Mindezeken fel-gerjedvén haragja, magához szóllittya Mihály Archangyalt, és az mint az ő szentsége előtt áll vala; kemény, de igen méltó meg-indulásából, illyen parantsolatot ada nékie:

 Nézd! ama’ kemény nyakú, és kevély Scyták, melly igen el-fajzottak a’ régi jó Magyaroktúl; és mint nyomták lábok alá a’ szép keresztény hitet, ’s melly nagyon el-hatalmazott közöttök az vallásrúl való szabadabb gondolkozás. Maga, nézd-el az egész Keresztény világot, találsz-é valamelly nemzetet, a’ mellyel több jót tettem vólna, mint a’ Magyarokkal: Im! amaz sivatag Scythiából ki-hozám őket, és az én szent lelkemet-is reájok szállítám: Scythiábúl mondom ki-hozám őket, valamint az Izrael népét Egyiptomból; hatalmas karommal meg-verém előttök, minden úttyokat hátrálló Nemzettségeket, sőtt mindenütt rontám, ’s vesztém ellenségeiket; végtére pedig le-telepítem őket, ama’ mézzel ’s téjjel folyó szép Pannoniába; ott meg-áldám őket minden állapottyaikban, ’s ha szükségek történt, mindenkor meg-halgatám és meg-segítém őket: De vitéz szívvelis meg-ajándékozám, úgy hogy egy jó Magyar tizet mast el-kergethetett, sőt sehol sem találkozhattak olly erős ellenségre, a’ ki előttök mint a’ por a’ szél előtt el-nem kerengett vólna: ’S a’ mi leg-főbb, szentséges lelkemet-is reájok öntöttem, ’s őket Fiam által a’ keresztény hitre által hoztam; szent és kegyes Királyokkal meg-áldottam; békességet tisztességet nékiek adtam.

 De ők ennyi sok vélek közlött jókért: ah! melly nehéz róla emlekeznem? Ah! háláadatlanok! el-mertenek engemet hagyni, ’s nem szégyenlék jó Isteneket el-árúlni, ’s ellenemre mindenféle gonoszságokban bé-merűlni: Bánom, valóba bánom, hogy ő vélek annyi sok jót tettem: ’s vallyon akkor nem viperákat nevelteme kebelembe? de már most el-jött annak az ideje, hogy magamat vélek én-is meg-esmértessem; hogy én vagyok ama’ nagy boszszú-álló erős Isten.

 Eredgy azért Archangyal, szálly-le mindgyárt pokolba, ’s ott a’ leg-haragossabb Furiák közűl válasz edgyet, ’s kűldgyed azt ama’ Szultán Szuliman’ egyebként-is könyen fel ingerelhető szívében, hadd lobbantsa-fel haragját, ezen tőlem el-pártolt Magyarok ellen: Én pedig adok a’ Töröknek ollyan hatalmat, hogy el-törőllye ’s el-veszszesse, ezt az törsökétől már el-fajzott roszsz Magyarságot; ’s mind addig fogja törni az iga kemény nyakokat, mig azt meg nem esmérik, hogy az ő jó Urokat háládatlanúl nem átallodták el-hagyni: fognak ugyan ők hozzám kiáltani, de én meg nem halgatom őket, hanem tsak nevetni fogom nehéz ügyöket; az ő panaszszaikra még tsak meg sem hajtom fülemet, és az ő nyavalyályoknak nézésétűl-is el-rejtem az én szemeimet: És ez, egész addig mind úgy lészen, mig méltó boszszumat rajtok nem állom; harmad és negyed iziglen fog rajtok tartani ez a’ szörnyű bűntetés; és ha jó idején eszre nem vészik magokat, örök átkom, örök haragom marad rajtok: De ha hozzám meg-térnek ’s meg-bánnyák bűneiket, ismét a’ halálbúl ki rántván életre hozom őket. Jaj akkor tenéked Török! haragom’ veszszejének: Te vagy az most; de azonnal el-törlek, mihent ők hozzám igazán meg-térnek.

 Ezeket végig igy halgatván, kezde Mihály Archangyal könyörgeni, és a’ Magyarok között, még kevés számban meg-maradott igazakért az Isten előtt esedezni: Uram az jámborokat fogod-é a’ hamissak bűnéért meg-rontani? vallyon azokat fogod-é a’ vétkesekért meg-verni?

