Mikor a’ Pokol’ kapuján álló három-fejű ebtől kérdezte vólna Menippus:^* hogy a’ bőlts Szokrates^* mitsoda bátorsággal ment-le a’ holtak’ Országába? a Czerberus ezt felelte: πύῤΐωϑεν μέν πάντάπασιν ἐδόκε, ἀτρεπτω προσωπω προσιέναι, κὰι οὐ παω δεδιεναι τον Θὰνατον δοκων – – – ἐπεὶ δε κατεκυφεν ἒπισὠ τσυ χασματος – – – ὣσπερ τα βρέΦῃ εκωκυε ’s a’ t. – – Még távolyatska jövén mutatta magát mérészen, és bátor tekéntettel érkezni, mintha éppen semmit sem félne a’ haláltól, ’s mintha azt akarná mutatni azoknak, a’ kik a’ barlangnak bé menetelénél távolyabb állának; de mihelyt le-tekíntett a’ nyílásba, és látta a’ barlangnak setét méllységét, és én-is őtet, még késett, harapdálva lábánál fogva le-felé vonnám, kis gyermek módra sírt. ’s a’ t. Lucian. Dialog. Mort.^**

Nem tsak Móses tanitja azt: hogy az ember teste porból teremtetett, hanem úgy hitték, vagy leg alább a’ magok vallássokban úgy tanitották a’ régi Pogányok-is; bőltsen jegyzi-meg Szerdahelyi Úr az Uraniáról irtt verseiben,^{* *}hogy Ádám, és a’ több elsö Atyák vóltak a’ leg-elsö ég-visgálók, – én hozzá teszem sokaknak ellenére, és talám tsúfjára-is, hogy ők vóltak általlyában a’ leg-elsö, és nálunknál sok részben bőltsebb Philosophusok-is. (Tsak hogy a’ boldogtalan újság nem akar elsőséget engedni a’ boldog régiségnek.) – Itt a’ példa: Mózes azt irja; hogy az Isten Ádámnak testet teremtett földből, és abba a’ testbe maga lehellet lelket. Ezt a’ kettött homályosan el-választja eggymástól Ovidius. Metam. L. I. Fab 2^*. ^* Sanctius his animal mentisque capacius altae Deerat adhuc, & quod dominari in caetera possit. Natus homo est, sive hunc Divino semine fecit Ille opifex rerum, mundi melioris origo: sive recens tellus subductaque nuper ab alto Aethere, cognati retinebant semina caeli; quam satus Japeto mistam fluvialibus undis finxit in effigiem moderantum cuncta Deorum. – Minden bizonnyal hát, az Ádám’ tudománnyát, az akkori hoszszú életű Atyák eggymásnak, ’s idővel az Ábrahám’ ki-választott maradéka, a’ véle öszve keveredett, vagy szomszédosodott Pogányoknak által-adták; a’ kik azt több több kézen (és a’ már rövidebb életű embereknek) által-eresztve, vagy meg-homályositották, vagy holmi elme’ tsiklándozó mesékkel el-rontották. – Igy tsináltak a’ Cháosbúl öröktűl-fogva-vólt világot, az égi testböl test lelket (Materialem animan) az Isteni végezésből fatumot ’s más hasonlókat.

Loca nocte silentia late. Virg. Aen. L. VI. ^**

Láttatik kételkedni magában a’ beteg: ha vallyon ő mint egész ember beszél-e a’ maga lelkével? vagy már az indúlóban lévő Lélek maga magának? mint majd alább-is a’ 7dik strófában.

