Csikós ’s gulyás nép clubbja, rossz vityilló!
Körűldünnyögve szúnyogok ’s legyek
Legiójitól, ’s a’ békák ezredétől!
Vesztekre a’ marhatartó jámboroknak,
Ki tett, zsiványok fészke, jer, beszélld-el,
Ki tett e’ puszta helyre tégedet.
Te nem vagy a’ minek látszatni akarsz,
Az útazót nem vészed-fel kebledbe
Bár álnokúl e’ czímet hordozod.
Négy megkopott-fal, roskadásnak indúlt
Kürtőd, bogárteknőjű fedeled,
Játéka a’ nyári megdühűlt szeleknek,
Ez mind az a’ miben kevélykedel.
’S melletted eggy gödör melly rejtve tartja
Piros pofájú szurtos csábítódat,
És e’ leásott vastag két bitó,
Mellyhez vendégeid a’ lovat kötik.
Bográcsod és e’ megrepedt fazék,
Melly a’ dögbéltől még most is büdös,
Nagy számban nem hoz szállókat neked.
Gyanús előttök e’ czégér, ’s remegve
Futnak tovább, ’s készebbek kin tanyázni
’S didergve várni a’ reggel érkezését,
Melly hosszú útjoknak végét hozza-fel.
De bezzeg a’ midőn borúl az ég,
A’ tornyos fellegek csatára kelnek,
Villámlik, csattan, húll a’ menny nyila,
Nyargalnak a’ szelek, ’s a’ zápor ömlik,
’S a’ puszta egyszerre tengerré leszen –
Oh akkor elhágy e’ finnyáskodás!
Nem kerdjük akkor a’ Farkast ’s Arany Sast,
Nem a’ Vad-embert és a’ Hét-Electort,
Jobb Númeró miatt nem zaklattatjuk
A’ tévedt kolcsot nem lelő legényt,
’S hotel garní gyanánt van szűk hajlékod.
Építgetés! nagy hívság van tebenned!
Hazánk most e’ korságban nyavvalyog,
Míg, bár ne későn! csábúlása eloszlik.
Ki boldog csendben élni vágy, szorítsa
Szűkebb korlátba szívét, ’s azt elérte.
Templommagasságú márványfalak,
Trümeauk, parquétek, kristály lüszterek,
Carrarai urnák, porcellán pagódok,
’S a’ túlvilág piroslóbb fájival
Béllelt, nyugvásra vonszó pamlagok,
Ti vagytok a’ boldogság czímere?
A’ boldogság tiközttetek lakk!
Eleink, még józanon, nem vágytanak
E’ balgatagságokra. Nékik a’ tölgy,
Mellyet tulajdon erdejek nevelt,
És a’ vadon-termett barkócza ’s körtvély,
Adott elég szép bútort, ’s a’ fenyő
Deszkázatot, ’s nem gyéren a’ – tapasz.
Megfértek eggy szobában, és ha sok
Vendégek érkezék, csak ponyva kelle,
Nem kárpitokkal czifra nyosszolya.
Csáté volt a’ fedél, ’s a’ ház falát
Megholt barátjaiknak czímereik
’S nem papiros ’s nem selymek ékesíték.
Fa széken ’s lóczán űltek asztalokhoz,
’S az étek ónban jött-fel és cserépben,
’S a’ faggyugyertyát nem tartotta ezüst.
’S e’ durva nép köztt kedv ’s nyájaskodás
’S igaz barátság fogtanak
*barátság <kapcsolta> fogtanak
kezet.
Most megvan a’ szín, nincs-meg a’ valóság!
Hány czifra kastélyt látni most hazánkban,
Hová nem léphet patkós csizma. Van
Sok ollyan is a’ mellynek pitvarában
Kapczát von a’ pantoffli alatt nyögő
Vert gazda, vagy piszengve kinn marad.
Nem szükség, nem haszon, nem alkalom,
Nem ház és nem kalitka az illyetén mív.
Minek van ez? – Minek? merő czifrának,
És hogy bohó lakóját elgyötörje.
Ragyogni vágy, és szenved, csak ragyogjon.
Oh csárda, kedvesebb nekem szugod
Mint a’ bolondok czifra bábozásai.
Te, nappal, éjjel, sárosan, ’s elázva,
’S bár jöjjek ollykor negyvened magammal,
Engem jó kedvvel látsz mint egy Királyt,
’S mint eggy Királyt, jó szívvel látsz magadnál.
Maradj békével e’ pusztán! Kemenczéd
Süssön még jobb czipót mint Kecskemét ád!
Pinczédbe folyjon Kőrösnek bora!
’S falad tövében nyugodjék sok útas!