1.
Laura..
MÍG súgva kovályog az estveli szél,
’S hunyorgva le-lankad a’ rózsa-levél;
Sír Laura ’s az érre le-szegzi szemét,
Melly gyorsan el-hordgya előlle vizét.
„Ah! így fut előllem az édes öröm,
Miólta szerelmem’ epével ölöm.
Meg-törte, az Álnok! örökre hitét.
Örökre! mert másnak el-adta kezét.” –
Ezt mondgya zokogva, ’s egy dombra le-dűl,
Hol lelke a’ szótlan keservnek hevűl. –
Oh Lyányka! mit bánod e’ Tsalfa’ kezét?
Nem érez az, a’ ki el-játsza hitét.
2.
Thirzis’ sírja felett.
MIT búsolgsz, árva szívem?
Mit gyötröd lelkemet?
Ah! szünny-meg verni bennem,
’S végezd-el éltemet!
Adgy-vissza Kedvesemnek,
Kit bé-fed e’ verem.
Mi haszna életemnek,
Ha nintsen Thirzisem.