XVI.
KERESZTES BÁLINT KEDVESÉHEZ
TORNAI MÁRGITHOZ,
a’ SZENT FŐLDRŐL.
Kassán, Septemb. 24dik 1789.
PÁLÓTZI HORVÁTH ÁDÁMHOZ.
Ó Te, kinek harsány hadi-kürtje Tihannak enyelgős
Szűzeit eddig nem-hallott hangokra tanítá,
Hogy valamerre kevély hullámjait hányja zajogva
A’ Balaton, Hunyadit, Hunyadit riadozzon az erdő!
1Tzélozás Virgiliusnak e’ szép versére: Clamassent: ut litus Hyla, Hyla omne sonaret.
HORVÁTHOM jer, akár Plátóddal az Elme’ nem-esmértt
Léte felől ébrentt álmokba merűlve bolyongassz,
Én oda nem késérlek: – akár CSAPODIdnak
2Somogy Vármegyei Fő-Szolgabíró CSAPODI GÁBOR Úr, nékem is szívesen betsűltt kedves Barátom.
igazlott
Karján, a’ rejtett Szépség’ ösvényinek indúlsz;
Jer, kérlek, ’s Eratóm mit adott ajakimra, figyelmezz!
Kedvell ő Téged, noha gyenge virágit hajadból
Calliope, laurust nyujtván helyjébe, ki-szedte.
Halld azt most tőlem, majd tőled hallja Juliskád
3Horváthnak Hitvese OROSZI JULIÁNNA Asszony.
ANDRÁS
4IIdik ANDRAS Király, ki kezen hadról JERUZSALEMI ANDRÁSNAK is neveztetett.
– esmered őt, mert gyászdombjára siralmas
Könnyeket hullattál magad is – temetőit Urának
Lenni pogány kézben nem szemlélhette továbbá.
Fel-kél, kardot övedz, ’s koronáját férfi sisakkal
Váltja-fel, és viadalra neveltt Bajnokjait a’ nagy
Nílusnak messzére terűltt mezejére vezérli.
Mint lobogott a’ vér színű szent jellel havazló
Pallástjok
5A’ Templariusok, kiket én Keresztúroknak, vagy Kereszteseknek neveznék, fejér köpenyeget viseltek, mellynek bal oldalán eggy posztóból szabott veres kereszt látszott.
! Cherubim mind eggyike, nézzed akár szent
Őltözetét, akar ártatlanbb erkőltsit, ha szintén
Eggy újjabb Néró gyilkos lángjára vetette is.
6Philippus Pulcher Frantziai Király
Nőtelenek vóltak; – Bajnokhoz az ille; – KERESZTES
BÁLINT vólt egyedűl kit TORNAI MARGIT az óltár
Zsámolyain Hymennek örök hűségire vonsza.
Ez most a’ zuhogó Jordán fövenyére le-dűlvén
Mint a’ Magzatitól meg-fosztott fűlmile sir, ri,
A’ siket erdők közt ekként zengette panasszát:
Fekete szemew zeep Hwlgiechke
7Hőlgy, Menyetske, fiatal Asszony, leány.
Repwlhetneec chak mint a fechke,
Megh ma szaalneec szemed lattara
Ablacod rosteliozattiara.
S addig dwdolnaam eenecemet
Mig megszánwán esdekleesemet,
Kis kamaraadba bee fogadnaal
’S ewledbe niugwo helyet adnaal.
Nem kellene nekem kalitka,
Hogh engemet benne tarch fogwa,
Mert ha elüzneel is mellwled
Meeg sem repeulneec el én twled
Deelben asztalodra reppennek,
Etkes widam wendeged lennek,
Megchipegetnem falatodat,
Poharadbwl innam borodat.
Ha pedig fonnaal karszekedbe
Felszaalneek rokkaad weszeiére,
S olli busan nieognem enecememet
Hogh köniet hullatna szeep szemed.
Estwe ugian ha aalom niomna
El buinék seureu karpitodba,
De még hainal elwtt ió reggel
Fel kötneelec wig tsörgésemmel.
