MÁR mi most eggy lábig oda vagyunk mindnyájan! se reménységünk, se bizodalmunk, melly tsak bátoríttson-is bennünket! minden szerentsétlenség eggyszerre körűl-vett bennünket. – – Mí-rajtunk már a’ jó szerentse sem segíthetne, ha akarna-is; mert mí tellyességgel el-vesztünk! – – Minden keserves bánatunknak el-érkezett a’ súllya: Oda vagyunk! meg-jött az öreg Lambert! – – – No szegény Pasarlai!^* meg-adod te ma vig napjaidnak az árrát; tsak készítsd-el előre, mert ma meg-döngetik a’ hátodat. – – De még a’ Ravaszinak-is jut ám a’ kutya-portzióból. Tsak igazán mondgyák azt, hogy a’ ki ebűl él, ebűl veszi hasznát. – – Mit tsinállyak már én most nó? Jaj nékem, ha meg-tudgya tselekedetimet az Őreg Úr! – Oh! bár tsak most szánná-meg valaki sorsomat, és kőltsön-adná egy darab időre a’ Hátát; mert, tudom, az Öreg, ha kilentz bőröm vólna-is, mind le-vonnya ma róllam. – – De van-e nékem eszem, hogy én itt hasztalan tőltöm az időt? el-megyek, és meg-mondom az Úrfiamnak, hogy meg-érkezett az Attya. Lássa ő, ’s tsinállyon, a’ mit akar, nem bánom. Tudom, torkig úszik a’ borban; de vége leszsz most mindgyárt a’ traktának. – – Ki-szóllíttom. – – Pasallai! – – Pasallai Úr-fi! jöjjön-ki eggy szóra szaporán! – –

MI dolog Ravaszi? Ravaszi. Mind a’ ketten, Úr-fi! – – Pasallai. Mit mind a’ ketten? Ravaszi. Oda vagyunk! Pasallai. Hogy hogy’ lehet az? Ravaszi. Tsak úgy, hogy az Úr-finak meg-érkezett az Ura Attya. Pasallai. Mit hallok tőled? Ravaszi. Meg-érkezett ugyan az, bár hidgyen szavamnak az Úr-fi. Pasallai. Hol van hát az Istenért? Ravaszi. Itt nem meszsze leszsz már valahol. Pasallai. Ki mondá azt néked? vagy ki látta őtet? Ravaszi. En^* magam láttam a’ piatzon, hogy a’ Musikusokért jártam. Pasallai. Oda vagyok, ha igazat tart beszéded! Ravaszi. Ugyan mi hasznom vólna, ha hazudnék? Pasallai. Talám, tsak tréfa, a’ mit mondasz Ravaszi? Ravaszi. Tréfa ugyan, de darab fa leszsz most mindjárt belőle. Pasallai. Oda vagyok! jaj! mi tévő legyek, soha sem tudom! Ravaszi. Biz’ én sem tudom Úr-fi! de elég az, hogy ebűl van a’ dolgunk mind a’ kettönknek. Pasallai. Oh! te vagy ám ennek gonosz Mester az Oka ni! Ravaszi. Én az oka, az Úr-fi meg a’ soka. De ha tsak mást nem gondol az Úr-fi, ezzel nem meszsze megyünk ám. Pasallai. Mit gondollyak hát? Ó! a’ nagy félelem, és rettegés miatt sem erö, se lélek már bennem. – – Óh! Istenek! juttassatok most eggy józan tanátsot eszembe. Ime, majd ki-nyilatkoznak már mindenek, akkor pedig oh jaj! – – – El-bújdosom, el-megyek a’ hová a’ két szemem fog-vezetni. – – Ravaszi Ohó! lassabban eggy kevessé? Nálunk nem úgy járják ám az Oláh tántzot! Pasallai. De mit tegyek hát egyebet, ha nem jut semmi tanáts eszembe? Ravaszi. Ne búsúllyon az Úr-fi, tsak mennyen-bé a’ szobába, és rakasson helyre mindeneket. – – – (A’ Köppents részegen jön-ki, és tántorodva el-esik a’ Játék helyen.) Hát ennek mi baja érkezett? Pasallai. Jaj! nem tudom. Talám a’ bor érte útól Őtet. Ravaszi. Verjük-fel innét szaporán. Korlát. Köppents! – – hallod-e Köppents! ne aluggy, kérlek, kelly-fel szaporán. Köppents. Hadgyatok békét, nem aluszom. Korlát. Kelly-fel, kelly, ha mondom. Köppents. Adgyatok eggy pohár bort innom. – Lodmér. Ne bolondozz, kérlek, a’ Pasallainak meg-érkezett az Attya, kelly-fel hamar. Köppents. Mitsoda? Lodmér. A’ Pasallainak meg-érkezett az Attya, kelly-fel hamar, mert ezentől itt ér bennünket. Köppents. Mit keres itt most az az ízetlen Vénség? Mondgyátok-meg néki, hogy ne jöjön^* ide. Pasallai. Hová legyek? oh! majd itt lep részegen bennünket az Atyám! Korlát. Im’ megint le-tette a’ fejét. – – Ne hadgyuk aludni. Pasallai. Kelly-fel, Barátom! ne légy ollyan aluszékony Fráter; látod, melly nagy veszedelemben forgunk. Köppents. Ne féllyetek semmit, itt vagyok én. (Le-teszi a’ fejét) ^*