Cum jam prope est, ut quis moriturum se putet; tunc metus eum, & sollicitudo subit; de quibus antea non instituerat cogitare.^*

A’ lelket eleitől fogva hitték az okossabb Bőltsek, a’ testtől meg-külömböztetett, és testetlen valóságnak lenni; a’ mint ezt mutatta a’ Metempsichosis;^* Pithagorás-is^* a’ maga arany verseiben, mikor a’ halhatatlan Istenek tisztelete, esküvésnek meg-tartása, a’ Nagy embereknek tisztelése után χατακτομενους Δαιμονας emleget; nem valami el-múlo, vagy ijesztő árnyékokat ért, hanem meg-holtak’ Lelkeit. Jobbára tsak a’ mindent meg-ugató ebekről nevezett Philosophusok nevették-ki a’ hasonló okos értelmet: mint Lucziánusnál Menippus^**

Lukianosz Menipposz avagy leszállás az alvilágba című dialógusára történik utalás (Lukianosz összes művei, Bp., 1974, I. 292.).

tsúfolódó képpen ezt mondgya: a’ világról pedig mit mondgyak ὄς τγε ἰϑεας χαι ασωματα, χαι ἀτομους και κενά, a’ mellyről képzeleteket, testetlen valóságokat, el-darabolhatatlan kitsiny tagokat semmi nélkűl-való ürességet, ’s holmi egy mással ellenkező nevezeteknek zavarját hallottam naponként.

Virgilius halál’ Testvérjének nevezi az álmat Aen. VI. Et consanquineus lethi sopor – – –^{* *}Ovidius pedig halál’ hasonlatosságának: Stulte, quid est somnus? gelidae nisi mortis imago.^**

Mert van értelem nélkűl-való öröm-is; az ollyan dolgokon-való kapás, a’ mellyek vagy vétkesek, vagy károsak: még Virgilius-is Aen. L. VI.^* a’ pokolbéli-tsudák közé számlállya a’ Bünből költt örömöt^*

Utalás a VI. ének 568. sorára.

.

Én Poraltiussal^* tartok e’ részben, a’ ki Morriótiussal^* Frantzia Országban ez előtt több mint száz esztendőkkel, sokat versengett, hogy a’ szem-fenekenn, Tunica retinánn láttzanak-e a’ szemben a’ kűlső dolgok’ képei? melly amphiblestroideának-is neveztetik; vagy a’ másik belsőbb leplen, mellyet Choroidesnek neveznek.

Itt az emlékezeten, nem értetik széles értelemben a’ Léleknek emlékeztető tehetsége; mint ollyan munkájú tehetség, a’ millyent négyet tartunk a’ lélekben: Iudicium,^* Ingenium,^* memoria,^* reminiscentia:^* hanem értetik maga a’ tselekedet, Actus, az az, a’ régen érzett, vagy tapasztaltt dolgoknak, de a’ mellyek már vagy el-múltak, vagy leg-alább érzékenységeinkben nintsenek, nálunk, vagy bennünk, (akár mi titkos modon) meg-maradott képe, vagy formája: melly ha a’ halál után-is a’ lélekben meg-nem-vólna, nagy tsonkulást szenvedne a’ lélek, és tsak a’ testetlen dolgokról tudna valamit.

Oda van tzélozás, a’ mi fellyebb a’ 141 oldalon meg-jegyeztetett.

Virg. Aeneid. L. VI.^**

Corpus adhuc Echo, non vox erat, et tamen usum Garrula non alium, quam nunc habet, oris habebat, Reddere de multis ut verba novissima posset Ovid. Meta. L. III. Fab. V. ^**– Nem probálta Ovidius a’ Tihanyi Ekhót, melly nem tsak az utólsó szót, hanem tsendes idövel egész hat-lábú verset-is viszsza mond. – Vagyon ez a’ hely a’ Tihanyi hegy-oldalban éppen azonn a’ helyen, a’ mellynek alatta a’ parton tartyák lenni Közepit a’ Balaton’ szélességének a’ Révészek.

Örömest ki-ereszkedne a’ bútsúzó Lélek a’ Poétai Költeményekre; de kéntelen magát tartóztatni, mert máshová hivják.

Az utolsó két sor hiányának jelzése utalhat cenzori törlésre vagy befejezetlenségre is.