Kapcsolattörténet: Csokonai utolsó négy levele kérdéseket vet fel a költő életkörülményeit, édesanyjához való viszonyát illetően. „Különös és megoldhatatlannak tetsző, homályos feszültséget visz be az anya portréjába haldokló fiához való viszonya. […] 1804 decemberében kelt levelei szerint volt köztük valami, fájdítóan elidegenítő” – írja Szauder József Csokonai Józsefné portréjában (Szauder, 1980, 21. l.). Ezt a meglátást továbbfűzve írja Vargha Balázs: „Csokonai 1803 nyarától [inkább tavaszától] kezdve szinte egyfolytában betegeskedett, hol enyhébben, hol súlyosabban. És nyomorúságában kénytelen volt folyvást olyan helyet keresni, ahol módja vagy legalább reménysége lehetett volna a pihenésre, kezelésre, gyógyulásra. Keresett a városban, a környéken, akárhol. De otthon nem. Csak otthon nem.” (Vargha, 1989, 231. l. Az alábbiakban elsősorban Szauder József és Vargha Balázs itt idézett munkáira támaszkodunk.)

A költő életkörülményei az 1802-es tűzvész után rosszak voltak, folyamatosan pénzzavarban volt, nemhogy munkái kiadását nem tudta biztosítani, de leégett házuk rendbehozását sem. Az 1804 tavaszán hozzájuk érkező Gál László még romokat talált: „Az 1802-dik évbeli nagy tűz előtt, udvarának hátulsó része felé a’ funduson keresztűl egy nagy istálló is volt félszerrel eggyütt, mellynek háta megett a’ fundus leghátulján szép kis virágos kertje rózsa-lugassal, ’s egy különös nagyságú bodzafával melynek terebélyes árnyéka alatt valamint dolgozni, úgy barátival is vígadni szeretett. Láttomra már mind az istálló, mind a’ kis kert kormos omladék, ’s pusztaság volt.” (CsEml. 406. l.; vö. az 1802. június 15-i levél jegyzeteit.*) A költő az újjáépítéshez csak 1804 nyarán fogott hozzá, július 19-től október 31-ig naponta lejegyezte a vásárolt építőanyag mennyiségét és árát, a végzett munkákat és a kifizetett munkabért (MTAK. K 3/27.; CsMM, 1981 II. 347–352. l.). Az építkezés során alakította ki Kazinczy nyomán azt a kis „múzeum”-ot, amelyről Rhédeynek* és Bek Pálnak* írott leveleiben is megemlékezik, s amelyről a kortársak is említést tesznek.

A ház újjáépítésétől azt a nyugalmat is remélte, melyben erőit nagy tervének, az Árpád-eposznak a kidolgozására összpontosíthatja: „Ezenn én holtig akarok dolgozni, és e’ tzélra kuporgatni egy kis pénzt, hogy magamnak egy kis kertet, másfél szobát, és 10–12 historiai könyvet szerezhessek. Mert harmadévi Desolationk miatt, egyik sem lévén; írásaim szerte széllyel vagynak, leveleim, rendeletlenűl, válaszolatlanúl, gondolatim, planumim, elszilálva”* – írja Kazinczynak 1804. június 14-én. Ez a szoba megoldhatta volna fonák, megalázó helyzetét, amelyről kortársi emlékezésekből van tudomásunk: „Midőn Cs. téli időben fakéméllésből anyjával azon egy és nem igen tágas szobába vonúlni kénteleníttetett, hogy az ő megháboríttatása nélkűl, anyja is látogatóit fogadhassa, ennek fennálló nagy ruhatartóját kiüríttette, abba kis székét és asztalkáját helyhezvén s ajtaját világosság okáért nyitva hagyván, ha abba beűlhetett: az egész világtól elszigetelve tudta magát képzelni, teljes figyelemmel tudott olvasni, gondolkodni és írni.” (Sárváry Pál, CsEml. 399. l.)

