Szunnyadozám, ’s a’ szent Cytheréa megálla fejemnél,
’S a’ kis Erószt, rózsás ujjakkal fogva, vezérlé
*vezérlé<,>
(A’ ki – oh a’ jámbort! – csak földre tekingete), ’s így mond:
Fogd fiamat, kedves Pásztor, ’s dalaidra tanítgassd.
Ezt mondá, ’s eltűnt. Én, ostoba, dallani kezdém
Énekimet, hogy Pán mint lelte-fel a’ furulyát, és
Pallász a’ sípot, lantját Mercúriusz, a’ szép-
Zengésű cytherát Admétnak pásztora, Phoebusz.
Nem tetszék leczkém, ’s ő kezdte dalolni szerelmeit,
Égiekét és földiekét, ’s lator anyja’ csudájit.
’S a’ mikre én akarám Érószt oktatni, kiestek
Elmémből, de az ő leczkéji elmémbe tapadtak.