 De az élő Isten kész lőn nékie meg-felelni: Te akarod-é az én tanátsaimat tudni? vagy az én el-rejtett titkaimat szabadossan visgálni, a’ mellyeket tenéked tudni még most nem engedtetett: Én ugyan most azt magamtúl meg nem tiltottam, hogy ostorom az én hív szolgáimra-is ne szállyon, de azoknak nem kell semmit-is az halálon törödni; ugyanis az én irántok való akaratom ez; hogy nékiek az inkább könnyebségekre vallyon, és lelkeiknek idvességére fordúllyon.

 Nem felele többet az Archangyal az Istennek, hanem az égnek eresztvén sugár szárnyait, mind addig repüle, és nem nyugodvék meg, valamig Alectót pokolban fel-nem találá: Az ott, száz lántzokkal vólt le-kötözve; száz bilints vólt mind a’ két kezeinis; ’s a’ haja merő azon kigyokból állott, kik a’ fején öszve ’s meg öszve fonták magokat; mind a’ két szemeibűl véres mérges tajték tsurgott alá; rút gégéjébűl pedig dűhös kénkő párázat jöve ki.

 Ezen Furiát az Archangyal lántzaitúl fel-szabadítván, Isten hatalmával illy formán szólla hozzája: Alectó! nékem az Isten azt parantsolá, hogy tégedet Török-Országban kűldgyelek, olly végre, hogy ottan amaz híres Szulimánnak szívét meg-szállyad, ’s az által az ő haragját ’s mérgét a’ Magyarok ellen mind inkább ’s inkább fel-ingerellyed; hadd fordittsa ’s vigye rájok az ő rettenetes fegyverét, ’s rontsa meg azzal az ő képzelt uraságokat, ’s törűllye-el, minden még meg-maradott kevés erejeket-is.

 Örűl ezen a’ Furia, ’s nem-is késik semmit pokolba, hanem repűlését tartja igenessen Nagy Török-Ország felé, ’s hogy jobban el-ámíthassa Szulimánt, magára nagy Selimnek képét vette fel: vólt ez a’ Selim, Szulimánnak Attya mig éle: Te Fiam aluszol, (beszédét így kezdé) ’s nem veszed eszedben az Istennek hozzád való különös nagy irgalmát, a’ ki tenéked adott erőtt, adott vitézséget, adott jó észt, ’s tanátsot meg-fontolni túdó nagy elmét: Te pedig mostan-is tsak aluszól, ’s nem nézel elődbe, melly nagy felyhőt kerenget Károly Országaid ellen, bizony ha jó idején magadat fel nem eszmélled, itt fogsz aluvó helyeden meg-nyomattatni: Hidd-el, hidd-el, azt az én meg őszűlt fejemnek, hogy ha ő nékiek időt engedsz, el-fognak téged mind Országostól veszteni, amaz hitetlen ebek a’ Kaurok; mert ha edgyessek vólnának, még mostis vólna nékiek erejek: és leszsz-is, mert máris alkusznak egymás között: De Te ne késsél, hanem reménytelenűl űss rajtok, ’s ne engedgy nékiek időt a’ meg-alkuvásra: Igy rontatának meg tőlem a’ Mamelukok, igy tőrém én meg Campsont; ’s igy romlának-el általam a’ Syrusok. Kelly fel azért, ’s kösd fel éles kardodat óldaladra, ’s indúly mentűl hamarébb, a’ tévelygő Magyarok ellen roppant hadaddal: én mindenűtt melletted lészek, és minden dolgaidra, ’s minden hadban meg-eshető bajaidra nagy hűséggel vígyázok: Bolondtság most néked a’ Kazulokra járnod, ’s az ő ellenek való hadban, sok jó vitézeidet szükségtelenűl oda vesztened: Nem hadgya, ’s nem engedi most azt a’ mi fátumunk, hogy azok általad meg-rontassanak, és ugyan ez által akar bennünket az Isten arra taníttani, mit kivánnyon most tőlünk: Halhattad, minémű boszszúkat szerzett nékem hajdan Ismael, de tsak ugyan mind végig sem vólt nékem módom abban, hogy őtet egészlen meg-törhettem vólna: Hát néked melly nagy rövidségeket téve Tamma, ki ravaszságával hadadnak nagy részét meg-is törte: De az Magyarokon, még eddig többire mindég nyertünk: Járúl ehez az, hogy ellenek nemis kell nékünk, sem ollyan meszszire fegyverkeznünk, sem annyit kőltenünk, sem annyit a’ mieink közűl vesztenűnk, sem pedig győzedelmünk iránt annyira kételkednünk: Ne tarts azomban attól, hogy valaki a’ Magyarokat segíttse, mert jól esmérem már én a’ bolond Kaurokat, kik valameddig tulajdon magok házokat égni nem láttyák, egész addig senkiis a’ szomszéd házát nem segíti óltani. Ne félly: mert a’ mint már elébb-is mondám, én szűntelen melletted leszek, de a’ szent Mahumedis fogja vezérleni kezedet: Osztán édes Fiam, a’ Vitéz Embernek kell valamit engedni a’ szerentsének-is.

