IV.
VIRGILIUS ECCLOGÁINAK
KŐSZEGI RAJNIS JÓZSEF ÚR által tett
FORDÍTÁSÁRA.
Oh igaz tűkör! tsoda fény! egyűgyű
Tiszta Természet! mi keserves átok,
Vagy gonosz-jelben születés, nyomorgat
Annyi sok embert!
Mennyien vagynak, kik előtt homályban
Rejtetik fényed; tapogatva járnak
A’ vakok sűrűn feketűltt setétben,
’S nyögnek, utánnad.
Ritka olly bóldog sok ezer közűl is,
A’ kinek pillant valamelly szikrátskád;
Századok szűlnek tsak egyet, ki téged
Láthat egészen:
Hogy veszett Nyelvünk, szomorú valóban:
Rólla hogy még is lehetünk reményben,
Bóldogabb Század Magyaroknak adta
Kőszegi Rajnist.
Róma’ zöldellő mezején ki hajdan
Szent Theocrítnak szavaként mosolygott,
A’ kegyes Virgil’, magyarúl is immár
Általa hangzik
És mi természet’ nyomaként, mi gyengűltt-
Édesen szóllassz: nem erőltet Iród:
Nem szorúlsz kínnal Magyar őltözetbe
Erdei Kegy-szűz!
Járd szerentsésen kiesűltt mezőnket,
És tanítsd nyájasb rebegésre Népét,
Kényesebb ízlést te lehelj az ájúltt
Ize-veszettnek.
Járj magasztalván koszorúd’ kötőjét,
A’ kinek bóldog keze úgy ki fűzött
Szép virágokkal, ki soha nem ártott
Gyenge tagodnak.
Sőt Te jó kedvvel mosolyogj reá is,
Kérd, hogy Aeneást, ugyan olly szerentsés
Éneket, mennél hamarább, fejezze,
’S fényre botsássa.
Azt tsodáltában azután tanúlhat
Irni Árpádot diadalmi fényben:
Vagy mi más nagy Vért, valamelly anyának
Drága Szülöttjét,
A’ kiben méltóbb örömét Hazánk-is
Lássa, ’s kérkedjék igazán: miképpen
Kérkedik széllyel deli Henriással
Frantzia Ország.
RÉVAI MIKLÓS.