VII.
AZ EMBERI ÉLETRŐL.
(FOLYTATÁS.
2Lásd: II-dik. Kötet. II-dik Negyed. a’ XIV. szám alatt, 145. óld.
)
ILLYEN bajok között érsz szinte ember-kort;
Le kell hát már tenni az iskolai port.
De mit-is hevernél már a’ tanúlásnál?
Hiszen, akármit-is jobban tudsz már másnál.
Ki-jőssz hát, ’s azt kérdem: mi leve belőlled?
Jót-e, avagy rosszat várhatunk te-tőlled?
Ha rossz vagy, bár inkább ne születtél vólna.
Ha ezt így nem hinném, nyelvem így nem szóllna.
A’ mit szívem óhajt, fel-teszlek hát jónak;
’S könyörgök, hogy az légy, a’ Mindenhatónak!
Előtted lészen itt a’ Világ’ mezeje;
Hogy eggy élet’ módgyát el-válaszd, ideje.
Vagy Katona lészesz, vagy lészesz gazdává;
Mindenütt tsak képzeltt bóldogság’ rabjává.
Mert minden állapot tele van kínokkal,
Ebben ezzel, abban küszködöl másokkal.
Akármellyikké légy, két rossz között választ’sz,
Igaz jót magadnak eggyikben sem várhatsz,
Történhetik talán, hogy az ifjúi tűz
Oda siet, a’ hol szép laurusokat fűz.
Szép-is bizony, szép-is Katonának lenni,
Királyért, Hazáért életet le-tenni;
De abban tsak egyszer van mód, vagy egyszer sints,
Egyébütt bajt találsz, akár-hová tekints.
Ha itt-honn vagy, Tiszted’ tsúfos indúlattya,
Mint egy bálványt, magát veled imádtattya.
Ő vét, még-is téged’ tészen a’ fogságba;
Ő hazud, te maradsz még-is hazugságba’;
Ha mented magadat, már az újjabb vétek:
Méreggé válhatik ekkor minden étek.
A’ háború könnyen nyomorékká tészen;
Tested, valamíg élsz, barometrom lészen.
De a’ mi még ezen bajoknál nehezebb,
Leg-alább a’ nemes szívnek keservesebb;
Légy bár serény, jó Tiszt, ’s hartzban ne tudgy félni,
De, ha más te-nálad’ jobban tud beszéllni:
Akármint kotzkáztasd élted’ ’s egészséged’,
Őtet viszik fellyebb, ’s el-felejtnek téged’.
Igaz, a’ Nagy József hogy az illyen sebet
El-törli, nem nézvén érdemnél egyebet;
De még ő-is gyakran, ámbár tekénteti
Éles, az érdemet észre nem veheti;
Mert aztat többnyire fedezi szemérem,
’S ezt mondattya: Ha meg-érdemlem, nem kérem. –
De ha itt-honn maraszt ezeknek tudása,
Tsak bajod’ nemének lészen változása.
Mert vagy gazda lészesz, vagy pedig tisztségre
Vágysz; bár mi légy, találsz jó helyett inségre.
Sokat jársz utánna, míg hívatalt nyerhetsz,
Holott nagyobb ’s több kínt akár-hol sem lelhetsz.
El-veszted a’ lelki ’s testi nyúgodalmat,
Midőn másnak rajtad adsz egész hatalmat.
El-hagysz a’ képzelttért igaz bóldogságot,
’S árnyékon kapdosván, vesztesz valóságot.
Úrnak tartod magad’, ’s vagy leg-nagyobb szolga;
Leg-kissebb szolgádnak jobban vagyon dolga.
Minden-naponn izzadsz, ’s görzsedve kutzorogsz,
De talán másoknak azzal ártani fogsz.
Ha igen? valaha számot miként adhatsz
Annak, a’ ki előtt semmit sem tagadhatsz?
Ha használni kívánsz, gyakran magad ellen
Véttessz, ’s el kell veszned másért kémélletlen’.
De talán a’ szíved vígasztalást talál,
Hogy minden előtted nagy tisztelettel áll;
És hogy a’ kire nézsz, majd magával sem bir,
’S leveledre minden hosszú titulust ír?
