Kevés elő-itéletet vive magával, midőnn el-indúla; és ezekből-is, midőn viszsza-érkeze, sokat el-hagya. Mivel pedig egész bújdosásában tsupán tsak nézője vala a’ Világ’ piartzán^* játszatott játékoknak, tehát egyenesebben itélhetett mind azokról, a’ mik játszattak, mind pedig a’ személlyekről, kik játszottak.

 A’ melly tudományra bőlts Árkitás’ társalkodásából jutott, a’ saját tapasztalásnak húzomos figyelmetességét hozzá függesztvén, napról napra világosabban kezde itélni az emberről: sok méllyebb gondolkodási utánn meg-állapodott azonn, hogy az igazság, lelki erő (virtus) Hippiás és Plátó (Systémája) között: de közelebb e’hez, mint ama’hoz, állana.

 Általlyában tapasztalá, hogy az Emberek nem olly jók vólnának, mint lehetnének, ha okossabbak vólnának; de tapasztalá azt-is, hogy mind addig jobbak nem lehetnének, míglen bőltsebbekké nem tétettnének; és hogy bőltsebbekké nem tétetthetnének mind addig, míglen az ő Attyok, Annyok, Dajkájok, Mesterjek, Papjok, ’s a’ többi Elől-járók minden hivatalok’ garáditsán fel, a’ Kis-Bírótól kezdvén szinte a’ Királyig, ki-ki a’ maga’ tisztye szerént olly bőlts nem lenne, mint az egész Társaságnak javára rendeltt kötelesség kívánnya.

 Látá azt Agathon, hogy az Emberek (úgy a’ vadabbak, mint a’ pallérozott Görögök) a’ jó erkőltsöket betsűllik; és meg-esméré, hogy leg-kissebb Társaság meg nem állhat, ha azokat bizonyos mértékben nem birja, nem gyakorollya.

 Minden helyben, Országban, tartományban, nemzetben, hol meg-fordúlt, annyival bóldogabbaknak találta az Embereket, mennyivel lakossai tőbb jó erköltsekkel birtanak; és ott leg-több romlást, tapasztalt, hol leg-nagyobb szegénység, és leg-nagyobb bővség uralkodott.

 Valamelly Néphez jutott: annak hiti vallását mindenűtt a’ hitetés’ fátyolával fedezve találta, és a’ Köz Társaságnak nagy kárára úgy tapasztalta, hogy a’ különös haszon’ kívánása, kevélység, hívság, túnyaság, fennhéjázás,^* meg-általkodás: annak fénnyit meg-homályosíttá!

 Látá: hogy eggyes emberek, sőt egész népek, hit-vallást erkőlts nélkűl birhatnának ugyan, de látá azt-is, hogy el-vetemedvén a’ roszszra, hit-vallással, szelíd oktatással, és nem más móddal vitetthetnének jobb erkőltsök’ gyakorlására.

 A’ Törvény-adás’ hatalmát, Népek és Népek között kötött szövetségeket, Társaságok’ rendeléseit, minden Birodalomban tele hibákkal tapasztalta! De látá azt-is, hogy az Emberek törvény, rend-tartás, kötések, ’s jobbíttások nélkűl még hibásabbak vólnának!

 Látá, hogy a’ szép Mesterségek a’ luxust, a’ luxus a’ meg-romlott erkőltsöt, a’ romlott erkőltsök az Országok’ dőlésit szülik; de látá azt-is, hogy ugyan a’ szép mesterségek, találmányok, ha azok okos mértékkel közöltetnek, az Ember’ életét meg-édesíttik, szépíttik, meg-gyalollyák és nemesíttik: sőt, hogy, a’ mesterségekben való elő-menetel nélkűl, az Ember igen nyomorúltt az állatok között!

 Látá az emberi tselekedeteknek egész kerűletiben, hogy az Igaznak és Hamisnak, a’ Jónak és Roszsznak, a’ Tíltottnak és Tíltatlannak, kitsikék hatŕrozási,^* és majd egybe folynak! és mennél inkább visgálta ezt, annál szükségesebbnek találta, hogy, az Emberek’ kormányozására, írott állando Törvenyek^* rendeltessenek, mellyek a’ Polgári Társaságot arra vezessék, hogy inkább hidgyen a’ törvény-hagyásoknak, mint önnön hajlandóságinak.

 Meg-esmérte azt-is Agathon, hogy az Ember egy felől a’ mezei barmokhoz, más részről valamelly nemesebb alkotmányhoz szorossabb szövetségbenn állván, színte olly tehetetlen tsupán bőlts lélekhez illő tselekedetekre, mint az oktalan állatok’ követésére: de hogy még-is tsak akkor közelítt természeti eredetéhez, midőnn a’ főldről fellyebb emelkedik, és le-felé húzó, főldhöz ragadott, alatson vágyódásit le-rázhattya. Tapasztalta magáról, hogy mennél fellyebb emelkedett bőltsességbenn és erkőltsbenn, bóldogságát annál bizonyosabbá tette; és azt-is: hogy a’ bőltsesség és erkőlts minden időbenn a’ közös és különös bóldogságnak tsalhatatlan mértéke vala; és ugyan ezen tapasztalásnak ereje arra birta, hogy Hippiásnak Systemáját (melly az Embert tsupán testi múló alkotmánynak hibás vélekedéssel állíttya) elméjében fenekkel fel-fordíttaná; ellenben bőlts Pithagorás’ Kővetőjinek Tudománnyát (melly az Emberben valamelly igen nemes maradandó ’s örökös vagyont, mellyet léleknek nevezünk, állat) mozdúhatatlanúl^* tartaná.

