Az Ember, minden karban, rendben, és állapotban eggyenlő. A’ gazdagnak nints, sem nagyobb, sem jobban-emésztő gyomra, mint a’ szegénynek. Az úrnak karjai nem hosszabbak, az ő szolgája’ karjainál; és a’ nagy hívatalban lévő nem magasabb akármelly közönséges embernél. Eggyenlő mindennek a’ természeti szüksége; eggyenlőknek kell lenni az eszközöknek-is, ennek ki-pótolására. Oh ha az embert embernek nevelnék előbb, mint úrnak! ha több kívánságot nem szereznének néki, mint tehetséget! ha inkább követné a’ Természetnek, mint-sem a’ Világ’ nevetséges képzelődésének úttyát! Minden-napi példa, hogy az, a’ kit ez vagy amaz élet’ nemére készíttenek, minden egyébre alkalmatlanná lessz; és hogy-ha a’ szerentsének tetszik, tsak egy bóldogtalant igyekeztek belőlle tsinálni. A’ nagy, meg-aláztathatik; a’ gazdag szegény, és az úr szolga lehet. Hát ugyan olly ritkák-e a’ szerentse’ tsapásai, hogy valaki magát azoktól egésszen meg-mentettnek lenni tarthatná? A’ mi valakin meg-történhetett, mindeniken meg-történhetik. Mi nevetségesebb pedig egy nagy úrnál, a’ ki kóldússá lett, és nyomorúságában születésének méltóságával álmadoz? Mi gyalázatosabb egy meg-szegényűltt gazdagnál, a’ ki meg-emlékezik arról, mint útálta légyen a’ szegényt, és érzi, hogy leg alább-való emberré lett? Az első, nyilván-való gaz emberré, a’ másik eggy alatson hízelkedő lélekké válik, ezzel a’ szép szóval: é l n e m k e l l.

 Azt tartyuk, hogy a’ Társaságban fenn álló Rendeknek eggy-általlyában meg kell maradni, és nem gondollyuk-meg, hogy ezek a’ Rendek el-kerűlhetetlen változások alá vagynak vettetve; és hogy lehetetlen, előre által-látni, vagy el-távoztatni azt, a’ mi rajtunk meg-történhetik. Mind azt, valamit az emberek tsináltak, az emberek el-ronthattyák. Nintsen semmi egyéb el-törölhetetlen jel, mint a’ mellyet maga a’ természet nyomott-bé; ez pedig sem nagy urakat, sem gazdagokat nem tsinált. Ugyan mit fog az ő meg-aláztatásában az a’ bóldogtalan tenni, a’ kit tsak nagy úrnak neveltek? mit az a’ gazdag, kinek tsak pénz a’ lelke? mit a’ kényén-neveltt, ki magának hasznát nem veheti, ki egyebet tenni nem tud, mint a’ mi nintsen hatalmában? Bóldog ember, a’ ki fájdalom nélkűl el-hagyhattya állapottyát, melly őtet el-haggya, és a’ szerentsének ellenére ember marad. Ditsérje más, a’ mint akarja, az ollyan meg-győzettetett királyt, a’ ki búsúltában trónussának romladékai közzé akarja temetni magát; én meg-vetem őtet, mert látom, hogy tsak a’ korona tészi valamivé, és hogy éppen semmi sem, mihelyt nem király.

 Az ember és a’ polgár, akárki legyen, nem hozhat semmi egyéb jószágot a’ társaságba, mint önnön magát: minden egyéb javait akarattya ellen bírja; és ha valaki gazdag, vagy nem él gazdagságával, vagy mások-is élnek vele. Az első esetben mástól lopja-el azt, a’ mitől magát meg-fosztya; a’ másikban pedig éppen semmit sem ád, és így a’ társaság’ terhe egésszen rajta marad, mind addig, míg magával nem fizet. – „De az én atyám szolgált a’ társaságnak, midőn azt nyerte.” – Meg-lehet; az atyád a’ maga’ adósságát fizette-le, de nem a’ tiédet; te annál többel tartozol másnak, mivel gazdagságban születtettél. Nem helyes, hogy az, a’ mit eggy ember tsinált, mást az alól fel-szabadíttson, a’ mivel tartozik; és eggy atya sem hagyhat a’ fijára ollyan just, hogy másoknak haszontalan legyen. A’ ki heverve kőlti-el azt, a’ mit nem maga nyert, lopja azt; és az, a’ ki tőke-pénzéből él, a’ kit a’ társaság ingyen fizet, az én szemeimben keveset külömböz a’ haramiától, ki az úton-járók’ javaiból él. A’ társaságon kivűl a’ magános ember, ki senkinek semmivel nem tartozik, úgy élhet, a’ mint néki tetszik; de a’ társaságban, hol a’ mások’ rovására él, tartozik személlyével és munkájával használni, még pedig minden ki-fogás nélkűl, akár gazdag, akár szegény, akár erős, akár gyenge legyen. Minden ingyen-élő polgár, gaz ember.

 Meg-tanúltam, mi légyen a’ nyomorúság, ’s azért szívesen segíttek a’ szerentsétlenen.