Em.: Le-teszi a’ fejét

Pasallai. Oh! mit tegyek már véle? a’ fejét sem birhattya immár! Ravaszi. Fogjuk-meg kezét, lábát’, ’s vigyük-bé innét. (El-emelik.) Pasallai. Az eszemet, sem birhatom ijedtemben: egészszen el-vesztem! Ravaszi. Ne búsúllyon az Úr-fi, de hogy veszett, tsak reám bizza a’ dolgot; ha akarom, a’ házunkra sem néz az Öreg. Pasallai. Oh! bár tehetségedben állana Ravaszi! Ha valaha, most vedd-elő az eszedet, kérlek. Ravaszi. Készen van. – – De meg-álhattya-e az Úr-fi, hogy tsendes elmével légyen, és azt tselekedgye, a’ mit mondok? Pasallai. Meg ugyan én. Ravaszi. Most mennyenek-bé az Urak (Korlátot, és Lodmért szólíttya) Korlát. Mind a’ ketten szavadat fogadgyuk. Ravaszi. Az Úr-fi pedig azt tselekedgye, hogy, minekutánna bé-ment, mindjárt zárassa-bé az ajtót, ’s ne engedgye, hogy tsak motszannyon-is ott-benn valaki. Pasallai. Meg-lészen. Ravaszi. Mint ha eggy lélek sem vólna a’ háznál, olly tsendességben legyenek. Pasallai. Jól vagyon. Ravaszi. Ha zörgetni-fog az Öreg, senki se felellyen néki. A’ tselédnek jól szájába kell rágni, hogy zárva tartsa az ajtót. Pasallai. Leszsz gondom arra-is. Van-e még több hátra? Ravaszi. Nints. Tsak mennyen-bé az Ur-fi. Pasallai. Tsak arra kérlek Ravaszi, valamikép’ el-ne veszejts bennünket. Ravaszi. Ne féllyen az Úr-fi tsak magára vigyázzon, (Pasallai bé-mégyen) én meg-felelek magamért. – – El-mentek. – – Most én ide rejtem magamat, meg-látom, mire mehetek az Öreggel. – Keservébe telik ennek ma haza jövetele. – – De ime, itt érkezik.

MELLY nagy háládatossággal tartozom tí-néktek, Örök Istenek! hogy olly veszedelmes sok utazásim utánn szerentsésen haza-vezérlettetek! Ravaszi. Bár inkább ott vesztettek vólna valahol! Lambert. Ime, harmadik esztendeje múlik már, miolta a’ külső Országokat járom, és édes hazámat nem láttam. Tudom: kedves vendégűl fogad a’ Fiam, ha meg-láttya szerentsés érkezésemet! Ravaszi. Ej! ha tudnád, melly kedves vendége légy néki. Lambert. Most egyenesen haza megyek, ’s meg-látom, mint gazdálkodott a’ Fiam. (Bé-akar menni) De mi dolog ez? nappal-is bé-van itt az ajtó zárva. – – (Zörget) Ki van ott-benn héj! Nyissátok-ki az ajtót. – Alusztok-e, vagy mit tsináltok. – – Pasallai! – – Ravaszi! Jósa! Nyissátok-ki szaporán. – – Ravaszi. Mitsoda vakmerő ember ez, a’ ki az ajtót meri meg-zörgetni? ki vagy, mit akarsz? Lambert. Ez a’ mint látom, az én szolgám. – – No! mint vagy Ravaszi? már régen nem láttalak. Ravaszi. A’ mint lát az Úr! – – Örvendek szerentsés meg-érkezésén az Úrnak. Lambert. Hogy’ van a’ Ravaszi? talám, el-ment az eszetek? Ravaszi. Mi okra nézve? Lambert. Hogy itt-kinn járkáltok, ott-benn pedig senki sints, a’ ki meg-nyitná az ajtót; tsak nem öszve törtem már a’ nagy zörgetéssel. Ravaszi. Mitsodát? jaj! talán hozzá ért az Úr az ajtóhoz? Lambert. Hogy’ ne értem vólna? de meg-is zörgettem. Ravaszi. Meg-zörgette? Lambert. Meg ugyan, tsak nem sarkából ki-vetettem. Ravaszi. Oda vagyok! jaj! mit tselekedett az Úr, kérem! Lambert. Meg-ütközöm ennek minden szavain! mi bajod érkezett Ravaszi. Ravaszi. Ah édes Uram! nékem semmi bajom sints, de az Urat nagy veszély követi. Lambert. O’! Istentelen gaz lator! minő álnoksággal kerülget ez engem! miért követne engem’ veszély, te álnok ravasz róka? Ravaszi. Semmi ravaszságot nem tudok Uram: Igazat tart, a’ mit mondok. Lambert. Mi lehet hát az, mond-ki szaporán. Ravaszi. Jaj! szörnyűség tsak gondolni-is, megmondom mindazonáltal. – – – De nints-e itt körűl valaki? Lambert. Senki sints, bátran beszélhetsz. Ravaszi. Nézzük-meg tsak. Lambert.

