IV.
VIRGILIUS ECCLOGÁINAK
KŐSZEGI RAJNIS JÓZSEF ÚR által tett
FORDÍTÁSÁRA.
Oh igaz tűkör! tsoda fény! egyűgyű
Tiszta Természet! mi keserves átok,
Vagy gonosz-jelben születés, nyomorgat
Annyi sok embert!
Mennyien vagynak, kik előtt homályban
Rejtetik fényed; tapogatva járnak
A’ vakok sűrűn feketűltt setétben,
’S nyögnek, utánnad.
Ritka olly bóldog sok ezer közűl is,
A’ kinek pillant valamelly szikrátskád;
Századok szűlnek tsak egyet, ki téged
Láthat egészen:
Hogy veszett Nyelvünk, szomorú valóban:
Rólla hogy még is lehetünk reményben,
Bóldogabb Század Magyaroknak adta
Kőszegi Rajnist.
Róma’ zöldellő mezején ki hajdan
Szent Theocrítnak* szavaként mosolygott,
A’ kegyes Virgil’, magyarúl is immár
Általa hangzik
És mi természet’ nyomaként, mi gyengűltt-
Édesen szóllassz: nem erőltet Iród:
Nem szorúlsz kínnal Magyar őltözetbe
Erdei Kegy-szűz!
*A múzsa.
Járd szerentsésen kiesűltt mezőnket,
És tanítsd nyájasb rebegésre Népét,
Kényesebb ízlést te lehelj az ájúltt
Ize-veszettnek.
Járj magasztalván koszorúd’ kötőjét,
A’ kinek bóldog keze úgy ki fűzött
Szép virágokkal, ki soha nem ártott
Gyenge tagodnak.
Sőt Te jó kedvvel mosolyogj reá is,
Kérd, hogy Aeneást,
*
Aeneis, Vergilius eposza.
ugyan olly szerentsés
Éneket, mennél hamarább, fejezze,
’S fényre botsássa.
Azt tsodáltában azután tanúlhat
Irni Árpádot diadalmi fényben:
Vagy mi más nagy Vért, valamelly anyának
Drága Szülöttjét,
A’ kiben méltóbb örömét Hazánk-is
Lássa, ’s kérkedjék igazán: miképpen
Kérkedik széllyel deli Henriással
*
Henriade, Voltaire eposza.
Frantzia Ország.
RÉVAI MIKLÓS.