Ugrandozva iarnec akkoron
Fel s ala puha paplanodon,
Félre rantogatnaam kendeodet
Hogi lathassam bokor
8Bokor, eggy pár. Bokor kesztyű, bokor tzitrom, eggy pár kesztyű, eggy pár tzitrom.
emleödët
O ki wólna bóldogabb mint én
Szeep
woelgiechkeiében hewerwen:*Em.(Az Igazító alapján): woelgiechkeiében feredwen:
S ha bimbochkait chokolhatnám
Beela
9IVdik Béla, IIdik Andrásnak fia.
is irigien neezne rám!
Jaj de mint az arwa gerlitze
Ugi buidosok en mostan nieogwe
Mert nekem szarniaim ninchenek
Kik szeep Margithomhoz wigyenek.
Andras alatt werzeo buzgannial
Wiwok mindennap a Pogannyal,
Annak draagalatos wereert
A ki erettem is onta weert.
S a mikor karom a chalmaakat
Ugi apritia mint a torzsaakat,
Igi kialtok szent Jezusomhoz:
Wigi Uram egickor Margithomhoz!
S im tisztulni laatom az Eget;
S raam a Nap wig sugaart ereget,
Azt ielentwen hogi nem sokára
Wisza wisz az Isten Thornára.
Igy végzette dalát Erátóm, ’s el-tűne. Szemérmes
Szép nyaka még ragyogott a’ ködben, ’s szélnek eresztett
Fürtjeiből olly kellemetes szag szálla-le hozzám,
Mint a’ millyet ereszt ki-virított bokra Fürednek
Vagy Szántód gyönyörűn zőldellő gyepje, midőn azt
Balzsamos violák lepik-el még gyenge tavasszal.
Homlokomat myrtus koszorú ’s szép rózsa keríté,
’S tsattogatott szárnyan két kedveltt híve repűlt-el
Cyprisnek, szent védje bizonyságára, felettem. —
Élni fogunk kedves HORVÁTHOM! Tégedet ádáz
Bellonád hadi kürtre kiált, ’s már szárnyra repített
Hangjaid a’ ki terűltt Egeken úgy dörgenek, a’ mint
A’ dagadó Balaton ’s Hunyadidnak mennyköve dörgött:
Engemet hív Eratóm ki-virított erdeje’ békés
Árnyékába vezet, ’s ottan a’ Hóldnak ezüst-szín
Fényénél, olly búslakodó hangokra tanítgat,
Mint a’ Nyúgoti szél lágy nyögdétslése, midőn az
Illatozó rózsák közt Czenczimet alva találja. –
Örvendj! élni fogunk! ’s később Unokáim örömmel
Emlegetik, HORVÁTHjáért mint ége KAZINCZY.
JEGYZÉSEK,
Az 5dik, 6dik és 7dik sorára ezen
Kőlteménynek.
HORVÁTH ÁDÁM Úr, a’ mint minden tudja a’ ki Hazai Litteraturánk’ gyümőltseivel nem egészen esméretlen, Hunyady Jánosnak tetteit éneklette, és a’ Lélek halhatatlansága felől eggy munkát botsáta-ki Pápán, 1786ban. Gondolkozásaink az utólsóban még azon szent kötél alatt sem férhetnek eggyüvé, a’ melly bennünket örökre öszve-kötött. Ő azt állítja, hogy a’ Lélek halhatatlanságát természeti okoskodások által is meg lehet mutatni: én pedig azt, hogy a’ Philosophia azt nem tanítja positive; leg-alább nem úgy, hogy az ellene támadható kéttségek egészen el-oszlattassanak. – Hogy a’ természetben semmi sem veszhet-el, azt kéttségbe senki sem hozza: de még itt nints vége a’ kérdésnek. Kertemben áll az a’ nagy tőlgy-fa, a’ mellynek árnyékában Össeim a’ bóldog házi nyugodalmat érzették; eggy irígy szél fel-dőjti azt; tüzre rakatik; füstté, hamuvá, porrá, főlddé, tsemetévé, gőzzé, tápláló nedvességgé válik; – mondhatom é hogy
az a’ tőlgyfám,
a’ melly alatt Nagy-Atyáim barátjaikat vendéglették,
a’ melly alatt az Anyám engem szoptatott, MEG-VAN, – ÉL? – Azt a’ Vakondokot, a’ melly kertemet fel-túrja, Kertészem agyon üti; – meg-hal az, lelke (némellyeknek igen különös vélekedések szerint) a’ Természetnek nemesítő gráditsain szamárba, lóba, kutyába, majomba mégyen-által; – mondhatom é hogy
az a’ vakondok,
a’ melly kertemet turkálta, nem-szűnt-meg LENNI? – mondhatom é, hogy ÉL? – tudja é az illyen majom, hogy kutya vólt, ló vólt, szamár vólt
10A’ Lucianus Kakasa ugyan emlékezik arról hogy ő egykor Pythagoras, annakelőtte pedig Euphorbus vólt: de – Lucianus!!!
