„B. tovább sem szűne-meg cabalázni; azon volt hogy elfojthassa társainak szabadságát. Kazinczy azt elúnta, ’s külön vált, azt nekik kimondván, valamint azt is, hogy miért vál külön.” Ekképp summázta Kazinczy Magyar (Kassai) Muzéum és Orpheus miként kezdének kiadatni? című kéziratos feljegyzésében a kassai társaságtól való elválását, az Orpheus megindításának közvetlen előzményét és kiváltó okát (OSZK. Quart. Hung. 1238., 1–2., KazLev. XXIII. 415–416., l. minderről részletesen az Első folyóirataink: Magyar Museum jegyzeteiben). Kazinczy elhatározása a kezdetektől tartó viták után mintegy jó évvel született meg, 1789 elejére, ekkor már közelebbi barátaival közölte is szándékát. Földi János 1789. február 5-i, Horváth Ádám február 19-i levelében igazolta vissza helyeslően Kazinczy szándékát (KazLev. I. 264–266., 281.). Nem sokáig váratott magára a szakítás sem, Horváth Ádám következő levele már erre reagál (KazLev. I. 283.). Kazinczy Ráday Gedeonnak március 14-én írja meg a hírt, de csak mintegy mellesleg, szőrmentén fogalmazva: „mert én mind gyakori útazásaim miatt, mind eggy más okra nézve is, magamat a’ Museum úgy nevezett Tagjai közzűl ki-szakasztottam” (KazLev. I. 300.). Az egyéb más okokra nézve mindössze a Bé-vezetés Batsányi általi „öszve bontására” utal.

 Az új folyóirat tervét is Földivel, Horváth Ádámmal és Rádayval vitatja meg. Földi, s különösen Horváth nagy lelkesedéssel ajánlja magát társul. Mint Horváth írja, Kazinczy majd „felséges könyveket” fordít, ő, Földi, Gyöngyösi pedig győzi versekkel (KazLev. I. 340., 360.). Igaz, utóbb Horváth közli Kazinczyval Gyöngyössi János levelét, amelyben az hivatali teendőire hivatkozva elhárítja a Társaságban való részvételt (KazLev. I. 485.). Ez – ismervén véleményét Gyöngyössi János verseiről – valószínűleg kevéssé rázta meg Kazinczyt. Ráadásul ekkorra már azt is eldöntötte, hogy társak nélkül, egyedüli szerkesztőként vág bele az új folyóirat kiadásába. Horváthnak írott, 1789. augusztus 21-i leveléből értesülünk erről először. Horváth már sokszor beszámolt ennek előtte Széchényi Ferenc tervezett tudós társaságáról. Kazinczy helyesli, de nem akar belépni, s ennek apropóján jelenti be, hogy egyedül akarja szerkeszteni az Orpheust: „Álljatok öszve Kedves Barátim, ’s fogjatok hozzá az uj Társaság munkáinak kiadásához. […] Én az Orfeusomtól azért nem állok-el. Lesz ennek is haszna. Ti versezzetek, én is versezek köztetek; én a’ mellett egyébhez is látok. Az én darabjaim Archivuma lessz a’ mostani Litteratori dolgoknak, ’s minden talál benne hellyet, a’ mi tárgya a’ tudhatásnak.” (KazLev. I. 437.)

 Ebbéli szándéka elég nagy csalódást jelentett Horváth és Földi számára, de némi sértődöttséget követően viszonylag hamar belenyugodtak, s további együttműködésüket ígérték. Földi, megismételve korábbi tanácsait, kijelenti: „Akkor úgy tanátsoltam mint Társ; de most látom, hogy Te leszel ebben egyedűl az Editor, a’ többi pedig tsak segittség.” (KazLev. I. 442., vö. még I. 506–509.) Ráday Gedeon viszont melléáll és helyesli ezt, mint az Kazinczy Rádayhoz írott válaszleveléből kiderül: „Nagyságod tanátsát, hogy dirigens társakat ne végyek magam mellé, meg-fogadom örömest.” (1790. január 5., KazLev. XXIII. 23.) Ráday bölcs emberismerettel sejthette, hogy ez a legcélszerűbb megoldás.

 Hosszas levelezgetés tárgya volt a tervezett folyóirat címe. Földi egy fenn nem maradt levelében megírta, mi tetszett neki Kazinczy tervében, előbb idézett levelében pedig azt írta meg, mi nem tetszik. Kifogásai közül az első a tervezett címre (A’ Litterator) vonatkozik, főleg mert magyar nevet szeretne; s említi még azt is, hogy a havi 5 ívre tervezett lapszámokat nem fogják bírni megtölteni (KazLev. I. 303–304.). Horváth Ádám 1789. április 17-i levelében már Orpheust említ, igaz, akkor még Orpheusunk alakban (KazLev. I. 321.). Kazinczy végül is ennél a változatnál maradt, mert ez, a szabadkőműves névként is választott mitológiai költőalak neve fejezte ki leginkább számára a lap törekvéseit (l. erről részletesen később). Úgy látszik azonban, a névválasztás meg Ráday Gedeonnak nem nyerte el a tetszését, mert ő még az első szám nyomtatása közben is különböző más címjavaslatokról értekezett levelében (Magyar Gyűjtemények Tárháza, Igyekezők Gyűjteménye, l. 1789. december 12., 1790. január 5., KazLev. I. 513–514., II. 22.).