 Igy szólla Szúltán Szulimánhoz Alecto, és a’ melly mérges kigyót pokolbúl magával hozott, aztat Sulimán ágyában szabadon ereszté: a’ kígyó mind addig meg nem nyugovék ottan, valameddig testéhez nem férkezhetett, és vállairúl mellyére, mellyérűl a’ szíve irányában nem mászott, valamerre pedig tsak tsuszhatott, mindenütt gerjesztő mérgét-is ottan marasztá, mellyel fel-gyulasztván Szulimán’ kemény szívét, azt a’ nagyságra vágyodó gögös gondolatok kinzásai között lobogó haragban hentergeni kegyetlenűl hagyá. Nagy vígan azután Alektó el-tünék, mert látá hogy már Szulimánt tsak nem meg-dűhödésre gerjesztette. Az pedig az ágyban álmábúl fel-ébredvén, ’s egyszerre fel-ugorván, szörnyű hanggal így kezde kiáltozni: Fegyvert! Fegyvert! mert már szintén esze-veszett Alecto’ mérge miatt. Igy szólla azután: Oh! Te, ki engemet bátorságra, ’s illyen nagy dolgokra indíttasz, nagyobb vagy bizony embernél, noha ember modra láttalak téged’, és hallottalak szóllani: sőt hasznos tanátslásokat-is adni. Imé! készszen vagyon Szulimán, és az hová nékie meg-hagytad, hogy mennyen, nem leszsz annak el-mulatója. Kaurokot fogok én rakni halomban, ’s még a’ lovamat-is keresztény vértóban festem meg; az ő roppant városaik, ’s váraik tűzben és hamúban fognak el-temettetni általam: Fel-kelvén azután végképpen ágyábúl, mindgyárt meg-parantsolá, hogy minden Vezér, és valaki tsak Békséget visel, vagy Timárt tart, mezőben szállyon válogatott népével, ki-ki a’ szerint, mint az ő hatalma ki-terjedése fogja engedni, és hogy még Május fogytán mind az egész már ki-állitott hadak egy táborban gyülnének, minden hátramaradás nélkűl eggyűvé. Futnak a’ Csauzok fejér patyolattyokban, és a’ parantsolt hadat, vett rendelésekhez képest, a’ Tsászárnak minden tartományaiban ki-is hírdeték.

 Azomban Szulimán jó lovára fel-üle, és a’ Vezéreket Divántartás kedvéért, a’ kertektűl nem meszsze egy széles halomra öszve gyűtvén, ottan ellőttök illyen formán szólla.

