TISZTELETEDRE, tsekély versben,
jó*Em.(az Igazító alapján): jő
régi Barátod,
Ah, hogy nem telik ez tőlle személlye szerént!
Egyszer ha még láthatna! ha még zenghetne fülében
Szózatod! oh, de kitől várhatok erre reményt!
Két országra szakadt egy szív! Erdélyi hegyek köztt
Van fele; lakni le-ment Kassai vőlgyre fele.
És már sárga Ceres bé-gyűlt háromszor öt ízbenn;
Annyiszor a’ tőről kádra le-szálla gerezd.
Rész, részed’ mikor érheted-el! – nem előbbre, hanem tsak
Mind-kettőnkre midőn vonni fog íjat halál!
Tsak mikor, Éliziom’ nyúgalmas határiba jutván,
Egymásnak két Társ újra nyakába borúl!
Élly Te soká, ’s vígan számláld fel-kelni Nevednek
Napjait. Ah, kegyes Ég, hajtsd szavaimra füled’!
Tartsd-meg ezen fejet; és, ámbár kívánja Világtól
Már vég’ bútsúját venni, ki-venni ne hagyd!
Ím’ készen vagyok: éltemből bár vonj-le Barátom’
Életiért: nem kár ér’ttem ez, ér’tte haszon.
Hogy’ ’s mint vagy, kedves Jakabom? mint kedvez erődnek
A’ pihenés? a’ melly lel vala, bánt-e hideg?
Melly karban vannak szemeid? – szóllítod-e néha
Lantod? Hazánk’ nyelvén dalt ver-e rajta kezed? –
A’ tar nyak nem fél-e, midőn szemléli, hogy annyi
Mennykövező nép gyűl ellene, ’s annyi taratzk? –
Hóra tsirájában ki-veszett-e? nem hagyta nyomát fenn? –
Meg-tsorbúltt fogait nem feni még az Oláh?
Újra, Nemes Székely karokat, nehezít-e fejére?
Vagy, ki-juhászodván, végre meg-adta magát? – –
A’ mí hív Társunk’
3P. Zemelai Márton, a’ Néhai I. Társaságnak eggyik érdemes tagja, az Isteni igének buzgó hírdetője bóldogúl ki-múlt Kassán Kis Asz. hav. 23dikán dellesti 8. óra-tájbann. 1787dik Eszt. – Az öszve-tsoportozott Nép sok köny-húllatással késérte a’ sírba.
(könyvem, tsordúlj-ki megintlen!)
A’ mí hív Társunk’ élete már el-aludt!
A’ mit az hév szeretet kíván, ő tőlle ne sajnáld:
Ámbár teste ki-hólt, éljen örökre
neve*Em.: neve.
–
Kérded, mit mivelek? részegszik az oskola-portól,
’S a’ magyar hárfákkal múlatoz a’ Te Szabód.