VI.
VIRGILIUS AENEISSÉNEK
Kezdete.
Én! a’ ki ez előtt pásztori éneket
Vékony sípon játszék: végre, a’ berkeket
El-hagyván tanítám a’ szántó-főldeket
Mint miveljék: most már szörnyebb eseteket,
Fegyvert énekelek ’s eggy Vitéz útjait,
Ki hogy fel-fordíták Trója’ kő falait,
Sok baj közt folytatá bús vándorlásait,
Míg Lavíniumnak* érheté partjait:
Főldön ’s tengeren lett hányattatásában,
Gyakran vólt ő tsak-nem a’ halál torkában,
Minthogy Júnó* most is epedvén magában,
Engesztelhetetlen vala bosszújában.
Hadban is szenvedni eleget kelletett,
Míg Olasz Országban várast építhetett,
A’ melly Városból is, hogy rendbe vétetett,
A’ fényes Róma vett osztán eredetet.
Mond meg Muzsám! e’ jó ember mit véthete?
Hogy útjának Júnó annyi gátlást vete,
’S mért forgott annyi sok veszély közt élete? –
A’ mennyei Lelkek illy bosszús lelkek-é?
Vólt eggy régi Város hívták Carthágónak,
Tyrusiak lakták jobbágyi Didónak,*
Gazdag helly, tartatott nagy hadakozónak,
Itt állott fegyvere, ’s szekere Júnónak:
Mondják, hogy az egész főldi kerekségen
Leg-inkább kapott vólt ezen a’ Helységen,
’S azon igyekezett már akkor is régen,
Hogy ezt tegye Urrá, minden Nemzetségen:
De minthogy tudta jól a’ Párcák* szájából,
És a’ történendő idők’ lajstromából,
Hogy olly Nép származna a’ futott Trójából,
Melly azt fel-fordítná fundamentomából;
Ez a’ Nép idővel igen nagyra menne,
Sok országot bírna, nagy hadakat tenne,
Mindenütt a’ hol jár győzedelmet venne,
’S Lybiának végső pusztítója lenne;
Ettől félvén azért, ’s azt is mind magánál
Tartván, mi lett régi hadakozásánál,
Mellyet a’ kerengő Simois* partjánál
Kedves Görögiért viselt vólt Trojánál.
Más ránkorait is
1Tudom hogy a’ ránkor nem magyar eredetű szó: de mivel a’ hosszan tartó haragot más szóval ki nem tehetjűk; annyival inkább lehet ezen szót a’ nyelvünkbe be-venni, hogy már azt még a’ deáktalan köz Nép is érti.
elméjében hagyta;
Hogy Páris* az arany almát másnak adta;
Hogy Zeus* Ganymedest,* mint sas, fel-ragadta:
Mind eszében jutott, ’s majd epedt miatta.
Fel-lobbanván azért lángja haragjának,
Kevés maradványit, a’ kik még valának
A’ Görögök és az Achilles* kardjának,
Partjától el tiltá bő Italiának:
Sok esztendőknek lett addig el-folyása;
Míg e’ szegény Népnek illy hányattatása
’S tengerről tengerre való bujdosása
Tartott: Illy bajjal lett Róma fundálása.
Alíg hagyták-el még a’ Siciliait,
Örömmel hasitván a’ tenger habjait,
Midőn Júnó még sem felejtvén gondjaít,
’S szívén tartván régi sebe’ fajdalmait:
Mit! úgy mond el-álljak szándékom’ tzéljától?
’S meg-győzettessem é Anchises fiától?*
Nem hajthatom é el én Italiától
Ezt a’ kevély Királyt, valamint Trójától?
Úgy de az időknek más foly Fatumába’:
Ah! Pallásnak* vólt é vallyon hatalmába’
Hogy ő meg égessen, ’s a’ tenger gyomrába’
Temessen sok görög hajót bosszújába’.
Azonban ezt Pallás valamint fel-tette,
Eggy Ajáx vétkéért* meg-is tselekedte,
Jupiter* köveit, mennyköveit vette,
S az hajókat öszve-törte ’s el-vesztette.
’S hogy Ajáx fuldoklott mérgén a’ sebeknek,
’S mellyéből okádta füstét a’ tüzeknek,
Fel-kapá szárnyain a’ fergetegeknek,
És mérgében sujtá a’ kemény köveknek.
’S én Ég’ Királynéja! én Ég’ ditsösége!
A’ nagy Jupiternek Húga ’s Felesége!
Hány esztendeig nints hadaimnak vége?
