SZÉP Hóld, setétes Éj’ világos Asszonya!
Midőn szemem’ r’ád fel-vetem,
’S kerekded artzád’ szűz havát, ’s ezüst-kotsid’
Tsudálom; óráim sebess
Szárnyakra kelvén, észre sem veszem magam:
’S ha szinte venném-is; szabad
Hűs Ég alatt ébren maradni kész vagyok,
Tsak-hogy tovább nézhesselek. –
Oh, de Te futva követed a’ le-mentt Napot;
’S a’ tsillagokkal gazdagon-
Hímzett Egekről el-sietsz! – ’S miért sietsz? –
Rég-ólta nem vólt képed illy
Szép-tiszta; nem vólt illyen fényes, udvarod.
Bátyádnak el-szállása, tsak
Alig van érzésünkre: most-is fel- ’s alá-
Jár kél az Útas: fegyvere
Mellette lévén, a’ Vadász zőld gally alatt
Űl, ’s a’ szerentsét várja. Nézd!
Itt a’ vizekből Néreus’ Leányai*
Virágos hanttal bé-fedett.
Partokra kelvén; ott az erdőbéli szép
Fejér Kar, a’ tér vőlgyeken
Lejtőzve múlatoznak. Hallyad Títirus’
*Pásztor(költészet)i név.
Sípját; Damétás’
*Pásztor(költészet)i név.
énekit
Hallyad: szerette Fillisért
*Pásztor(költészet)i név.
fohászkodik;
Fillis’ nevével zeng, mező,
Hegy, vőlgy, liget. – De leg-nagyobb ditséretet
Reád ruháznak, tellyes Hóld,
’S szünetlen áldást mondanak; mint-hogy neked
Tulajdoníttyák mindenek
Méznél-is édesb örömök’. – Állítsd-meg kotsid’,
’S hallgassad énekléseket. –
Heába tartóztatlak! – Itt hagysz! ’s a’ mi több:
Horpadni kezd szem-látomást,
És bé-setétűl már-is óldalad: ki-nyúlt
Két öszve-hajlott szarvad: ím’
Egészlen el-fogyott ez-is: már semmi rész
Nints-fenn belőlled, – Sorsomat
Látom-e te-benned? – Ah! közelget nékem-is
El-kőltözésem! – Nyugtomat
Ismét merő baj, gond, teher tseréli-fel. –
Oh Hóld! meg-újjúlsz Te megínt.
Én mit reménylyek? – Ősszel ilyenkor talán
Sír-halmomon fogsz fényleni!
BARÓTI SZABÓ DÁVID.