 Az Orpheus cím azonban csak a szimbolikus rejtőzködés egyik formája volt, hiszen a folyóirat kiadójaként a Széphalmy nevet tüntette fel a címlapon, s a Bé-vezetésben meg is okolta ezt: „a’ homloklevelen kijelentett Nevem áll-név. Okaim vóltak ezt tselekedni, noha ki-légyek Olvasóim ki-fogják találhatni. Ezt a’ valóban igen-rendes demasquirozást szükség vólt meg-tennem mindjárt bé-léptemmel, hogy azok, a’ kik olly örömest akadoznak másokba, azt ne gondolják, hogy a’ Domino rajtam nem-ártatlan végből vagyon.” Valóban nem maradt sokáig titokban, kit is fed a Széphalmy álnév, s nemcsak a beavatottak előtt, hiszen a HMNT. egyik tudósításában megírták valódi nevét (1790. II. 274.). Erre a cikkre is reagált saját, ugyancsak a HMNT. hasábjain megjelent cikkében (1790. II. 415–419.).

 Ugyancsak levelezésbeli diskurzus tárgya volt, hogy hogyan is neveztessenek meg az egyes számok, vagyis hogy a hónapok milyen elnevezéssel szerepeljenek. Földi két hosszú levélben is értekezik erről (KazLev. I. 504., 532–534.), s cikket közöl a tárgyról a MindGy.-ben is (1789. december 23., 369–372.), amelyhez helyeslő hozzászólás érkezik Fábchich József részéről (1790. január 27., 117–119.). Földi írásaiban kifejti, hogy sem a latinos (januarius, februarius stb.), sem a hagyományos magyar nevek (Boldogasszony hava, Böjtelő hava) nem megfelelőek, s elveti Barczafalvi Szabó Dávid purista kísérletét is (zuzoros, enyheges). A maga részéről Rájnis József megoldását javasolja, a csillagjegyek szerinti elnevezést (Vízöntő hava, Halak hava), s ehhez kis versikéket is gyárt, részben disztichont az összes név könnyebb megjegyzésére, részben a hónapokra külön-külön. Kazinczy Földi javaslatát tartja a legjobbnak, s ezt valósítja meg, mint azt 1790. január 26-i levelében megírja előbb Aranka Györgynek (KazLev. II. 16.), majd február 16-án Földinek (KazLev. II. 33–34.). Ez utóbbi levelét egyébként az első szám borítóján nyilvánosságra is hozta.

A folyóirat egészének tervezése mellett 1789 őszén már napirendre került az első szám tartalmának az összeállítása is. Első adataink erre nézve november elejéről valók, Kazinczy Kovachich Márton Györgynek 5-én írott levelében a szám első néhány tételét sorolja fel, s kifejezi reményét, hogy a lap szenzáció lesz (KazLev. I. 512.). Horváth Ádám egy keltezetlen, de Váczy János meggyőző érvei alapján november 15. és december 29. közöttre tehető levelében (vö. KazLev. I. 506–509.) az első szám tartalmára reflektál. A részletes tartalmat Kazinczy 1789. december 23-án írja meg Péczeli Józsefnek (pontosabban: lehet hogy még máskor másnak is megírta, de mi csak ezt a levelet ismerjük, KazLev. I. 522.).

 „Orpheusom (az az holnapos irásom) már a’ Revisor kezében van. Holnapután megyen sajtó alá” – újságolta Kazinczy Döme Károlynak 1789. december 12-én (KazLev. I. 516.). December 18-án és 21-én azonban még mindig arról számolt be barátainak, hogy a cenzor nem végzett (I. 517., 520–521.), január 5-én viszont már tényleg megírhatta Rádaynak, hogy nemcsak a cenzúrán esett túl a lapszám, de már egy ív nyomtatása is készen volt belőle (KazLev. XXIII. 23.). Ugyanitt említi: „Orpheusomat prof. Szabónak mutattam. Végig nézte. Ne adják az egek, hogy eggyikünk munkája a’ másikáénak ártson.” Valószínűleg ezt az elkészült ívet küldte el Prónay Lászlónak is február 3-án, mutatványként, beleegyezését kérvén levele publikálásához (KazLev. II. 30.).

 Január 26-án abban reménykedett, hogy egy héten belül elkészül a teljes nyomtatás (KazLev. II. 16.), s ebbéli reménye valóra is válhatott, mert Horváth Ádám február 18-i levelében visszaigazolja az 1. szám kézhez vételét (KazLev. II. 35.). Szaitz Mária Leo 27-én teszi ugyanezt (KazLev. II. 44.). Mindezek alapján a szám megjelenését 1790. február legelejére kell tennünk. Kókay György Horváth egy korábbi levelére hivatkozva azt valószínűsíti, hogy még 1789 decemberében megjelent, de ez a terminus az ottani megfogalmazásból nem következik, s ellentmond a fenti adatoknak (l. KazLev. I. 528., vö. Kókay György 468.).

