Azon n vagy ny végezetű szók között, mellyeknek le-írása eránt Iróink meg-hasonlottak ez az a’ szó, a’ melly miatt leg-inkább villongunk. Belé avatta tudni-illik magát még ide is a’ Religióbeli idegenség, ’s némelly tény-es azt állítja hogy a’ tyén-es ezt tény-nek a’ keresztől való tartózkodás miatt nem akarja nevezni. – Nékem úgy tetszik, hogy ezt az egész kétséget azoknak köszönhetjük a’ kik a’ j, suffixumot^* az n-be végeződött szokban ny-é olvasztották, mint példáúl Ispánja, Spanus illius^*, Ispánnya; ’s innen azt húzzák-ki hogy a’ thema^* Ispány, és nem Ispán. – De az Ellenkező rész nem fog meg-elégedni azzal hogy ez nékem így tetszik: illő tehát hogy okaimat hordjam elő.

 Az idegen eredetű szavaink eránt támadott kétségeinket leg-bizonyosabban oszlatja-el annak szemlélése, hogy azok azon Nemzetnél a’ mellytől azokat adoptáltuk, miként vannak. Hozzá jutván így a’ forráshoz azt kell meg-néznünk, ha nem ellenkezik é Nyelvűnknek Analogiájával, – ’s meg-van fejtve a’ kérdés.

 Ez a szó Keresztyén bizonyosan ettől veszi eredetét Christianus; valamint Sebestyén ettől Sebastianus. – Az us végzet el-marad mint a’ kettőben, a’ Nyelv Analogiája szerint, ’s lessz először Chrísztian, ’s Sebasztian; – azután az i változik j-vé vagy y-ná, ’s lessz Chrisztyán Sebaszt[y]án; – úgy osztán mivel ajakunk minden vocalis^* közt az e-betűt szerette, Chresztyén, Sebestyén; ’s mint-hogy a’ Chr. nálunk szokatlan vólt: Kresztyén, ’s leg-útóljára: Keresztyén. – – Ha ennél valaki hitelesebb változást ád nékem, kész vagyok mindenre, a’ mit tőlem kíván.

 Most már nintsen egyéb hátra, hanem az, hogy mutassam-meg, hogy ennek nem tsak így kell lenni a priori, hanem hogy ezzel így éltek is, a posteriori.^* – Imé itt a’ bizonyság: Nagy-Szombatban, 1596ban jöve ki eggy illy nevezetű könyv: Agendarius. – Líber continens ritus et caerimonias, quibus in administrandis Sacramentis, benedictíonibus et aliís quibusdam Ecclesiasticis functionibus Parochi et alii Curati in Dioecesi et Provincia Strigoniensi utuntur etc.^* Ennek 10dik óld. a’ 3dik sor így kezdődik betűről betűre:

 „Minec vtanna peniglen az ember meg kereszteltetet ŕ vizben, leg ottan ŕ feiénec teteie ŕ Szent Chrysmaual, auagy kenettel meg-kenettetic. Mely szertartas altal azt ielenttyüc, hogy minden kerestyennec ŕ Christus feie, es hogy annac tagainal annera ég’yessedet es egy teste löt, hogy immaron reszes nen chac minden iauaiba, hanem még neuében is. Mert mikeppen ŕ mi vrunc az lelki kenettül, ŕ Szent leleknek benne lakozo tellyes voltŕtul Christusnac, az az meg-kenetetnek neueztetet, azonképen mi ü tüle; mondom ŕ Christustul Christianusoknak auag’ (hogy Mag’arul szollyac) Kerestyenecnec hiuattatunc.”

 Igy vagyon ezen könnyvnek 226dik óld, alól „ki-múlt szent jámbor Kerestyéneket” – és a’ 227dik óld. a’ 4dik soron „ez mostani Kerestyen gyülekezetbe.” – –

 Ez taníthat-meg már bennünket, miért lett a’ CapitanEVSból Kapitany, a’ PosonIVMból Pozsony, a’ SopronIVMból Soprony; – és miért Márton a’ MartinVS, István a’ StephanVS; Debretzen a’ DebrecinVM. Ispán a’ SpanVS. Fátzán a’ PhasianVS. Szeretsen a’ SaracenVS. – Ha a’ DebrecinVM, DebrecinIVM a’ Posony PosonVM vagy a’ Martinus, MartinIVS, a’ Stephanus StephanIVS vólna, Debretzenynek, Pozsonnak, Mártonynak, Istványnak kellene mondanunk. –