V.
ALEXISHOZ AZ Ő JEGYESSE.
RÓMAI Szűzeknek vóltam fő tsillaga, dísze,
Vóltam sok szívnek
tséllya,
*Em.: tzéllya
reménnye, sebe.
Most bánat fonnyaszt, most félelem’ ostroma rettent,
A’ mikoron Hymen lopva ragadgya tüzét.
Szívemnek részét el-vesztém! hol vagy Alexis?
Ah! jöjj viszsza. Veled halni, maradni fogok.
El-rejtett helyedet tudnám,
rebdesve*Em.: repdesve
sietnék;
Oszlana fájdalmam, járna szerentse velem.
Vagy szomorú sorsom’ levelekkel sírva jelentném,
Meg-lágyúlna talán szíved, apadna bajom.
Írással folynának idők, vígadva követném
Tárgyát szívemnek. Jaj! hova? merre megyek?
Adna gyakor szárnyat szerelem lábamnak az útra,
Földemet el-hagyván, bús helyed adna hazát.
El-megyek, útnak adom magamat, példádat Alexi
Űzni fogom, bátor gyenge Leányka vagyok.
Engem’ az út rettent? kár, baj, vagy puszta vidékség?
Sőt azt mondandgyák: Árva Leányka ne félly!
Ámbár Kolkisnak fene vadgya morogva tekíntne,
Fenne fogat Tigris, Medve rohanna reám.
Nem-de szelíd Dávid számos fene vadnak okádott
Mérgét meg-győzé; vágta, tapodta fejét?
És gőgös Goliátnak agyát a’ földre ki-szórá?
Fegyvere tsak kő vólt, páltza, parittya, ’s keze.
Isteni, nagy hatalom kezeimnek nyújtna kegyelmet;
Ez bíztatna, paist adna, ’s tagomnak erőt.
Tiszta Judith bátran ment ellenségnek elejbe;
Sőt Holofernesnek vére nevelte Nevét.
Mit féllyek? szívem terhes veszedelmet el-űzni
Régtől fogva tanúlt, nékie semmi nem árt.
Lássam bár tenger’ vizeit dombokra dagadni;
El nem ijeszt még-is, lábam utánnad ered.
Érjen holmi veszély, szerelem fog nyújtni tanátsot,
Gyenge kezem habokat hajtani, rontani fog,
Mért gátolnátok-meg, Egek! hív útamat ebben?
’S mért zárnád, búsúltt tenger! öledbe fejem’?
Nem-de kegyes lángot lobbantnak tsillagok éjjel?
Neptún-is gyakran víg szerelemre fakad.
Nem hervasztya hitem’ fel-gyúladtt mérge szeleknek,
Inkább adnának szárnyat az útra, tudom.
Vízbe meríttessem; légy, oh hal’ gyomra! koporsóm;
Légy, tsak vess-ki megínt kedves Alexis előtt.
Tzet-hal adott szállást Jónásnak, vitte vizek köztt,
’S harmadnap’ kelvén, tengeri partra veté.
Oh szerelem! vérem, szívem leszsz áldozat érted,
Nagy hitem’ a’ tenger fogja tsudálni veled,
És hirdetni Nevem’: ki-veszett egy ritka virág itt,
Római Szűzeknek bús koronája, feje.
Puszta reménség ez, jaj! merre ragadnak az álmak!
Játzadozik velem a’ mostoha mátka Neve.
Könyveimet nevetik fák, puszták, tengeri partok,
Nints ki fel-óldozná terhemet, űzne halált.
Ah! egyedűl szót vált, rajtam sírankozik
Ekcó,
*Em.: Ekhó
Hogy ha nyögök, nyög, sőt tőlt zokogással időt.
Tudnám, melly kő-szirt’, melly hegy’ kebelébe rekettél;
Lenne, szökött Társam! hegy’ kebelébe’ hazám.
Hogy ha pedig Téged’ titkon mord India táplál,
Földemet el-hagyván, India lenne helyem.
Ah szívem
rebdess!
*Em.(az Igazító alapján): repdess
Meny, fuss oda, tartsd-meg Alexist.
Kikbe egy szív vólt, egy ladikotska vigye.
SZUHÁNYI FERENTZ.