HORVÁTH ÁDÁM Úr, a’ mint minden tudja a’ ki Hazai Litteraturánk’ gyümőltseivel nem egészen esméretlen, Hunyady Jánosnak tetteit éneklette,^* és a’ Lélek halhatatlansága felől eggy munkát botsáta-ki Pápán, 1786ban.^* Gondolkozásaink az utólsóban még azon szent kötél alatt sem férhetnek eggyüvé, a’ melly bennünket örökre öszve-kötött. Ő azt állítja, hogy a’ Lélek halhatatlanságát természeti okoskodások által is meg lehet mutatni: én pedig azt, hogy a’ Philosophia azt nem tanítja positive; leg-alább nem úgy, hogy az ellene támadható kéttségek egészen el-oszlattassanak. – Hogy a’ természetben semmi sem veszhet-el, azt kéttségbe senki sem hozza: de még itt nints vége a’ kérdésnek. Kertemben áll az a’ nagy tőlgy-fa, a’ mellynek árnyékában Össeim a’ bóldog házi nyugodalmat érzették; eggy irígy szél fel-dőjti azt; tüzre rakatik; füstté, hamuvá, porrá, főlddé, tsemetévé, gőzzé, tápláló nedvességgé válik; – mondhatom é hogy az a’ tőlgyfám, a’ melly alatt Nagy-Atyáim barátjaikat vendéglették, a’ melly alatt az Anyám engem szoptatott, MEG-VAN, – ÉL? – Azt a’ Vakondokot, a’ melly kertemet fel-túrja, Kertészem agyon üti; – meg-hal az, lelke (némellyeknek igen különös vélekedések szerint) a’ Természetnek nemesítő gráditsain szamárba, lóba, kutyába, majomba mégyen-által; – mondhatom é hogy az a’ vakondok, a’ melly kertemet turkálta, nem-szűnt-meg LENNI? – mondhatom é, hogy ÉL? – tudja é az illyen majom, hogy kutya vólt, ló vólt, szamár vólt¹⁰? ’s az illyetén el-változások mellett való EL-NEM VESZÉS – MEG NEM HALÁS, HALHATATLANSÁG meg-eggyezik é azzal a’ halhatatlansággal, a’ mit az én forróan szeretett, és nem tsak szíve jóságáért, hanem élesen látó elméje miatt is tiszteltt Barátom a’ Fel-támadásnak annál erősebben lejendő meg-állítása kedvéért keres? – A’ Revelatio^* a’ dolgot végképpen el-intézi. Ez nem tsak halhatatlanságot, de a’ melly természeti módon meg nem eshetik, hanem tsuda tévő isteni erőt is kíván, fel-támadást is tanít, midőn azoknak, a’ kik meg-keresztelkedtek és hisznek, menny-országot ígér; azokat pedig a’ kik, az eggyik keresztyén Felekezet hitele szerint, szent forrásba nem mártódtak, és nem hisznek, pokollal rettenti. Ebben az ígéretben ’s rettentésben minden keresztyén Lélek meg-mozdíthatatlan fundamentomot talál¹¹: szintén úgy, mint az, a’ ki, ha bár nem vólna is a’ Lélek halhatatlan, Ciceróval^* meg is azt óhajtja hogy az az légyen, ’s annak hívésétől magát el-vonattatni nem engedi. –

