A’ M. Museum’ III-dik Negyedéhez való Tóldalékban, nevezetesen a’ 306, 310, és 312-dik óldalonn, ez iránt már bővebben ki-jelentettem értelmemet. A’ Fordíttás’ mesterségének leg-jobb, leg-igazabb regulája, tudni illik, az: hogy az Írót, kinek munkáját fordíttyuk, nyelvünkönn úgy beszélltessük, a’ mint ő, tulajdonságaihoz és írása’ módgyához képest, beszéll vala, ha maga ezonn^*

Em.: ezenn

a’ nyelvenn írt vólna. Mi kívántassék azonban erre, azt ugyan-azon I-ső Negyedben, és a’ most-említtett Tóldalékban, elég bőven, ’s nyilván láthatni. – Vagynak némellyek, kik a’ kérdésben-forgó Regulákat azért nem akarják helyben hagyni, mivel (úgy mondanak ők) azon regulák szerént hibáúl tulajdoníttatik nékiek, hogy-ha az eredeti írást meg-szebbíttik. Örömest olly nagy, sőt nagyobb, embereknek kívánnának látszatni, a’ millyenek önnön magok a’ Szerzők, kiknek munkájikat fordíttyák. El-hitetik azért magokkal, vagy-is inkább mí-velünk akarnák el-hitetni, hogy ők, az ő jeles fordíttásokban, valósággal magát az eredeti írást-is meg-haladták. D’ Alembert’ és Plinius’ szavaihoz ragaszkodnak, kik azt javallyák a’ Fordíttónak, hogy mint-egy vetekedő-társa az eredeti munka’ Szerzőjének, úgy írjon. (Nihil obfuerit, – – – quasi aemulum scribere. Plin L. VII. Ep. IX.) Igen-is! bőlts tanáts ez; és méltó a’ követésre. De igyekezz tsak, az eredeti Írót úgy beszélltetni magyarúl, a’ mint ő a’ maga’ nyelvén beszéll, fogadom, érezni fogod, hogy nem kell ennél nehezebb, ’s ditséretesebb baj-vívás. – Rendes dolog azonban, hogy ezek az emberek mind-tsak jobbíttani ’s szebbítteni akarják az eredeti írást; egy Bárótzi ellenben (az E r k ő l t s i L e v e l e k hez való elől-járó beszédében) gyengének itéli a’ maga fordíttását, és egy Kreskay meg-elégszik azzal, ha igyekezete fog tetszeni Olvasójinak! – Vesd egybe próbáúl, kedves Olvasó, mind a’ két résznek munkáját az eredetivel: ’s tapasztalni fogod itt-is, hogy a’ kérkedékenység tsúfos tulajdonság! – Batsányi.

Lásd Révai Miklós’ Elegyes Verseit, a’ 233-dik óld. – Pozsonyban, 1787.

Nem tsak a’ Deákok, hanem több most-élő Európai Nemzetek-is írtak, ’s írnak a’ Görög mérték szerént Verseket; kétség kivűl, hogy, nyelveiknek külömböző minéműségekhez képest, nem eggyenlő szerentsével. Nevezetesen a’ Németek el-annyira belé-szerettek ezen versmértékbe, hogy többnyire már tsak e’ szerént készíttik kőlteménnyeiket; azon külömbséggel, hogy ők fő-képpen tsak a’ hangzatra vígyáznak, ’s következés-képpen sokszor két, három mással-hangzó előtt-is meg-rövidíttik a’ magán-hangzó betűt; mivel-hogy az ő nyelveknek természeti hangzása úgy kívánnya, és mivel egyéb-ként igen kevés számmal vólnának rövid-hangzású tagokból álló szavaik. Mivel mind-azon-által tagadhatatlan igazság az, hogy az egy-forma-hangzatú szóknak mértékletes eggyeztetése, valamint-szintén a’ muzsikának édes zengedezése, kedves a’ fülnek: szokások a’ Német Kőltőknek, Görög mértékre szabott verseiket, a’ mesékben, elő-beszéllésekben, poétai enyelgésekben, de kivált-képpen (a’ muzsika’ és éneklés’ kedvéért) az énekekben, ’s a’ t. egyszer-’s-mind eggyenlő-hangzatú szókkal végezni; hogy e’ szerént kőlteménnyeiknek (a’ mint-hogy méltó ’s illendő-is!) a’ Szép Nemnél-is nagyobb kedvességet szerezzenek. (Illy módon van készítve Főldi Úrnak azon kis éneke-is, melly a’ mí Museumunk’ I-ső Kötetének II-dik Negyedében, a’ 82-dik óldalon, találtatik. – Ezen utólsókban különösen szükséges a’ hang-mérséklés; nem-is lesznek addig muzsikához alkalmaztatható jó énekeink, míg erre nem vígyázunk.) Jobban szeretik ’s betsűlik azonban mind magokat, mind pedig anyai nyelveket, hogy-sem azt, az úgy-nevezett Leoninum versekre, a’ régi tudatlanságnak ama’ szomorú maradványira, le-aláznák; mellyek egynéhány esztendőktől fogva a’ mí Hazánkban-is némellyeknél kedvet találni látszanak. Mí leg-alább, kik külömben mind a’ Görög ’s Deák mértékre vett, mind az eggyenlő szó-tagokkal végződő verseknek, (tsak igaz poétai tűzzel ’s ízléssel készítve legyenek) minden elő-itélet nélkűl való kedvellőji vagyunk, a’ verselésnek ezen most-nevezett nemét gyermeki játéknak tartyuk, és éppen meg nem foghattyuk, miként találhattya eggy ollyan tudós és szép-tehetségű Férjfiú, a’ millyennek Gyöngyösi J á n o s U r a t lenni ismérjük, illyen, ’s több efféle, versben gyönyörűségét:
– – – – – – – – – – – – – – Illik
Öszve Minerva’ feje, szűz Cziteréa’ teje. – Jegyzése a’ Museum’ Ki-adójinak.

Em.: forrásiból