VI.
T. JÓZSA GERGELY ÚRHOZ.
N. VÁRADI PROFESSORHOZ.
JÓZSA, Barátim köztt leg-kedvesb Emberem, örvendgy:
A’ kegyesebb Múzsák’ székeit újra birod.
Ah, birjad, valamíg győzöd; fájdalmas Hazánknak
Árva Nevendékit képes haszonra neveld:
Öntözzed tudományokkal; jóságra vezéreld;
Óltsd szívökbe Magyar szíved’-is, hogy-ha lehet.
Téged’ az Ég e’ tiszttel akart terhelni; vagy inkább
Meg-tisztelni: ’s miért? vólt oka, mások előtt.
Mások előtt: hogy más idegen vágtasson elődbe,
Nem szenvedte; ’s talán meg sem-is haggya soha.
A’ mikor e’ rengő Zivatar’ szele zúgna fülünkben,
Vérünk hülne, szemünk könybe merűlne minap:
A’ Körös-is (magad hallottad) jaj-szókra fakadván,
Reműltt öbleiben, hányta, vetette magát;
’S árkából kezdett vala már futamodni, hogy új síp’
Más’ kettőt-le-nyomó hangja ne sértse fülét.
Szálly árkodba, Körös! ballagj pompával, örömmel;
A’ rekegő síp-szó nem keserítti füled’
Józsádnak fogsz lantyával múlatni tovább-is;
Fák’ héjjára fogod verseit írni megint.
Verseit: oh gyönyörű Versek! kettős Haza, vígadgy!
Vígadgy méz-ajakán Róma, ’s Királyi Buda! –
Élly, Józsám! ’s élsz, nem kétlem, mind-úntalan’, a’ míg
Kisded Verseibenn élni fog a’ Te Szabód.