HOGY ez előtt tizen-hét tizen-nyóltz esztendővel Hazai Nyelvünk mivelődni, ’s annak természeti szépsége nap-fényre hozatódni kezdett,¹ többnyire tsak hat hét embernek tulajdoníthattyuk, kik, nem hajtván semmi meg-rögzött bal itéletre, tellyes igyekezeteket arra intézték, miként Hazájok’ Magyarait, kik az idegen nyelveken való bámúlásokban önnön magokéról egészlen el-felejtkeztenek, született nyelvöknek szépségére mind példájok, mind írásaik által, figyelmetesekké tegyék, és annak betsűlésére újjolag fel-serkentsék.

 Már ennek a’ Száznak közepe’ táján meg-jelent ugyan G. Haller László,² és nem külömben Faludi Ferentz-is,³ kiknek ki-adott Munkájik még mái nap’-is példáji lehetnek Nyelvünk’ hasonlíthatatlan szépségenek; de nem találtak nállunk még akkor elegendő követőket. A’ múltt Tíznek elején keltek-fel: Bessenyei György,⁴ G. Teleki Ádám,⁵ Bárótzi Sándor,⁶ ’s több más Hazafiak. Ezeknek szerentsés fáradozásin fel-indúlván, még tovább mentek némelly tudós Férjfijaink, kik az addig jártt közönséges útat el-hagyván, Verseiket a’ Görög és Deák mértékre venni próbálgatták;⁷ melly szerentsés elő-menetellel? az idő meg-mutatta; el-annyira, hogy ma, midőn ezeket írom, annak vagy vaknak, vagy igen tudatlannak kellene lenni, ha ki Rájnisnak, Szabónak, és Révainak Verseit olvasván, tagadni mérészelné, hogy a’ Magyar Nyelv a’ Verselésnek ezen új mértékre vett módgyában, kivált a’ Hatos Versben (Hexameterben) a’ Deáknak méltóságához minden Európai élő nyelvek közzűl leg-közelebb járúl. – A’ két elsőnek rövid nap alatt világosságra jövendő újjabb munkáji majd még nyilvábban és tsalhatatlanúl meg-bizonyíttyák állíttásomat.

 Könnyű vólna ezt énnékem, ha szűkséges lenne, addig-is példákkal meg-mutatnom. De úgy sem szándékom, e’ dologba méllyebben bé-ereszkednem. Tsak azért akartam ezeket itt előre meg-jegyzeni, hogy, minek-előtte intézett tárgyamra térjek, az Olvasónak elméjét újjabb Nemzeti Litteraturánknak kezdetére, ’s mái napig miként-lett folyamattyára egy kevésség viszsza-fordítsam.

 Bessenyei Györgyről, annak munkájiról, és némelly még rejtekben heverő kéz-írásairól akarok itt rövideden szóllani. – Illendő bizonnyára, az illyen nagy-érdemű Hazafiakhoz tartozó háládatosságunkat az egészsz Nemzet előtt ki-nyilatkoztatnunk, hogy (ha bóldogabb sorsot érdemlő édes M. Nyelvünk tsak ugyan lábra kaphat még valaha!) jövendő Onokáink-is láthassák, hogy nem vóltunk érzéketlenek polgár-társainknak érdemeikhez, és tudhassák egyszersmind azt-is, kiknek hamvaikat kellessék leg-inkább áldaniok azért, hogy ők-is II. Andrásnak, Nagy Lajosnak, és a’ Hunyadiaknak nyelvén beszéllhetnek.

