Két dolog hátráltattya leg-inkább Anyai Nyelvünknek gyarapodását azon Más-nemzetbélieknél, kik azt meg-tanúlni szívesen akarnák. Az első: hogy helyesen ki-dolgozott Magyar Grammatikánk nintsen. A’ második: hogy tökélletes Dictionáriom nélkűl szűkölködünk. – A’ mi a’ Grammatikát illeti: ebben már munkálkodnak némelly tudós Férjfiak. – A’ Dictionáriom felől mit mondhatunk egybet, hanem hogy Páriz Pápai (a’ mit a’ minden-napi tapasztalás-is meg-vallat velünk) nem elégséges.

 Én, hogy a’ Dictionáriomta nézve valami könnyebbséget szerezhessek; azon Kisded Szó-tár nevezetű Könyvetskémet, melly a’ ritkább magyar szókat az A. B. C. rendi szerént emlékeztető versekbenn elő-adgya, ’s mellyet Kassán 1784-dikben ki-eresztettem vala; rövid Lexicon formában, folyó beszédben, meg-jobbítva ki akarom újra nyomtattatni.

 Hogy annál szerentsésebb végét érhetném igyekezetemnek; ennek-előtte két három esztendővel hírűl adtam vala, miben foglalatoskodnám, kérvén egyszer-’s-mind a’ nyelvünket elő-mozdíttani kívánó Hazafiakat, hogy, mivel mind a’ két Hazában számoson találtatnának még olly ritkább, isméretlenebb, ’s tsak-nem veszendőbe-indúltt; külömben pedig igaz magyar eredetű szók, nevek ’s a’ t., mellyeket mind eddig ki nem nyomozhattam: ne sajnálnák azokat, (rövideden melléjek vetvén a’ magyarázatot, ’s eggy úttal a’ velek-való élést-is) nékem ide Kassára szabad [a hátsó borító előlapján folytatólagosan] postán meg-kűldeni; hogy újra ki-adandó Szótáromba bé-iktathassam.

 Vettem is már ugyan (a’ mit különös hál’-adatossággal említtek) holmi segedelmet; de ezzel, ’s azonban saját szorgalmatoskodásom által-is nevekedett gyűjteményimmel, tökélletességre nem hajthattam a’ dolgot. Sőt bizonyos vagyok benne, hogy minden Magyarabb Vármegyék (ide értvén a’ Székely-Főldet-is) több ollyan abbéli kíntseket foglalnak még kebelekben, mellyek nem tsak én-tőllem, hanem más derék Magyaroktól-is mind annyi újságok gyanánt fognának vétetni.

 Ha azok mind öszve-szedegettetnének, ’s közre adattatnának, melly köszönettel fogadná az egész Nemzet! melly nagy bőségre juttathatnók anyai nyelvünket! minémű könnyűséget tapasztalhatnának mind az Írók, munkájiknak készíttésében, mind az Olvasók, azoknak meg-értésében! Bezzeg nem igen lenne közűllűnk valakinek szüksége arra, hogy vagy más Nemzetektől kőltsönözzön, vagy maga faragjon tetszése szerént szavakat magának; hanem elég gazdagnak látná magát régi Attyainak reá-maradtt; de vígyázatlanság miatt tsak-nem el-temettetett örökségéből. Ide járúlhatnának azon nagy számra-menő szavak-is, mellyekkel a’ Magyar Mester-emberek ’s a’ t. a’ kézi miveikre tartozó eszközöket nevezni szokták. Tsak ezen mások előtt isméretlen nevezeteknek-is mennyi hasznokat vehetnők! – Meg-újjíttom azért Hazánk’ Magyar Tudóssaihoz nyújtott kérésemet az említtett ritkább szóknak velem-való közlésére; reménylem-is, hogy tőllem, sőt édes Hazájoktól, nem fogják sajnálni kevés fáradttságokat. [a hátsó borító hátlapján folytatólagosan]

 Illy-képpen hozták virágzó karba nyelveket minden pallérozottabb Nemzetek. Éllyünk mí-is az idővel, ’s alkalmatossággal. Ne haggyuk azon nemes tüzet, melly a’ minap olly nagy gerjedezést indított vala bennünk, lassanként el-aludni; kivált most, midőn országló Fejedelmünk-is mintegy serkentget bennünket nyelvünk’ ki-mivelésére. Vígyázzunk, hogy magunk ne legyünk leg-főbb oka szerentsénk’ meg-eshető bé-gyepűlésének.

 Ha, a’ mint kéttségem sints benne, megint sajtó alá fog vettetni Páriz Pápai’ Dictionárioma; könnyen ki-pótoltathatik hiánossága a’ tőllem-készíttendő Kisded Szó-tárból, melly addig-is mindeneknek, a’ kik már alkalmasint értik a’ közönséges magyar szót, nagy hasznokra szolgálhat. – Kassán, Karáts. havában 1791.