Kitsiny szívhez lehet illy örömnek férni;
Nem tanúlta az meg, hogy’ kell a’ jót mérni.
De e’ képzeltt jó-is változik, mint a’ szél.
Gyakran tsúfol holnap, a’ ki ma tőlled fél.
’S a’ ki leg-nagyobban tsapta vólt a’ levet,
Az az eséseden leg-jobb-ízűn nevet.
Kivált, ha szüntelen rovásra nem hazudsz,
’S el-alatsonodni, hogy nagy lehess, nem tudsz.
A’ Szerentse játszik veled tsak kénnyére,
Most taszítt, majd ismét azt mondgya: álly férre!
Hány száz közűl van egy, te-tőlled azt kérdem,
Kit állandó póltzra tett vólna az érdem?
Némellyiket néha egy-kisség fel-kapta,
De majd az irígység annál lejjebb tsapta.
Olvasd bár a’ régi ’s új históriákat,
Találsz ezt-próbáló száz meg’ száz példákat.
Sok, végső veszélytől mentette Hazáját,
’S számkivettetésben érte vég’ óráját. –
Félsz hát a’ tisztségtől, ’s azért gazda lészesz;
De így-is a’ bú, baj köztt, tsak tserét tészesz.
Mert, ha jó gazda vagy, minden-nap’ vesződöl;
Ha rossz, szegénységgel örökké gyötrődöl.
Rosszak a’ szomszédok, a’ tseléd még rosszabb,
Mentől jobb vagy hozzá, ő annál gonoszabb.
Szép a’ paraszt élet, szép a’ Poétánál;
De főbb díszét vészi tsak az ő tollánál.
Ollyan ez, mint sok más igen jól festett kép,
Hogy a’ festés’ tárgya koránt sints ollyan szép;
Mellyben nem tsudálom a’ dolog’ szépségét,
Hanem a’ Festőnek szemfényvesztőségét.
Nézd a’ Vers-írókat, ’s olvasd-meg előre,
’S a’ tőllök-írtt képet vigyed a’ mezőre:
Ott az öröm helyett többször kapott gondok
Meg-győzhetnek arról, a’ mit én itt mondok.
Ama’ smaragd-réten kígyónak módgyára
Tsergedező víznek nézz tsak szokására.
Ez a’ Poétánál tsak kedves álmot hoz,
Amott többször álmot-űző gondot okoz.
Egy kis zápor-esső annyira neveli,
Hogy helyét a’ maga’ árkában nem leli.
Ki-önt, ’s gyűjteni-kész rendidet fel-vészi,
’S a’ szép smaragd-rétet iszap-rétté tészi.
Ekkor, ha keserves bújától lehetne,
A’ Poéta’ képén a’ Gazda nevetne.
A’ vers hogy-ha erdőt ír-le, szép a’ hangja;
De az erdő sokszor farkasok’ barlangja, –
A’ kik onnan gyakor portázásra járnak,
Nintsen szeri, száma, minden-nap a’ kárnak.
Hányszor nem fosztyák-meg leg-szebb tsikajától
A’ gazdát, vagy sertés- ’s júh-nyájja’ javától? –
A’ Gazd’asszony estve egész ház-népével,
A’ vers szerént, alig bir már örömével,
Midőn lankadtt Urát kész étellel várja,
’S ha jő, nyájassággal karja közzé zárja.
De a’ jó Vers-író hány Gazd’asszonyt kapott,
Ki így rekessze-bé igazán a’ napot?
Hányat, ki zsémb helyett tsókra nyissa száját,
Midőn lankadtt férje kéri vatsoráját? –
Így a’ gazda’ éltét ha rendre visgálod,
Azt a’ Vers-szerzőkről igaznak találod:
Hogy ők igen heves képzelődésekkel
Igazság’ úttyáról gyakran vitetnek-el.
Ha írni kívánnak gazda’ életéről,
El-felejtik, ’s írnak az arany-időről.
