IV.
KLÓRIS.
(Jacobi utánn.)
HA-mikor napjaim homályba borúlnak,
Ha víg kedvem változik,
Minden vígasztalás távozik,
’S setét gondolatim dúlnak:
Oh Klóris! szép szemed’ egy tekéntetére
Új Nap jő leg-ottan örömem’ egére.
Meszsze el-háríttya a’ bú’ fellegét,
Viszsza-hívja vígság’ nyájas seregét;
’S egy mosolyodásod esdeklésemre,
Isteni tsendességet önt lelkemre.
Mint mikor Boréas’* hatalmas társai
A’ tengert meg-háboríttyák,
Fenekéből fel-fordíttyák,
’S egeket tsapdosnak kevély habjai:
Venus Grátziákkal a’ parton múlatván,
’S magát történetből nékik meg-mutatván:
Éol’ nemzetsége előlle el-tűnik,
Egy mosolygására szél, tenger meg-szűnik.
BATSÁNYI.