A költőnek édesanyjához fűződő viszonyát elég sűrű homály borítja. Fennmaradt ugyan Csokonai Józsefné kéziratos emlékezése, ez azonban meglehetősen szűkszavú: „N. Csokonay Mihály kedves Fiam volt tizenkét 12 esztendős hogy Édes Attyától reám maradot árvaságra, akkor végezte a Poéta classist, az után kétt esztendeig az oratoria Classist járta, annak utánna hétt esztendeig Deák volt, a’ melly hivséges volt tanúlásában, olly hivséggel igyekeztem szükségeit tellyesiteni, a’ mellyeket már kisded korában nagyon érezvén vélem egygye forott szive, igaz fiúi szeretettel viszonozta halála orájáig, a’ kiről azt mondhatom hogy soha egy szavával annyival inkáb tselekedetével, soha meg nem szomoritot, minden bajait tsendesen hordozta, a’ volt leg nehezeb elötte, hogy énis véle együtt éreztem mindeneket.” (MTAK. K 3/9.; CsMM, 1981 211. l.) A kortársi emlékezések ugyancsak megszépítőek, a „napsütésesebb” oldalról szólnak, a fia emlékét ápoló anyát festik meg. Sárváry Pál a külsejében kevéssé feltűnő, de annál kifinomultabb lelkiekkel bíró, művelt, irodalmi felolvasásokat tartó, azokban jeleskedő asszony alakját állítja elénk (ld. CsEml. 393. l.). Gál Lászó, az egykori kosztosdiák, megerősíti ezt a jellemzést, még a felolvasások tényét is (CsEml. 401. l.). Ebből kiindulva hagyományozódott az utókorra „a kedves anya” (Haraszti, 1880, 218. l.) stilizált képe, mely elfedni látszik az emberi kapcsolatok bonyolult szövését.

Csokonai Józsefné Diószegi Sára (1755-1810) igen korán, harmincegy éves korában özvegységre jutott, s – pár év alatt elvesztve apját, anyját, testvérét is – teljesen egyedül maradt, önmagára hagyatva gyermekei eltartásában és nevelésében (vö. Szauder, 1980, 19. l.). Az anyagi biztonság megrendülését jelezte az is, hogy 1788-ban, a Hatvan utcai házat elárverezték a fejük felől, s a Darabos utcában, a kollégium háta mögött vettek egy nádas házat a 221. sz. alatt (vö. minderről részletesen Zoltai, 1905, 103–11. l.; Kilián, 1976, 387–410. l.; Csejtei, 1990; Szilágyi, 1990, 506–510. l.); itt éltek halálukig, ez égett le 1802-ben. Az élet által megkeményített asszony magatartásában Szauder József valami makacs rátartiságot vél felfedezni (21. l.), ami nehezen illeszkedhetett fia bohém természetével (vö. Vargha Balázs, i. m. 234–235. l.). Csokonai anyjáról alig tesz említést, csak itt és még 1798-ban, Festetics Györgyhöz írott levelében* szól személyesebben, 1801-es, szintén Festeticshez szóló levelében* mindössze megemlíti, június 26-án, hirtelen elutazásakor keszkenőt küld neki.* A hozzá írott 1801. július 19-i levél* valójában Nagy Gábornak szól, óvatosságból címezte csak anyjának, nincs is benne semmi neki szóló, a másik fennmaradt levél* pedig rövid üzenet. Kapcsolatukról ezekből nem sokat tudhatunk meg.

Az utolsó időszakról azonban, éppen a szóban forgó utolsó négy levél alapján, bizonyos információkat nyerünk. Feltűnő, s elsősorban ez ütött szöget a kérdést alaposan vizsgáló Szauder József és Vargha Balázs fejébe is, hogy az egyre gyengülő költőt nem az anyja ápolja, sőt, nemhogy otthon nincs, de egyenesen menekül onnan. Bek Pálnak írja kályhát kérő, november 10-i levelében: „A’ kis Museum hangos, és benne a’ Purizálónak ujjai meggémberednek. – De sokkal inkább hangos és alkalmatlan egy ollyan Curának folytatására, melly gyakori fomentumokkal, főzésekkel és fördésekkel van egybeköttetve, és a’ melly miatt 16dik Octobertől fogva még mindég más’ házánál kénteleníttettem patzienskedni.”* December elejéig a metsző ifjak adtak neki otthont és szeretetet, amit e levélben meg is köszön, de gondozása mégsem volt teljesen kielégítő: „itt a Metszők Quártélyán sokat a mit kellene, nem tselekedhetni, alkalmatlanság is van ollyan, a’ mi efféle nyavalyában bajt és hátramaradást okoz. Legfőbb és minden kűlső belső szereknél használatosabb volna a hátgeréncznek végig való dörgölése: de azt magamnak lehetetlen megtsinálni, mással pedig nints kível tétetni. Ez után való dieteticum a’ Nyugodalom volna vagyis a’ Tsendesség: már itt ebben sints módom; otthonn pedig még úgy sem.”* A metszők azonban hosszabb külföldi tanulmányútra indultak, neki is mennie kellett: „Most is azért megyek Deretskére, hogy mivel sem otthonn a’ magunk’ házánál, sem másutt a’ Városban, Curámhoz szűkséges Commoditással nem lehetek: ott egy szobát, és szolgálatomra egy fiút és öregasszonyt fogadván, a’ Doctor intézése szerént, fogyatkozás nélkűl vitethessem az orvoslás’ rendét.”*