 Vezérek és Bassák! ti okos Vitézek! kiknek eszek után én már-is sok meg-bírt népet nézhetek, ti vagytok az én erősségemnek meg-tartói, ti a’ pogány Keresztényeknek hatalmas meg-hóditoi: Im láttyátok, miben légyen most a’ mi állapotunk; bizony a’ mi erős bírodalmunk nem szenyvedhet semmi henyélést: mert, a’ mit karddal nyertünk, nem tarthattya azt meg a’ Diván; a’ bírodalmoknak meg-erösítésére fegyver ’s erős vitéz kivántatik: Vallyon nem ez által győztük-e mi meg a’ keresztény világot? a’ melly inkább harátsot kiván fizetni, mint sem reánk vitéz módon kardot rántani merjen; ’s vallyon nem ez betsűlteti-é vélek egyedűl a’ Múselmanokat? De tsak ugyan vagynak közöttök, noha nem sokan, a’ kik ellenünk mernek még mostis járni, és fogokat-is merik reánk mutatni: Bolondok! nem tudgyák ők, hogy jobb vólna meg-vallani a’ magok erőtlenségét, hogy sem mint magokat szánt-szándékkal kárban ejteni. A’ Magyarok ezek, a’ kik most fő nélkül vagynak, és mint a’ meg-törött hajó a’ széltűl, úgy hányattatnak. Igaz, nem tagadhatom, hogy ha közöttök edgyesség volna, bizony nékünk nagy gondokat adhatna ez a’ kevés számbúl álló Magyarság, és jó formán meg-tsorbithatná fényes Koronánkat, sőtt talám azt egészlen-is meg-ronthatná: De az Isten ostora szállott most reájok, ’s nagyon uralkodik köztök, mind a’ fösvénység, mind a’ gyűlölség: nints semmi szeretet nállok, sem okos tanáts-adó, mellyért-is esőben vagyon régenten szépen ragyogó coronájok: Most azért szemlátomást láthattyuk az Istennek hozzánk való különös kegyelmét, mert minden jelekbűl az tettszik ki, hogy a’ Magyarok birodalmát minékünk szánta: Ezutánis meg talállyuk mi Tammát; most a’ Magyart rontsuk el, ’s pusztíttsuk el annak minden tartományait. Eskűszöm én előttetek a’ nagy élő Istenre, a’ mi fényes holdúnkra, és a’ magam éles fegyverére, hogy ez éjjel Mahumet maga, az édes Atyám képében, mind ezeket énnékem, a’ mellyeket most szóllottam, szintén így okossan meg-beszéllé. De Arslán Vezéris Budárúl hasonlót űzene, hogy ne légyen semmi kéttségemis a’ rajtok bizonyossan leendő győzedelmem iránt: Im’, a’ levelétis, mellyet nékem az iránt küldött, előtökben adom: Olvasd el hangossan Deák, hadd vehessék azon hír-adást jó elméjekre: Itt egy Török Deák igy olvasá el a’ levelet.

 Győzhetetlen nagy Császár, én a’ te rabod Árslán, és a’ te kegyelmed után Budai fő-Vezér, néked alázatossan fejet hajtok, ’s akarom ezeket tudtodra adni: Ha a’ Keresztények dolgát tudni kivánod, azok éppen veszni hagyták a’ magok állapottyát; Károly magát gyűlésekrűl gyűlésekre hordattya, ’s nagyon forgattya a’ közöttök fen forgó hit-dolgát: nints nékie seholis kész hada, de nemis gondolkozik felőle mint bolond, mintha az néki soha sem kellene: Maximiliánis gondviseletlenűl lakik a’ Magyarok között, és ott tsak eszik és iszik. A’ Magyarok pedig leg-henyélöbb népek e’ világon, egy mást úgy gyűlölik mint az ebek: nints közöttök tsak egy had tudóis; de ha vólnais, ők a’ magok Tisztviselőjének soha sem engedelmeskednek: Uram! ha valaha vólt módod néked a’ jó reménységű szerentsés hadba, bizonnyal mondhatom hogy nintsen mostanában kevesebb, ha ezen általam le írt állapottyokat jól meg-gondolod: ’s úgy tettszik nékem, mintha máris látnék vér patakokat folyni Magyar-Országba, és sok Kaurt halmokba el-temetetve.

 A’ Vezérek meg-értvén Arslán tanátslását, de főbbképpen Császárjoknak az iránt egészlen el-szánt akarattyát, senkiis őtet fel-tett tzéljában tartoztatni nem meré, hanem minden Vezér, különössen helyben-hagyá ’s javallá hasznos szándékát.

 Nem sok idő múlt-el azután, hogy a’ tengeren túl Ásiábúl rettentő sok hadak érkezének által; de ezeken kivűl számtalan sok Tatárságis a’ Meotisi tótúl, a’ kik az oda való Tatár Chámtúl kűldettenek segittségére Sulimánnak.

