I.
SZÉKES-FEJÉR-VÁRI PROFESSOR
VIRÁG BENEDEK ÚR’ TÁRSUNKHOZ.
Kassán, Karátson’ Havában, 1789.
B a r á t o m!
VETTEM Leveledet Duna’ mellyékéről,
Ditsőűltt Királyink’ temető-helyéről:
Hol Nemzetünk’ újra fel-kelő fénnyéről,
Olly szépen éneklél N
emes’ fegyveréről.
1Lásd
Vitéz Gróf N
emes G
yörgy’
Ditséretét, a’ M u s e u m’
Első Kötet.
Utólsó Negyedében, a’ 352-dik óldalon.
*Nemes György (1748–1808), tábornok, a korabeli török háború egyik hőse, említi Virág a Museumban közölt versén kívül A’ győzedelmeskedő magyar sereghez. 1790. című költeményben is (Orpheus 229.).
Látom: a’ Természet’ leg-ritkább kíntsével
Birván, érzékeny szív’ ’s mennyei elmével,
Gyakran barátkozol Múzsák’ seregével;
’S lantod lélekre hat kedves zengésével. –
Meg-jártam Múzsáddal S z e l i m’* bús országát;
Dőlő-félben láttam tündéres nagyságát.
Le-tette hajdani dagályos vadságát,
Gyász-szín váltotta-fel Hóldgyának világát.
Iszonyodva nézi ki-pusztúltt vidékit,
Félelem, ’s jaj tőlti el-réműltt hajlékit,
Hasztalan mutattya hatalma’ árnyékit
Végső romlás várja Ómár’* maradékit.
Néha-nap’ S z u l i m á n* ha kardgyát kötötte,
Egész Kereszténység reszketett előtte;
’S ha vitéz Nemzetünk úttyát nem vehette
Vérengző táborát Béts alá verette. –
Szerentse’ kotzkáji ekképpen változnak,
Egynek ditsősséget, másnak gyászt okoznak. –
Ha két Hatalmasok öszve-barátkoznak,
Harmadik’ fejére végső veszélyt hoznak! –
Innét emelkedvén elmémnek szárnyára
*E világszemle-toposzról, a magyar párhuzamokról l. Szauder József: Bessenyei és a fiatal Batsányi, in uő: Az estve és az álom, Bp., 1970, 124–130.
Klíóval* szállottam Apolló’* halmára;
’S fel-vévén a’ Főldet szemem’ tzirkalmára,
Úgy néztem a’ Népek’ változó sorsára.
Egek! melly képeket láttanak szemeim!
Melly szörnyűségeken jártak képzéseim! –
Irtózás fogta-el érzékenységeim’,
Míg végre keblembe húllhattak könyveim! –
Mint a’ bús tengernek fel-zúdúltt habjai
Ordítnak, ’s halmokra dőlöngnek halmai:
Úgy rontnak egymásra a’ Főldnek Fijai,
Harag’, ’s bosszúságnak gerjesztvén lángjai.
Sokallyák Társaik’ ki-szabott pállyáját,
Nem várhattyák sírba-döntő nyavalyáját; –
Magok élesíttik a’ Halál’ kaszáját,
’S ditsekedve rontyák Istenök’ munkáját! – –
Nékünk-is, kik hajdan Tánais’*partyait
El-hagyván, Honnyunknak szoros határait;
2Scythica terra – quamvis admodum sit spatiosa, tamen multitudinem populorum, inibi generatorum, non alere sufficiebat, nec capere; quapropter septem principales personae, qui H e t u m o g e r
(Hét Magyar) dicti sunt, angusta locorum non sufferentes, ea maxime deuitare cogitabant. Tunc hae septem principales personae, habito inter so consilio, constituerunt, ut ad occupandas sibi terras, quas incolere possent, a natali discederent solo. A
nonymus Belae Regis Notarius. Cap. I.**A lábjegyzet magyarul: „A szkíta föld – Kiterjedt volta ellenére mégsem volt képes az itt született népek sokaságát befogadni és táplálni. Ezért a hétmagyarnak nevezett hét fejedelmi személy a hely szűkétől szenvedvén azon gondolkozott, miként kerülhetne ki mielőbb ebből a helyzetből. Akkor tanácsot tartottak és elhatározták, hogy elhagyják szülőföldjüket, maguknak új lakóterületet foglalnak” (Anonymus: A magyarok cselekedetei, ford. Veszprémy László, Bp., 1999, 11.).