Tsak Júnón patzkáz é az ő ellensége?
Ha én ezt mind tsak így engedem el-menni,
’S nem kívánok eggyszer bosszú-álló lenni;
Ki fogja nevemet nyelvére is venni?
Ki fog oltáromon áldozatot tenni?
Lángozó szívének fel-lobbanásába’,
Illyeket forgatván, ’s forralván magába’,
Megy mindjárt, mint a’ tűz, mord Aeoliába’,
A’ felhők, a’ jegek, ’s szelek hazájába’:
Itt lakik Királya a’ fergetegeknek,
’S a’ mint hosszas folytta vagyon a’ hegyeknek,
Eggy temérdek nagy barlangjában ezeknek,
Dűhösségét fogva tartja a’ szeleknek:
Azok bosszankodván barlangjok mellyében,
Nagy dörömböléssel bőgnek tömlötzében:
Aeolus* Király űl Királyi székében
’S engeszteli őket haragjok mérgében.
Ha nem tselekedné ő eztet azokkal,
’S kényjekre engedné, nyargalni szárnyokkal,
El-ragadnák talám dühödtt szándékokkal,
A’ főldet, a’ tengert, ’s az eget magokkal.
De ennek Jupiter jó elejét vette,
Ettől tartván, őket tömlötzbe vetette,
’S eggy nagy irtóztató lyukba rekesztette,
Iszonyú hegyeket építvén felette.
És tetszett Királyt is nékik állítani,
A’ ki őket tudná zabolán tartani,
Mikor szükség vólna le-tsilapítani,
’S mikor parantsolnák ki-is botsátani.
Kihez Júnó így szól: Az Istenek Atyja,
Hatalmadban adá, hogy szád’ eggy szózatja,
A’ szeleket a’ mint meg-zabolázhatja,
Úgy tetszésed szerént fel-is lázzaszthatja;
Eggy gyűlőlséges Nép, im! látod magad te,
Tróját hajon viszi, ’s az igyekezete,
Hogy azt az Olaszok határin tegye-le,
Vess azért olly gátlást, hogy ne vihesse-be.
Dúlj fúlj monden hajót fenékkel forgass-fel,
Hányd széllyel testeket, ’s az habba temesd-el
Van kétszer hét Nymphám: szómat adom, ha kell,
Hogy a’ leg-szebbiknek házassa te leszel.
Illyen érdemedért örök társod lészen,
A’ szép Dejopéja,* ki-is téged tészen
Gyermekek atyjává; ’s ha bú körűl-vészen
Mindég azt enyhítni tsókja lészen készen.
E’ szókra Aeolus: mit kíván probálni,
Néked kell Királyné azt jól meg-visgálni,
Az én tisztem pedig tsak abba fog állni,
Hogy a’ mit parantsolsz kész leszek szolgálni. –
Ugyan is, hogy Király névvel neveztetem,
Hogy vagyon Zeus előtt eggy kis betsűletem,
Hogy én is asztaltok mellé ültettetem,
Mind ezt, egyedűl tsak néked köszönhetem.
Igy szóla ’s meg-döfvén a’ hegyet botjával,
A’ melly kaput nyitott kemény szúrásával,
Ki rohantak azon a’ szelek sorjával,
Szárnyoknak iszonyú tsattogtatásával:
Ordít Eurus,* ’s Nóthus* már a’ több szelekkel,
Omol Africus* is a’ fergetegekkel,
’S a’ mint a’ tengernek estek seregekkel,
Fel-fordíták aztat majd tsak-nem fenekkel.
A’ réműltt hajósok zsibongáshoz fognak,
Rettentő lárma van, sűrögnek, forognak,
Zúgnak a’ vitorlák, a’ deszkák ropognak,
A’ kötelek rútúl dongnak, ’s tsikorognak.
Űl merő éjtszaka a’ tenger színén már,
A’ setét köd eget, nap fényt, ’s mindent el-zár,
Sűrűn dörög az ég, szapora villám jár,
Ki ki retteg; ki ki bizonyos halált vár.
2Ezen versek nem azért küldettettek-meg, hogy, a’ kik Virgilius fordításában foglalatoskodnak, munkájokat abba hagyják, azon gondolatból, hogy mi szükség annak annyi sokszori fordítása? Ugyan is mentől többen fogják ezen nagy Poétat fordítani, annál több hasznot reménylhet abból Nyelvünk. De azt is írhatom hogy ezen most meg-kűldött fordítás nem-fog tovább terjesztődni.
N. Y.