VI.
VIRÁG BENEDEK
TÁRSUNKHOZ.
A’ vissza-térő Napnak új súgáritól
Éledni kezdvén a’ puhább lélekzetű
Szellőtske; meg-ritkúlnak a’ torlott havak,
Mormolva mennek a’ fagyok’ rab-lánttzainn
Erőt hatalmat vett folyók, fel-nyílik a’
Főld’ keble, zőldűl a’ verő-fényes mező;
Egy szóval, itt van a’ Tavasz. – Jer Flóra,* jer
Szép Isten-Asszony, Kassa’ víg határiba.
Serkentsd-fel kedvesen-mosolygó magzatid’;
Szállítsd-ki hegyre, vőlgyre. Kellyen bokroson
Nartzissus, Hiatzint; nyíllyon Ivolya mindenütt:
De nagy-sietve nyíllyon. Eggy Igaz Magyar,
Eggy hív Barátom, túl az Országos Dunán,
Első Királyink’ meg-romoltt lakó-helyénn,
A’ sír-halomban nyúgovó testek felett,
Könyvével ázott lanttya’ húrját pengeti. –
Neve’ napja koszorút vár kezünktől, mellyet ő
Ezer köszöntés köztt ma-hólnap űlni fog.
VIRÁG’ fejét virággal ékesíttsük. – Ah
De tsak serényen kösd, de tsak szép-is legyen,
Melly mind Neked, mind Néki fő betsűlletet
Szerezzen: ám nem hordoz hiu nevet: merő
Virág, akármit énekel: Parnasszuson*
Régen fel-írták őt arany betűkkel a’
Kilentz Leányok
*A múzsák.
a’ jeles Kőltők közé:
Fejére laurust* tett Apollo.* – Hozd-elé
Koszorúdat. – Ez igen kis korig tartó? ne bánd,
Tsak annyival továbbra follyon élete,
A’ mennyivel virágid hamarább fonnyadók.
BARÓTI SZABÓ DÁVID.