? ’s az illyetén el-változások mellett való EL-NEM VESZÉS –
MÉG*Em.: MEG
NEM HALÁS, HALHATATLANSÁG meg-eggyezik é azzal a’ halhatatlansággal, a’ mit az én forróan szeretett, és nem tsak szíve jóságáért, hanem élesen látó elméje miatt is tiszteltt Barátom a’ Fel-támadásnak annál erősebben lejendő meg-állítása kedvéért keres? – A’ Revelatio a’ dolgot végképpen el-intézi. Ez nem tsak
halhatatlanságot, de a’ melly természeti módon meg nem eshetik, hanem tsuda tévő isteni erőt is kíván,
fel-támadást is tanít, midőn azoknak, a’ kik meg-keresztelkedtek és hisznek, menny-országot ígér; azokat pedig a’ kik, az eggyik keresztyén Felekezet hitele szerint, szent forrásba nem mártódtak, és nem hisznek, pokollal rettenti. Ebben az ígéretben ’s rettentésben minden keresztyén Lélek meg-mozdíthatatlan fundamentomot talál
11Igaz hogy Moses a’ vétkezőket sehol sem ijeszti pokollal, hanem harmad és negyed íziglen
baló büntetéssel;*Em.: való büntetéssel;
sőt alíg lehet valamelly világos és kéttségen kívűl lévő helyet találni az ó Testamentomban, a’ hol Menyország és Pokol tanítatna, mert a’ Jób erős hite eránt a’ Philologusok közt nagy tsata vagyon: de ennek okát, a’ kik Theologiát tanúltak, könnyen elő-adhatják; állhatatosan meg-állapodván, a’ mellett, hogy az új Testamentomban az világosan és igen sokszor tanítatott, és így kéttségbe nem vétetődhetik.
: szintén úgy, mint az, a’ ki, ha bár nem vólna is a’ Lélek halhatatlan, Ciceróval meg is azt óhajtja hogy az az légyen, ’s annak hívésétől magát el-vonattatni nem engedi. –
A’ mint mondottam, a’ kérdés, míg
tsak az emberi természeti értelemnek tétetik tárgyavá, nints úgy meg-fejtve, hogy minden kéttségek el-oszlattassanak. Mi nem lehet a’ Lélek azt alkalmasint ki-tanúlták a’ Philosophusok; noha még itt is nagy szakadások vannak, minthogy a’ nagyobb rész abban állapodott-meg, hogy a’ Lélek test nélkűl nem dolgozhatik; sőt sokan készek azt is vallani, hogy a’ testtől való meg-váláskor valamelly igen vékony testetskét viszen oda, a’ hová mégyen: – de
miből álljon? mi légyen? azt senki sem fedezi-fel, ha a’ Mendelssohn lelkének két mértékével bír is. – Eggy eléggé nem tisztelhető kedves Tanítóm, Prof. SZENT-GYÖRGYI ISTVÁN Úr, Sáros-Patakon, (kinek szélesen ki-terjedett tudományához és szíve jóságához én annyira bízok, hogy bíztosan követném lépéseit vaktában is, ha a’ Teremtő ellen nem vétenék ez által, a’ ki nékem nem Barátot, hanem a’ belém fújtt isteni particellát, vagy eggy
ételemben*Em.(Az Igazító alapján): értelemben
vévén, önnön-magamat adta annyira Vezéremnek, hogy ha
ezt követem, ha hibázok is, hellyesen lépek; ha pedig
nem ezt követem, ha hellyesen mégyek is hibázok) nagy erőt talál abban az el-gondolásban, hogy a’ test maga-magába nem hat: de nevezetesen Hollmannal, meg-vallja azt, hogy a’ Teremtői Mindenhatóságnak nem vólt talám lehetetlen a’ testet annyira raffinírozni, hogy gondolkozhasson. – Valóban a’ testet és annak természetét, tehettségeit nem esmérjük még jól. Test eggy szikra, test eggy marok puska-por: de vesd-öszve, meg-látod mitsoda előre nem-képzeltt effectusa lessz. ’S nem lehet é valami illyes a’ Lélek is?