 Van azonban egy másik bizonytalansági tényező is az említett február eleji megjelenés körül. Kazinczy Rádaynak, 1790. febr. 23-án írja, hogy „Landerernek factora Orpheusom el-készitésének kettsegtetésével ’s meg-tsalásával egészen ki-forgatott emlékezetemből. Elég az ahhoz, hogy ezen szempillantásban küldöm vissza a correcturáját a’ boriték kék papirosnak, ’s el-lévén a’ munka egészen készitve, bizonyosan igérhetem hogy eggy nyomtatványt belőle Nagyságnak a’ jövő postán meg-küldhetek.” (KazLev. XXIII. 25.) A számot (és a másodikból elkészült két ívet) ténylegesen majd csak március 25-én küldi, s Ráday április 9-én igazolja vissza, hogy megkapta (KazLev. XXIII. 26., II. 55.). Itt azonban minden bizonnyal arról lehet szó, hogy a borítók később készültek el, s február elején azok nélkül küldött szét példányokat egyeseknek. A borítón olvasható levél is február 16-i keltezésű (307.). (Prónay László egyébként még később, május 20-án köszöni meg az első szám kézhez vételét, KazLev. II. 67.)

E szám tartalmazta Kazinczy hosszú jegyzetét a lélek halhatatlanságáról, amelyet a cenzor, Novák István kassai professzor imprimatur helyett csak transmissummal engedélyezett (KazLev. II. 99.), mindenesetre a megjelenés elébe így nem gördült akadály. Hogy az engedélyeztetés mikor zajlott, nem tudjuk. A szám összeállítására vonatkozó adatot találunk a HMNT.-hez beküldött, 1790. március 8-i tudósításában, amelyben azt írja Kazinczy, hogy „Orpheusom’ II-dik Darabjába Consiliarius Fáy Ágoston Urnak, mint Abaújvármegyei első Vice Ispánynak, Mártz. elsőjén tartott Beszédét iktattam”. (KazLev. II. 45.) Március 25-én, mint említettük, Rádaynak korrigálásra küld két ívet, aki abban sok hibát észlel, pedig – mint írja – „már corrigált árkusok küldettettek kezemhez” (KazLev. II. 56.). A borítón olvasható Tudósítás május 12-én kelt (309.). Június 23-án Földi Kazinczynak arról számol be, hogy csak az első számot vette, s egy Kazinczy-levélből (amelyet nem ismerünk) tudja, hogy a 2. szám két árkusa munkában van (KazLev. II. 76–77.). Július 1-jén, Aranka Györgyhöz szóló levelében végre megírhatja, hogy küldi a számot (KazLev. II. 79.), Prónayt is ugyanekkor értesíti arról, hogy átveheti azt (KazLev. II. 81.). Mindebből az következik, hogy a nyomtatásnak legkésőbb június utolsó napjaira el kellett készülnie.

A két utóbb említett (június végi, július eleji) levélben arról is beszámolt, hogy a harmadik szám már sajtó alatt van, ugyanakkor viszont még augusztus 3-án is szerkesztési kérdésekről ejt szót Ráday-versek kapcsán: „A’ Metastasioból utánnam fordított Nyögdétselő Szeletskét Orpheusom 3-dik darabjába bé-tettem Virgiliusnak első Ecclogájával.” (KazLev. II. 92.) A kék borítón található tudósítás augusztus 20-i keltezésű (311.). Földi szeptember 17-én visszaigazolja Zoil ellen című költeménye megjelenését (ez a 3. számban van), de előbb még azt írja, hogy a 2. számot kapta kézhez (KazLev. II. 105.). Az adat tehát nem teljesen egyértelmű, de mivel a következő számokra vonatkozó ismereteink a munka felgyorsulására utalnak (novemberben már az 5. szám is megjelent), ebből az következik, hogy a megelőző számok is ütemesen jöttek ki. A jelen 3. szám esetében ez augusztus végére, szeptember elejére tehető.

E szám megjelenésére nézve az előzőnél is kevesebb az adatunk. A borítón olvasható jelentés (313.) szeptember 9-i keltezésén túl mindössze Kazinczy Rádaynak írott, 1790. augusztus 15-i levelének vonatkozó részletére támaszkodhatunk: „Ma küldém-bé éppen Kassára az Orpheus 4-dik darabjára készített mscriptumomat. Minthogy a’ Landerer itt való emberei most el-nem vonattatnak egyéb munka által, reménylem, hogy Septembernek első napjáig ez kész lessz; Septemberben pedig az 5-dik és 6-dik darab is le-nyomtattatik. […] Minthogy ez a’ 4-dik Heft, a’ mellynek Manuscriptumát most küldtem-bé, még Április havára való, mostanáig egész négy hónap, és ugyan annyi Heft van hátra.” (KazLev. II. 95.) Hogy az augusztusban leadott kéziratból tényleg lett-e lapszám szeptemberben, nem tudjuk, de októberig minden bizonnyal, hiszen (mint fentebb említettük, s alább részletesen szólunk róla) az 5. szám novemberben már bizonnyal kijött, s ezt meg kellett előzze a 4.