 Nem ismérek szebbet, méllyebbet, igazabbat, és érzékenyebbet, V i r g i l i u s nak ezen versénél. Miért könyörűletlenek többnyire a’ királyok a’ magok’ alatt-valójik iránt? Mert soha sem tartanak attól, hogy emberek legyenek. Miért olly kemények a’ gazdagok a’ szegények iránt? Mert nem félnek a’ szegénységtől. Miért veti-meg a’ nemes a’ köz embert? Mert tudgya, hogy soha sem lessz paraszt. Miért barátságosabbak és emberségesebbek a’ Törökök, mint mí? Azért, mert az ő határozatlan uralkodások alatt minden eggyes embernek nagysága és szerentséje tsak a’ Nagy Úr’ állhatatlan kegyelmétől függ, és azért a’ nyomorúságot ’s meg-aláztatást minden úgy nézi, mint a’ melly ő-vele-is köz, tudván, hogy ollyan lehet holnap, mint az, a’ kin ma segített. Az efféle változások, mellyek a’ Napkeleti Történetekben szüntelenűl elő-fordúlnak, sokkal jobban meg-lágyíttyák a’ szívet, mint-sem minden a’ mí erkőltsi tudományunk’ száraz szisztémája. És valóban, valamint a’ társasági életben a’ köz szükség eggyik embert a’ másikkal a’ haszon által eggyesítti, úgy a’ mí közönséges nyomorúságunk-is a’ szánakodás által eggyesítt bennünket. Egy bóldog embernek látása, inkább irígységet, mint-sem szeretetet támaszt a’ mások’ szívében. Örömest vádolná az ember, hogy őtet fosztotta-meg attól a’ bóldogságtól, a’ mellyel él. De ki nem szánakodik a’ szerentsétlenenn, a’ kit szenvedni lát? ki nem akarná örömest meg-menteni nyomorúságától, ha tsak egy kívánságába telnék? A’ képzelődés által hamarább szegénynek, mint bóldognak, gondollya magát az ember; mert jól érzi, hogy az eggyik közelebb van hozzá, mint a’ másik. A’ szánakodás édes, mert midőn az ember nyomorúlttnak képzeli-is magát, még-is örvendez rajta, hogy ő nem szenved úgy, mint amaz. Az irígység keserű annyiban, hogy az irígy, ha bóldogot lát-is, nem hogy bóldognak képzelné magát, hanem inkább epesztődik, hogy nem az. Úgy látszik, minth-ha az eggyik azon nyomorúságtól mentene-meg bennünket, a’ mellyet szenved, a’ másik ellenben azon javaktól fosztana-meg, a’ mellyekkel akaratunk ellen bir. Vagynak ollyan emberek, kik tsak az ordíttás’ és kiábálásonn indúlnak-meg. Nem fatsart-ki ezeknek kemény szívekből semmi szánakodó sohajtást a’ keservében el-aléltt szívnek bádgyadtt és siket nyögése. Nem indította ezeket soha sírásra a’ le-sütött bánatos artza, és a’ ki-aludtt szem, melly többé még tsak nem-is könyvezhet. Ezektől ne várjon a’ szerentsétlen egyebet hideg száraz szónál, és hajolhatatlan keménységnél. Igazán, arányosan fognak itélni ugyan, de soha nem lesznek könyörűlők és kegyelmesek. ’S miért? A’ szívnek ezen hibája, a’ nagyobb-rendű emberekben, leg-inkább tudatlanságból származik. Mert az ő kényén-neveltt lelkek hasonló nyomorúságot soha sem szenvedett; mert ők azt meg nem foghattyák másokonn, a’ mit magokonn éppen nem tapasztaltak; és így azonn nem-is szánakodhatnak, a’ mi nékiek soha nehezen nem esett. Ah, ne nézze senki a’ maga’ méltóságának fényes póltzáról a’ bóldogtalanok’ nyomorúságát, és a’ szerentsétlenek’ szenvedésit úgy, mint a’ mi ő-reá éppen nem tartozik. Hitesse-el inkább ki ki magával, hogy az ő sorsa-is szintén illyen lehet, mint ezen bóldogtalanoké; hogy mind azon viszontagságok vagynak az ő lábai alatt-is; hogy ezen nem-reménylett ’s el-kerűlhetetlen történetek őtet egy szempillantástól fogva a’ másikig alá-taszithattyák. Mert még egyszer mondom, hogy a’ Természet az embert sem királynak, sem úrnak, sem gazdagnak nem szülte; hogy a’ rossz szerentse mindnyájunkkal köz; hogy mezítelen’ és szegényen jövünk e’ világra; hogy mindnyájan az élet’ nyomorúságinak, és minden-féle fájdalmaknak alájok vagyunk vettetve; és hogy utóllyára mind meg-halunk. Íme, itt van az egész ember; ez az, a’ mit egy halandó sem kerűlhet-el.

 A’ köz nép tészi az emberi nemzetet. A’ mi nem köz nép, olly kevés, hogy azt számba sem lehet venni. Az ember minden karban eggyenlő. Ha ez úgy vagyon, az a’ rend érdemel több tiszteletet, a’ melly leg-számosabb. A’ ki minden elő-itélet nélkűl gondolkodik, az előtt el-enyészik a’ polgári Rendek’ külömbsége. Eggyenlő hajlandóságot és indúlatot lát a’ nagy úrban, és a’ szemétenn-élő szegényben; nem-is külömböztet-meg bennek egyebet, hanem tsak a’ beszéd’ módgyát, tsak több vagy kevesebb szín-elegyíttést. A’ köz nép úgy mutattya magát kivűl, a’ mint belsőképpen vagyon, és nem igen szerelmetes. De bezzeg szükséges a’ tettetés a’ világi embereknek; ha ollyanoknak mutatnák magokat, mint a’ millyenek valóban, undorodást okoznának. A’ ki a’ köz néppel bővebben társalkodott, tapasztalhatta, hogy ezek szintén ollyan jó elmével, és több józan ésszel birnak, mint mások. De ha annyi tudománnya vólna-is, mint a’ millyen ostobának mí tartyuk, ugyan mi lehetne más egyéb, mint most; mit tehetne egyebet, mint a’ mit tészen? Szánakodgyál inkább rajta, de meg ne vesd, meg ne útáld soha! Ember, ne légy az embernek gyalázattyára!