EL-HOZTAM a’ pénzemet! – – Ki-fizethetem ebből a’ vett házat! – – Bár tsak tudnám, hol lakik az a’ Zsidó; mert azt akarnám előbb-is ki-elégítteni. Ravaszi a’ Majorba ment, útszáról útszára pedig nem illik, hogy eggy Zsidó utánn járjak. Majd addig a’ Mátyus Gazdához megyek és meg-nézem, talám, már meg-érkezett eddig. Ravaszi. (Rettentő ordítással ki-jön az Ura’ házábúl) Itt vagy te gonosz Nátió, a’ ki mérészletted előbb az ajtót meg-zörgetni? mi vakmerőség vihetett arra, hogy fel-zavarnád nyugodalmamat he! – – Lambert (Térdre esik ijedtében) Ábrakadábra, Ábrakadábra, Kadábra, Kadábra! Ravaszi. Haszontalan az Ábrakadábra, utól ért már minden gonoszságod. Lambert. Ábrakadábra! te Ravaszi! hol vagy istentelen? Ravaszi. Hiú minden reménységed, ne-is könyörögj többet. – – Régen meg-érdemletted, Gonosz-tévő! hogy Plútó’ rab-szíjjára fűzzelek! serdi, surdi pokolba. Lambert. Édes nemzetes Őrdög Uram! tsak most eggyszer engedgy-meg életemnek. Ravaszi Ingyen sem elégszem-meg, hogy tsak életeddel adózzál, más nagyobb-is van míg-hátra. Lambert. Ah! kérlek, tsak eggy kis ideig engedd – – Ravaszi. Nem engedek, nem, tsak takarodgy siettséggel. Lambert. Tsak még meg-jobbítom életemet! Ravaszi. Akkor lennék ám én nagy bolond, ha azt meg-engedném néked. Nints kegyelem, tsak hord-el a’ sátor fádat. (Nagy ordítással rémíti) Lambert. Édes Tekéntetes Lutzifer Uram! – gondold-meg leg-alább, hogy én most – – Ravaszi. Mondám takarodgy; mert magam hurtzollak-el innét ezentől. Lambert. Nagyságos Uram! Lutzifer Uram! oh tsak most eggyszer! ne! inkább minden pénzemet oda-adom, tsak az életemnek kegyelmezz! Ravaszi. Nem engedek, nem, tsak takarodgy. Tán azt gondolod, hogy rá szorúltam a’ te koszos pénzedre? Lambert. Oh! kegyelmes Dromo Uram! tselekedd ezt a’ jót velem, ’s vedd-el ezt addig-is tőlem, még többel szolgálhatok (A’ pénzével kínállya) ezután. Ravaszi. Igen sokáig tűröm durvadtságodat, (Ki-üti kezéből a’ pénzt, és meg-zaklattya) mind pénzedet, mind magadat el-ragadlak. Lambert. Ábrakadábra, Ábrakadábra, Ábrakadábra! Ravaszi. Meg-tselekszem most az eggyszer – – (Fel-emeli a’ pénzt) mivel látom álhatatosságodat, meg-engedek életednek, birjad a’ házadat békességben. De vigyázz, hogy körmeim közé ne akadgy ezután. (Nagy ordítással el-mégyen).

JAJ! hol vagyok? hol nem vagyok! – – – élek-e vagy halok, azt sem tudom. Már az eszem sints helyén a’ nagy ijedség miatt. – – Hát a’ pénzem hol vagyon? Ó! édes pénzem! hová lettél? (Maga körűl keresi) El-vette a’ gonosz lélek! Mi tévő legyek már? Oh! én gyámoltalan! Mit fizetek már a’ Zsidónak no? elevenen meg-nyúz az átkozott, ha ide jön. Oh! szegény öreg kopasz fejem! mire jutsz még végtére? Óh! tsak egyebek meg ne tudnák ezen szerentsétlenségemet; mert akkor gyalázatomban kell meg-halnom.