 A’ mint mondottam, a’ kérdés, míg tsak az emberi természeti értelemnek tétetik tárgyavá, nints úgy meg-fejtve, hogy minden kéttségek el-oszlattassanak. Mi nem lehet a’ Lélek azt alkalmasint ki-tanúlták a’ Philosophusok; noha még itt is nagy szakadások vannak, minthogy a’ nagyobb rész abban állapodott-meg, hogy a’ Lélek test nélkűl nem dolgozhatik; sőt sokan készek azt is vallani, hogy a’ testtől való meg-váláskor valamelly igen vékony testetskét viszen oda, a’ hová mégyen: – de miből álljon? mi légyen? azt senki sem fedezi-fel, ha a’ Mendelssohn lelkének két mértékével bír is.^* – Eggy eléggé nem tisztelhető kedves Tanítóm, Prof. SZENT-GYÖRGYI ISTVÁN Úr,^* Sáros-Patakon, (kinek szélesen ki-terjedett tudományához és szíve jóságához én annyira bízok, hogy bíztosan követném lépéseit vaktában is, ha a’ Teremtő ellen nem vétenék ez által, a’ ki nékem nem Barátot, hanem a’ belém fújtt isteni particellát,^* vagy eggy értelemben vévén, önnön-magamat adta annyira Vezéremnek,^* hogy ha ezt követem, ha hibázok is, hellyesen lépek; ha pedig nem ezt követem, ha hellyesen mégyek is hibázok) nagy erőt talál abban az el-gondolásban, hogy a’ test maga-magába nem hat: de nevezetesen Hollmannal,^* meg-vallja azt, hogy a’ Teremtői Mindenhatóságnak nem vólt talám lehetetlen a’ testet annyira raffinírozni,^* hogy gondolkozhasson.^* – Valóban a’ testet és annak természetét, tehettségeit nem esmérjük még jól. Test eggy szikra, test eggy marok puska-por:^* de vesd-öszve, meg-látod mitsoda előre nem-képzeltt effectusa lessz. ’S nem lehet é valami illyes a’ Lélek is?

 El-akarván vonni elmémet a’ Természet’ mindenekben eggy törvényt, eggy rendet követő munkáinak szemlé[lé]sétől, melly azt tanítja hogy minden a’ mit látunk, lessz, van, vólt; lessz, van vólt; ’s újra lessz, van, vólt; de soha sem az a’ mi vólt, hanem mindég valami egyéb, úgy hogy nem tsak formáját, hanem az ÉNjét, EGOját is változtatja; – el-meredvén, el-vakúlván, el-szédűlvén, a’ tanító Természet simplex^* szavától való el-távozásom alatt, vissza-térek a’ honnan eredtem, ’s meg-elégszem azzal, hogy ha magára nézve MÁS FÉLE is bár a’ fel-fedezhetetlen Igazság, de én reám nézve AZ, a’ minek én képzelem: ezt kiáltom: Es möge sich mein Feind mint solchen Grillen plagen! – –^*

A német mondat magyarul: „Kínlódjon csak az ellenségem ilyen bolondságokkal!"

Az álmodozáshoz nem szokott elme azonban a’ hóld-világot is hasznára fo[r]díthatja, ’s a’ mellett is bátran lép, ha meg-vallja is, hogy a’ hóld világ nem láttat olly világosan, mint a’ ki-derűltt nyári Nap fénye, ’s ki lép a’ Pyrrhonismus^* tengeréből, ha bár tudja is, hogy a’ part parázs és vizenyős.

 Ezen homályos dologban leg-tökélletesebb világosságot kap az, a’ ki a’ régi Nemzetekig tér-vissza a’ Tőrténetek fonalán, ’s tapogatja, eggyik vagy másik értelem hol, mikor és kiknél vette eredetét?

 Végtére a’ mi a’ Moralitást illeti, azt tartom, hogy ha valaki bukni akar, meg-bukik bizonyosan akar halhatónak, akar halhatatlannak tartsa a’ lelket. Az eggyik azért öli-meg magát, mert azt hiszi, hogy ezen tselekedete által nyomorúságának tökelletes véget vét: a’ másik pedig, (ezt mutatja az Uticai Cátó^* utólsó éjjele, midőn ez a’ nagy ember, Plátónak halhatatlanságot tanító dialogusai által gyúlasztotta magát hibás ugyan, de még is tsudálást érdemlő tselekedetére) azért, mert jobb életre virradást vár.

 Ezeket úgy mondom, mint Philosophus, nem mint Keresztyén. – Lessz bizonyosan a’ ki ezen egyenességemet kárhoztatni fogja, de hát árt é a’ Religiónak, hogy szabadon követjük a’ Természet Teremtőjének mellénk adott Kalaúzát, az értelmet? ’s ha a’ Philosophiát tanító Professor, ha bár Pap is mint az én tiszteltt SZENT-GYÖRGYIM, szabadon ki-mondhatja gondolkozását: miért vólna tilalmas azt, a’ mit érez, ki-mondani eggy olly Irónak, a’ ki interna vocatiot^* érez arra, hogy mondja a’ mit lát.

 Gyengébb Lelkek! ne kívánkozzatok-le a’ benneteket szerető Anya karjairól a’ sikra! Itt állaní, lépni veszedelmes: amott nyúgodalmasan űlhettek! –