tenni nekem vagyon azt jó kedvemben.
Szegény a’ magyar nyelv, ezt vöttem eszemben.
Írj, és velem lészesz eggyes értelemben.
Magyar, még eggy munka marad reád tőlünk;
Ezt tanítja neked: Van erőnk, nincs lelkünk;
Kiholt a’ jámborság és az hűség bennünk;
Szeressd hazád’, s fölkél ismég. Isten velünk.