Kazinczy Arankának valamely frissen vett művét akarta ebbe a számba beiktatni, még augusztusban (KazLev. II. 99.), tehát már ekkor foglalkozott összeállításával, az imént idézett levélben pedig a kézirat leadását szeptemberre tervezte. Októberben már készen kellett lennie a tartalomnak, hiszen Földi Kazinczynak írott válaszlevelében ezt olvashatjuk: „Társaid újabb újabb szaporodásokat, kik az Orpheusod’ nevelésére segítségűl vagynak, igen örvendem. Az V-ik darabnak hozzám megírt tekintetéből látom azokat.” (KazLev. II. 121.) Kazinczy fenn nem maradt levele pedig október 24-én kelt, amint ugyancsak Földitől tudjuk. Testvére, Kazinczy László 1790. november 23-i levele jelenti számunkra a bizonyosságot a novemberi megjelenést illetően, itt ugyanis ezt olvashatjuk: „A küldött Orpheusodat még tsak láttam, most a Könyv kötőnél van.” (KazLev. II. 124.) A szám mindenképpen az 5., mert utal a Rádayt ábrázoló metszetre is, amelyet e szám mellékleteként küldtek szét.

Erről a számról megint nagyon kevés információnk van. A borítón olvasható szöveg október 7-i keltezésű (317.). Kazinczy László Kazinczynak, 1791. január 14-én írja, hogy olvassa a számot, Dayka Ovidius-fordítása és a Voltaire-ről szóló „skizz” tetszik neki (KazLev. II. 5.; de a főszövegben rossz dátummal, a jegyzetben javítva, II. 548.). Ebből következően a szám megjelenését a két dátum közötti időre, legvalószínűbben december körülre tehetjük.

Az ősz folyamán viszonylag felgyorsulni látszó nyomdai munkálatok az új esztendő beköszöntével megint meglassulnak. 1791. február 14-én írja Ráday Kazinczynak: „Értem az Ur Levelébül, hogy az 7-dik darabján szakadott félbe az Orpheus nyomtatása, még pedig az tőlem küldetett Aeneis fordításán” (KazLev. II. 161.). Kazinczy március 13-án aztán mentegetőzve említette, hogy a szám már ki volt nyomtatva, s ezért nem tudta Ráday időközben küldött javításait beletenni (KazLev. II. 178., vö. 181. is). A kék borítón található írását is március 28-án keltezte (319.). A kész számot áprilisban személyesen adta át a grófnak, aki azonban ezt utóbb elfelejthette, mert decemberben reklamálja, hogy még mindig nem kapta meg (KazLev. II. 227.). Kazinczy válaszában részletesen leírja áprilisi találkozásukat, s emlékeztet a Mapes-fordítás kapcsán szükségessé vált újranyomtatásra is (KazLev. II. 229.).

Kazinczy Rádaynak márciusban még reményekkel telve írja idézett levelében: „Azt is megigérte [Landerer Factora], hogy már most meg szakadás nélkűl rakatja az Orpheus darabjait, hogy a’ hátra levő Heftek meg-jelenhessenek.” (KazLev. II. 178.) Nem gondolta, hogy az ígéret teljesedésére majd másfél évet kell várnia, s hogy ennyi idő alatt már csak egy szám készül el az Orpheusból, az utolsó. Április elején írott leveleiben még mindig bizakodó: „Orpheusnak második Kötetjében a’ negyedik darabot, az az a’ nyoltzadik hónapra valót nyomtatja a’ Landerer nyomtatója” (KazLev. II. 181., vö. 184. is). 1791. április 1-jén arról számol be Dömének, hogy a „8-dik darab is sajtó alatt van”, majd az első négy közlemény megnevezése után imígy zárja híradását: „Mi következik ezután, nem tudom, mert a’ rendválasztást egészen a’ betűszedőre bíztam; nem lévén sem elsőség, sem meg-vetés abban, hogy eggyik darab a’ másiknál előbb tétettetik.” (KazLev. II. 182.)

 Szeptember 27-én Aranka Györgynek panaszkodva említi, hogy még mindig nem jelent meg a szám (KazLev. II. 224.), s ugyancsak szeptember 27-i keltezésű Kazinczynak a kék borítón található fejtegetése a német nyelv hangzásáról (321.). December 15-én pedig ezt írja Ráday Gedeonnak: „már a’ 8-dik heftnek sincs egyéb híja, hanem hogy az utolsó árkust nyomtassák. […] Aprilisben midőn ez idén fel mentem, a’ nyóltzadik heftnek nem vólt két árkusnál több híja, ’s ezt a’ két árkust ide való factora azólta sem végeztette-el.” (KazLev. II. 229.) 1792 februárjában még mindig nincs készen az utolsó árkus (KazLev. II. 248.). Újabb fél év telik el, míg végre kijön Landerer kezei alól. 1792. augusztus 10-én írja Földi Kazinczynak: „Orpheusodnak 7-dik és 8-dik darabjait […] örömmel vettem. Örülök, hogy Orpheusod még egyszer folyamatba indult.” (KazLev. II. 266.) Újrakezdésről azonban már nem volt szó.

