Reményem eltűnt – mint mikor a’ torony
Lámpája, az éjnek vad zivatarja köztt
Ellobban, és a’ csüggedőket
A’ habok újra veszélyes örvény
’S egekbe nyúló fergeteges sziklák
Közzé ragadják. Oh, ti Hatalmasok,
’S te, te! nagy és jó Jupiter, ki
Teljesedésbe hozod tilalmat
Nem-szenvedő végzéseiket! tehát
Hijába bízánk bennetek? hasztalan
Nyújtánk fel újobban könyörgő
Öszveredőlt kezeket felétek? – –
Méltatlanoknak még soha nem leve
Az égiektől támogató segéd.
Tűrd a’ mit illik tűrnöd. Itt lesz
A’ gonoszokra kemény Fenyítő.
Bizonnyal itt lesz! néha sietve jön,
Sántítva, többszer; ’s hozza kezében az
Élesre-fent pallost, ’s az ingó
Csésze sülyed, ’s bukik a’ hitetlen. – –
Villogj te nékünk, mennyei jó Tanács!
’S vezérlj az éjnek kétes homálya köztt.
Im lobban a’ láng! a’ homály fut!
„Lelkem örülj! közelít az óra!”