El-ázott szemmel ’s szánakozva nézem én
Az esztelenség’ vakmerő bolondjait,
A’ kik, magoknak tettzvén, a’ meg-tévedés’
Eggyik széléről a’ másikra térnek-el;
’s kevélyen néznek-vissza már az el-hagyott
Ösvényre, mellyenn a’ Vak-hit vas lántzokonn
Kötözve tartja vért-könyvező foglyait.
Fel-fúvalkodva ’s lármázó kiáltozás
Között haladnak vertt ösvényekenn elébb;
’s kérkednek a’ bolondság’ tsengettjűivel.
Nézd, – ekként szóllnak, – a’ mi útunk tiszta út,
Lépésidet nem fogja dudva gátlani;
Nints itt tekervény, ezt sinór jegyzette-el,
’S minden lépésünk távolyabb és távolyabb
Von-el bennünket a’ meg-vakított Sereg’
Könnyhullatással áztatott Óltáritól.
Öket setéttség fogta-el ’s vastag homály,
’S vakon ’s tipogva vonnyák rest lépéseket
A’ merre Papjok a’ setétbe tévedez.
A’ mit parantsol, a’ mit kíván, azt hiszik.
Barmokká lesznek, ’s rettegvén a büntetés
Előtt, édesség nélkűl
*nélkűl <...>
töltik élteket.
Ők így: de minket a’ Világosság
*A szó és az alatta álló kettő (áll szent) közepe némileg elmosódott.
vezérl,
Előttünk mindég nyitva áll szent Temploma
Hol színről színre látjuk el-zártt titkait.
Nevetjük a’ tsábúlást mellyel a’ ravasz
*a’ <Papok> ravasz
Papok, setétebb századinkba’, orrokonn
Hurtzolták a’ vak Népet, mellyel ők
Világosbb századinkba’ kintset gyűjtenek.
Magunktól függünk, ’s jobbunk mellett a’ szabad
Élet, balunknál a’ Vígasság
*Vígasság <...>
múlatoz.
Nem ijeszt minket a’ Menny fel-lobbantt tüze,
Nem ijeszt földet rendítő dördületi:
Ha tsap, könnyebben ’s kínok nélkűl dűlök-el
A’ semmiségbe’; hogyha nem tsap hasztalan
’S gyermekhez illő vólt a’ félszeg rettegés.
Kedvemre élek, ’s vígan tőltöm éltemet.
Nints semmi tisztem; vagy ha van, úgy Kedvem az!
Hazám, Barátom, Istenem magam vagyok.
s’ a’ t.