 Deliman (még iffju) vólt ezeknek Vezérek, a’ nagy Chamnak ’s nagy Fejedelemnek fia: Huszon ött ezerbűl állott ez a’ népség: mind könnyű had, és igen bátor, ’s mozdúlásibanis ollyan gyors, valamint az árvíz szokott lenni; ’s úgyis tettszik mintha mindenike kezébe bizonyos halált vinne; ugyanis jó lova hátán nem egyébben, hanem egyedűl tsak jó fegyverében bízik: ő néki sem a’ tűz sem pedig a’ sebes viz nem tartalékja. Mondgyák, hogy midőn Delimán látás kedvéért országokat ’s híres városokat járt vólna bé, meg-látá azon alkalmatossággal Galátában a’ szép Cumillát, ama’ híres Cumillát a’ szépet, Szulimánnak leg-szebb Leányát: mindgyárt akkor Cumilla’ szép haja meg-kötözé szívét az iffju Delimánnak, és minden kedvét ’s minden erejét tsak egy tekintete el-véve; úgy hogy nálla nélkűl már nemis kivánhatá életét: Azon uttal haza méne ugyan ő, de most már másodszor szép haddal ismét viszsza térvén, azon töröde magában, miként nyerhetné meg, azt az meg-szerette szép Leányzot: De véletlenűl meg-tsalatkozott szegény reménységében, mert Cumillát az alatt, Rustán Bég vette el feleségűl: Már most azolta nyughatatlan bánattal tellyes szíve, ’s akár állyon akár űllyön, mind úntalan szegénynek a’ szeme, a’ sok forró könyvezéstűl tsak hogy meg nem fűl, melly miatt még a’ szíveis, valamint a’ hideg jég, úgy el-hűl, sőt el-hal benne. Rustán Vezér! jól őrízd ettűl magadat, mert, mint a’ meg dühödött Farkas, halálodat úgy lesi, és bizony a’ Vitéz Deliman, (minthogy ezen való buját éppen már el-nem tűrheti) boszszújátis fogja tőlteni rajtad, mihelyt annak jó módgyát látandgya.

 Az Tatárság után ött roppant seregek érkezének Drinápolyban; de a’ kikrűl azt vélnéd távolyrúl, hogy mind annyi meg-annyi sivó ördögök: amaz sok hartzokon forgott vitéz Szeretsenek vóltanak ezek: minden Sereg hat-hat ezer emberből állott, kik közűl mindenike meg-mér hárommalis verekedni: a’ lóvok ollyan valamint egy madár, magok pedig tűndérhez hasonlók, ’s olly könnyű a’ fordulások, mint az estvéli denevérnek szokott lenni. Ezek jártak már ez előttis probákra amaz Vitéz Kazulok ellen Sulimánnal, ezek verték által Lajos Királyt csidákkal; vitézek mind edgyik, és a’ kik nem fegyver derékkal, és nemis paissal fedik-bé magokat, sem pedig sűrű pántzéllal. Vezérli ezeket amaz Vitéz Amirassen, ő magais fekete, de az lovais szeretsen; az ő kedves lova Karabul mellyet ő kevéllyen és kényessen jártata serege előtt: mondgyák, hogy Karabul Arábiában Széltűl fogantatott vólna egy igen híres kantzába; hihetőis, mert nintsen sem a’ szélbe, sem a’ lángba, ollyan vidámság ’s gyorsaság, mint vagyon ő benne. Amirassen után jöttek a’ több fő Kapitányok: edgyik az Olindus, ki okossága után mindég nagyobb nagyobb tiszttségekre emelődött, végre lett ezen szeretsény had negyedik részének Fő Kapitánnya. Még a’ Syriai Királyis az okos Menethám; (kiis a’ Szeretsenek közűl Syriában telepedett vala le) el-kűldötte ezen hadnak második részével a’ maga Fiát, a’ szép Hamvivánt.

 De vala még azon Szeretseny had harmadik részének Fő Kapítánnya ama’ kegyetlen Demirhám: Demirhám amaz erős, mellynél erőssebb nem vólt seholis, valamerre Sultán Suliman parantsolt, mert ő nagy tőlgyfa fiatalokatis ki-ránthatott gyükerestűl; sött egyszer agyon-vert tsak öklével egy jó nagy elefántot. Az ötödik Seregnek ezen hadban vólt gondviselője Alderán, Demirhamnak Báttya: Ez minden álmoknak meg magyarázója vólt, és ki-fejtője a’ Mahumet leghomályossabb irásainakis.

 Ezek után jöttek a’ vitéz Mamelukok; de szerentsétlenek, mert most már nintsen ő nékiek mint az előtt különős magános Urok, ’s még tsak nem régiben lettek Sulimán alá hódúlók. Ezeknek lakások vagyon a’ nagy és böv Egyiptom Országába. Kayer Bég jö most vélek, kik Junus Mehmet Bassának szégyenére tett Sulimán Tsászár Fő Vezérökké: ugyanis féle amattúl, azértis őtett illy nagy tisztre fel-venni nem meré: Ezek husz ezer jó lovasbúl állottak; és vitézséget Tommenbejtűl tanúltak; ’s ámbár külömb-külömb féle Nemzetekbűl valók ők öszve keverve, de még is okos Vezér alatt edgyessek maradtak.