A 8. szám nyomtatásának másfél éve alatt fokozatosan fogyott el a remény Kazinczyban a folytatásra. 1791. április 2-án még arról ír Rádaynak, hogy „a’ Nyomtató nyolcz nap alatt hozzá fog az October havára esendő Heft nyomtatásához”, s tervezi ebben egy színi tudósítás közlését is (KazLev. II. 183.). Nem sokkal később Döme és Virág versei párhuzamos közlésének tervéről számol be egy levelében (KazLev. II. 189.). Még 1792 februárjában is ekképp fordul Rádayhoz:: „Uj darabokért esedezem az Orpheus számára.” (KazLev. II. 248.) A későbbiekben már nagyon megritkulnak a folytatásra vonatkozó kijelentései, két ilyenről van tudomásunk, egyszer 1793-ból, egyszer 1794-ből (KazLev. II. 298., 385.). Ez utóbbi meglepően határozottan hangzik: „Orfeuszomnak eggy új darabját csakugyan készítem.” A tervekből azonban semmi nem lett.

 A folyóirat megszűnésének elsődleges oka abban keresendő, hogy mint üzleti vállalkozás bizonytalan lábakon állott. Már a tervezés során utalt arra Földi János, hogy Kazinczy némileg túlméretezte az Orpheust, mikor havi megjelenést gondolt el, ráadásul öt ív terjedelemben. Ezt nemcsak megtölteni volt nehéz, hanem kiadni és eladni is, különösen az adott irodalmi infrastruktúra lehetőségei között. „Landerer ezen költséges munkát tsak úgy fogja Continuáltathatni, ha Vevőinek számok kicsiny nem lessz” – írta Aranka Györgynek 1789 decemberében, kérvén egyúttal, szerezzen vevőket lapjára (KazLev. I. 520.). Egy évvel később ugyancsak neki szól a kérés: „Igyekezz rajta, hogy Orpheusomat sokan kívánják hordattatni. ha sok vevő lessz, úgy Landerer el nem áll folytatásától: ha nem lessz sok, Vevő. tsak Aprilisig fog nyomtattatni.” (KazLev. II. 118.) Úgy tűnik, Landerer János Mihály (vö. V. Ecsedy Judit: A könyvnyomtatás Magyarországon a kézisajtó korában, 1473–1800, Bp., 1999., 201–203.) kassai nyomdász beváltotta szavát, s 1791 áprilisával gyakorlatilag befejezte az Orpheus kiadását.

 Jó lenne részleteiben ismerni Kazinczynak Landererrel kötött szerződését, de csak annyit említ belőle Kazinczy adatszerűen, hogy „Contractusunk szerint minden esztendőnek végén készen kellett vala lenni 12 heftnek” (KazLev. II. 248.). A címlapon az állt, hogy „ki-adta Széphalmy Vintze” „Füskuti Landerer Mihály’ költségével”, s Kazinczy egyéb megnyilatkozásaiból is arra következtethetünk, hogy a vállalkozás a nyomdász pénzügyi kockázata volt. Hiszen ha a pénzt Kazinczy adta volna a nyomtatásra, akkor Landerer számára mindegy lett volna a vevők száma, Landerer üzleti vállalkozásaként azonban egyáltalán nem volt lényegtelen, hogy hány példány kel el a folyóirat számaiból. Persze Kazinczy is vállalt anyagi áldozatot, például a (később tárgyalandó) metszetek elkészíttetésével vagy a példányok szétküldésével. Ez utóbbira vonatkozik megjegyzése Ráday Gedeonhoz: „Orpheusomból nékem a’ nyomtató hatnál többet nem ád, de én legalább tizet küldök-el ingyen, még pedig postán, és igy kettős költséget tévén” (KazLev. XXIII. 29.). Vagyis megveszi a számokat a kapott haton fölül, s még a postai díjat is fizeti.

