VIII.
GR. ID. RÁDAY GEDEON TÁRSUNK’
HALÁLÁRA 1792.
EL mentél, szeretett Rádaim, e’ Világ’
Zúgó habjaiból, számtalan érdemid
Késérvén nemesűlt lelkedet! Itt hagyád
Kedvelltt Társaidat, kik Veled a’ kilentz
Szűzek’ templomiban, mint le-kötött Papok,
Versent áldozatot tettenek e’ napig.
Többé tesznek-e? – Jaj! sírnak Azok, ’s örök
Gyászt vettek-fel; Ezek, lantyaik’ húrjait
Mindnyájan szomorún pengetik, a’ setét
Sír’ méllyébe le-szálltt hűltt tetemid felett
Könyvezvén: Ki-halál, oh Haza’ Nesztora,
Keblünkből! ki-halál, oh Magyar Orfeus! –
Minden példa felett példa valál nemes
Népednél! – Követőd lészen-e? Lészen-e
Embert, szép Tudományt, Könyveket, Őseink’
Nyelvét illy’ szerető? – G r ó f i nevet nyerél
Illy fő virtusidért: bátor ugyan Te nem
Kívántad, mivel-hogy leg-kitsinyebbik ék
Minden más ragyogó tzímereid között. –
Nyúgodgyál, Magyarok’ tűköre, bóldogúltt
Elődink’ ölelő karjai köztt; ’s veled
Nyúgodgyék koszorús lantod. Ez, hangzatot
Már többé nem adand: ám de helyette sok
Más énekli jeles tetteidet. Soha
Nyelvünkről ki nem hal Rádai Gedeon.
SZABÓ DÁVID.
ILLY szomorún hangzik Barátom’ hárfája;
Így sohajt meg-sebhedtt szívéből Múzsája!
Magyart sirat! – Márvány van annak mellyében,
A’ ki meg nem indúl, ezt hallván, szívében . –
Haj! édes Hazánknak tzímeres Fijai
El-tünnek lassanként, mint Ég’ tsillagai!
’S lesznek-e – azt kérdem én-is – kik, ezeket
Követvén, tegyenek olly szép érdemeket?–
Tí! kik ifjúságtok’ első zsengéjében
Most vagytok, ’s kiknek friss vér buzog erében:
Éltetek’ virágát arra fordíttsátok,
Hogy gyümőltsét vegye ma-holnap Hazátok.
Melly szép dolog! mikor emlékezetére
Egy Polgárnak, írják koporsó-kövére:
„Ennek, ki itt nyugszik e’ sírnak méllyében,
Ennek, ki itt sorvad romlandó részében:
A’ Halhatatlanság, ditső koronáját
Néki adta, mivel szerette Hazáját.”s –
1A’ Deák Újságokat író érdemes, tudós Férjfiaknak eggyike,
Hadusfalvi S
pilenberg P
ál Úr, néhai Társunknak tisztelője; szépen, ’s bőven le-írta eggyik levelében halálát, és tetemes érdemeit. Meg érdemlik szavai, hogy újra itt-is ki-nyomtattassanak, ’s Museumunkban fenn-maradgyanak. „
Die 6ta Augusti, vix 5. diebus e febribus aeger, ad beatorum sedes migravit celeberrimus in Patria nostra Litterator Comes Gedeon Sen. de Ráda, in vico auito Petzel, ad duo milliaria Pestino reiecto. Fuit Vir aetate grandi, octuagenario maior, viridi tamen, et vegeta adeo senecta, ut illud ingenii robur, illa memoriae vis, qua pollebat, omnibus admirationi fuerit. – Inde a teneris annis, lustratis Exterorum Academiis, totum se litteris dediderat. In Comitiis annorum 1751. et 1764. qua Provinciae Pestiensis Deputatus magnae erat auctoritatis. Conventus eiusdem Provinciae de more adiuerat, et, sicubi in commune bonum consulere potuit, nihil desiderari a se passus est. – Ceterum ab urbanis strepitibus, et dignitatum illecebris procul remotus, totam in libris quaerebat et inucniebat felicitatem. – Bibliotheca, quam selectissimis in omni scientiarum genere instruxerat libris, tanta est, tam raris et exquisitis instructa monumentis, ut in primis, quas uspiam Privati per Europam possident, merito censeatur. – Fuit in b. m. Comite varia et multiplex eruditio; linguarum Hungaricae, Germanicae, Slavonicae, Italicae, Gallicae, Anglicae, tum Latinae, Graecae, et Hebraeae notitia. Etsi vero Polihistorem aevo nostro lectissimum pie defunctum nominemus, ut adeo, quidquid vetus novaque rerum gestarum memoria, Philosophia, Jurisprudentia, et Theologia, atque ad has relatae scientiae complectuntur, sciret; delectabatur tamen et extremis adhuc vitae annis amoenioribus litteris. Erat praeterea in eo memoria excellens; comitas, et lenitas supra, quam dici potest. Fuit erga omnes, et eos etiam, quos nascendi sors alteri religioni adscripserat, tanta benevolentia, ut omnes, quibus cum eo colloqui contigit, eius agendi rationem suspicere non cessent. etc. – Vale, grandis Anima! aeternumque vale. Accipe maesti cultoris et admiratoris tui de te his pagellis memoriam. Tua sane recordatio, quoad viuam, cordi meo inscripta erit! – Lásd:
Ephemerides Politico Litterariae. Vulgatae Pestini die IX. Augusti A. C. M. DCC XCII. Nro 57.Szerentsés az a’ Hazafi, kinek neve halála utánn-is kedvességben marad; ki a’ maga’ jó emlékezetét érdemek által örökösíthette. Mitsoda, ’s melly rövid az emberi élet! Alig jöttünk, megínt kell mennünk.