Nints, nints no, tsak mond-ki, ha mit akarsz. Ravaszi. Már kilentz holnapja, Uram! miolta bé sem léptünk e’ házunkba. Lambert. Mit beszélsz, kérlek? Ravaszi. A’ mint van a’ dolog. – – De nem halgatódzik-e itt valaki utánnunk? Lambert. Bátorság minden felől. (Körűl néz.) Ravaszi. Mert az ingemnek sem hiszek már többet. – – (Körűl néz szórgalommal.) nézzük-meg^* tsak jobban. – – Lambert. Eggy lelket sem látok, biztodban beszélhetsz. Ravaszi. Minden gonosz’, gyilkosságnak barlangja ez Uram! – – – Lehetetlen már az ember fiának-is itt lakni. Lambert. Mit? gonosz’, gyilkosságnak barlangja? ’s ki merte gyilkossággal meg-fertőztetni az én házomat? Ravaszi. Az, gondolom, a’ kitől hajdan ez a’ ház vétődött, eggy idegen gazdag Vendéget öltt-meg benne. Lambert. Az én házomban? Ravaszi. Úgy vagyon: a’ pénzét-is mind el-vette, és a’ belső szobának szegletében ásta-bé. Lambert. Ah! szörnyűség! Ah! roszba kapott gonosz lator! de hogy tudtátok-meg ezt? Ravaszi. Rendel el-beszéllem, hallya az Ur: Ott-kinn valánk eggykor vatsorán, honnét midön víg kedvvel viszsza-jöttünk volna, éjszakára kelvén az idő, mindnyájan le-feküttünk, ’s egyetemben el-is aluttunk. – – Hát egyszer tsak fel-kiálta: Pasallai! Pasallai! úgymond, lódúlly innét e’ fertőzött helyről! Lambert. Ó! ki irtoztató esetet említesz! – – ’s mit erre az én Fiam? Ravaszi. Tsak nem fel-ütötte a’ nyavalya, úgy meg-ijedt szegény. – – De hallya tsak a’ többit-is az Úr. Én vagyok (Hangos szóval) úgymond, ama’ tengerentúl-való Vendég, a’ ki mivel itt fosztattam-meg mind pénzem’, mind pedig életemtől, és mivel itt-is ásattam-el; itt leszsz ez után maradásom. Ezért távozz innét, itt nints maradandó helyed. – – Ezt halván Pasallai, nyakra, főre a’ külső majorba kőltözött, ’s az-ólta ott-is vagyon lakása. Lambert. Oh! szörnyű eset! Ravaszi. Ah! ha látná Lambert Uram, melly képtelen dolgok, és rettentő ijesztések látszatnak itt napról napra, eggybe félig meg-halna az Úr. – – De vallya-meg, kérem, hozzá-ért-e az Úr az ajtóhoz? Lambert. Ah! melly rettentő borzadás fogá-el minden inaimat, ízeimet! Ravaszi. Hallya, hallya az Ur! (Köppents’ lármája hallatik) mikép’ sivalkodnak ott-benn a’ késértő Lelkek! Lambert. Oda vagyok! jaj! ne haggy-el édes Ravaszim; mert vesznem kell. – – Ravaszi. (Magában) Ezek még ma fel-forgattyák ott-benn minden mesterkedésimet. Lambert. Mit mondál magadban, mit? Ravaszi. Hogy távozzék e’ küszöbtől, és fogadgya szavamat, ha veszni nem akar az Úr. Lambert. Jaj! mit tselekedgyem hát, kérlek? Ravaszi. Ide közelíttsen hozzám az Ur, hajtson térdet szaporán, és kérje az Isteneket. – – (Az Öreget térdepelésre erőlteti) Lambert. Jaj! mit mondgyak hát kérlek? Ravaszi. (Nagy szorgalommal) Tsak szaporán mondgya utánnam háromszor: Abrakadábra,^{* 1} Ábrakadábra, Ábrakadábra! Lambert. Mire való ez Ravaszi? Ravaszi. Ne kérdezze azt most az Ur, tsak mondgya utánnam; ez által menekedhetik-meg a’ késértetektől. – – – Ni, ni, ni, ni, ni! hogy’ ingattyák a’ ház’ óldalait! – – Lambert. Ábrakadábra, Ábrakadábra, Abrakadábra!^* Ravaszi. Láttya, hogy le-tsendesednek immár! Lambert. Jaj! a’ lélek-is alig piheg már bennem. Ravaszi. Most kellyen-fel sietséggel az Ur, és távozzon a’ küszöbtől, míg veszély nem éri a’ fejét. Lambert. Ah! de hová mennyek hát illy hamarsággal? a’ nagy réműlés miatt sem erő, sem lélek már bennem. Ravaszi. Tsak mennyen az Úr mennél hamarább, ’s a’ hová a’ két szeme vezeti, oda szaladgyon; mert ezentől vesznie kell. Lambert. Oh! szaladgy hát te-is, édes Ravaszim! Ravaszi. A’ nevemet se említtse az Úr, tsak szaladgyon, és viszsza se nézzen többet. (Lambert nagy félelem köztt el-szalad.)