 A szétküldözgetésre egyébként számos más utalást is találhatunk Kazinczy leveleiben, ez általában jellemző volt rá más művei (pl. a Bácsmegyey) esetében is, de arra ugyancsak sok az adat, hogy ez nem ment olajozottan. A terjesztés megoldatlanságát kell látnunk mindebben. A lapot mintegy előfizetésszerűen postán járatni nem lehetett, mert a helytartótanács nem adott erre engedélyt „A’ Felséges Helytartó Királyi Tanátstól még ekkoráig sem érkezék-le az engedelem, hogy ezen hónapos-írás Postán küldettethessen-meg azoknak, a’ kik ezt hordatni kívánják. Még most tehát nem adhatok eránta egyéb tudósítást, hanem hogy eggy példánynak árrát a’ Nyomtató Postán kívűl 20. kraitzárban határozta-meg.” (l. a borítón, 309.) Nem tudjuk, hogy az engedélyt megtagadták-e tőle, avagy csak a bürokratikus folyamat elhúzódásáról, esetleg tudatos elnyújtásáról van szó. A másik fontos hivatallal, a cenzúrával tudomásunk szerint nem volt komolyabb baja Kazinczynak az Orpheus kapcsán, a kassai Novák István, akiről mint egy készülő Természeti Törvény szerzőjéről többször megemlékezik (KazLev. II. 46., 182.), nemigen gördített komolyabb akadályokat a megjelenés elé (vö. KazLev. II. 99., XXIII. 23.).

 A terjesztésben tehát maradt a személyes kapcsolatrendszer, illetve a bolti eladás; Kazinczy testvére, László is csak reménykedik a prenumeráció lehetőségében: „ha Postán szabad lesz Orpheusodat hordani, engem is praenumeranssaid közzé tégy” (1790. augusztus 23., KazLev. II. 101.). A számonkénti eladás sem működhetett túl jól, Ráday Gedeon legalábbis többször panaszkodott, hogy még Landerer pesti boltjában sem lehet hozzájutni az Orpheushoz, pedig ő számonként 15 példányra igényt tartana (KazLev. II. 161–162., 178., 227.). Ha pedig a lap számaihoz nem vagy csak nehezen lehet hozzájutni, akkor még az egyébként is kevés potenciális olvasó sem tudja azokat megvenni. S ha nem kél a lap, a nyomdász abbahagyja a kiadását. Ez történhetett ebben az esetben is, ennek figyelembevételével kell olvasnunk Kazinczy elkeseredett sorait 1791 februárjában: „Most azt a’ szomorú tudósítást teszem, hogy mivel látom Landerernek tunyaságát, […] hónapos írásomat nála nyomtattatni meg-szűnök, ’s módot keresek, hogy azt másképpen continuálhassam. Ezen végezésemet már meg-írtam nékie, ’s várom válaszát.” (KazLev. II. 248.) Más mód azonban nem akadt a folytatásra, s a lap így hamarosan megszűnt létezni.

A korban a nyomdász és a könyvkötő két külön mesterség volt. A nyomtatványok ívekben kerültek ki a nyomdákból, s nagyon gyakran így is jutottak el az olvasókhoz, akik aztán könyvkötőjükkel méretre vágatták az íveket és ízlésüknek (valamint pénztárcájuknak) megfelelő kötésbe köttették. Az „újságlevelek” esetében sokszor el is maradt a beköttetés, erre utalt például Ráday Gedeon egyik levelében („a’ Musának exemplárjai ritka praenumeránsoktól tartatnak meg, hanem többire negligáltatnak, sőtt elis szaggattatnak”, KazLev. II. 40.), vagy Csokonai a Tempefőiben, mikor Pater Köteles tűzijátékhoz szállít egy „rakás papirost”, a korabeli folyóiratok példányait (Cs/Színm. 1. 83.). Egyébként a Petőfi Irodalmi Múzeum egyik töredékes Orpheus-példánya ma is ezen ív formában található meg.

 Az ekképp terjesztett folyóiratszámokhoz mintegy mellékletként adták a kék papírból készült borítólapokat, amelyeket gyakran különféle szövegek hordozására használtak fel. A kék borítók különösen fontosak az Orpheus esetében, mert a lapszámok tartalomjegyzékén túl ezek (Vályi András egy tudósítása mellett) Kazinczy különféle írásait őrizték meg, amelyek eddig jobbára vagy teljesen ismeretlenek voltak. A szövegek kétfélék: egyrészt irodalmi hírek, másrészt rövid fejtegetések a nyelvek hangzásáról, irodalmi példákkal, fonetikus átírásban. Az Orpheus esetében néhány adatunk is van a borítók „külön életére”. Kazinczy Rádaynak szóló, 1790. február 23-i levelében megemlíti, hogy „ezen szempillantásban küldöm vissza a correcturáját a’ boriték kék papirosnak” (KazLev. XXIII. 25.), pedig Horváth Ádám már 18-i levelében visszaigazolta a szám vételét (KazLev. II. 35.). Földi 1791. február 5-én így reklamál Kazinczynál: „Az Orpheus Martiussának kék borítékját vettem, és magát a’ martiusi darabot nem vettem. Ellenben Aprilisnek kék borítékját nem vettem; és a’ Bika hava, vagy Aprilis egész hónapi darabját vettem. Minthogy ezek nélkül tsonka a’ munka: kérlek, ezeket pótold ki. Ezek után Május és Junius egészen jöttenek hozzám.” (KazLev. II. 153.) A pótlás nem sikerült tökéletesen, mert május 20-án Földi megjegyezni kényszerül: „Köszönöm az Orpheust, de az Aprilisi Darabnak a’ kék borítékját még sem küldötted el!” (KazLev. II. 204.) Ha az előfizető a lapszámok összegyűjtése és beköttetése mellett döntött, e kék borítók sorsa leggyakrabban akkor is a pusztulás lett, mert a kemény kötés praktikusan feleslegessé tette ezeket.