NYISSÁTOK-KI az ajtót! Ki vagyon ott-benn? hallyátok-e? (A’ kúlts’ lyukán nézdegél-bé) Lambert. Vallyon! hát ez mit akar itt az ajtón? Mikó. Ugyan mi lelte ezeket ma, hogy ki nem nyittyák az ajtót? Lambert. Mitsoda tündérség ez? fel nem érhetem eszemmel: meg-szólítom. – Mit akarsz itt jó Ifjú az ajtón? Mikó. Látod szegény Öreg, hogy bé akarok menni. – – Te Ravaszi! nyisd-meg az ajtót szaporán. – Lambert. Ez az Ifjú az ördögökkel határos! – Takarodgy az ajtótúl te; mert ezentől itt ér a’ szerentsétlenség. Mikó. Mit akar itt ez az ízetlen vénség? Tán el-akarsz tíltani az Úr-fiamtól? Lambert. Kitsoda a’ te Úr-fiad? Mikó. Kitsoda? az Eb-kérdi Pál, ha isméred. Lambert. Ennye, Fiam! de szabadon jár a’ nyelved! ’s nem félsz, hogy ezentől veszély éri a’ fejedet? Mikó. Régen ért reád szegény Öreg! ez a’ bolondság? – – (Az ajtón kopogtat újra) Ugyan hogy ki nem nyittyák már eggyszer! – – Ifjú Úr! jőjön haza szaporán! Lambert. Mitsoda Ifjú Urat keresel te itt? Mikó. Mitsoda! mitsoda! a’ Köppentset, ha éppen meg-akarod tudni, a’ ki itt vendégeskedik. Lambert. A’ ki itt vendégeskedik? talám, által-estél az eszeden jó Ifjú?Mikó (Magában) Ez hihető ma natrágulyát evett! – – Nyissátok-ki már eggyszer nó, – – Ravaszi! az Úr-fiamért jöttem. – – Lambert. Kitsoda a’ te Úr-fiad? Mikó Hányszor kell még a’ szádba rágnom? a’ Köppents, a’ ki itt vendégeskedik. – – Tudod-e már? Lambert. Tudom, tudom, de még sem hiszem. Hogy’ vendégeskednék itt Szegény! az Úr-fiad, holott kilentz holnapja már, miólta senki sem lakhatik itten. Mikó. Nem lakhatik? ha, ha, ha! ennek valósággal kotlik az esze! – – Hát nem itt lakik a’ Pasallai? Lambert. Mitsoda Pasallai? Mikó. Az öreg Pasallai Lambertnek a’ Fia, a’ ki, miólta el-ment az Attya, minden nap’ vendégeket tart magánál. Lambert. Meg nem foghatom szavait! hogy’ lehetne az, Barátom! hogy itt minden nap vendégeket tartana a’ Pasallai, holott már kilentz holnapja, miólta szüntelen a’ késértetek járnak benne? Mikó Ha, ha, ha! most tudom már, hogy mi bajod van, szegény Öreg! – – Talám, tsak a’ fejedben járnak azok a’ késértetek? ’s nem ebben a’ házban; mert én jól tudom, hogy tsak eggynéhány órák előtt mentem-el innét: azt is tudom, hogy itt vendégeskedik az Uram a’ Pasallaival, mi kell több? Lambert. Talám, tsak a’ fejedben vendégeskednek ezek, szegény Ifjú! ’s nem pedig itten? mert, ha itt valaki vólna, ennyi kopogtatásra már régen ki-nyitotta vólna az ajtót. (Magában) Már, ha magam nem láttam vólna, hogy késértetek járnak itt, tsak hinnék szavaidnak, de – – Mikó. Tsak úgy van a’ szegény Öreg! mikor a’ késértetek el-fogják az ember’ eszét. – – De mit tőltöm én itt az időt? talám, már el-oszlottak a’ Vendégek. Fel-keresem őket! – – Légy egésségben Öreg Após! Lambert. El-mehetsz bizvást. – – De hallod e! minekelőtte haza mennél, vágass eret a’ homlokodon, talám, meg-gyógyúl az eszed. Mikó. Úgy van úgy, szegény Öreg, lovad veszett. (El mégyen) Lambert. Soha nem hiszem, hogy szántani nem mentek ennek az eszén. Tsak nem el-ámított vólna. Hihető, a’ boros korsóba tekéntett valahol, ’s a’ szédétette-meg a’ fejét; mert nem hihetek a’ szavainak. – – De éppen itt jön a’ szomszédom, kitől a’ házat vette a’ Fiam; meg-tudakozom tőle. – – –

TSAK a’ sok szó-szaporítást hallya az ember azon a’ piatzon. Lambert. Mi dolog Mátyus Barátom? régen nem láttalak már, mint vagy? Mátyus. A’ mint látsz, Lambert! szerentsésen jártál-e útaidban? Lambert. Útaim a’ mint vóltak, tűrhető; de itt éri fejemet a’ sok veszdelem! – – Akartam eggy kis pénzetskét adni; de engedgy-meg, Barátom! még bővebben juthatok hozzá, mind eggyszerre meg-fizetem a’ pénzedet. Mátyus. Mitsoda pénzt emlegetsz te nékem? Lambert. A’ mivel még adós vagyok néked. Mátyus. Kedvesen veszem jó akaratodat, örömest el-veszem, ha valamit adsz. Lambert. Nem akarok most semmit adni; hanem arra kérlek egyedűl, hogy eggy kevés várakozással légy, a’ többi pénzedet is meg-fizetem. Mátyus. Mitsoda pénzemet? Lambert. Azt a’ két ezer forintot, mellyel még adós vagyok néked. Mátyus. Két ezer forintot? Lambert. Azt, azt nó, hát mennyit? hiszen nem vagyok részeg, hogy azt se tudnám, mennyivel vagyok adós! – – Ha két ezer hét száz ötven forintból öt száz tallért el-veszünk, hát két ezer marad hátra. Mátyus. Mind jól van az, Lambert! mind; de meg nem foghatom, hová tzéloz beszéded. Lambert. (Magában) Nem akarja meg-érteni: (Mátyushoz) De, Barátom! előbb kellett vólna fel-ébrenned, ha mit akartál: késő már eső után köpönyeget keresni. Mátyus. Ember ne legyek, ha tsak tudhatom-is szándékodat. Lambert. Hijában