MUSEUMUNK’ első Negyedében látták már Olvasóink eggy példáját a’ Klopstok’ tsak-nem utól-érhetetlen magas repűleteinek,^* ’s annak az erőnek, mellyel ő az Olvasót szinté meg-rázza; ’s nagyon meg-kellene tsalatkoznom, ha Fordítóját homályossággal nem vádolták vólna. De ő nem tsak a’ fordításban homályos; az ő még a’ Németben-is, annyira, hogy midőn még tsak kezdett irni, sokan, nevezetesen Basedow, ^* barátságosan kérték, ne tsapjon olly magasra, mert nem fogják meg-érthetni. Tanúljon-meg érteni, a’ ki érteni akar; felele Klopstock az önnön-érdem-érzésének büszkeségével; ’s ímé a’ következés meg-mutatta, hogy Német Ország tanúlta – ’s meg-tanúlta érteni. – Nékünk elég az, hogy őtet fordíthatjuk. A’ Frantzia Nyelv egészen alkalmatlan arra természeti lágysága ’s erőtlensége miatt; leg-alább igaz az, hogy minden eddig tett frantzia igyekezetek szerentsétlenek vóltak.

Tovább szólla, ’s mondá: Az Ég felé emelem fel fejemet, kezemet a’ felhőkig nyújtom, ’s esküszöm neked magamra, a’ ki Isten vagyok mint Te: Meg-váltom az embert!

Az angyali Sereg énekel, ’s a’ Közbenjárónak szólgálatjára rendeltt Angyal, Gábor, fel-jut az Éneklőkhöz, hogyott a’ Messziás’ könyörgését az Atyának bé-mutassa:

Ez Ének alatt, mellyet az Ég mindenkor énekel a’ Háromszor-Szent után¹ a’ Közben-járó’ szent Követje ragyogva jutott eggyikére azoknak a’ Napoknak, mellyek leg-közelébb vannak az Éghez. Mindenütt hallgattak most a’ Seraphimok, ’s meg-bukva inneplették² azt a’ tekintetet, melly a’ magasztalás’ jutalmáúl az Istenről súrgárlott rájok, ’s meg-láták a’ ragyogóbb Seraphimot a’ Nap-tengeren. Rá tekint az Isten, ’s az Istennel az Ég.³ Ő térden imádott.⁴ Míg imádásában a’ Jéhova nevet és az Örökké-valóság’ háromszor-szentjét eggy Cherubin ki-mondja, kétszer méltoztatja őtet tekíntetére az Isten. Ekkor az Első-szűlöttje a’ Királyi széknek le-síet felé, hogy őtet az Isten eleibe vezesse. Az Isten ezt Választottnak, az Ég Eloának nevezi. Azok közt, a’ kiket az Isten teremtett, ő a’ leg-nagyobb; ő az első a’ Nem-teremtetett után. Szép a’ választott Eloának eggy gondolatja, mint az Istennek teremtett egész emberi lélek, midőn halhatatlanságához méltó elmélkedésekbe merűl. Széllyel-tekíntő nézése szebb mint a’ tavaszi reggel, kedvesebb mint a’ tsíllagzatok, midőn Napjaikkal a’ Teremtő’ széke mellett az ifjúság’ szépségében ’s fénnyel teli el-kerengettek. Őtet teremtette az Isten leg-először. Eggy hajnalból tsinált néki levegői testet. Felhőkkel teli-rakott Ég folyt-el körűlte, midőn lett. Ki-nyújtott karral vonta-ki őtet az Isten a’ felhőből, ’s így szóllott hozzá áldó tekíntettel: Imhol vagyok, Teremtett! ’S egyszerre maga előtt látta Eloá a’ Teremtőt. Örvendezések közt nézte őtet, álmélkodott, el-ragadtatva nézte ismét, ’s szédűlve süllyedt-el az Isten’ szemlélésében. Végre meg-szóllamlott, ’s azokat a’ gondolatokat mondotta az Öröknek, a’ mellyek benne támadtak, azokat az új fent érzéseket, a’ mellyek nagy lelkét által-hatották. Mind el-múlnak a’ Világok’ gomolyai, ’s elő-szállanak ísmét porokból, egész Századok mennek majd elébb az Örökké-valóságba, minek-előtte a’ leg-méltobb Keresztyén azokat a’ nagy érzéseket érzi. Eloá ujonnan eredett súgárokon szálla-le ekkor tulajdon szépségében ötet a’ Közben-járó’ Oltárához vezetni. Még távolról jött midőn rá esmért Gáborra. – – – – – – – Látta őket az Isten ’s áldást botsátott rájok. Ekként menének, a’ baráttság által még-szépülttebben, az Ég’ thronusa felé, ’s el-jutának a’ Szentek-szentjéhez. Közel az Isten’ dítsősségéhez eggy mennyei hegyen nyugszik a’ Szentek’ Szentjének éjjele. Tsillogó fény áll bent az Isten titka körűl őrt. A’ szent homály tsak a’ belsőjét fedi-el az Angyalok’ szemei elől. Néha mindenhatóságot hordó villámokkal nyitja-fel a’ setétes fedelet a’ mennyei Nézők előtt az Isten. Látnak azok és innepelnek.⁵ Imé egyszerre felhők nélkűl állott a’ Gábor szemei előtt, mint eggy nagy hegy, a’ Szentek-szentjének ajtajánál a’ Közben-járó’ Óltára. Látta ő azt, ’s inneplői szépségben, Papi lépéssel közelitett az Óltárhoz, ’s két arany tsészét vitt teli szent tömjénnel, ’s el-merűlve állott az Óltárnál. Mellette Eloa állott, ’s lantjából isteni hangokat szedett az áldozó Seraphimot fent könyörgésekre készíteni. Gábor hallotta hangjait ’s lelke a’ zengő hárfától tsapkodóbb lángokra gyúladt. Igy hánykódik a’ tenger, midőn rajta dörögve mengyen végig az Úr’ szava a’ szélvészben. Gábor az Istenre nézett, ’s hatalmas szóval énekle. Ekkor hallá-meg az Atya, ekkor hallá-meg, Közben-járó! az Ég engesztelő könyörgésedet. Tsuda-téve gyújtotta-meg önnön maga az Isten az áldozatot; ’s lassan késérő szent fűst emelkedett fel-felé a’ könyörgéssel; az-után tovább szállott, ’s úgy hatott, mint eggy egész Ég a’ főld’ hegyeiről, az Istenhez. A’ főldre tekíntett a’ Jéhova mind-ekkoráig, mert az Atya és Fiú között lélek’ tellyességéből származott beszéllgetés folyt, jövendőt nyilatkoztató értelmű beszélgetés, szent és nagy és rettenetes, tellyes élet’ és halál’ ítélléseivel, homályos még a’ halhatatlanoknak-is, olly dolgokról eredett beszéllgetés, melly az Isten’ Váltságát minden teremtettek előtt fogja valaha ditsőíteni. De most újjonnan bé-fogta az Eget az Örök’ tekíntete. Imádva és alázatosan fogadta-el azt minden. Minden várta az Úr’ szavát. A’ mennyei Cedrus most nem zúgott; magas partjai körűl el-tsendesedett a’ tenger. Az Isten’ eleven szele meg-nem mozdúlva állott az értz hegyek között, ’s ki-terjesztett szárnyakkal várakozott az Isten’ szavának le-érkezése után. Mennykövek fergetege szállott-le lassan a’ Szentek’ Szentjéből a’ Várakozóhoz. De még nem szóllott az Isten. A’ Mennykővek’ szent dördűletei tsak a’ közelgető isteni feleletet jelentették. A’ mint meg-némúltak, az Isten, a’ királyi székeknek örvendező tekíntete előtt, a’ kívánó királyi székeket az Öröknek fent-gondolatihoz készíteni, meg-nyitotta Szentségét. ’S ekkor Urim, a’ Cherubim Urim, az örök Lélek’ bíztos Angyala, komolyan⁶ ’s isteni mélj elmélkedéssel fordúlt a’ nagy Elóához, ’s így szólla: Mit látsz, Elóa? Seraphim Elóa fel-kőlt, lassan elébbre lépegetett, ’s így felelt.