 Az Orpheust Kazinczy kötetekben képzelte el: „Az egész esztendőbéli munka három köttetet, ’s eggy köttet négy darabot foglal magában, ’s minden köttetnek elején eggy homlok levél ’s valamelly Nagyunknak vagy Litterátorunknak képe, végében pedig eggy laistrom lészen” (Bé-vezetés). Az évenként tervezett három kötetből azonban csak az első kettő valósult meg, ezek az említett mellékletekkel együtt teljesek. A címlap és tartalomjegyzék, valamint a Bé-vezetésben nem említett hibaigazító készítése szokásosnak mondható, a metszet azonban nem számított mindennaposnak, Kazinczy igényességét dicséri. Mint Rádaynak írja: „magam fizetem a’ mellé tett rézre metszetteket, a’ nélkül, hogy ezért akár pénzt akár nyomtatványokat kapjak” (KazLev. XXIII. 29.). Az első metszet némileg késett, mint a januári szám borítóján írja Kazinczy: „Az első Kötethez készített FŐ-CANCELLARIUS Képe Bétsből el-nem érkeze, és így azt a’ Vevők tsak a’ következő hólnap darabjával fogják kaphatni. – A’ második Kötet elibe pedig BÁRÓ RÁDAYNAK képe fog tétettetni, mellynek tökélletesen hasonlító vólta felől felelhetek.” (306.) E második metszet valóban a második kötet első számával küldetett szét (KazLev. II. 124.).

 Az első kötetben található metszet Gróf Pálffy Károly főkancellárt ábrázolja. A képhez Kazinczy Kovachich Márton Györgyön keresztül jutott, akinek folyóiratában, a Merkur von Ungarnban az már megjelent (1786. II. 3. füzet), s aki – mint az Kazinczy leveléből kiderül – a nyomtatásban is a segítségére volt Bécsben: „Dank für die Abdrücke von Pálffy. Aber, thun Sie das mein Theurer, was ich Sie bitte! Schicken Sie Palffys Platte dem Mark nach Wienn, u. lassen Sie für eminen Orpheus 500 Stücke drucken. Das müssen Sie mir nicht abschlagen.” (KazLev. II. 8.) A metszetet Mark Quirin (1753–1811), kora neves rézmetszője készítette (vö. KazLev. II. 549.). Az emlegetett 500-as szám az egyedüli támpontunk arra nézve, hogy az Orpheus hozzávetőlegesen hány példányban is jelenhetett meg, hiszen a metszetek rendelését a nyomtatott példányszámhoz kellett igazítani.

 A másik metszet, amely Ráday Gedeont ábrázolja, némi konspirációval készült, s ez Ráday rosszallását is kiváltotta. 1790. április 9-i levelében írja: „Volna még ezen [ti. a képaláírások közlésén] kívül kedvem valami iránt az Urral veszekedni, de ezt tsak magam írom bé a Postscriptumba.” (KazLev. II. 56.) Ráday ugyanis, mint rendesen, diktálta levelét, az utóiratban viszont saját kézzel írva ez áll: „P. S. Az subducált lineákban értem azt az mesterséges fortéllyal végben vitt le rajzoltatásomat, mintha azt tsak a’ Kép-iro kivánta vólna, az már most végben ment Szándéknak el halgatásával.” (Uo.) Az utalás értelmét Kazinczy jegyzetében megadja: „Tudnillik azt mondottam Rádaynak Péczelen 1788. hogy a’ velem Kassáról Bécsbe visszamenő Klimesch vágy az ő fejét crayonban festhetni.” (Uo., vö. még a levelet összefoglaló szokásos summázatát is, KazLev. II. 62.) Célja azonban már akkor a metszet készítése volt, mert a visszahúzódó idős gróf hozzájárulására nem számíthatott. Minderre Ráday csak az 1. szám borítójának tudósítását olvasva jött rá, de akkor már nem volt visszaút. A metszetet készítő Thomas Klimeschről egyébként korábban is váltottak levelet (KazLev. I. 210., 213.)