hímezed, hámozod a’ dolgot: késő már sütve. Mátyus. Görögűl beszélsz, nem értem. Lambert. Vagy érted, vagy nem érted, nem gondolok én azzal, elég az, hogy fel-vetted tsak nem fele árrát. Mátyus. Minek a’ fele árrát? Lambert. A’ házodnak, mellyet a’ Fiam adott előlre; mintha nem tudnád. Mátyus. A’ te Fiad? soha biz egy fillérét se láttam a’ Fiadnak. Talám, tsak álmot hüvelyezel Lambert? Lambert. Nem álmat hüvelyezek, nem, hanem igazat mondok, hiszen az egész Világ tudgya, hogy öt száz tallért vettél-fel a’ Fiamtól. Mátyus. (Magában) Ennek vagy meg-bomlott az esze, vagy engem’ tart eszelősnek! (Lamberthez) Talám, nem ismérsz, Barátom! hogy ezeket reám kenyed? Lambert. Jól ismérlek, tudom-is, ki légy személyedben; azért hasztalan színeskedel előttem, el nem tagadhatod az öt száz tallért, mellyet fel-vettél a’ Fiamtól. Mátyus. A’ Pasallaitól? Lambert. Attúl, attúl, bizony nem-is a’ Kis Miklós’ Fiától. Mátyus. El-hidd, Barátom! soha tsak eggy szót sem szóllottam ez iránt a’ Fiaddal, nem hogy még pénzt vettem vólna fel tőle. Lambert. A’ Ravaszi szolgájától sem? Mátyus. Attúl annál inkább sem. Lambert. Nézze az ember, mikép’ el-akarná tagadni szem-látomást! Mátyus. Engem’ úgy segéllyen! – – Most mindgyárt meg-esküszöm, hogy tsak eggy babkáját sem láttam a’ Fiádnak. Lambert. Ha úgy meg-esküszöl-is, mint a’ veres-hagyma, még sem hiszek szavadnak; mert el-adtad a’ házadat. Mátyus. Én, a’ házamat? az én házom soha sem vólt el-adó; azért hijában vítatod a’ dolgot. Lambert. Meg nem foghatom, miben állyon a’ dolog. – Hiszen a’ Ravaszi tsak ez előtt mondá kevéssel – Mátyus. A’ Ravaszi eggy agya-fúrt szolga, ne higgy néki: mert gyalázatot kerít a’ nyakadba. Előbb hozzám jött nagy sietséggel, hogy a’ Fiadat meg-akarod házasítani, ’s annak akarnál valami módos házat építetni. Lambert. Én házat építteni? Mátyus. Úgy mondá vala, és hogy a’ végre kívánnád meg-tekénteni a’ házamat. Lambert. Jaj! oda vagyok! ha igazat tart a’ beszéded. Mátyus. Nints külömben: ha nem hiszel szavamnak, hívjuk szemre a’ Fiadat, vagy a’ Szolgáját, mindgyár ki-tetszik az igazság. Lambert. Jaj! nintsenek most ide haza, a’ Majorban vannak mind a’ ketten. Mátyus. A’ Majorban? hiszem, ma-is itthon láttam őket. Lambert. A’ Fiamat-is? Mátyus. Azt-is láttam. Lambert. Talám, tsak álmat beszélsz; mert kilentz holnapja már, hogy senki sem lakhatik itt a’ késértetek miatt. Mátyus. Ha, ha, ha! most látom, hogy valami ravaszság patvarkodik körűlőtted: Én pedig azt mondom, hogy kilentz holnapjánál-is több, miólta éjjel nappal esznek isznak, és dombéroznak benne a’ Vendégek. Lambert. Hát semmit sem hallottál a’ késértetek felől; pedig én alég tudtam imént eggytől meg-menekedni, tsak nem ki-űzte belőlem a’ lelket. Mátyus. Soha nem hiszem, hogy a’ Ravaszi velejéből nem kelt vólna-ki valami agya-fúrt ravaszság; mert én nyílván tudom, hogy itt szüntelen vendégeskednek. – – Mennyünk-bé Lambert, leg-ottan ki-tetszik – – – Lambert. Távozz kérlek a’ háztúl; mert ezentől szerentsétlenség fog-érni. Mátyus. Ne félly semmit Lambert! majd bé-megyek én – – (Erőszakosan bé-mégyen) Lambert. Oh! én boldogtalan! mire jutottam, hová leszek már vénségemre? annyi sok szép keresményimtől meg-fosztattam, és olly álnok tsalárdsággal? Oh iszonyú rozsba kapott gaz latrok! – – De tsak jőjjenek szemem eleibe, rántzba szedem a’ kutya porontyait. Mátyus. (Ki-jön a’ házbúl) Ime! Lambert! bátorságos a’ házad, ne félly semmitől, jöszte-bé, önképpen meg-látod, hogy most-is renddel álnak a’ boros kantsók az asztalon (Lambert nagy félelemmel a’ Mátyussal bé-mégyen).

HOGY a’ Török Tatár el nem viszi azt az én Gazdámat! az inaim-is már tsak nem meg-szakadoznak, annyit kell ki ’s bé-futkároznom. Nem rég’ vóltam itt-benn, már ismét viszsza-űzött a’ Városba. Azt véli, hogy itt taligán tollyák számára a’ pénzt, pedig ha tudná, hogy’ foly itt az Urak közt a’ dolog, eggy lépést se tétetne velem a’ háztúl. De reménylem, most nem leszsz hasztalan a’ fárattságom; mert azt hallom némellyektől, hogy az Öreg Urunk meg-érkezett vólna. No! ha ez igaz talál lenni, lakozik ma a’ Ravaszi! de meg-is érdemli a’ gaz tzölönk, hogy példassan meg-büntetődgyék; mert a’ mint beszéllik a’ dolgot, ő vólt a’ Mester benne, hogy annyira vetemedett az Ifjú-Urunk. Én ugyan nem örömest adnám kőltsön néki a’ hátomat; mert, tudom, ma végig szántanak rajta. Be nagyon szeretem, hogy valami kutyaságában részes nem vagyok. Jól tartott ugyan ma fölöstökömmel, de én-is készitek majd usonnát néki, tsak győzze nyeldegelni. – – De ime! itt jön az öreg Urunk, meg-hallom, mit beszél.