HA ha ha! soha bizony tsak látni-is illy oktondi vén embert, mint ez! Azt véli a’ bohó, hogy teli késértetekkel a’ háza, pedig miólta el-ment tőlünk, tán egy nap sem múlt-el, hogy Vendégek nem lettek vólna benne. – – Szegény Öreg! tsak nem hátúl kelt a’ farka, úgy el-szaladt ijedtében. – – Magam-is szánom már a’ nyavalyást. – – De mit-is tehettem egyebet, hogy meg-menekedhessünk tőle? mert ő most, a’ minémű hörtsökös természettel bir, ha bé-mehetett vólna, bé; ugyan meg-köszöntötte vólna majd Vendég Uraimékat. De még nékem-is jutott vólna ám a’ köszöntő bot’ végéből. – – Tsak jó a’ jó ravasz elme, a’ ki birhat vele. Már én most, ha eszemmel nem éltem vólna, azt sem tudnám, mellyik szegletben szedném-fel magamat. – – – De mi dolog ez, az Öreget látom! mi patvar hordozza ezt itt megint? hallott nyilván fül-heggyel valamit, azért siet viszsza. – – Mi-tévő legyek, soha sem tudom! – – – Majd ide vonom magamat, ha újra el-ámíthatnám őtet. (Zokogva kezd sirni.)

MI bajod érkezett, szegény Ravaszi? mit sírs?^* Ravaszi. Ah! hogy ne sírnék, ha illy szörnyű veszedelmét látom az Úrnak, és az Ur’ házának! – – – (mint előbb) Lambert. Szünnyél-meg sírásodtól, szegény! ezzel nékem semmit sem használhatsz. Ravaszi. Engedgye az Úr, hadd sírjam-ki magamat, talám, sűrű könyhúllatásimmal meg-engesztelhetem! (mint előbb) Lambert. Most látom én, melly igaz jó szolgám van én-nékem! Ne sírj, Ravaszi! légy inkább jó kedvvel. Ravaszi. Ah! hogy lehetnék jó kedvvel, ha minden felől veszély követi fejünket. Lambert. Légy jó reménységgel, – – kelly-fel, ’s töröld-ki szemeidet. Élnek még a’ jó Istenek, kik jóra fordíthattyák e’ veszedelmes állapotunkat. Ravaszi. Ah Uram! tsak a’ házunkat – – – Lambert. Azt-is meg-szabadíthattyuk valami módon. – – Ravaszi. Ehol-e! ezt-is most hozza ide a’ Tatár! – – –

AKÁR hovát menek én kérni az én pénszemet, mék se tüdják fizetni-mek; tsak aszt mondják: nints nékhem, nints nékhem, – mászor jő, mászor jő! hogy a’ khútya nem tüdják el-fínni aszok a’ rosz Emberek. Ravaszi. (Magában) Most valóban oda vagyok! Tudom, a’ pénzéért jött. Bár tsak most ne kérné; mert ezentől fel-forgattya minden mesterkedésimet. – – Meg-előzöm. Lambert. Hová szaladsz tőlem, hallod-e? Ravaszi. Ezentől viszsza-jövök, Uram! Ez a’ Zsidó, látom, el-tévesztette az úttyát, majd el-igazíttom innét. Salamon. Jáj! már mos látom én az a’ Rabaszi! – – Isten győ-nap khenek! Ravaszi. Fogadgy Isten, Salamon; mi hír nálatok? Salamon. Mikor fizetik-mek az enyim pénzet már? Ravaszi. Soha nem érkeztél alkalmasabb időben, mint most! – – – Salamon. Miér? Ravaszi (Félre húzza) Jöszte tsak ide velem, jöszte, majd valami újságot mondok. Salamon. Nem lehet Üram, nem lehet; tsak adji ked inkáb az én pénszet-mek. Ravaszi. Ne kiálts, kérlek, olly nagyon, úgy-is tudom hogy jó szavad van. Salamon. De bizöm, nagyob’-is kiabibálom én, ha nem ád ked nékem az én öt szász thalléröm. Ravaszi. Fogadd szavamat, kérlek. Salamon. De hodi mek-halgatöm én khennek. Ravaszi. Menny haza, kérlek, jöjj-el inkább estve felé. Salamon. Hát meg-fizetik kentek nékhem? Ravaszi. Meg-fizetünk meg, tsak menny haza tsendességgel. Salamon. De mit fárösztöm én anyit az én láböt? inkább itt váröm én addik. Ravaszi. Menny-el inkább, ha mondom, jobb leszsz. Salamon. Inkáb’ adikhe’ nékem minjár, és ne kitekti kotiket anyit én vélem; biz’ én vagyök kütye khennek. Ravaszi. Be helyes szava van ennek a’ zsidónak! ugyan jó vólna Bakternek! – – Hová való vagy, Salamon? be hangos a’ torkod. Salamon. Híjába khajbállsz te vélem. Mek-fizetik-e khen, vagy nem, mert mindjár az az Öreg itt mek-hivöm. Ravaszi. Tsak rajta gyorsasággal, kiálts, mennél