 Ez a’ bőlts Férjfiú tehát, tudván, hogy soha Nemzetűnk^* idegen nyelven tudományra, ’s közönséges világosságra nem juthat; és tudván azt-is, hogy az Anyai nyelvnek virágzása melly hasznára, el-hagyatása ellenben melly veszedelmére légyen a’ Hazának: minden igyekezetével azonn vólt, miként írásainak kellemetességével Magyarainkat nyelvöknek kedvellésére indítsa. – Előre el-látta ő ugyan, hogy ez által magának nem kevés alkalmatlanságot ’s kedvetlenséget fog majdan okozni. Tapasztalta az emberi értelmeknek egymással való ellenkezéseket, és azért ő sem igen reménylett, személlyére nézve, önnön maga’ szája’ vallása szerént, munkájiról Hazája’ fijai köztt háború ’s ellenkezéseknél egyebet. – „De akármint itéllyek, vagy itéltessem, úgy mond, érzem azt, hogy semmit inkább nem kívánok el-távoztatni, mint az igazságon kivűl való tévelygést; nem tehetvén rólla, ha sokszor ollyan személlyek karakteremről balúl itélnek, kik meg-elégesznek szűntelen azonn örűlni, hogy ők-is annyi sok emberekkel ’s állatokkal a’ világon vagynak; – – – – sok mindent látnak, ’s végre meg-halnak, a’ nélkűl, hogy a’ helyet, hol életekben tsevegtek, valaha ismérhették vólna. Illyen elmék’ ítéleti alá esik gyakran sok szerentsétlen tanúló Férjfiúnak karaktere-is, ki lelkének el-rejtett erejével e’ nagy természetnek kebelében, Istent, mennyei törvényt, embert, igazságot, jó erköltsöt keresve küszködik, ’s fárad.” Illy módon gondolkodván Bessenyei, keveset hajtott azon régi tudatlansághoz szokott, de még-is tudománnyal kényeskedni kívánó egygyűgyű Ferentz Deákékra-is, kik minden újság ellen zúgolódnak, félvén attól, hogy ki ne forgattassanak az által kitsiny vagyonkájikból. Meg-elégedett azzal, hogy-ha munkáji által Nemzetének használhatott, ’s tulajdonságai szerént egy Orczynak, Bartsainak, Bárótzinak, ’s több más nemesen-gondolkodó, igazság-esmérő Hazafiaknak kedves lehetett. Ha mindennek tetszeném, úgy mond ő, gonoszoktól, tudatlanoktól-is ditséretet kellene el-vennem, melly ditséret a’ tudománynak és jó erköltsnek inkább el-pirúlást, mint-sem örömet okoz. –

 1772dik esztendőben ki-adta Bétsben az Ágis, és Hunyadi László Tragyédiákat, az Eszterházi Vígasságokat, és az Embernek Próbáját; melly utólsóban az Anglus Póp’nak ugyan-azon nevezetű munkájában foglaltt gondolatait maga’ módgya szerént követi. Ezen munkájit Bessenyei a’ Frantziák’ példájára mind két-sorú Versben készítette, és annyival-is nevezetesebbek, mivel a’ Verselésnek ezen nemét leg-inkább ezek, és G. Teleki Ádámnak már fellyebb említett fordíttása hozták Nemzetünknél kedvességbe és szokásba.⁸

 Utóbb botsátotta-ki még más 12. darab rész-szerént fordított, rész-szerént eredeti saját Munkájit,⁹ mellyek köztt, a’ magyarságra nézve, az én itéletem szerént, különös meg-jegyzésre méltó Lukánusnak Marmontel utánn folyó beszédben fordított első Könyve.¹⁰ Kár, hogy ennek a’ tüzes-elméjű Római Poétának több könyveit-is hasonló ékességgel le nem fordította! – A’ Holmi-is különösen meg-jegyzést érdemel.¹¹ Ez kűlömb-kűlömb-féle kissebb-szabású folyó ’s Vers-béli beszédben készűltt darabokból áll. Találtatnak a’ többi köztt a’ M. Írás’ módgyáról, Penna-tsata ’s t. aff. nevezetes zikkelyek,^*mellyek egyenesen a’ nyelvnek pallérozását illetik. Itéletet tészen Bessenyei azokban némelly ki-adott M. Könyvekről, olly szándékkal, hogy ez által Íróinkat a’ Könyv-szerzésben szűkséges figyelmetességre intse, és egymás köztt való vetélkedésre gerjeszsze. Ki-jegyzi némellyeknek Irásaikban el-követett hibájikat, és (ámbár ez a’ Kritikusnak nem kötelessége) tulajdon maga példájival mutattya-meg, miként lehetett, és kellett-is vólna, azokat akár prósában, akár versben, meg-jobbíttani.¹² – A’ közre-eresztett Könyveknek illyetén szabad és nyilván való meg-ítélése, mivel nagy a’ haszna, minden mái tudós Nemzeteknél szokásba jött. Az Írónak (bár még ollyan nagy és különös elmével birjon-is ő) éppen nem válik ez betstelenségére, és mind addig helytelen lészen neheztelése, valameddig munkájának Meg-itélője az illendőség’ határait által nem hágja, és a’ hibáknak meg-jegyzésében elő-fordúló állíttásait józan okokkal támagattya. Meg-fogyatkozott természetünk nem hozhat minden pontban tökélletes munkát. Több szem többet lát; ’s azért-is a’ ki-mutatott ’s meg-bizonyított hibának meg-esmérése ’s jobbíttása soha sem válik a’ Szerzőnek kissebbségére; a’ fel-fútt maga-meg-hittség pedig mindenkor. Önnön maga Klopstock, a’ millyen nagy elmét több száz esztendők alatt alig szűl egyszer a’ Természet,¹³ nem általlotta Tudós-Társainak észre-vételeiket Messiássának meg-jobbíttásában hasznára fordíttani: és ha Voltaire a’ maga’ Henriad’ját tsak első kiadása szerént hagyta, ’s mások’ intéseire hajlani nem akart vólna, nem tudom, ha a’ mái Világ IIdik Friderikkel tartana-e, ki őtet ezen Költeménnyéért Parnaszszus’ hegyén Virgilius mellé helyheztette; avagy inkább Homeval, ki ugyanazon munkának rövid életet ígér.¹⁴ –