’S nem tudván az Egek’ titkos szándékait,
Hartzolva kerestük Ősink’ birtokait:
3Terras, quas incolere possent, armis et bello quaerere non cessarunt. Tunc elegerunt sibi quaerere terram Pannoniae, quam audiuerant’ fama volante, terram
A t t i l a e regis esse, de cuius progenie dux
A l m u s, pater
A r p a d, descenderat. A
nonymus.
Cap. V.**A lábjegyzet magyarul: „Ezért a hét fejedelmi személy, akiket a mai napig hétmagyarnak hívnak, nem tűrte tovább a hely szűkét, tanácsot tartott, hogy szülőföldjüket elhagyva olyan területet foglaljanak el, amelyet benépesíthetnek, s ehhez a fegyveres harctól sem riadnak vissza. Akkor választásuk Pannónia földjére esett, amelyről az a hír járta, hogy annak az Attila királynak a földje, akinek ivadékaitól Álmos fejedelem, Árpád apja származott.” (Anonymus: A magyarok cselekedetei, ford. Veszprémy László, Bp., 1999, 13.).
Mennyi vér festette súlyos fegyverinket,
Míg el-foglalhattuk új örökséginket?
’S Róma’ Törvénnyihez szabván erkőltsinket,
Bátran mivelhettük gazdag mezeinket?
Mennyi Magyar Vértől pirúlt Márs’* óltára,
Hogy juthatna Hazánk óhajtott partyára? –
Eldődink, fel-kelvén gyakran óltalmára,
Száz-ez’renként dőltek ellenség’ kardgyára! –
Vérbe merűltt idők! – Egek’ keménysége! –
Oh V a r n a !
*I. Ulászló* 1444. november 10-én itt vesztett csatát a török ellen, s ő is meghalt.
Oh M o h á t s’
*II. Lajos* 1526. augusztus 29-én, a mohácsi csatából menekülve a Csele patakban lelte halálát.
szomorú térsége!
Tí-róllatok áradt Hazánk’ sok insége;
Tí-rajtatok húnyt-el régi ditsőssége! –
L á s z l ó ! vitéz Ifjú! kinek drága vére
Olly gyászos éjt hozott Magyarok’ Egére; –
Oh! m’ért siettél úgy Néped’ védelmére,
Hogy magad-is jutnál Pogány’ fegyverére! –
4I-ső ULASZLÓ. – Ubi omnium maxime fervebat praelium, temere se miscuit pugnantibus: iamque inclinabat Turcarum acies, cum rex coeco ardore abreptus, subditis equo calcaribus, in medios se intulit hostes, vibratoque in omnem partem ense, stragem edidit maximam, sed en! pugnandum inter laeso gravius sonipede, humi prolabitur, iacentique per Ianicheros caput praeciditur. P
alma Notitia Rerum Hungaricarum. Edit. III. Part. II. pag. 254.**A lábjegyzet magyarul: „I-ső Ulászló. – Ahol mindenek között legjobban dühöngött a csata, történetesen a harcolók közé vegyült. És már megtört a törökök csatarendje, midőn a király vak szenvedélytől elragadtatva, megsarkantyúzván lovát, az ellenség közepébe vágtatott, mindenfelé vagdalkozva kardjával, igen nagy mészárlást vitt véghez, ám jaj! Harcolás közben lábán súlyosan megsebesülvén a földre bukott, és fektében a janicsárok levágták a fejét.” Az idézet Palma Károly Ferenc (1735–1787) jezsuita történetíró népszerűsítő magyar történeti munkájának harmadik kiadásából való (Notitia rerum Hungaricarum, Nagyszombat, 1785, II. rész, 254.).