SOK roszsz-tévőt láttam, ismértem-is éltemben, de ennél gonoszszabb Szolgát tsak nem láttam soha-is. Beszéllik ott-benn, hogy látták a’ Ravaszit, midőn késértő ruhába őltözött; de jőjjön tsak elől, meg-késertem^* én máskép’ őtet, hogy a’ hetedik Onokájának-is hírt hagyhat felőle. Mátyus. Meg-érdemli valóban, hogy egyebek-is példát vegyenek róla. Lambert. Hát ez itt? az én Majoros szolgám, a’ mint látom. – – Nó Bertók! mint foly ott-kinn a’ gazdaság? már régtől-fogva nem láttalak. Bertók. Ott-kinn a’ mint vólna, tűrhető, jól lehett^* ott-is minden veszendőben van; de itthon, itthon, Úram! nem akarok többet szóllani; úgy-is tudom, mindeneket már meg-hallott az Úr. Lambert. Mi dolog? hadd hallom, talám roszszúl bántak veletek? Bertók. De roszszúl ám; mert ha százszor jöttem vólna-is pénzt, vagy mást egyebet kérni, hogy a’ gazdaságot folytathatnánk, tsak a’ tsúfos sok gyalázattal tudtak ki-fizetni, kivált a’ Ravaszi; mert az nem érdemel egyebet, hanem Akasztó-fát a’ gaz tzölönk. Ők itt-benn szüntelen vendégeskedtek, mí pedig ott-kinn mint a’ farkasok úgy éheztünk. Lambert. Mi tévő legyek már, soha nem tudom. – – Ugyan (A’ Mátyust szólíttya) juttass eszembe valami józan tanátsot, Barátom Mátyus! Mátyus. Én most hírtelen nem javasólhatok egyebet, hanem hogy békességes szívvel tűrj, és szenvedgy-el mindeneket, meg-mutattya utóbb az idő, mi tévő légy. Lambert. Ah Barátom! hogy’ tűrhetem, hogy’ szenvedhetem-el ennyi sok gonoszságokat? ime már minden drága szép keresményemből ki-forgattak az átkozottak: Amott öt száz tallérára adosságot tettek, imitt két ezer aranyot nagy álnoksággal el-vontak tőlem, a’ házomat el-pusztították, ezek felett a’ nagy gyalázatot kerítették a’ nyakamba. De tsak jőjenek haza, adóznak érette mind a’ ketten! Mátyus. Hasztalan emészted magadat Lambert! elég gyötri úgy-is szívedet; ne szerezz több aggságot fejedre. Jöszte inkább hozzám, ’s igyunk eggy jó bú felejtő pohár bort. Lambert. Oh! Mátyus szomszédom! keserű most nékem a’ pohár bor. Egygyet akarnék inkább tőled, ha meg nem vetnéd kérésemet. Mátyus. Készen vagyok szolgálatodra, parantsólly, ha mit akarsz. Lambert. Ha eggy jó Tatár korbátsod vólna a’ háznál, adnád eggy kevés időre kőltsön; mert lehetetlen, hogy el-nyöghessem gonoszságokat, kivált annak az istentelen Szolgának, mert én azt – – Mátyus. Felejtsd búdat Barátom! szolgálok azzal-is, tsak térj-bé hozzám. Lambert. Meg-tselekszem, minthogy úgy kívánod. – – Te pedig Bertók! menny-bé sietséggel, és mond-meg a’ Jósának, hogy egynéhány kötelet keressen számomra; legyetek készen, ha szólítani foglak benneteket, hogy azontúl itt legyetek, és kötözzétek-meg a’ Gonosz-tévőt. Bertók. Szívesen meg-tselekszem (Lambert házába bé-mégyen) Lambert. El-mondatom ma vele az Abrakadábrát, tsak elő keríthessem a’ kutya porontyát! – – De íme, itt jön a’ gonosz pára! hallyuk, mit fog-beszélleni (Hátrább lépnek.)

