Azon n vagy ny végezetű szók között, mellyeknek le-írása eránt Iróink meg-hasonlottak ez az a’ szó, a’ melly miatt leg-inkább villongunk. Belé avatta tudni-illik magát még ide is a’ Religióbeli idegenség, ’s némelly tyén-es azt állítja hogy a’ tény-es ezt tyén- nek^* a’ keresztől való tartózkodás miatt nem akarja nevezni. – Nékem úgy tetszik, hogy ezt az egész kétséget azoknak köszönhetjük a’ kik a’ j, suffixumot az n-be végeződött szokban ny-é olvasztották, mint példáúl Ispánja, Spanus illius, Ispánnya; ’s innen azt húzzák-ki hogy a’ thema Ispány, és nem Ispán. – De az Ellenkező rész nem fog meg-elégedni azzal hogy ez nékem így tetszik: illő tehát hogy okaimat hordjam elő.

 Az idegen eredetű szavaink eránt támadott kétségeinket leg-bizonyosabban oszlatja-el annak szemlélése, hogy azok azon Nemzetnél a’ mellytől azokat adoptáltuk, miként vannak. Hozzá jutván így a’ forráshoz azt kell meg-néznünk, ha nem ellénkezik é.^* Nyelvűnknek Analogiájával, – ’s meg-van fejtve a’ kérdés.

 Ez a szó Keresztyén bizonyosan ettől veszi eredetét Christianus; valamint Sebestyén ettől Sebastianus. – Az us végzet el-marad mint a’ kettőben, a’ Nyelv Analogiája szerint, ’s lessz először Chrísztian, ’s Sebasztian; – azután az i változik j-vé vagy y-ná, ’s lessz Chrisztyán Sebasztán;^* – úgy osztán mivel ajakunk minden vocalis közt az e-betűt szerette, Chresztyén, Sebestyén; ’s mint-hogy a’ Chr. nálunk szokatlan vólt: Kresztyén, ’s leg-útóljára: Keresztyén. – – Ha ennél valaki hitelesebb változást ád nékem, kész vagyok mindenre, a’ mit tőlem kíván.

 Most már nintsen egyéb hátra, hanem az, hogy mutassam-meg, hogy ennek nem tsak így kell lenni a priori, hanem hogy ezzel így éltek is, a posteriori. – Imé itt a’ bizonyság: Nagy-Szombatban, 1596ban jöve ki eggy illy nevezetű könyv: Agendarius. – Líber continens ritus et caerimonias, quibus in administrandis Sacramentis, benedictíonibus et aliís quibusdam Ecclesiasticis functionibus Parochi et alii Curati in Dioecesi et Provincia Strigoniensi utuntur etc. Ennek 10dik óld. a’ 3dik sor így kezdődik betűről betűre:

 „Minec vtanna peniglen az ember meg kereszteltetet ŕ vizben, leg ottan ŕ feiénec teteie ŕ Szent Chrysmaual, auagy kenettel meg-kenettetic. Mely szertartas altal azt ielenttyüc, hogy minden kerestyennec ŕ Christus feie, es hogy annac tagainal annera ég’yessedet es egy teste löt, hogy immaron reszes nen chac minden iauaiba, hanem még neuében is. Mert mikeppen ŕ mi vrunc az lelki kenettül, ŕ Szent leleknek benne lakozo tellyes voltŕtul Christusnac, az az meg-kenetetnek neueztetet, azonképen mi ü tüle; mondom ŕ Christustul Christianusoknak auag’ (hogy Mag’arul szollyac) Kerestyenecnec hiuattatunc.”

 Igy vagyon ezen könnyvnek 226dik óld, alól „ki-múlt szent jámbor Kerestyéneket” – és a’ 227dik óld. a’ 4dik soron „ez mostani Kerestyen gyülekezetbe.” – –

 Ez taníthat meg-már^* bennünket, miért lett a’ CapitanEVSból Kapitany, a’ PosonIVMból Pozsony, a’ SopronIVMból Soprony; – és miért Márton a’ MartinVS, István a’ StephanVS; Debretzen a’ DebrecinVM. Ispán a’ SpanVS. Fátzán a’ PhasianVS. Szeretsen a’ SaracenVS. – Ha a’ DebrecinVM, DebrecinIVM a’ Posony PosonVM vagy a’ Martinus, MartinIVS, a’ Stephanus StephanIVS vólna, Debretzenynek, Pozsonnak, Mártonynak, Istványnak kellene mondanunk. –