L a j o s ! – bóldogtalan Atyának magzattya,
Gonosz Tanátsosok’ példás áldozattya! –
5II-dik LAJOS. – Monebant nequissimi homines, ne teneram aetatem suam literarum studiis, gravioribusque regni curis, adtereret; – – id autem inprimis agebant, ut puerum regem ab eorum (hominum) consuetudine abducerent, ex quibus communium malorum fontes, eosdemque obstruendi remedia, ediscere, quorum consiliis ac monitis opportune instrui, ac ad dignas summo imperante artes posset erudiri. P
alma,
Notit. Rer. Hung. Part. II. pag. 534. Corrupto iam per Vladislai (II-di) parentis negligentiam monarchiae statu, – et aetatis imbecillitas, et placida nimium indoles fecit, ut eo animi robore careret, quo ad rem oeconomicam, politicam, et militarem corrigendam, vitia, tot annorum impunitate, ciuitate donata, radicitus evellenda, – – opus erat.
Idem, pag. 606.**A lábjegyzet magyarul: „II-dik Lajos. – Azt tanácsolták neki hitvány emberek, hogy zsenge ifjúkorát ne gyengítse meg a tudományokkal és a királyság súlyosabb gondjaival – – elsősorban pedig arra volt gondjuk, hogy az ifjú királyt azon embereknek a hatása alól kivonják, akiktől a közös bűn forrásait, valamint azoknak a gyógymódját megtanulhatná, és akiknek tanácsaival és intéseivel magát felvértezhetné és a legfőbb parancsolás méltó mesterségére felkészülhetne.” Notitia rerum Hungaricarum, Nagyszombat, 1785, II. rész, 534.). „Miután Lajos (második) atyja nemtörődömsége miatt a királyság helyzete megrendült, – vagy korának gyengesége, vagy veleszületett gyámoltalansága tette, hogy híján volt annak a szilárdságnak, melyre a gazdasági és politikai ügyeknél éppúgy szükség volt, mint a katonaság megjavítása esetében, annyi év bűnének gyökeres kigyomlálása végett. Ugyanott 606.”
Te! kinek tsak neved’ szomorú hangzattya
Hazádat még ma-is könyvekre fakasztya: –
Vóltam táborodnak puszta állásain,
A’ siető Duna’ suhogó partyain. –
Bús tsendesség fekszik Atyáink’ hamvain,
’S bádgyadtt szél lengedez sírjoknak hantyain!
Harmatozó homály borúl a’ szemére,
Ha teként az Útas ez iszonyú térre;
Epedő szívvel dől oszlopod’ kövére,
Népünk’, ’s ditsősségünk’ temető-helyére! –
6Oszlopot emeltek
*Ilyen egykorú emlékoszlopról nem maradt fenn adat (vö. BJÖM. I. 296–297.).
a’ Mohátsiak azon szerentsétlen helyre, a’ hol II-dik LAJOS Király, 1526. esztendőben, Kis-Asszony’ Hav. 29-dik napján, lovával eggyütt hanyatt a’
Tselye’ motsáros patakába le-fordúlván, életét vesztette.
Hazánk, Vitézségnek hajdan Oskolája,
Ott lett Dühösségnek vérengző pállyája;
’S Á r p á d’,
* I s t v á n’,
*Szent István király.
L á s z l ó’
*Szent László király.
híres Onokája,
Ott lett egy Pogánynak adózó szolgája! –
Nyögött a’ bús Nemzet jármának alatta,
De lántzából magát nem szabadíthatta;
Mert, hogy-ha bosszúlló fegyverét ragadta,
Akkor-is tsak önnön kebelét szaggatta.
Az Egyenetlenség (Pokol’ rút fajzása!)
