I.
TÁRSASÁG-KÖTÉS
Sz. András Havának 13dik napján 1787.
SZÜRKŰLETRE hajolt az idő, ’s Parnassus’ hegyére
Gyúladozó három Magyar öszve-kerűle. Keverte
Barna haját eggyiknek ezüst: más ketteje nyiló
Esztendőkre, virág-szál-ként, lépett vala. Hármok’
Testében egy szív lakozott, egy lélek. – Elő-jött
A’ Tudomány’ ’s Nyelv’ dolga megint. Hallgatta sokáig
Társainak pontos szavait, ’s jegyzette borongó
Artzáját az Öregb. Mellyét emelítti sohajtás,
És dagadott szemiből nagy tsepp fordúl-ki. Továbbá
Illy szót vőn ajakához: Hazánk hív Gyermeki! vajha
Tsak százat szemlélhetnék hozzátok hasonlót!
Tí vagytok még hátra, kiket le nem üthete lábról
A’ bal eset, ’s kikben még akkor gerjedez inkább
Özvegy Anyátokhoz szeretet, mikor óltatik, alszik
Nagy-számú magzatjaiban. – Melly fényre verődtek
Más Népek; mi temérdek sok könyvekkel, hatalmas
Írókkal bővelkednek; mint szerzi, hozatja,
Kapja Világ szüleménnyeiket, ’s emelítti-fel égig:
Tiszta valósággal ki-fejezte beszédetek. – A’ mí
Nyelvünk ellenben, szemeink’ láttára, minémű
Vastag ködbe borúlt, ’s nagy részént el van hagyatva,
Mint a’ parlagodott szőllő, mivelőjire tenni
Szert nem tud, nem kaphat-elő, nem szűlheti, mellyel
Szomszéd Nemzetekén méltán ki-tehetne, gyümőltsét:
Meg-magyaráztátok szomorúann aztat-is. – Örvendj
Leg-szentebb Örökünk, Nagy Atyáink’ Nyelve! Meg-indúlt
Bádgyadozásaidonn a’ szív, ’s nemes elme: segélytő
Karjaikat nyújtják örök hívségedre fel-esküdtt
Embereid: vesd terheidet vállokra. – Barátim!
A’ mellyet keserűségtek’ szózatja ki-kére,
Által-adá Nyelvünk, űgyét. – Vígadva vegyétek
Fényes tiszteteket ’s olly buzgósággal, erővel
Űzzétek, valamint-ha egyedűl Tí rajtatok állna
Östök’, Atyáitok’, ön’ magatok’, maradékitok’, édes
Nemzetetek’ jobb, vagy bal sorsa. – Ki mentse magát-ki
Illyen igaz kötelességből? Ki fog ennyi reménynek
(Ah; lehetetlenség!) hátat fordíttani? – Mennyit
Végezhettek, ezen nyiltt kor, gyors elme, tanúlmány,
Mézes ajak, Nyelv-birtok, azon már közre botsátott
Könyveitek szóllnak, bár én hallgassak. – Örök név
Serkentgessen, örök köszönet, melly zengeni Néktek
Majd fog kisded, öreg szájból. E’ légyen azon nap
Mellytől fogva vitéz módon bajt állani kéntsünk’
Fényre-hozásáért, le vagyunk kötelezve, vagy halni.
Szívével ki-ki nyújtsa kezét! – – Vedd, Nemzetem, égő
Áldozatúl! Szerződésünk’, szent Músa, petsételd. –
Már jól van; már jőjjön Halál, el-mégyek örömmel,*Em.(az Igazító alapján): Eggy ideig, kegyes Ég! most nyújtsd még életem’! osztán
’S bóldog Atyáinkhoz tettünknek meg-viszem hírét. –*Em.(az Igazító alapján): Nem bánom, bár jőjjön Halál, el-mégyek örömmel.
Öszve-kötött Lelkek! szaporán munkára! Ki-tettük
A’ tárgyat: már gondolatunk legyen arra szegezve.
Én ugyan, a’ mint tsak ki-telik, míg élek, hitemnek
Meg-felelek; Tí, mint fiatalbak, többre mehettek.–
Légyen akárki, de kell kezdőnek lenni. Nehézség;
A’ nemes elmének köszörű-köve. Vékony erekből
Kezdődnek testes folyamok. Nagy fáknak az első
Kezdete kis mag vólt. Eggyes vágásra le nem dől
A’ vén tőlgy-fa, de főldre terűl a’ sokszori sebtől.
Hármas erő (titkos szám ez) zőld ágra viendi,
A’ miket indítunk. Szándékunk, haszna Hazánknak:
’S nem fatsaros; mert Természet törvénnyivel eggyez.
Illy úton járnak más híres Nemzetek; illyen
Úttal erőlködnek tündöklő névre, ’s Hazájok’
Fényességének terjesztésére. Ragaddjuk.
A’ tollat, ’s ki-ki, hogy’ tetszik, keljünk-ki magunk-is.
’S hát kisded, de velős munkánk, készítve mikor leszsz?
A’ sajtók mikor izzadnak? – Valamintt-hogy ez újság;
A’ közelebb új esztendő fog kezdetet adni.
Egy kerek üdvözlést ekkor kell tenni szerelmes
Honnyunknak, ’s nyelvén-kőltt írásinkkal adózni.
Melly mozgóba jövend! Mint fog vídúlni! – Barátim,
Halljátok; valamit súgott a’ Músa fülemhe:
(Ah! kegyes Ég, add, légyen igaz!) Kis időnek alatta
E’ szikrátska derék lángot fog vetni. Szerentsés
Példánk mindenüvé, minden Rendekre ki-terjed.
’S mint mikoronn harapot gyújtunk a’ száraz avarban;
Tűzbe borúl egyszerre mező, ’s el-enyészik aszatja:
Úgy ki-kelő tollunkra, kezek tollakra hevűlvén,
Mint fel-emeltt jel-adásra, Nemes Nyelvünknek, el-űzik,
Hogy-ha mi gyom veri-fel kebelét; vetekedve ki-húzzák
Parlagodásából, által szállíttanak arra
Minden-féle jeles Tudományt, bővíttik! az éket,
Egymás köztt verselve, reá ’s fürtözve ruházzák. –
El-végzé. Kiki jónak hagyá. Kezet újjolag adván,
’S vévén, a’ munkára leg-ott’ nagy örömmel oszolnak.
SZABÓ.