HA, ha, ha! Ugyan kedvemre el-bolondítám ma ezt a’ vén embert! tudom, nem eggy könnyen szedi öszve az eszét. Lambert. (Magaban) De fogadom azt, hogy nem bolondítasz te-el engem’ többet! Ravaszi. (Magában) Szinte úgy szórta az Ábrakadábrát, úgy meg-szeppentettem őtet. Lambert. De hiszem, meg-szeppentlek én téged’ máskép’, várj tsak eggy kevessé. Ravaszi (Magában) Már most nékem valami új fortélyról kell gondolkodnom, hogy végét szakaszthassam a’ Játéknak. Lambert (Magában) Reménlem, nem sokára vége leszsz mindennek. Ravaszi (Magában) Valóban, ha meg-gondolom, merő nevetség ez a’ mí mái dolgunk! Lambert. (Magában) De sírásra fakad, azt tsak el-hitesd magaddal. Ravaszi (Magában) De eb-ellette Országán! hát ha majd tovább viszem a’ dolgot, és utól ér ravaszságimban az Öreg? bezzeg, meg-adom akkor a’ róka farknak az árrát! Lambert. (Magában) Azt én magam-ís úgy tartom. Ravaszi. (Magában) De mit törődöm én azonn? bolondság! ha itt nem szolgál a’ szerentse, elég nagy a’ Világ. Illy észszel biró ember, mint én vagyok, a’ jég’ hátán-is dúdolva el-élhet. Lambert. (Magában) El ám’ biz’ a’ tömlötz’ fenekén-is Ravaszi. (Magában) Azonkivől az Öreget-is meg-fejtem jó formán! eb vólt a’ kutya’ helyén, ha eszem nem vólna-is, vagy eggy jó tsomó pénzem; még ebben tart. – (Észre-veszi az Öregeket) De holla! én tsak beszélgetek ám, de majd itt ér a’ szerentsétlenség. – – Ezek a’ vén Komondorok, talám, meg-is hallották beszédemet? – – meg-szóllítom: (Lamberthez) Ah! kérem, tsak ettől az Őrdögökkel béllett háztúl őrizkedgyék az Úr; mert nagyon félek, hogy valami veszedelem ne érje az Urat! Lambert. Légy bátorsággal Ravaszi! ne félly semmit: már én békességet kötöttem a’ késértetekkel. Sőtt annyira meg-szédítettem őket, hogy mikor kedvem tarttya, akkor állanak elő parantsolatomra. Ravaszi. (Magában) Mi patvar állapot ez? úgy tetszik, mintha ez az Öreg meg-érzette vólna a’ róka-bőrnek a’ szagát. (Lamberthez) Vígyázzon az Úr magára, javaslom, mert egyszer esik ám meg, a’ mi meg-esik. Lambert. Én pedig próbát-is mutathatok, ha akarod, és ha nem hiszed. – – Ravaszi. El-hiszem, Uram! inkább, el-hiszem, tsak ne háborgassa őket; mert még ma engem’-is veszélybe talál az Úr hozni. Lambert. De hogy meg ne tsalódgyál, ládd-e: Ki Lutzifer a’ házbúl, ki parantsolatomra! Bertók! Jósa! ide sietséggel a’ kötelekkel! (Bertók, Jósa ki-jönnek a’ kötelekkel) Ragadgyátok nyakon a’ roszszalkodót! (Ravaszit meg-ragadgyák) Ravaszi. Mi rút dolog ez? hogy itt még a’ szabad úton-is meg-támodgyák a’ betsületes embert? Lambert. Kötözzétek-meg kezét, lábát, hogy tsak meg se mozdúlhasson a’ gonosz-tévő (Ravaszi meg-kötöztetik) Ravaszi. Mi roszszat tselekedtem én, hogy illy motskossan bánnyék az Úr velem? Lambert. Még azt mered kérdezni? te gonoszságnak örvénnye! Add-viszsza mindgyárt a’ pénzemet;^* Ravaszi Mitsoda pénzt adgyak én viszsza az Úrnak? Lambert. A’ mellyet el-ragadtál tőlem, gonosz Lélek! add-viszsza mindgyárt. Ravaszi. Hó hó Uram! hegedűlt arrúl szent Dávid! A’ mit egyszer a’ Gonosz el-ragad, nem olly könnyen kerűl a’ viszsza,^* Lambert. Nem kerűl-e! de tűz-égette! meg-mutatom, hogy mindgyárt viszsza-kerűl, tsak a’ Hóhér’ kezébe adgyalak. Ravaszi. De édes Uram! régen vólt az! arra ugyan most az egyszer hasztalan támaszkodik az Úr; mert a’ Hóhér most Ünnepet tart: tsak imént láttam, hogy nyúlászni ment másod magával. Lambert. Jól van, jól, tsak bíztasd magadat. Tudom, hová tzéloz gonosz gondolatod; de veresselek tsak vasra, és fogjalak koplalóra, el-hiszem, más húrt fogsz pengetni. Ravaszi. De Uram! ha Plútó’ rab-szíjjára fűzet, sem láttya illy formán többet a’ pénzét; mert ha én eggyszer meg-kötöm magamat; a’ Világ’ bilintseire veressen az Úr, még se fatsarja-ki tőlem a’ pénzét. Lambert. Majd meg-lássuk, mire mehet vakmerőséged. Ravaszi. Meg-mutatom, hogy férfi-gyermekre talált az Úr, bár mint ágoskodgyék ellenem. – – De éppen szerentsémre érkezik az Úr-fiam’ Baráttya, Köppents. Ez, tudom, fel-veszi ügyemet.