Nem használ itt s e n k i’ bajnoki ereje,
Sem a’ gyenge Szűznek nyíló esztendeje;
Sem a’ tüzes Ifjú’ virágzó ideje,
Sem a’ jó-erkőltsű Ősznek tisztes feje. –
Ama’ Király, kí ma koronákon sétál,
Holnap
porbau*Em.: porban
fekszik jobbággya’ poránál. –
Bóldog, ki napjait olly-képp’ rekesztheti,
Hogy őt fellyül-éli jó emlékezeti;
Ki pállya-futását úgy el-végezheti,
Hogy koszorút nyernek hív igyekezeti! –
Bóldog vólt e’ tekéntetben-is G. R
áday. Ollyan egy Férjfiú köt most ő-nékie koszorút, a’ kitől méltán leg-többet várhatni. Értem a’ tudós K
oppi Urat; ki a’ Pesti Universitásban, az Ifjúságot már több esztendőktől fogva meg-betsűlhetetlen haszonnal oktatván, oszlop-embereket nevel a’ Hazának. B.
VIRÁG.
KI lett légyen G. Idősb Ráday Gedeon: jól tudgya azt az egész Haza. Fenn-maradand az ő szép híre Magyar Országban; ’s Társaimnak ezen versekben ki-öntött érzékenységeik illetődéssel fognak még a’ később időkben-is olvastatni. Közönséges veszteség az ő halála; érzi azt minden jó Hazafi. Mennyivel nagyobb fájdalmunkra esik tehát mí-nékünk tőlle-való meg-fosztatásunk? – nékünk, kik, mint Hazai Nyelvünk’ fel-emelésére öszve-szövetkezett Társak, vele több esztendőktől fogva egy pállyát futottunk? – El-felejthetetlen mí-nékünk az ő emlékezete. Soha sem fog ki-halni szívünkből.
Ő vólt Hazánk’ főbb-rendű Fijai közűl leg-első, a’ ki, Nemzetünk’ fel-serkentésére tárgyazó igyekezetünket meg-kedvellvén, már ez-előtt 4. esztendővel közinkbe állott; – ollyan időben, a’ mikor sok nagy-születésű Magyar – szomorú emlékezet! – Magyar lenni, ’s magyarúl beszéllni, á l t a l l o t t ! –
Ő, és a’ nagy-lelkű Orczy – dobogj, dobogj, hála-adó, bánatos szív! follyatok, keserű könyvek, follyatok! ő sintsen többé! ah! oda van, el-hagyott mind a’ kettő! – Ők vóltanak majd egyedűl, kik, az akkori mostoha időknek szédíttő maszlagitól meg nem vesztegetődhetvén, Anyai Nyelveket kedvellették, gyarapították; a’ Magyar Helikonnak betsűletét Hazafi társaik között támagatták, fenn-tartották; ’s a’ szunnyadozókat veszedelmes álmaikból serkentgették.
Bóldog lenne a’ Haza, ha most s o k illyen Fijai vólnának! Nem kellene az erőszakos fel-háborodástól tartania, ’s – ki tudgya? – talán végső romlásától rettegnie. – – A’ fel-zúdúltt tengernek haragos habjai köztt hánykódó ép hajó, bőlts vezérjei’ hathatós erejek által partra juthat néha; de a’ mellynek, meg-repedezvén óldalai, sem jó vitorláji, sem elegendő-számú, eggyet-értő, okos kormányzóji nintsenek, szélvésznek idején süllyedés a’ sorsa! – B.