Az éjszaki hegyek’ alljaiban öszve-töműltt repedéses kőszirtokba voltak ásva a’ Sírok. Sűrű setétes erdők zárták-el nyílásokat a’ siető Útas’ tekíntete elől. Borzasztó hívességben emelkedett-fel itt akkor a’ bús reggel, mikor a’ dél Jerusálem felett már hanyatlani kezdett. Szamma, e’ vala neve az ördöngösnek, panaszos ájúlásban feküdt ifjabbik kedvesebb Fia sírja mellett. Sátán nyugtot hagyott néki, hogy annál dühösebben kínozhassa. Szamma a’ senyvedő porban feküdt, fijának tetemei mellett; közel hozzá idösbb fija állott ’s fel-sírt az Istenhez. Az a’ hólttat, kit az Atyja és Bátyja siratott, egyszer az Anyja, el-lágyúlván rimánykodási által, az Atyjához hozta-le; az Atyjához az inségben,⁷ kit most Sátán fel-forradtt dühösséggel rongált a’ hólttak közt.

A’ következendő Negyed’ darabjai közzé a’ Szemida és Csidli, ’s Portía és Maria Episodáit fogom tenni:^* ’s ha környűl-állásim meg-engedéndik, esztendő alatt a’ Messziás öt első énekeit ki-adni szándékozom. Bár tsak azt nyerhetném én meg ezekkel a’ példákkal, hogy fordításom iránt a’ Publikum’ ítélletét, ’s a’ hozzá-értő Olvasóknak észre-vételeit meg-tudhatnám. Több szem többet lát, ’s rá akad arra a’ hibára-is, a’ mellyet a’ munkának neki hevűltt, vagy talám a’ nehézségeket el-úntt Fordító észre sem vett vólt magától. Ki-fog tetszeni a’ most ki-adni ígértt első darabból, millyen készséggel fogadom-el a’ meg-győző javaslást, ha azt meg-nyerni szerentsém lészen.