1. URAM! ki lészen lakosa,
Felséged ditső sátorának?
’S a’hoz ki bizhat valaha,
Hogy nyugtot fog találnia?
Szent hegyed’ óldalán magának?
2. Az a’ ki tökéllettel jár;
Tselekszik mindég igazságot,
Igazságot szóll, ’s azért bár
Gyülöltessék; de még se zár
Szívébe titkoltt álnokságot.
3. A’ ki nem üz rágalmazást,
Ember-társához nints gonoszszal,
Nem sért meg nyelvességgel mást;
Mert gyülöli e’ rút szokást,
És nem fizet a’ roszszért roszszal:
4. Az Isten-félöt tiszteli,
Az Isten-káromlót útállya,
Sött éppen nemis nézheti:
’S ha egyszer hítét le teszi,
Kárt vallyon bár, de azt meg állya.
5. Ád költsön, szükülttel jól tesz,
’S nem vágy azért ő usorára,
Bért ártatlan ellen nem vesz:
Az illyen – oh! be bóldog lesz!
Bóldog sorsának nints határa.