Irígység’, Kevélység’ titkos súgallása;
Sok maszlagos* Polgár’ garázdálkodása,
Kaján* Szomszédinknak vad agyarkodása:
Úgy hányták Hazánknak szédűltt gyermekeit,
Mint a’ bal Szerentse játék-eszközeit. –
Örökös homályok fedezték egeit;
Jaj, ’s panasz tőltötte bánatos vőlgyeit.
Hát a’ Vallás’ dolga mennyi vért ontatott,
Míg az ész’ fáklyája világot adhatott? –
Ha-ki ajándékot Égből nem kaphatott,
7A’ Hit, Isten’ ajándéka.
Mint eretnek, tűzre ’s kardra hányattatott! –
De hová, oh Múzsám, gyászos énekeddel?
Szíveket-terhelő emlékezeteddel? –
Ne tágítsd sebeink’ érzékenységeddel!
Haggy-fel véres könyre kísztő* keserveddel!
Ím’! nyög a’ Hazafi most-is fájdalmában,
Nem vehetvén reményt árva mivóltában; –
’S nem találván Hazát önnön Hazájában,
*Lásd a Himnusz 43–44. sorait („nem lelé / honját a Hazában”).
Tsak panasz, tsak jaj-szó zeng bús ajakában!
Hasztalan említti Törvénnye’ szentségét,
Annyi vitéz vérrel szerzett örökségét;
Sőt, – gyanúba hozván egyenes hívségét, –
Ez-által halmozza nagyobbra inségét! –
Így, ha a’ múlttakat eszébe juttattya,
Artzájit öntözi szemének harmattya;
’S ha ismét jövendő napjait forgattya,
Szívét bú, gond, bánat, ’s kétség fojtogattya!
Mint a’ sérűltt Atya, ki háza’ népére
Éh-halált lát jőni kisded gyermekére:
Hogy Kedvesseinek lenne segédére,
El-szánnya életét tenger’ veszéllyére.
De szélnek hajóját alig eresztette,
Hogy rengő zaj támad alatta, ’s felette;
Tsattagó mennykövek repűlnek mellette,
Ég, főld, tenger egybe-szakad körűlötte.
Partra vervén a’ szél szakadtt vitorláját,
Szív-dobogva éri, el-hagyott hazáját:
’S ölelni akarván párját, ’s fiatskáját,
Annya’ koporsóján talállya árváját! –
De sokat-tűrtt Hazánk’ kétes homállyában
Bízzunk a’ Nemzetek’ kegyelmes Attyában!
Ha sorsa Ő-néki vagyon óltalmában,
Nem fogja el-hagyni bús árvaságában.
Véget ér szenvedett erőszak’-igája,
Kedvet nyér hallatlan hűsége’ példája;
’S talán meg-indúlván J ó z s e f-is* reája,
Bíztos partra jutand hánykódó bárkája.
Illy egy jobb szerentse’ édes reménnyére.
Igyekszünk mí, Nyelvünk’ fel-emelésére;
Hogy Fébus,*tekéntvén ditső szépségére,
Nyájasb szemmel nézzen Nagy Á r p á d’ Népére.
Bóldog az az Ország, mellynek környékében
Nyúgosznak a’ Múzsák békesség’ ölében:
Ott van az Igazság tellyes mértékében,
Törvény és Szabadság egész erejében.
Míg ezek kedvellik tsendes vidékinket,
’S eggyességre intik hajlott szíveinket,
Híven meg-őrizvén Magyar erkőltsinket,
Addig follya bőség áldott mezeinket. – –
Jövel hát, Barátom, Te-is e’ pállyára,
Segélytsd Társaidat el-futhatására;
Siessünk egyszersmind Ditsősség’ halmára,
Míg borostyán* lészen fáradttságunk’ árra.
Lesznek majd ollyanok a’ Magyar Hazában,
Kik reánk ismérnek Érdem’ Templomában;
’S ha már hervadunk-is tziprus’* árnyékában,
Jó Hazafiaknak neveznek számában!
BATSÁNYI JÁNOS.