Valóban rendkívül különös ezt így végigolvasni, tényleg gondolhatunk kapcsolatuk megromlására, de az sem zárható persze ki, hogy anyja maga sem volt ekkor abban a helyzetben (például akár egy betegség miatt), hogy fiát ellássa, a félig felépült ház pedig nem biztosíthatott megfelelő körülményeket egy súlyos beteg számára. Akármi is volt az ok, tény, hogy Csokonai utolsó hónapjaiban vendégeskedésre kényszerült, idegen kezek ápolták. Hogy mikor került vissza anyja házába, nem tudjuk, az emlékezések szerint azonban ott halt meg 1805. január 28-án (CsEml. 401., 408. l.; Domby, 1817, 61. l.). Az 1804. december 10-i levél* ugyanakkor nemcsak az otthonról való menekülés kétségtelen dokumentuma, hanem a költő anyjáról való legszemélyesebb vallomását is megőrizte: „Én, ha számkivetésbe kűldődném: talám az Anyámtól bútsúznám legkevesebb szókkal, sőt éppen némán.”*

Kapcsolattörténet: Földi János (1755-1801) Csokonaihoz fűződő kapcsolata közismert: atyai barátja, költészeti nézeteinek formálója volt, mint Csokonai maga írja az Anakreoni Dalok Ajánlásában és ahhoz fűzött jegyzetében („KAZINCZY! FŐLDI! Kik belőlem / Már-már poétát tettetek”; „a’ régi jó ízlésnek az újjabbakkal való egybekötéséért Tek. Kazincy Ferenc Úrnak ’s néhai Tudós Dr. Főldi János Úrnak tartozom”). Több nevezetes versét ihlette Földi, illetve Földi halála (Dr. Földiről egy töredék, [Földiről], Dr. Főldi sírhalma felett). Széchényi Ferenchez szóló levelében pedig azt írja: „Én az említett Tudóssal 6 esztendeig voltam szoross barátságban, esmérem studiumit, esmérem kézírásait.”* Földi családjával 1792 elején költözött Hajdúhadházra, ahol aztán haláláig élt. Csokonaival való kapcsolatuk kezdete – a költő fenti emlékezése szerint – erre az évre tehető, de az első adat csak Kazinczy 1793. július 29-i levelében* maradt fenn, s ez is csak közvetett, utalásszerű, csakúgy, mint Csokonai Nagy Gáborhoz szóló írásos üzenetének* egy részlete („A’ Museumot holnap a’ Doktornak haza kűldeném.”). Személyes kapcsolatuk történetéből több nem is maradt ránk, csak Földi 1800. június 8-án írt levele.* Mindezeken túlmenően az említhető még meg, hogy Csokonainak van egy utalása Földi 1800-as aggteleki utazásáról,* továbbá a neve többször előfordul a költő előfizetési és egyéb listáin. Pedig barátságuk, mint a levél hangneméből és Csokonai idézett megnyilatkozásaiból is látszik, igen szoros volt. Földi halála után Csokonai meg szerette volna kapni a hagyatékot az özvegytől, kiadás céljára, de nem jutott hozzá (ld.: A Földi-hagyaték*).

Az 1800. június 8-án írt levél* érdekes utóéletéhez tartozik, hogy felbukkan Kölcsey Csokonairól írott recenziójában is: „Csokonai ezen embernek [ti. Földinek] tanítványa volt. Rec. emlékezik egy levélre, melyben Földi a Csokonai által fordíttatott blumaueri dalt (az árnyékszékhez) megítéli, s abban minden sort a legszorosb fordítás regulái szerint fontolgat. S ugyanazon levélből látta, hogy a Rádaytól neveztetett rhythmust jókor megtanulta Földitől” (KFMM IV. 10. l.). Ebből arra is következtethetünk, hogy a levél kéziratos formában valamelyest ismeretes volt Debrecenben.

A levélben megbírált fordítás nem teljes, Csokonai Blumauer versének csak az elejét fordította le (ld. fogalmazványát MTAK. K 672/I. 28ab, a teljes eredeti mű másolata azonban megvolt kéziratai között, MTAK. K 672/III. 90b–92b.; ezt közöljük, a fordítást nem, mert Földi idézi). Aloys Blumauer, osztrák költő, travesztált eposzai mintául szolgáltak Csokonai első próbálkozásaihoz a komikus eposz terén (Békaegérhartz). Kéziratos jegyzetei között is találunk Blumauer-verset (ld. CsSzéppr. 226. l.), s tudjuk, hogy Sárközy István könyvtárában is megtalálható volt Blumauer műveinek 1787-es bécsi kiadása (Laczkó, 1985, 61. l.). Az Ode an der Leibstuhl Csokonai általi másolatát összevetettük e kiadás szövegével, valamint a fordítás itteni szövegét is a fennmaradt kézirattal: az eltérések nem számottevőek.

Ode an den Leibstuhl