 Nem meszsze a’ Mamelukok’ szomszédtságátúl állottak az Circassusok; ezek lehettek, mint-egy ötven két ezeren, mert Zintsiák, Géták és Barstok vóltak öszve zavarva vélek; Magok választának ezek magoknak Kapitányt, kit közönséges nevezettel hívtanak hadd-verő Aigas Bassának, és bizony nemis hijában nevezték azt annak, mert ő már sokszor vólt oka, számos nemzetek’ meg-rontatásának.

 Ajgas Bassa után jövének a’ Zagatárok, kik az leg-belsőbb Scythiában lakó Tatároknak tartatnak; ők hiszik ugyan az Alkoránt, de zőld patyolattyok meg-esmérteti őket, kik legyenek közűlök Törökök, kik pedig Tatárok. Úgy el-lepték ezek a’ főldet valamint a’ hangyák, vagy pedig a’ szélessen ki-terjedett mezőben a’ kalangyák szokták azt el-lepni: mindenfelé tsak a’ nyílák és szablyák villámlanak, ’s nagy réműlést okoznak mindenűtt, a’ számtalan lobogos kopják; még ezek, sohais ollyan helyre nem fordúltanak, a’ mellyet fegyverrel meg nem hódoltattanak, vagyis talám inkább azt mondhatom el-nem pusztítottanak vólna, valamerre tsak e’ világon jártanak: sőt mikor ezek az elöbbeni időkbe egyszer a’ Törökre támadtanak, tsak nem tellyességgel el-rontották azokat; de az Isten a’ mi büneinkért nem engedé őket egészlen el-törűltetni, hanem még ostorúl továbbis a’ nyakunkon hagyatá. Nem! nem tudgyuke? hogy ama’ Scytha Timurkán⁵ nem tsak meg veré a’ Musulmánokat, hanem elevenen elis fogá Bajazetet, ama’ nagy Császárt. Láthatta akkor ki-ki az Istennek tsuda hatalmát, hogy ő az embernek minden dolgaikat tsak merő azon játékúl tartya. Még eddig a’ Scythákat senki meg nem verte sohais, és az ő veszedelmeket soha nem érte. Mítridates háborgatni merte ugyan őket; de mond meg énnékem mit vihetett ellenek végbe? a’ Rómaiaknak tsak nagy hatalmát hallották ők, de magokon soha-sem látták mégis bírodalmát: Nagy Sándoris meg-esméré a’ Scythák’ bátorságát, midőn nehezen vehete meg tsak egy kősziklátis tőlök. Ezek négy táborokra osztva igen szép rendekbe lovaglának; mindenikében husz husz ezer ember vala tegezzel fel-ékesítve. Edgyik seregnek ezek közűl, ama’ fekete szeretsen Idriz parantsol, a’ hármának pedig Uldair, Lehel, és Turantsen.

 A’ ki meg-számlálhattya a’ tenger örvényeiben lévő fővenyet, vagy a’ Herciniai erdőnek számtalan sok fa-leveleit, az számlálhatná meg talám Sulimánnak tőméntelen népét, ’s az irhatná le vóltaképpen az ő roppant seregeit: Mert valaki tsak az ő nagy bírodalmában meg-hallá, hogy haddal készűl menni a’ Keresztényekre, és hogy őtet máris sok Musulmanság követi, mindenike siete, hadával magát a’ Tsászárral öszve-tsatlani, mindenike gyönyörködve kiváná a’ Kaurok meg-romlását nézni. Mert Indus vizéntúl már Török nem lakik, sem pedig azon tartomány a’ Török Császárnak adót még sohais nem fizetett, mégis oda jöve onnan, Király Atapalikis, és őis akará látni miképpen romlik-el Sulimán fegyvere által a’ Kereszténység’ ereje.

 Jaj! hová fog ez a’ nagy felyhő le-omlani melly világ’ szegeletére fog az le szakadni: Nagy haragját fogja bizony tapasztalni az Istennek az, a’ ki azt magára rohanni fogja látni. Mint az felyhő az eget, úgy el-fogá ottan ez a’ nagy sokaság a’ főldnek egész színét; még pedig a’ közelebb való Asiai népet meg se számlálók, sem az Europai hadakozó Seregeket.