Kazinczy az Orpheus mellett egy almanach kiadását is tervezte, s ennek első kötete meg is jelent, Heliconi Virágok címen, Pozsonyban, Weber Simon Péter nyomdájában. A gyűjtemény kiadására vonatkozó adataink 1791 elejétől állnak rendelkezésre, de nyilvánvalóan már korábban elkezdte szerkeszteni az anyagot és szervezni a kiadást, hiszen január 22-én már az első árkusokat várja Pozsonyból (KazLev. II. 140.). Az almanach kiadásában Döme Károly van segítségére, aki Pozsonyban lévén személyesen tarthatja a kapcsolatot a nyomdásszal. Weber sem siette el azonban a kiadást, április elején többször is sürgeti Dömén keresztül, hogy kezdődjön végre a nyomtatás, s kapja kézhez az első íveket, korrektúra céljából (KazLev. II. 183., 188.). A hónap közepén aztán végre hozzájut: „Köszönöm a’ Heliconi Virágok le-küldését. Sokat változtattam-meg bennek” – írja április 19-én (KazLev. II. 190.). Egyúttal kéri Dömét, hogy figyelje a „Rakó” munkáját, és nézzen utána egy bizonyos Bezerédy keresztnevének, aki jegyzetben említődik (a név egyébként úgy maradt, l. HV. 8.). Július 15-én még mindig csak várja a megjelenését, most éppen augusztusra (KazLev. II. 220.), de ebbéli reménye végre beteljesül, augusztus 17-én már mint megjelentet említi. Tervezte az 1792-es kötet kiadását is, Ráday Gedeonnak 1791. december 15-i levelében leírta a tartalomjegyzékét is, s még 1793-ban is megerősítette a kiadás szándékát, de ez már nem valósult meg (KazLev. II. 229., 298.).

 „Abban a’ kis munkában is, mellyet most ada ki Weber illy nevezet alatt: Heliconi Virágok 1791-dik esztendőre, szedte Kazinczy Ferencz, eggynehány jó példája van az abbeli jobb izlésnek ’s azon leszek, hogy Orpheusomban még többeket adhassak” – írta Kazinczy Édes Gergelynek 1791. augusztus 17-én (KazLev. II. 223.), utalva frissen megjelent almanachjára. A kisalakú könyvecske csak verseket tartalmazott, s a korabeli folyóiratokban már megjelent szövegekből válogatott, elsőrendűen persze az Orpheusból, s kisebb részben a Magyar Museumból. Éppen e szemléző jellege okozott némi értetlenséget az olvasók körében. Mint Földi János írja, vannak olvasók, akik „abban botránkoznak meg, hogy ezek mind olly Darabok, mellyeket már másutt olvastanak, még pedig némellyeket két helyen is.” (KazLev. II. 267.) De ő maga is tanácstalannak tűnik: „A’ Darabok többnyire jók; de mi a’ főbb czélod vagy igyekezeted benne, nem tudom, hogy a’ szerént itélhetnék.” (Uo.)

 A korban az olvasók egyébként szűk köre is a mennyiség bűvöletében élt, vagyis a lelkesedést az tudta kiváltani, ha minél több magyar vers lát napvilágot, minél több antik auktor és kortárs külföldi szerző szólal meg magyarul. Egyre-másra jelennek meg a tudósítások a lapokban, hogy ki mit vett munkába, s gyakran ott áll a figyelmeztetés is, hogy ha bárki hozzákezd valamely mű fordításához, „ne sajnállja tudtunkra adni, hogy többen azon egy munkán ne fáradjanak”. (MindGy. 1789. II. Negyed, 188.; vö. Zsigmond Ferenc: A műfordítás elvi kérdései megújhodáskori irodalmunkban, Debrecen, 1939., 9–10., további példákkal.) E pragmatizmus a fordításprogram szűken vett értelmezéséből fakad, mikor is az enciklopédikus teljességet célozza meg: az ökonomikus munkamegosztás áll a középpontban, hiszen ha mindenki csak egy művet fordít, akkor összességében többre jut idő és energia. Ugyanakkor pl. Batsányi, Kazinczy, Ráday magánlevelezésben és folyóirataik hasábjain többször is egymás mellé helyezik egyazon mű két fordítását, hadd vetekedjenek egymással. Ez utóbbi nézetek nyilvánvalóan túllépnek a szűken vett pragmatikus szempontokon, s már a kifejezés lehetőségeit kutatják.

 A Heliconi Virágok is ebbe az irányba mutat. Ráday Gedeon 1791. december 9-i levelében (KazLev. II. 227.) dicséri a Heliconi Virágokat, különösen a válogatást, mert minta lehet, s ezzel mintegy visszaigazolja Kazinczy szándékát. Kazinczy válaszában nagy örömmel nyugtázza Ráday értő olvasatát, s teljes egyértelműséggel meg is fogalmazza az almanach kiadásának indítékát: „Örülöm azt a’ szerencséjét Heliconi Virágim tavalyi Gyűjteményének, hogy az a’ Mélt. Gróf. javallását meg-nyerte. Sokkal sanyarúbb Bírája lészek ezen Gyűjteményeim darabjainak, mint az Orpheusban vagyok, mert ezeket Példáúl és Mustráúl szeretném kimutatni; az Orpheus darabjaiban pedig néha egyéb tekinteteim is vannak.” (KazLev. II. 229.) Egyfajta munkamegosztást képzel tehát el Kazinczy az Orpheus és a Heliconi Virágok között: a folyóirat filozófiai, politikai irányultságával, tágabb tematikájával, műfaji választékával szemben az almanachban csak költészetet nyújt, e szűkebb merítésben viszont a minőségre, s a minőséget Kazinczy szemében leginkább reprezentáló költői irányra helyezi a hangsúlyt.