MA úgy tetszik, minden eszemet elő kell vennem, hogy segedelmére lehessek Pasallai Barátomnak; mert hogy fel-serkentem álmombúl, nagy szív-szorongatási köztt el-beszéllé, hogy meszsze főldrűl meg-érkezett az Attya, és hogy a’ Szolga nagyon meg-játszottatta őtet, ’s azért nem bátorkodna szeme eleibe menni az Attyának. Szegény Pasallai! szinte el-bírták szívemet keserves panaszid! – – De ne búsúlly, Barátom! él még hozzád-hajló igaz jó szívem! Most az egész öszve-barátkozott Társaságbúl engem’ kért eggyedűl, hogy mennék az Attyához, és mindenekről botsánatot kérnék tőle. Bajos dolog ugyan ez; de meg-érdemli Barátomnak jó szíve, hogy ki-állyák^* mellette, és szószóllója legyek az űgye-fogyottnak. Meg sem-is nyugszom mind addig, még az Öregnek kezéhez nem békéltetem őtet. – – – És íme! itt találom szerentsémre. Meg-szólítom: Egésséggel Lambert Uram! Nagyon örűlök, hogy kedves személyét láthatom az Úrnak! Lambert. Szívesen veszem köszöntésedet, ’s mi szerentse hordoz itt jó Ifjú? Köppents. Tsak az, Lambert Uram! melly a’ bánkodó szíveket vezérli, kinek én-is most eggy törődött fia lévén, ide jöttem, hogy az Úr előtt igaz hűséggel meg-vallanám vétkességemet, és a’ mennyire tehetségem engedné, meg-engesztelném az Urat. Lambert. Mi háborgat, Barátom! hogy te most én előttem valld-meg vétkességedet? Köppents. Meg kell vallanom: Én vagyok azon szerentsétlen Ifjú, ki távól-létében az Úrnak olly szabad életre adtam a’ Pasallaival magamat. Lambert. Én, Barátom! sem életed’ módgyárúl, se magad-viseléséről nem szólhatok. Te lássad, mit mívelsz. Ha eggyre vendégled Paj-társaidat, és reájok kőltöd mindenedet, sem gondolok véle. Én miattam torkig úszhatsz, sőt ha borba temetkezel, se bánom. Mind ezekkel, Barátom! nem nékem, hanem magadnak fogsz vagy ártani, vagy használni valaha. Énnékem tsak az ellen van panaszom, ki engem’ tékozlása által koldús-botra szorított. De hol van az istentelen roszsz Fiú? Köppents. Itt nem meszsze leszsz a’ gyámoltalan: szégyenli tselekedetét, ’s azért nem bátorkodik szeme eleibe jönni az Úrnak; hanem általam esedezik, és bánkodva kéri az Úrat, hogy engedgyék-meg vétkeinek. Lambert. Szólétsd ide az Istentelent, hogy ezentől itt legyen Atyai parantsolatomra. Köppents. Meg-tselekszem. (El-mégyen) Lambert. Példát mutatok ma a’ Világnak, mint kellessék eggy telhetetlen gyermeknek szomorítani az Attyát. Ravaszi. (Magában) Nem jó nótát dalólnak itt nékünk.

ITT vagy jó madár? Pasallai. (Fel-borzatt elmével) Ah! melly vígadozva szemlélem szerentsés meg-érkezését Uram Atyámnak! – – Engedgye (Tellyes indúlattal akarja meg-ölelni) Lambert. Távozz tőlem fertelmes állat! – – Pasallai. (Mint előbb) Engedgye Uram Atyám, hagy’ békéllyen bánatos Fia Atyai kegyes kezéhez! – Lambert. Távozz, ha mondom: tsak Atyai nevemet se említsd többet, háládatlan! hát illy mély feledékenységre juthattam nálad? ez az a’ fiúi szeretet, mellyet érdemlettem? így fordítod fonákúl azon tágas utat, mellyet elő-meneteledre készítettem? miért vetted tőlem életedet, ’s nevedet? miért szerzettem annyi sok reád-szállandó örökséget? hogy tudni-illik te gonoszsággal háláld-meg jó akaratomat? hogy édes keresményimet prédállyad, bitangollyad? Pasallai. Vétettem, meg-vallom, és nagyot-is vétettem! (Lábaihoz borúl az Attyának) De ezen özönként ki-gördülő könyveimre, ezen Atyai kegyes kezeire kérem Uram Atyámat: Magzattya’ könyvezési, kérési ezek; könyörűllyön eggyetlen eggy Fián, és engedgyen-meg vétkeimnek. Lambert. De mi vakmerőség bírhatott arra, Istentelen! hogy te minden hírem nélkűl olly temérdek sok pénzt el-fetséllenél? Köppents. Ezzel vétett, ím’ maga sem tagadgya, és azt szégyenli egyedűl; de fiatal még, maga-is láttya az Úr; még ő a’ színt színtől nem tudgya jól meg-választani. Leg-alább ez éretlen ifjúságának engedgyen-meg az Úr. Lambert. Mitsoda? hát nem tudhattya illy vén kamasz a’ jót a’ roszsztól meg-választani? Ravaszi. De gondollya-meg az Úr azt-is, hogy ő tsak eggyetlen eggy Fia légyen az Úrnak, és hogy ő – Lambert. (Boszonkodva) Áhá! hogy a’ Hóhér madzagján nem fúlladtál-meg, Gonosz-tévő! még te mersz másért esedezni. Ravaszi. Kész vagyok, Uram! minden kínt el-tűrni, el-szenvedni örömest, tsak az Úr-fiamnak engedgyen-meg most az egyszer. Lambert. Téged én, gaz nemzetség! külömben is meg-kínoztatlak, bár