El-akarván vonni elmémet a’ Természet’ mindenekben eggy törvényt, eggy rendet követő munkáinak
szemlésétől,*Em.: szemlélésétől,
melly azt tanítja hogy minden a’ mit látunk, lessz, van, vólt; lessz, van vólt; ’s újra lessz, van, vólt; de soha sem az a’ mi vólt, hanem mindég valami egyéb, úgy hogy nem tsak formáját, hanem az ÉNjét, EGOját is változtatja; – el-meredvén, el-vakúlván, el-szédűlvén, a’ tanító Természet simplex szavától való el-távozásom alatt, vissza-térek a’ honnan eredtem, ’s meg-elégszem azzal, hogy ha
magára nézve MÁS FÉLE
is bár a’ fel-fedezhetetlen Igazság, de
én reám nézve AZ, a’ minek én képzelem: ezt kiáltom:
Es möge sich mein Feind mint solchen Grillen plagen! – – Az álmodozáshoz nem szokott elme azonban a’ hóld-világot is hasznára
fodíthatja,*Em.: fordíthatja,
’s a’ mellett is bátran lép, ha meg-vallja is, hogy a’ hóld világ nem láttat olly világosan, mint a’ ki-derűltt nyári Nap fénye, ’s ki lép a’ Pyrrhonismus tengeréből, ha bár tudja is, hogy a’ part parázs és vizenyős.
Ezen homályos dologban leg-tökélletesebb világosságot kap az, a’ ki a’ régi Nemzetekig tér-vissza a’ Tőrténetek fonalán, ’s tapogatja, eggyik vagy másik értelem hol, mikor és kiknél vette eredetét?
Végtére a’ mi a’ Moralitást illeti, azt tartom, hogy ha valaki bukni akar, meg-bukik bizonyosan akar halhatónak, akar halhatatlannak tartsa a’ lelket. Az eggyik azért öli-meg magát, mert azt hiszi, hogy ezen tselekedete által nyomorúságának tökelletes véget vét: a’ másik pedig, (ezt mutatja az Uticai Cátó utólsó éjjele, midőn ez a’ nagy ember, Plátónak halhatatlanságot tanító dialogusai által gyúlasztotta magát hibás ugyan, de még is tsudálást érdemlő tselekedetére) azért, mert jobb életre virradást vár.
Ezeket úgy mondom, mint Philosophus, nem mint Keresztyén. – Lessz bizonyosan a’ ki ezen egyenességemet kárhoztatni fogja, de hát árt é a’ Religiónak, hogy szabadon követjük a’ Természet Teremtőjének mellénk adott Kalaúzát, az értelmet? ’s ha a’ Philosophiát tanító Professor, ha bár Pap is mint az én tiszteltt SZENT-GYÖRGYIM, szabadon ki-mondhatja gondolkozását: miért vólna tilalmas azt, a’ mit érez, ki-mondani eggy olly Irónak, a’ ki interna vocatiot érez arra, hogy mondja a’ mit lát.
Gyengébb Lelkek! ne kívánkozzatok-le a’ benneteket szerető Anya karjairól a’ sikra! Itt állaní, lépni veszedelmes: amott nyúgodalmasan űlhettek! –
KAZINCZY.