 Hasonló szándékkal és igyekezettel írta Bessenyei a’ M. Nézőt, és a’ Magyarság serkentő Levelet-is; melly két kis darabjával mind szép elméjének, mind pedíg fő-képpen M. Nemzete’ és Nyelve’ hasznán fáradhatatlanúl szorgalmatoskodó nemes szívének, minden igaz Hazafiak előtt örök betsűletet szerzett. –

 Nem szóllok egyéb már ki-adott, ’s hihető, Olvasóink’ nagyobb részénél-is esméretes Munkájirol. Kéz-írásaira sietek, mellyeket én ez elött vagy hat esztendővel a’ Pesti P. Paulinusok’ Klastromának Könyves-Házában történetből láttam ’s olvastam, és a’ mellyek, el-oszolván már egymástól az említett Szerzetes Atyák (ha-tsak vagy maga a’ Szerző, vagy valamelly jól-tévő eset által nap-fényre nem kerűlnek) talám örökre oda vesznek. – Bessenyeinek ezen saját keze’ írásai négy külömb-féle darabokból állanak, és nagy rétben egybe-köttve vagynak.

 Az egygyik, a’ mint még emlékezhetem, a’ Törvényről szóll közönségesen, mellynek eredetét el-kezdvén keresni, fel-megy az embernek első állapottyára, a’ természetnek meg-vesztegetődése utánn; és az erőssebbnek hatalmában találván-fel azt, úgy követi tovább, idővel több ágra miként lett el-terjedését, rendbe-szedetését, és változásait; a’ Nemzeteknek történeteikből példákkal világosítván, ’s elevenítvén elő-beszéllését. Ez a’ munka nem egész.

 A’ IIdik a’ Magyar Törvényről van. Ez-is hasonlóképp’ tsak töredék munka, és Birodalmunknak tsak elsőbb Századait illeti. Kűlömben^* igen szép darab, és valóságós M. szabadsággal vagyon meg-írva. –

 A’ IIIdik egy Tudós Társaság, vagy-is egy Filozofus, Theologus, Historikus, Politikus, és Statista között való beszélgetés, kik egymással azonn elmélkednek, miként és melly eszközök által lehetne az embereket és egy egész Nemzetet leg-egyenesebben, leg-könnyebben, és leg-bizonyosabban boldogíttani? – – – Ez a’ darab különös-szépségű és szívre-ható magyarsággal vagyon el-készíttve. Vajha valamiképp’ világosságra jöhetne! Mikor a’ Szerző ezen Munkájit a’ meg-nevezett Könyves-házba által-adta, fel-jegyzette erre a’ darabra, hogy annak ki-nyomtatását az akkori Censura meg-tiltotta. Szomorú állapot valójában, ha egy igaz polgár Hazájának hasznára az igazságot ki nem mondhatya!^* „Szóllyunk igazsággal, úgy mond egy helyett¹⁵ böltsen Bessenyei, olly igazsággal, melly annak tsak úgy esmértethetik, ha a’ szabadságnak koronájával, mit e’ világra lett származásakor fejére tett, jelenhetik-meg előttünk. Lakhatik ő méllységben, magasságban, hol mindenütt egygyenlő természeti van, és egy porban-mászkáló szegénynek szájából sem hallattathatik úgy soha, hogy méltóságot azoknak ne mutasson, kik mennyei szavát esmérik.” – Egy meg-világosodott szabad Nemzetnél kérdésbe sem kellene annak-is vétetődni, ha vallyon önnön magok a’ Felségnek rendelései-is a’ nyilván-való józan meg-itéltetésnek tárgyai lehetnek-e. A’ Törvény-tévő maga magát gyanússá tenné, ha rendeléseit az illyetén okos meg-visgálás alól ki-vonni akarná. A’ Király, feje és attya az Országnak: tehát nem akarhattya, hogy tett rendelései tzéllyokat el-mellőzzék, vagy Népének éppen ártalmára szolgállyanak.¹⁶ Annak hasznára és boldogúlására kell azokat intéznie: miként érheti pedig valaki ezen végét tsalhatatlanabbúl el, mint ha törvény-szabásait ugyan-azon Országnak és Népnek természeti állapottyához és minéműségéhez alkalmaztattya? és ki tudhattya annak természeti állapottyát és minéműségét jobban, mint azon értelmes és igaz Hazafiak, kik abban születtetvén ’s neveltetvén, az Országnak minden környékeit és belső mivóltát, a’ Népnek minden hajlandoságait, természetét, és miségét gyermekségeiktől fogva esmérni tanúlták? – Attól sem szűkség tartani, hogy egy ollyan Nemzetben, ki a’ királyi páltzát szerelmes Fejedelmének önként kezébe adván, bóldogúlását Annak kegyelmétől várja, ez által a’ Felsőséghez tartozó engedelmesség tsak leg-kevesebben-is tsorbát szenvedgyen. Közönségesen meg-ismértt és tapasztalás által meg-erősíttetett igazság az, hogy mennél nagyobb világosságra jutott valamelly Nemzet, annál könnyebb annak igazság szerént való kormányoztatása, azért, mert szabad és józan gondolkodása által annál jobban által-láttya és tudgya, hogy a’ Fejedelem az ő rendeléseivel nem kűlönösen a’ maga’ saját hasznát, hanem Népének, kinek Ő feje és attya, bóldogságát tárgyozza; mellynek semmi józan-elméjű Polgár és Jobbágy ellenére nem lehet.¹⁷ – Tudta ezt II. Jósef, ’s fel-szabadította az Igazságnak nyelvét, hogy szavát a’ királyi székig emelhesse. Szabadságot adott kinek-kinek, tulajdon maga’ szemeivel látni, eszének a’ természettől nyertt világánál okoskodni, józan okait más ember-társaival nyilván közölni, viszontag azoknak elmélkedéseit hallani, és olvasni; sőt, tapasztalván, melly ritkán jelenhet-meg az igazság az ő tulajdon képében és tellyes mivóltában a’ Trónus előtt, önnön maga’ Felséges Személlyét-is Krízis alá botsátotta.¹⁸