ne aggódgy rajta;^* Ezt pedig, (A’ Fijára mutat) a’ mint meg-érdemlette, úgy fogom meg-bűntetni. Köppents. Hiszem, Lambert Uram! nem ollyan nagy a’ kár, tsak egy kevés pénz esett nám^* veszendőbe. Lambert. (Heves indúlattal) Mit mondasz! tsak eggy kevés pénz? hát kevésnek látszik a’ néked, ha eggy roszszba-kapott gyermek öt száz tallért hasztalanúl el-fetsél? nem nagy kár az, ha az egész gazdaságot veszendőre hozza, és jó hírét, nevét mind magának, mint Attyának bötstelenségbe keveri? Köppents. Ne vegye roszsz szívvel az Úr, im’ kész vagyok mindeneket ki-pótólni, tsak ez eggy jó Barátomnak engeddyen-meg^* az Úr. Nagyra vetette fejét, nints tagadás benne; de valamit tselekedett, velem eggyütt tselekedte. Nem ő azért, hanem én vagyok a’ fő vétkes: Én fogom mind az interest, mind a’ fő pénzt meg-fizetni. Pasallai. Én pedig erős fogadást teszek, hogy ki-vetkőzöm minden feslett indúlatimbúl, és tökélletes eggy jámbor erkőltsbe őltözöm. Ígérem-is szentűl, hogy tellyes életem’ folytában semmi ollyast el nem követek, mellyért

tsak feddést érdemellyek-is Uram Atyámtúl. Ravaszi. (Magában az Öreg felől) Láyyúl^* már a’ szíve! úgy tetszik, mintha az én köteleim-is tágúlnának eggy kevesé! Mátyus. Engeszteld haragodat, Barátom! és ne emészd többrűl többre magadat; látod úgy-is melly sok gyötri szívedet. Nyerje-meg ezt tőled régi Szomszédod, meg-hitt jó Barátod Mátyus, és mint-hogy jobbúlását igéri a’ Fiad, engedgy-meg most az egyszer néki. Lambert. Már te, Barátom! minden boszszú-állást ki akarsz a’ kezemből fatsarni! hogy’ nyögheti ezt el Atyai meg-sértődött szívem? Mátyus Barátom Lambert! nem szinte maga a’ keménység egyedűl, hanem a’ kegyesség-is szokta érdem betsűletre emelni az Atyákat. Ha mindenkor ki-mutatnák szörnyű keménységöket a’ Szülők; vajmi sok el-nyomorodott Fiakat kellene naprúl napra szemlélnünk. Lambert. De hogy’ mutathatom illy állhatatlannak, illy bádgyatt-szívű erőtlennek magamat? Mátyus. Lambert édes Barátom! nem mindenkor állhatatlanság, ha szándékinkat meg-másollyuk, sőt, ha jobbra változtattyuk, okos álhatatosságnak mondatik. Meg-engedni pedig bánkodó Magzatunknak, úgy tetszik, hogy inkább kegyesség, mint sem lágy-szívű előtlenség légyen. Külömben-is én olly hiszemben vagyok, hogy sokkal szörnyebben fogja őtet gyötreni ezen tselekedetének tsúf emlékezete, hogy sem akármi nagy haragodnak súllyát érezné. Valameddig él, maga körűl fogja mintegy szemlélni e’ roszsz tselekedetének képét. Biztat-is részéről a’ reménység, hogy ezután mind hivatallyának, mind fiúi kötelességének jobban meg-fog felelni. Pasallai. Sőt azt igérem magam felől, hogy ha el-felejti Uram Atyám méltán való haragját, mellyet én vétkeim’ gyarlóságával magamra árasztottam, és Atyai kedvébe bé-fogad, e’ lészen első szorgalmam, hogy soha többé fiúi kötelességemről meg ne felejtkezzem, ne-is legyek botsánatra érdemes, ha igéretemnek ezután meg nem felelek emberűl. Köppents. Én-is magamat újra le-kötelezem (tartson reá számot az Úr, a’ mit mondok) hogy ha meg-enged most eggyszer Barátomnak; magamra vállalok minden kárt, és azon leszek minden tehetségemmel, hogy a’ Zsidót-is ki-elégítsem. Mátyus. Már illy módon, Barátom! meg-engedhetsz bátran a’ Fiadnak. Lambert. Légyen úgy tehát Barátom! noha mást végeztem vólt felőle; meg-engedek most az eggyszer néki. – – Kelly-fel, de vígyázz magadra, hogy ezután akaratomat meg ne szegjed. Pasallai. Tsókolom kezeit Uram Atyámnak, és köszönettel veszem kegyességét, érte is leszek ezután, hogy eddig bennem helyheztetett örömét nevelhessem Uram Atyámnak. Ravaszi Oh! melly nagy kegyelem ez nékünk! Lambert. De gonosz pára! te erre számot se tarts; mert a’ mit én ennek meg-engedtem, azt a’ te bőrödön fogom, ’s duplán ki-vásárlani! Ravaszi. Hát, tsak annyira terjed a’ kegyelem? Hisz’ Uram! az Uráért a’ Szolgát-is meg-szokták betsűlni. Lambert. De meg-is betsűllek, és el-tétetlek, ne búsúlly, hogy az ebek sem férhetnek majd hozzád. De elöbb a’ pénzemet kell viszsza adnod, ’s azután beszéllyünk majd erről. Ravaszi. De ha tsak azt nem igéri az Úr, hogy mindenekről meg-felejtkezik, és nékem-is meg-enged; soha sem vallom-ki, hová rejtettem az Úr’ pénzét. Lambert. Nem vallod-e? de örömest-is meg-vallod, tsak a’ deresbe fogassalak-le eggyszer:^* Ravaszi. De ha présbe tétet az Úr, se