 Mind ezek között még-is az ember és emberi szív, kit annyit visgált, ugyan tsak titkos el-rejtett mese marada előtte.

 Hoszszas gyakor elmélkedése bizonytalan habozásba ejtette, ha vallyon azt hidgye-e, hogy az Ember egyedűl azért él a’ főldönn, hogy természeti gyengeségiből híjános tselekedetit, változó (most rosz, most jó) sorsbann, hibákról hibákra menvén, el-rendeltt kerűletét szomorú karikában végezze? vagy pedig vagyon az Embernek olly belső ereje, hogy magától bizonyos és fő tökélletességre lassan-lassan lépdegelve fel-juthat?

 Meg-szomorodván, egész erejét öszve vévén, meg-tekénté a’ Természetnek feneketlen nagy méltóságát, nagyságos tzéllyát, tündöklő eggyűgyűségét, el-rejtett erejének meg-eggyezését: mi-képpenn a’ látszatos ütközetekből, végetlen kissebb és nagyobb alkotmányok végre eggy tzélban meg-állván, minden ellenkezés, haborodás nélkűl, eggyetlen egy tsudálatos Egészbenn öszve kaptsolódva vannak, szünet nélkűl mozognak, jönnek, mennek, haladnak, el-tünnek, ’s ismét elő-jönnek, mellyeknek rendes folyamattyát egy láthatatlan jól-tévő örökös Bőltsesség tartya, forgattya és rendeli, ’s igazgattya!

 Illyes tekéntete az Universumnak bé-tölté Agathonnak belső részeit felette-édes képzelődéssel; ki-mondhatatlan örömre indította, meg-esmértetvén vélle: egy mindenűtt jelen-lévő mozdíttó első erőt; egy mindeneket éltető, lelkesíttő, és rendelő fő lelket! és ugyan ezen üdvösséges érzés minden kétségit el-nyelte, minden ellen-vetéseknek súllyát el-hárította, reménységét meg-erősítette; a’ távúl lévő jővendőknek homállyát immár olly igen világosan esmérni kezdette, hogy némelly szempillantásbann, az eddig függőben-tartott kéteskedésit le-tévén, azon eggy öröktől-való, első alkotó, gondviselő Istenséget hinné, és imádná.

 Ezen világosság mellett, már sem a’ Természet, sem az Ember, nem vala óldhatatlan mese előtte; ki-fejtödzött homállyából.

 Az ideig-tartó élet, már tsak olly eszköznek látszatott, melly által az ember magát azon fő tökélletességre készítti, mellyre el rendeltetett, eredetétől-fogva!

 Ezen élet, melly noha némelly tekíntetbenn igen gyarlónak látszik, szükségeihez képpest hijános, és alatson; gyermekes játékira nézve nevetséges; furtsa történetire nézve balgatag; már nem szemfényvesztő játék, árnyék, vagy álom-képzelés, vala előtte: hanem a’ többi alkotásokra nézve, a’ következendő el-múlásnak öszve-vételével, az Istenségnek nagy és fő tzéllyára szükséges eszköz! Valami van az Emberben: képzelés, vágyódás, gondolat, tselekedet, hajlandóság, fel-tétel, ’s ezeknek változó formája, vége, kötése: már nem tetszett semmiségnek; még az akaratnak és szándéknak-is kérdésbe kellett jönni, ha vallyon mindenek valódi tzéllyára vannak-e intézve?

 Bőltsességre és nemes erkőltsökre való vágyódás, melly a’ tapasztalás’ vezérlése alatt az Igazságnak esméretire vezette Agathont, és Isteni Világosság’ fénnyivel meg-környékeztetvén, öszve-szedé bújdosásának gyümőltseit, örömmel viszsza-tére Tarentomba; hol mind magánosságában, mind kedves barátinak: Árkitásnak, Pszikhének, és Karikleának társaságábann, a’ feltalláltt igazságokról gyakrann elmélkedvén, gyönyörködve nyugtatta elméjét, és ezeket tartotta kitsiny, de betses kintsinek, mellyet sok esztendeig tartó bújdosásábann öszve-szerezhetett, ’s Tarentomi lakásaba^* viszsza vihetett; hol-is, noha a’ Néptől ’s Községtől betsűltetvén meg-érdemlé azon szerentsét ’s tiszteletet, hogy a’ békességnek és szabadságnak ölébenn a’ főbb Polgárok számába bé-vétettvén, a’ Fő Polgár-Mesterséget-is el-nyerhetné: de, mivel tapasztalta, hogy a’ nagy hivatalokbann ugyan inkább tündőkleni, de a’ kissebbekben több jót tenni lehetne, szántt-szándékkal, nagy örömmel és hívséggel, hátra-lévő napjait, tsak mint kőzönséges Polgár, a’ Köz-Jónak elő-mozdíttására fordíttá, ’s míg ugyan ő és Kritolaus éltenek, észre sem vevék a’ Tarentomiak, hogy Arkitás jobb Világba tőllök el-kőltözött.