Reszketve örűlök;
’S el nem hihetném,
Ha a’ nagy Igérő
Az Örökké-való nem vólna!
Mert tudom, érzem:
Bűnös vagyok!
Tudnám ’s érzeném
Ha bár az Isteni világ
Világosabban nem mutatná is motskaimat;
Ha bőltsebb tekinteteim előtt
*A behúzás elmaradt, pótoltuk.
Fel nem fedezné is
Lelkem’ halálos képét!
Meg-bukott térddel,
Imádó bámúlással,
Örvendezek én!
Látni fogom az Istent!
Elmélkedj ezenn a’ leg-mennyeibb gondolatonn.
A’ mellyet gondolhatsz,
Ó te, a’ ki mindég közelebb jutsz a’ test’ Sírjához,
De halhatatlan vagy!
Nem, mintha a’ Szentek’ Szentjébe
Mérészlenél hatni!
Sok meg nem gondoltt, nem magasztalt, nem ditsőített
Mennyei malasztok vannak a’ Szentek’ Szentjébenn.
Tsak messziről, tsak eggy meg-gyengített súgárt,
Hogy meg ne haljak!
Eggy nékem főldi éj által meg-gyengített súgárát
Látom én a’ te ditsősségednek.
De nagy vólt az, a’ ki így mert imádkozni:
Ha kegyelmet találtam előtted; engedjed
Látnom ditsősségedet! –
Az Örökké-valóhoz imádkozni; ’s meg-hallgattatott!
A’ Golgatha főldjébe nem ment-bé;
Ő rajta hamarább halál bosszúlta-meg
Hogy Egyszer – tsak Egyszer! – nem hitt.
Be nagynak mutatja maga a’ büntetés is.
Őtet az Atya
Eggy éjjébe rejtette a’ hegynek,
Midőn a’ Véges előtt el-ment
A’ Fiú’ ditsőssége!
Midőn a’ Sinainn a’ trombita
’S a’ menykő szava hallgatott!
Midőn Isten felől
Isten szóllott!
Bé nem leplezve éjbe,
Egy nappalnak világábann,
Mellyet árnyékok láthatóbbá nem tesznek
Néz ő, úgy tartjuk, századok ólta már;
Az idő határánn kivűl
Érzése nélkűl annak a’ pertzentésnek,
Mellyet pertzentés követ,
Látja ő már
A’ te ditsősségedet,
Szent!
Szent!
Szent!
Leg-nevezetlenebb örvendezése Lelkemnek,
Gondolatja a’ jövendő Szemlélésnek!
Te vagy az én nagy bizodalmom
Te vagy az a’ kőszirt, a’ mellyre hágok, ’s az égre nézek-fel
Mikor a’ bűn’ rettegése,
A’ halál’ rettegése
Ijesztve fenyeget,
’S le-dőjt.
Ezenn a’ kőszirtonn hagyj állanom, ó Te,
Kit már az Isten’ halottjai szemlélnek,
Ha majd a’ meg-győzhetetlen Halál
Mindenhatósága körűl-vesz’
Emeld-fel magadat, Lelkem, a’ halandóság felett,
Tekints-fel, ’s nézz; ’s majd bé-súgározva
Látod az Atya’ fényességét
A’ Jézus Krisztus artzúlatjábann.
Hosianna! Hosianna!
Az Istenség’ tellyessége
Az ember Jézus Krisztusbann
Lakozik.
Alíg zeng még a’ Cherubim hárfája
Reszket az!
Alíg zeng-még pendítése,
Reszket az! reszket az!
Hosianna! Hosianna!
Az Istenség’ tellyessége
Az ember Jézus Kristusbann
Lakozik.
Még akkor-is, mikor eggyike az Isteni súgároknak világunkra,
Azt a’ vér-jövendőlést világosabban fényeltette, bétőlt,
Midőn ő meg-vetett, el-hagyott vólt,
A’ millyen meg-vetett, el-hagyott nem vólt más.
Nem a’ bűnösök látták,
Hanem az Angyalok,
Az Atya’ Fényességét
A’ Fiú’ artzúlatjábann.
Látom, látom a’ Tanút!
Hét irtóztató éjfélekenn
Kételkedett ő! küszködött ő
Imádva a’ leg-búsabb kínokkal!
Látom őtet!
Meg-jelen néki a’ Fel-támadott!
Sebeibe tészi kezeit!
Menny és főld forog körűlte!
Az Atya’ fényességét látja a’ Fiúnak artzúlatjában!
Hallom, hallom őtet! így szóll, –
Menny és főld forog körűlte! – így szóll:
Uram! Istenem!