De az arany-idő ha vólt-is régentén,
Annak bóldog vóltát kettőben tartom én:
Eggy az ártatlanság, más a’ könnyű élet;
De ez mind a’ kettő már tsak mesévé lett.
A’ virtussal el-tünt a’ gyönyörűsége,
’S a’ könnyű életnek éhség már a’ vége;
Már most a’ főld önként gabonát nem terem,
Sok izzadás utánn telhetik a’ verem.
Szép ugyan, mint másszor, most-is a’ természet,
Szép a’ Nap’ fel-kőltte, szép a’ nap-enyészet;
Nem mondhattya méltán senki rútnak a’ délt,
Sem a’ természetet-pihentető éj-félt;
Szép reggel a’ piros hajnal’ hasadása,
Estve a’ nap-fénynek lassú el-múlása;
Éjjel ha el-tünnek a’ komor fellegek,
Szép bóltot mutatnak a’ lazur-szín egek.
Szép a’ mező, patak, erdő, ’s kies liget,
Szép a’ két sebess víz közzé szorúltt sziget.
Ez mind szép, de midőn gazdai életről
Szóllok, arról szóllok, nem a’ természetről;
Mellynek melly szép ’s kedves légyen ábrázattya,
Azt a’ Gazda igen ritkán visgálhattya.
Mert midőn a’ leg-szebb piros hajnal hasad.
Nem azt nézed, hanem hol az eke-vasad.
’S nem a’ nap’ súgári’ játékán átsorgasz,
Hanem setét ’s büdös istállódban forgasz,
’S tsípás tselédiddel ottan veszekedel,
Hogy el-szántt munkádra későn viheted-el.
Máskor sints visgálni módgya a’ Gazdának
Tárházát Természet’ hármas Országának.
Az állatokéból tsak az ökör, ’s a’ ló,
Majorság, júh, ’s ketske, sertés neki való.
A’ többiről haggya Linnére ’s Büffonra
A’ tzivódást, ő tsak vígyáz a’ haszonra.
Az értzekből: pénzzé-vertt arany, ezüst, réz
Egyedűl, a’ mellyre gyönyörűséggel néz.
Azonn-is, ha másszor a’ rossz pénz meg-tsalta,
Tsak azt nézi, jó-e, vagy Zsidó-vagdaltta? –
A’ fűnek hogy lássa hím vagy nőstény nemét,
Nagyíttó üvegre nem mereszti szemét;
’S házassága’ módgyát nem sokat kémleli,
Hanem le-kaszállya, valamiként leli,
Ama’ titkon-vonszó erőnek munkáját,
A’ tsillagok’ úttya’ görbe lineáját
Tzirkalmakkal ’s betűs számokkal nem méri;
Leg-fellyebb a’ Fias-tyúkot ha isméri,
’S aztat ha visgállya, de azt-is tsak azért,
Hogy meg-tudgya éjjel, melly idő-tájat ért.
A’ többinek hogy az úttyát ki-mutassák,
’S számok, rendgyek körűl eszeket futtassák,
Bízza Kopernikra, Tichóra, vagy Hellre,
Hogy a’ mit egy hibáz, a’ más hozza-helyre.
Így, a’ ki jó Gazda, az soha sem várja,
Hogy a’ természetnek lehessen búvárja,
’S érezhesse azt a’ nagy gyönyörűséget,
A’ melly tanúlni-kész nemes elmét éget.
De sok gondgya utánn egyébütt-is talál
Mind tsak olly örömre, melly egy haj-szálonn áll.
Légyen egy jég-esső, egy dér, tűz, vagy szélvész,
Egy ’s több esztendei fáradttsága el-vész. –
Légy azért Katona, Gazda, légy tisztségben,
Válogathatsz tsupán tsak a’ baj’ nemében.
Mindenütt sokkal több rosszat, mint jót, találsz,
’S még annál-is többet magad önként tsinálsz.
Ha el-éred, a’ mit kívánsz, vágysz nagyobbra,
Akármelly jó légyen dolgod, annál jobbra. –
(Folytatása következik.)
G. TELEKI JÓZSEF.