Ő eggy, párnákból épűltt kis thronuson, kevéssé hátra hajtván magát, feküdt, és a’ mint mondám a’ kis kutyajával játszott. Által ellenben ült eggy iffjú ember, kiről a’ természet sokat igért, – és a’ ki Xenokratesnél hallotta, hogy az embernek bé-kell a’ szemeit húnyni, annyi tehetségét nem érezvén, hogy a’ szép intselkedésnek fel-nyitott szemekkel ellene állhasson. Az iffjú embernek nem vólt az a’ bátorsága, hogy szemeit egésszen be-zárja, hanem a’ földre nézett – és ott szerentsétlenségére szemébe eggy kis láb ötlik, a’ hollyannak a’ fürdőből ki-szálló Grátzia’ lábát képzelhetni; de tsak kevéssel vólt felyebb a’ bokájánál ki-takarva. Az reátok, ’s reám nézve semmi sem, de felettéb sok vólt az Iffjúra nézve. Reszketve ’s tévelyegve vonta a’ szemét vissza, a’ Szépre nézett, ’s újra a’ kutyára, ’s megint újra a’ láb-szönyegre: de a’ szép kis láb az-alatt láthatatlanná tette magát. Az Iffjú azt bánta; rebegő szavak húllottak ajakiról, – egyébről, nem arról a’ mit érzett. A’ Szép a’ kis kutyáját simogatta; a’ kutya enyelgett előtte, kis lábával a’ kendőjén kaparázott, ’s azután édes – nevetéssel, mondtam vólna, ha a’ kutyák nevetni tudnának, – nézett reája; újra a’ kendőjén kaparázott, és e’ játék alatt – (a’ szép éppen Parrhasiusnak¹ jobb kéz felől fűggő Lédáján² legelte szemeit) – a’ felét eggy igen fehér, és ékesen pihegő mellynek ki-bontotta. Az Iffjú pislogott, ’s el-ragadtatva erőlködött a’ lehellésben. – A’ kis kutya hátúlsó lábaival az ölében állott, az első jobb lábát pedig a’ szépen-dobogó mellyre támasztotta, és félig ki-tátott szájjal, a’ vágyódásnak eleven jelentésével, nézett-fel a’ szemébe. A’ Szép meg-tsókolgatta kutyátskáját, kis hizelkedőjének nevezte, és a’ száját mézes tésztakkal dugta-tele. Az Iffjúnak már nem vólt ereje a’ főldre nézni. – Én ki-loptam magamat.

 Útamban láttam Aristippust rózsákkal koszorúzva, és egészArábiát körülette illatozva, a’ gazdag Kliniás Vendégségéből vissza-térni. Hosszú selyembe vólt őltőzve, és körűl-belől fénylett azon zsákmánytól, mellyet kevés idővel az elött szirakúzi Dienestől nyert vala. Eggy vídám Iffjakkal tellyes Udvar tsapodárkodott körűlette: és valamint Bacchus a’ Szatirusok’ és Faunusok között, középen ment, ’s őket tulajdon böltsességére tanította. Anubisra a’ kis kutyák pártfogó Istenére esküszöm, vesszen-el bár mind botom, mint tarisznyám, ha Arisztippus nem a’ Danae kis kutyájától tanúlta minden böltsességét. Hizelkedjetek a’ Nagyok’ és Gazdagok’ gyarlóságának, enyelegjetek indúlatjaiknak, avagy mozdítssátok-elő titkos kívánságaikat, úgy téttetvén magatokat, mintha az észre nem vennétek:^* – igy tele rakják a’ szátokat mézes tésztákkal; Ez az egész titok! – „Nints több, tsak ennyi?” Eggy betű sints.