sajtóllya-ki belőlem a’ pénzét, ha tsak előbb mindenekért meg nem enged. Lambert. Próbán válik az meg: Te Bertók! eriggy sietséggel, és szólíts ide eggynehány darabantot – – – Ravaszi. Vallyon mi haszna leszsz ebből az Úrnak, ha kezekbe adat-is nékik? Ez által eggy tsepp betsűletet sem szerez az Ur magának, sőt gyalázatot fog-vallani; mert az egész Világ-is ki-nevetné az Urat, ha engem’ illy jeles tselekedetemért bot alá le-fogatna! Lambert. Mi jeles tselekedetet fitogatsz te én előttem? Ravaszi. Mi tselekedetet? tsak azt, a’ mellyért én jutalmat várnék inkább, hogy sem mint bűntetést az Úrtól. Lambert. Nagyon szeretném én azt a’ te drágalátos viseltt dolgodat hallani. Ravaszi. Azt én könnyen meg-mutathatom: Tudgya áz^* Ur maga-is, hogy a’ jó Szolgának az a’ főbb kötelessége, hogy mindenekben javát keresse az Urának. Én, mint-hogy természetté vált bennem a’ hűség; arra tartottam mindenkor, hogy hasznossan visellyem az Uram’ dolgát. Ez okra nézve, ha ollyas mit találtam el-követni, mellyel kedvét szeghettem az Úrnak; azt én tsak a’ végre tselekedtem, hogy jobbra változtassam az Úr-finak ügyét. Tudgya pedig az Úr azt is, hogy az Ifjúság bolondság, gyakorta indúl, ritkán okoskodik. Az Úrfiam-is eggykor, minthogy a’ jövendőre nem nézett, olly rendetlen eggy állapatba keveredett, mellyből ő mái nap’ se verdődött vólna még ki, ha segedelmére nem siettem vólna, de én hát fen-tartván hozzá való hűségemet, hogy szorúltsága okot módot ne adgyon a’ bötstelenségre, azonn mesterkedtem nagy gonddal, hogy jóra fordíthassam bajos sorsát. Mondhatom-is igazán, hogy fortélyos minden találmányim arra néztek egyedűl, hogy betsűletét fen tartsam az Uramnak. És így bár ki mit itéllyen felőlem, de én tsak azt tartom, hogy ezen jeles tselekedettel ditséretet inkább, hogy sem mint bűntetést, vagy tsak pironságot-is érdemlettem. Nagy okom-is vólna reá, hogy ki-támadgyak magamért, és Bíró eleibe vigyem ügyemet; de minthogy nálom nagyobb a’ betsűlet a’ velős kontznál,

az Úr-finak tekéntetéért el-állok szándékomtúl, és meg elégszem azzal, ha az Öreg Úr meg-isméri jó tettemet, és szabad lábra állít igaz hűségemért. Mátyus. Én valóban, a’ mit elől-hozál védelmedre, ha eggy nyomba jár tselekedeteddel, helyben hagyom mentségedet; mert ha jót nem-is, roszszat leg-alább nem miveltél. Az ollyan Szolga, ki az Urának nem tsak othonos munkáit jól végzi, hanem szorúltt ügyében-is hív szolgálatot tészen, ditséretet érdemel. Mire nézve én téged’ bűntelennek ismérlek, Ravaszi! reménylem, hogy Lambert Úram-is meg-enged, és jóvá haggya tselekedetedet. Pasallai. Meg-vallom igazán, se hírem, se tanátsom nem vólt, hogy azokat el-kövesse; de mondhatom mindazonáltal, hogy javamra intézte, és oltalmamra mind azokat. Köppents. Én, minekutánna ígéretet tettem, hogy minden kárt helyre állítok, tellyes reménységgel vagyok, hogy ennek-is meg-enged az Úr, és fel-szabadíttya köteleiből. Ravaszi. Én pedig azt fogadom az Úrnak, hogy ezentől elő-hozom az aranyokat, és mind eggy fillérig kezébe szolgáltatom az Úrnak. Lambert. Már így látom, kéntelen vagyok véle, hogy ennek-is meg-engedgyek. – – Oldozzátok-fel őtet. Légy szabadon, de eszedben tartsd mindenkor, hogy annak jutsz kegyelmébe, a’ kit te meg-sértettél gonoszságoddal. Bertók. Hát én, Uram! mi elég-tételt kapok, hogy olly motskossan bánt velem, és meg-öklözött e’ roszsz ember? Ravaszi. Az, hallod-e nem ide való dolog: nékünk most másra vagyon gondunk. Hanem tudod-e mít? Bertók! ládd e: minek előtte te most az ökreidhez mennél, menny előbb a’ Kovátshoz, és bunkóztasd-meg az ökleidet, és azután, ha tsak leg-kissebbet véttek-is ellened, fogj-elő, és mint szemednek, szádnak tetszik, úgy rakogasd a’ hátomra. Meg-elégszel-e véle? Mátyus. Hahaha! merő muzsika ezeknek a’ dolgok’ Mennyünk-bé mindnyájan, ott mindenekről végezhetünk bővebben. Ravaszi. (A’ Nézőkhez). Vége van a’ Játéknak. Most ki-ki haza mehet bátran. Ha attúl tart valaki, hogy hoszszas itt-léte miatt meg ne szidgyák otthonn; mondgya-el háromszor az Ábrakadábrát, és meg-menekedhetik minden veszélytől. – – Tanúllya meg azt azomban, hogy, midőn igaz úton járhat, akkor ne térjen a’ hamisság’ ösvénnyére; mert az álnok ravaszkodás nem tart sokáig: mikor leg-bátorságosbnak látszik, akkor szakad markába, és gyalázatot hoz a’ Gazdájának.