jobban lehet, majd bóldogulsz ám velem. Salamon. Mért nem hajabálöm én az én pénzér? Ravaszi. Ne alkalmatlankodgy, kérlek, annyit, ne, – – fogd az interessét, ’s takarodgy innét. Salamon. Inkáb’ fiz-mek nékem mind az én adóságot. Ravaszi. Zsidó! fogjad, ha kell; mert ezentől máskép’ beszéllek. – – – Ne, nem tartozik senki többel. Salamon. Hát nem tartozik khent az enyim adóságomet? Ravaszi. Nem tartozik, nem, tsak takarodgy. Talám azt akarnád, hogy kóldúlni mennénk te miattad? Salamon. Most mek-kell gondolni az emberek ezek a’ selma emberek. Lambert. Te Ravaszi! mit kötekedsz ott annyit véle? jöszte ide. Ravaszi. Ezentől ott termek Uram. – – – (Magában) Ugyan mit tegyek vele, soha nem tudom. (Fent szóval) Eredgy, kérlek, haza, ’s jöjj máskor, hidd-el, mind eggy fillérig meg-fizettyük a’ pénzedet. – – Nesze a’ parolám! Salamon. Eridj ebet te mind parolád; mert majd én mek-mondom néked valami, kit magam-is mek-bánom. Én kérem az én pénszet. Ravaszi. Pénzet ide, pénzet amoda! ez nem tud mást emlegetni, tsak a’ pénzét. Azt gondollya, hogy mí szemeten szedgyük a’ pénzt. Lambert. Mitsodá pénzt emleget ez a’ zsidó? Ravaszi. Mind úntalan

alkalmatlankodik a’ nyakunkon. – – Eggy kevéssel tartozik néki a’ Pasallai. Lambert. A’ Pasallai? ’s mennyivel? Ravaszi. Nem sokkal, tsak öt száz tallérral. Lámbert. Oda vagyok! a’ hajam’ szálai-is borzadoznak, ezt tsak hallván is. – – – Jaj, mennyi pénzemet el-fetsélték az átkozottak! Ravaszi. Ne sokallya az Úr, kérem, tsak fizessen-meg néki; meg-van mind eggy fillérig a’ pénz. Lambert. Fizessétek-meg hát, ha meg-vagyon. Ravaszi. Oh! tsak ne vítatná az Úr-is annyit a’ dolgot. Házat vett rajta a’ Pasallai. Lambert. Házat? Ravaszi. Azt ugyan, annak-is pedig a’ szépét. Lambert. ’S ezt az én Pasallai Fiam? vallyon, ki szállíttá ennek szívébe, hogy így gazdálkodnék az Attyának? Salamon. Mikor leszik hát már nékem mek-fizetik az én pénzet? mert nem lehetem már nékem itt sokat az a’ várom. Ravaszi. Vesse szeme közé, kérem, azt a’ hitván öt száz tallért, hadd takarodgyék előlem; mert a’ gyomrom-is emelkedik már szavaira. Lambert. Mennyivel tartozik néked a’ Fiam? Salamon. Tsak már tüdja az Ür, hogy öt száz német thallér. Lambert. Jöjj holnap Salamon, mind, még az interessét-is meg-fizetem. Salamon. Jól leszsz, Tekhéntetes Ür! tsak már én sokat meg-várom. Szeretem én, ha holnag meg-fizetik a’ Tekhéntetes Ür. Ravaszi. Meg-fizettyük meg, tsak hord-el a’ viseltt fejedet, mert még ma ki-tépem a’ szakállodat. (El-megy a’ Zsidó) Hogy a’ Jantsárok előbb el-nem tudták innét vinni a’ szajha Zsidóját. Már minden vezeték szándékomból ki-ütött (Ezeket magában) Lambert. Való tehát, hogy a’ Fiam házat vett? Ravaszi. Való, való nó! tsak hidgyen már eggyszer szavaimnak az Úr. Lambert. ’S mi végre vette ő azt a’ házat? Ravaszi. Ugyan ez-is kérdés ám! Talám, azt akarná az Ur, hogy Ördöggel, Pokollal lakjunk eggy házban? Lambert. Most értem már a’ dolgot! de mitsoda ház az? kitől vettétek? Ravaszi (magában) No most, tzo tovább, ha tudsz Ravaszi! – – Lambert. Nem hallod, a’ mit kérdek? Ravaszi. Igen-is hallom, Uram! de nem jut hirtelen eszembe gazdájának a’ neve. (Magában) Most már soha sem tudom, mit felellyek néki. Lambert. Mondd-ki már eggyszer nó. Ravaszi. (Magában) Ugyan mit füllentsek hirtelen néki? majd azt hazudom, hogy a’ szomszéd’ házát vette-meg. Lambert. Még sem jutott eszedbe? Ravaszi. Hogy a’ patvar el-nem viszi a’ nevét! nem tudgya az Úr, hogy’ híják a’ szomszédunkat? Lambert. Talám, a’ Mátyus Gazdát akarod? Ravaszi. Azt, azt, azt! ugyan régen keresem már a’ nevét. Lambert. Kivűl ugyan elég szép tekéntete van, hát