XIII.
UGYAN AZON ÓDÁJA HORÁTIUSNAK,
szorossan az ő vers mértékéhez kötve.
Horátius.
MIG kedvedbe Horátius
Bent vólt, ’s új szeretőd’ karjai nem fogák
Tsüggően nyakadat körűl,
Hozzám nem teheté semmi Király magát.
Lydia.
Míg tsak Lydia vólt tüzed,
’S nem hágott neki még eleiben Chloe:
Akkor Lydia nagy neve,
Olly hírű vala majd, mint amaz Ília.
Horátius.
Most már a’ Citherát verő,
És kotákba tudós szép Chloe lántza tart:
Éllyen tsak Chloe, kész lészek,
Éltéért örömest véremis ontani.
Lydia.
Én szintúgy, ’s Calais velem
Köz lánggal lobogúnk a’ szerelem’ tüzén:
’S éllyen tsak Calais, bizony
Kész érette fejem dupla halálrais.
Horátius.
Kérdlek: hát ha mi, Lydia,
Még vólnánk valahogy öszve szerezhetők?
’S fel hagyván Chloen; újra te
Birnád gerjedező tiszta szerelmemet.
Lydia.
Ollyan szép Calais noha,
Mint a’ tsillagi fény! te lebegős eszü
’S habnális haragosb: Veled
Kívánnék tsak ugyan élniis, halniis.
A. J.
(NB. Ezen versekben a’ végső Dactylus helyett, sok helyen Creticusok
* fordúlnak elő: de ezen szabadságot Horátius magais fen tartotta magának, mint azt ugyan ezen Odában, avagy tsak ezen versének végezeteis bizonyíttya:
Et cytharae sciens.*Az eredeti 10. sorában.
)