 A’ IVdik darab, egy a’ Virgilius’ Éneissének, vagy-is inkább Voltaire’ Henriád’jának formájára Hunyadi Mátyás Királyról két-sarkú versben készíttetett Vitézi Költemény. Ha nem tsalatkozom, nyóltz Énekre van fel oszttva. Mivel én ezen kéz-írásokat már régen, és akkor-is tsak futólag olvashattam, ennek a’ darabnak mivoltáról (az egészre nézve) nem tehetek itéletet. A’ mit belőlle néhol magamnak ki-jegyezhettem, íme itt az Olvasónak itéletére eresztem. Ebből a’ töredékből leg-alább azt láthatni, minémű versekkel, mitsoda magyarsággal, és mitsoda fellengős vagy alatt-járó hangozattal légyen az egész Költemény el-készítve.

 MIDŐN az említett Király szüntelen hadakozásai által országát emberből, pénzből ki-szűkíttené, Vitéz János Esztergami Érsek, mint tudva van, a’ Nemzet előtt leg-nagyobb tekéntetben-lévő fő Polgár, szívére vévén Hazájának űgyét, hogy annak sebeire az édes békességnek gyógyíttó írát ragasztaná, el-állott Mátyástól, és magával az országnak nagyobb részét tőlle el-húzta. A’ Király, hogy őtet, és ő vélle az el-pártolttakat, magához viszsza-térítse, Követtyét Szápolyait hozzá küldötte. Az Érsek azt felelte, hogy, ha Hunyadi hartzoló tűzében tsendesűl, ’s Hazájának több-több inségeket nem szűl, nem lészen ellene. Ezen örvendetes válasznak meg-örűlvén Mátyás, maga megy hozzája, ’s meg-látván az Érseket, fájdalmas örömében így szóllíttya-meg: (1471. esztendőbe:)^*

 Kazimír Lengyel Király Mátyást békességre inti, és Tseh Országot, mellyet el-foglalt vólt, fijának Ulászlónak tőlle viszsza-kéri. Ezen öszve-jövetelök a’ meg-nevezett Királyoknak történt Wratizló Várossa mellett a’ mezőn 1473. esztendőbe.^*

 Légyen itt szabad én-nékem, ezen érdemes Írót, mivel személlyes esmeretségére nem lehet szerentsém, közönségesen az egész Publikum előtt barátságosan kérnem: ne sajnállya ezen munkájit, ha kezénél vagynak, még egyszer elő-venni, bennek holmit, a’ mái időknek, erköltseinknek, és a’ jó ízlésnek állapottyához képest, meg-jobbíttani, ’s nyomtatásba adni; kiváltképpen pedig hellyel-közzel azon keményebb-értelmű sorokat meg-változtatni, mellyek egy vagy más Vallás-béli M. Olvasókat talám meg-is-sérthetnének. Hitére, vallására nézve, ki-ki kényesen érez; és az ebbéli veszedelmes versengésnek még most-is visellyük seb-helyeit. Lehetünk jó polgárok, igaz hazafiak, a’ nélkűl, hogy Rómának, Kalvínnak, vagy Luthernek, ellenségei légyünk.