belől van-e jó alkalmatossága? Ravaszi. Tsak el hiszem azt; mert Bétsben sem talállyuk párját! Lambert. Úgyan kévánva akarnám látni! mennyünk oda Ravaszi! – – Ravaszi. (Magában) Ne neked megint Ravaszi; – – – alig rázom-le eggyiket, ’s íme már másik száll a’ fejemre. – – El nem kerűlöm már a’ keleptzét. Lambert. Jöszte, vezess oda hát, mert alig várom, hogy láthassam. Ravaszi. Szívesen, Uram! de nem igen bátorságos ám ott járni az isméretlen embernek. Lambert. Miért nem vólna? Ravaszi. Mert igen harapós ebek laknak ott: félek, hogy idegen létére meg ne szaggassák az Ur’ ruháját. Lambert. Be jó gondos szolgám van én-nékem! – – Eredgy, menny oda hát, és lássad, hogy bátorságosan bé-mehessek. Én azonban a’hoz az emberhez megyek, a’ kitől ezt a’ házat vettem. Ravaszi. Ugyan meg-mondgya ám az Úr néki magyarosan, hogy tanúllyon betsületet a’ gaz-ember, és másszor az emberséges embernek olly Ördög-fészket ne adgyon-el, hanem tartsa magának. Lambert. Tsak reám bizd; meg-mosom a’ fejét szappan nélkűl, hogy a’ másik Apjának-is hírt vihet felőle. Ravaszi. Ugy úgy, Uram! úgy.

MÉG eddig jó renden fekszik a’ szénám, tsak ez-utánn fel ne forgassák. – – – Ez az Öreg most ahhoz az emberhez ment, a’ kitől a’ házát vette, pedig patvar tudgya, hol nyallya eddig a’ lába’ talpát; tán életben sints immár. – – – Ott, tudom, ki nem üt sarkamból, tsak itt benne ne törjék a’ bitsakom; mert ez a’ vén ember, a’ kihez most követséggel megyek, meg-tudgya ám a’ róka-bőrt tsáválni. De érte leszek, hogy azt-is meg keríthessem. – – – ’S íme, itt jön szerentsémre! – – Jó napot Mátyus Uramnak! Mátyus. Mi jó hír Ravaszi? hol az Úr-fiad? ugyan vígan élitek tí most napjaitokat. Ravaszi. Vígan ugyan, mint a’ kinek a’ háza ég. Mátyus. Vallyon, mire nézitek a’ napot, hogy tsak a’ nagy dombérozásban tőltitek az időt? Ravaszi. Ne-is szóllyunk most erről! más dolog van itt most a’ latban. Mátyus. Mi lehet? hadd, tudgyam.^* Ravaszi. Oda vagyok egészlen! Mátyus. Mi dolog történt? Ravaszi. Meg-érkezett az Uram Lambert. Mátyus. Az Urad, Lambert? – Nó szegények, meg-eszitek tí ma a’ szurkot! Ravaszi. Ah! kérem, tsak az Öregünknek ne szóllyon valamit az Úr; mert a’ bőrünkben sem maradunk majd meg. Mátyus. De hogy szóllok. Ne féllyetek, tőlem semmit sem fog meg-tudni. Ravaszi. Most új életre kapok! szólgája vagyok holtig az Úrnak. Mátyus. Nó bizony! meg-esne nékem, ha illy szolgára kellene szorúlnom. Ravaszi. Tegyük ezt most félre. Szóllyunk inkább arról, a’ miért engem’ az Öregünk ide kűldött az Úrhoz. Mátyus. Sőt azt mond-meg előbb: tudgya-e már dolgotokat az Öreg? Ravaszi. Eggy szikrát sem tud benne. Mátyus. Nem pirongatta meg a’ Pasallait? Ravaszi. Tsak eggy szóval sem: Olly tsendes, mint az alutt-téj. – – – Ez most általam szolgálattyát ajánlya az Úrnak, ’s eggyszer’smind engedelmet kér, hogy ide jöhessen; a’ házát akarná meg-tekénteni az Úrnak. Mátyus. A’ házomat? az én házom nem el-adó. Ravaszi. Jól tudom, jól: nem-is azért kéván ő ide jönni, hanem egyedűl tsak formáját akarja venni, hogy hasonlót építhessen a’ Fiának. Mátyus. A’ Fiának? talám, az úton álmodta ezt az Urad? Ravaszi. Értse-meg az Úr a’ dolgot: a’ Fiát meg-akarja házasítani, ’s a’ végre más valami módos házat akar építtetni néki. Mert nem tom, kitől hallotta, hogy az Úrnak igen helyes alkalmatossága vólna, azt kévánná meg-tekénteni. Mátyus. Bizvást, szóllítsd ide: meg-tekéntheti, valamint a’ magáét, ha tetszésére lehetne valami benne. – – Én nékem most szorgos dolgaim vannak, a’ piatzra kell mennem. – – Köszöntsd az Uradat Ravaszi, én nem sokára, ha lehet, viszsza-térek. Ravaszi. Meg-tselekszem. Járjon szerentsével az Úr.

HÁLÁ a’ szerentsének, itt-is jó ágyat vetettem magamnak. Tsak jönne bár az Öreg; mert alig várnám, hogy vége szakadna már a’ dolognak. Eddig tsak gyermek játék vólt az egész állapot; de ez-után leszsz ám még a’ hadd-el, hadd! Már én most, ha tsak friss valami hazugságot nem gondolok, ’s azzal meg nem kerűlöm az Öreget, soha bizony meg nem menekedem a’ veszélytől; mert lehetetlen, hogy utól ne érjen az Öreg. Ja! még vihetem, viszem, ha nem, hát ill a’ berek, nád a’ kert. – – Az Ur-fiam lássa, mint felellyen magáért. De íme itt jön az Öreg, – meg-szóllíttom: nó, mi jó hír Uram? mit mond az az ember? Lambert. Haszontalan minden fáradtságom! híre sints már néki. Azt mondgyák, hogy a’ Városból-is ki-kőltözött. Ravaszi. El-hiszem, félt a’ roszsz ember, hogy viszsza ne vegyük a’ ház’ árrát, azért el-eblábolt innét. De ezt Uram el ne hallgassuk ám azért, hanem ezentől írjunk utánna, és törvényre idézzük őtet. Lambert. Haggy békét, kérlek, hol keresed őtet, ha hírét sem tudgyák mondani. Voltál-e inkább a’ Mátyus Gazdánál? Ravaszi. Vóltam ugyan, véghez-is vittem mindeneket. Mátyus kész-szolgálattyát ajánlya, és ha tetszik az Urnak, szabadon, mint a’ magáét, meg-nézheti a’ házát. Lambert. ’S mit szóllott egyebet? Ravaszi. Oh! vajmi nagyon meg-szomorodott, hogy meg-értette az Urnak haza-jövetelét! a’ háztól-is el-ment nagy bújában, hogy ne-is lássa az Urat. Sőt a’ mi több, reménkedve kére: Édes kedves Ravaszim! vajmi jó borra-valót adok, tsak szólld-le az Uradat a’ házomnak meg-vételétől. – – De ne búsúlly! gondolám magamban: tsak akkor legyen házad!– – De kérem az Urat, valamikép’ meg ne haggya magát szédítteni; mert vajmi nagy mester ám ez az ember. [Lambert.] Tsak reám bízd, jóra kapott. – Mennyünk oda Ravaszi. Ravaszi. Örömmel Uram! Tsak az alkut bár elől ne hozná az Úr néki, mert félek tőle, ne hogy le-üssön valamiképpen lábomról. Lambert. Ne törődgy érte, tsak hagyd reám. (Bé-mennek.)

NINTS-E itt valaki? Korlát. Senkit sem látok, – – – (Környűl-néz) bátran el-mehetünk. Lodmér. Mert nem akarnám, hogy itt érjen bennünket az Öreg, és el-rontsuk mesterségét a’ Ravaszinak. – – Be örömest tudnám, mint légyen ennek dolga az Öreggel. Tsak ezt el-ne hagyná most eggyszer a’ szerentse, mert, nem tudom, majd hogy’ járna a’ szegény Pasallai. Korlát. Ne féltsd te Ravaszit: helyen van annak az esze. Lodmér. Oh! Barátom! nints olly ébrent-vígyázó elme, melly valaha meg-ne fogyatkozna. A’ lónak négy lába van, még-is néha botlik. A’ Ravaszinak, Barátom! tzigány-üllőn kőlt minden praktikája, ’s azért nagyon félytem, hogy fenn ne akadgyon, és nyakát ne szegje az Urának; mert az illyen ravasz szolgák hamar meg-fordíttyák a’ rudat, és ki-tsapnak a’ szélvész előtt. Korlát. Bátor mi követné őtet, nem vélném Ravasziról, hogy ki-térne az útból; mert ismérem hitét, és Urához-való jó szívét. Lodmér. Oh! Barátom! sokszor, még az esküdtt hűség-is némelly próbákon meg-esik. Gyakorta láttam én már – – – Korlát. Lassan, lassan! – – Nem a’ Ravaszi az, a’ ki amott jön? Lodmér. Valóban az, pedig az Öreggel siet ide. – – Mennyünk, Barátom! ne talántán meg-sajdíttson bennünket az Öreg, és gyanúba vegye itt-létünket. (El-mennek.)

NÓ, mint tetszik az Úrnak a’ vett ház? nem-de könnyen jutottunk hozzá? Lambert. Meg-vallom, kedvem szerént vagyon. Annyiba tartom, mint-ha ingyen jutottam vólna hozzá. Ravaszi. Tsak el-hiszem azt! – – Lambert. De te, vallyon ki súgta-meg azt az én Fiamnak, hogy így gazdálkodnék az Attyának? Ravaszi. Mire nem viszi a’ fiúi szeretet az embert? Mindazon-által, ha én nem fáradtam vólna utánna, és a’ Zsidótól pénzt nem kértem vólna, most ennyi – – házunk sem vólna, ni! Lambert. Igyekezem meg-jutalmazni fáradtságodat. – – ’S mennyivel vagytok hát még adósok? Ravaszi. Uram! a’ mint ott-benn-is mondottam: már öt száz tallért adtunk néki, még két ezer forinttal tartozunk néki. Lambert. Mert mind ezt, mind a’ Zsidót még ma ki-akarnám fizetni. Most hoztam két ezer aranyat magammal, abból ki-telik. Ravaszi. Tudgya az Úr mit? bízza reám a’ dolgot, és ne hogy valamellyiknek ki-fogása lehessen; olvassa kezembe az Ur a’ pénzt, én mind a’ kettőnek híven meg-viszem. Lambert. Ezt én talán tsak nem tselekszem, ne hogy reá szedgyem valami-kép’ magamat, ha kezedbe adom a’ pénzt. Ravaszi. Ugyan, hogy merném azt tsak gondolni-is, hogy én meg-tsallyam az Urat? Lambert. Ugyan, hogy merném azt tsak gondolni-is, hogy én őrízkedgyem tőled? Ravaszi. Hiszem, én az Urat soha sem tsaltam még meg, miólta itt szolgálok. Lambert. El-hiszem azt, mert én jól vígyáztam mindenkor magamra. Azért most-is tsak azt tartom, hogy tanátsosabb leszsz, ha magam adom mind-eggyiknek kezébe a’ pénzt. Ravaszi. Ugy, de nem illik, hogy illy Öreg létére maga fáradgyon az Úr eggy Zsidó után. Lambert. Nem a’ te gondod az, hallod-e. Nálunk nem szokták az ebre bízni a’ hájat. Menny te most inkább a’ majorba, és hídd haza a’ Fiamat. Én azon közben az embereimhez megyek, és el-hozom a’ pénzemet. Ravaszi. Inkább én-is el-megyek az Urral, és el-segétem hozni a’ pénzt. Lambert. Tsak te menny, a’ hová parantsoltam, és járj sietséggel. (El-mégyen)

UGYAN, még ezt-is eb-téjen nevelték ám fel valahol! tsak reá nem vehettem, hogy kezemre bízná a’ pénzét. – – De módot keresek benne, hogy markomba keríthessem. Ő most a’ pénzét hozza ide. Két ezer arany szép, eggy tsomóban! vallyon hogy’ ejthetnénk mí ennek módgyát Ravaszi? – – – (Elmélkedik magában) Nem úgy. – – – Jól vagyon! helyesen vettem-fel a’ dolgot! – – – Én most azt gondoltam, hogy valami szurkos késértő ruhába őltözködöm, ’s ha viszsza-tér az Öreg, majd addig ijesztem őtet, még ide nem adgya minden pénzét. – – Helyes a’ gondolat! (Örömében öszve-üti a’ kezét) – – Most ő engem’ a’ majorba kűldött a’ Fijáért, pedig itt-honn, ’s talám most-is a’ teli poharak között vagyon. Szegény Öreg! azt gondollya, hogy szentűl van a’ dolga; véli, hogy a’ Fija ott-kinn gazdálkodik a’ majorban, holott tán hét holnapja-is van, hogy színét sem látta a’ majornak. De hálá a’ szerentsének, hogy így történtek mindenek! Én most az Úr-fiamhoz megyek, és meg-mondom néki, hogy eggy kevés ideig távozzon-el a’ háztól, hogy annál könnyebben meg-fejhessem az Öreget.